23. Fejezet ~ Vigyázat labda!

Alison szemszöge:
A suli folyosóján beszélgettem Alice-el mikor olyan érzésem támadt, mint ha figyelnének. Megfordultam és megpillantottam Deant. Felénk közeledett. Száján pimasz mosoly ült.
- Szia - üdvözöltem.
- Helló - húzta fel a szemöldökét Alice.
Köszönésképpen csak bólintott a lány felé.
- Szia – mondta Dean. Magához vont és átölelt. Kezét a derekamon nyugtatta.
- Ezt most ne – mondtam.
- Miért? Mi a baj? – kérdezte zavartan. Éreztem, ahogy az izmai megfeszülnek.
- Semmi csak suliban vagyunk, és mindenki minket néz – toltam el magamtól.
- Ó, értem – arcáról eltűnt az a felhőtlen jókedv és helyét a csalódottság vette át. Elengedett és hátat fordított nekem. Néhány lépésnyire volt tőlünk mikor megtorpant és visszafordult. – Ja, ezt neked hoztam – nyújtotta át a kezében lévő kávés poharat. – Karamellásan pont, ahogy szereted.
- Köszönöm – intéztem felé egy mosolyt. - Csoki reszelékkel a tetején?
- Azt majd máskor – mosolyodott el ő is. – Majd fordítsd meg a poharat.
Úgy tettem, ahogy kérte. Megfordítottam a poharat és láttam, hogy az oldalán egy szó áll. Határozott vonalakkal a „köszi” volt odaírva.
- Mit köszönsz? – kérdeztem döbbenten.
- Azt, hogy olyan érzékin megfürdettél a múltkor – kacsintott rám. Megcirógatta az arcomat majd sarkon fordult és elment. Visszafordultam Alice-hez, aki elkerekedett szemekkel meredt rám. Éreztem, ahogy elpirulok.
- Érzéki fürdő? Miről maradtam le? – kérdezte rögtön.
- Semmi extráról csak találkoztunk pár vadásszal ránk lőttek és a folyóba zuhantunk - legyintettem egyet.
- Jézusom, és jól vagy? - kérdezte riadtan.
Válaszolni akartam, de már nem tudtam, mert becsengettek.
- Tesin találkozunk - mondta Alice és elindult.
- Szia – mondtam halkan.

Nem tudtam kiverni a fejemből Dean szomorú tekintetét, mikor eltoltam magamtól. Egész nap őt kerestem, hogy bocsánatot kérjek tőle, de nem találtam sehol. Csalódottan indultam a tornaterem felé. Az öltözőben csak ledobtam a cuccom a padra és leültem Alice mellé. Elkezdett mesélni valamit a lány, de nem tudtam odafigyelni. Csak bámultam magam elé. Próbáltam gondolatban kapcsolatba lépni Deannel, de nem válaszolt.
- Alison, mond, figyelsz te rám? – zökkentett ki a gondolataimból Alice.
- Igen, persze - válaszoltam zavartan.
- Jó, mindegy... Menjünk a terembe... - mondta és elindult. A terembe érve láttuk, hogy a két csapat már felállt a röplabdához és nekünk már csak a kis padon jutott hely. Letelepedtünk a padra a többiektől egy kicsit távolabb.
- Alison figyelnél rám? - hallottam meg Al dühös hangját. - Ha nem akarsz beszélgetni, elmehetek, de ha meg igen, akkor jó lenne, ha figyelnél rám. Azt kérdeztem, hogy mi történt, ami miatt ilyen szétszórt vagy?
- Nem vagyok szétszórt - tiltakoztam.
- Mi történt az érzéki fürdőzés napján?
- Inkább úgy mondanám, hogy életveszélyes fürdőzés - jegyeztem kissé élesen. Elmeséltem Alicenek, hogy mi történt. Ahogy haladtam a történet vége felé annál jobban kerekedtek el a lány szemei.
- De te jól vagy, ugye?
- Jól vagyok, de ez nem mondható el Deanről - mondtam. - Őt meglőtték, de csak súrolta az ezüst.
- Biztos, hogy csak az ezüst miatt aggódsz?
- Nem tudom - vallottam be. - Láttad te is milyen csalódott volt mikor elment. Kerestem, de nem találtam - sóhajtottam.
- De ez most miért baj? Azt mondtad nem jártok, akkor meg?
- Igen tudom, de akkor sem akartam megbántani – mondtam. Kinyílt a terem ajtaja és Dean lépett be egy sereg pompon lány kíséretében. Az egyik szőke lányt átkarolta és úgy vonultak végig a termen.
- Hát, szerintem nem sírja tele a kispárnáját. Máris vigasztalódik... – jegyezte meg Alice.
- Argent, Cullen! - szólt az tanár. - Jöjjenek ide!
Szó nélkül odamentünk.
- Cullen menjen középre! Argent maga menjen mellé és a következő forgásnál maga szervál! - adta ki az utasítást.
- A legjobb hely - mosolygott Alice.
Elfoglaltuk a helyünket. Deant a lelkes szurkoló csapat vette kerül és viháncoltak. Pont szemben álltam velük. Megpróbáltam a játékra koncentrálni. Az egyik csapattársam erősen megütötte a labdát, ami pályán kívül ért földet nem messze a pompon lányoktól.
- Beleért Johnson – hallottam az edző hangját. – Szerva Alisonnál.
- Jó lenne, ha meg tanulnátok játszani és nem ütnétek meg minket azzal a labdával – mondta az a lány, aki ölelte Deant. Elkaptam a felém gurított labdát és beálltam az új helyemre. A lány feltűnően elkezdett nevetgélni. Elfogott a düh. A labdára néztem majd vissza a lány koszorúban álló Deanre.
- Alison - lépett hozzám Alice. - Tudom, mit akarsz, de verd ki a fejedből. Hastings, egy idegesítő liba, de ez nem ok semmire. Ez egy tesi óra, ne tégy semmi meggondolatlant...
- Jól átgondoltam - mondtam mérgesen.
- Alison, nem teheted!
- Dehogynem – mondtam. Megvillant a szemem és kitisztult előttem a világ. Egyre dühösebb lettem Deanre. Feldobtam a labdát és teljes erőből megütöttem. A labda a tömeg közé repült és valakit eltalált. Nagy riadalmat okozott. Mindenki köréjül gyűlt. Nem értem miért fújják fel a dolgot. Túl nagy agykárosodást úgy sem okozhatok nekik – gondoltam bosszúsan. Lassan átküzdöttem magam a tömegen, hogy megnézzem mekkora kár érte szerencsétlen labdát. Meglepetésemre Dean feküdt a földön.
- Jaj Dean jól vagy? – sikította az egyik lány.
- Semmi gond csak egy kicsit fáj a fejem – mondta Dean aztán felült.
- Lehet, hogy agyrázkódást kapott – hallatszott egy hang hátulról.
Az égnek emeltem a tekintetem. A dühöm egy cseppet sem csillapodott.
- Túléli – jegyeztem meg mogorván.
- Hogy mondhatsz ilyet? – ripakodott rám az a lány aki Dean mellet térdelt.
Megvontam a vállam és hátat fordítottam nekik.
- Most meg hová mész? – szólt utánam a lány.
- Mondjuk öltözni, pár perc és kicsengetnek – válaszoltam gorombán.
- Igazán segíthetnél, hiszen te miattad sérült meg.
- Mégis miben? Úgy látom, elegen vagytok.
- Például elkísérhetnél a gyengélkedőre – tápászkodott fel Dean. Közelebb lépett hozzám és megragadta a karom. Minden szempár ránk szegeződött. – Gyere! – mondta és kivonszolt a teremből. Nagy csattanással csapódott be mögöttünk az ajtó.
- Engedj el! – próbáltam kiszabadítani a karom.
- Addig, nem amíg el nem mondod, hogy mi a fene volt ez – látszott rajta, hogy dühös, de a hangja nyugodt volt.
- Véletlen volt – mondtam határozottan.
- Ja, véletlenül váltott át a szemed is igaz. Mi lett volna, ha valaki meglátja?
- Nem így akartam – tiltakoztam.
- Akkor, hogy Alison? – mondta és a falnak szorított. – Nem értelek. Nem akarsz velem lenni, de ha mással vagyok, azt sem akarod. Jó lenne, ha végre eldöntenéd, hogy mit akarsz.
- Ennyi erővel te is – mondtam mérgesen.
- Én pontosan tudom, hogy mit akarok.
- Hát nem úgy látszik – vágtam vissza.
Egy pillanatig farkas szemet néztünk. Dean lehajolt és megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és hevesen visszacsókoltam. Közelebb húzott magához. Keze a derekamra csúszott. Lassan végigcsókolta a nyakam. Keze a combomra tévedt és felemelt így egy magasságba kerültünk. Átfontam a combom a dereka körül és a hátam a falnak támasztottam. Dean egyre szenvedélyesebben csókolt. Csókunkat a csengő éles hangja szakította meg. Dean letett és csalódottan húzódott el tőlem. Nem érdekelt semmi. Belemarkoltam a pólójába és visszahúztam magamhoz. Széles mosoly ült ki az arcára és apró csókot nyomott az ajkamra.
- Úgy látom, mind a ketten ugyan azt akarjuk – jegyezte meg.
-  Igen? És mi lenne az? – kérdeztem.
- Hát engem – jelentette ki.
Akaratlanul is felnevettem. A vállába bokszoltam.
- Áú, ez fájt – pimasz vigyorából tudtam, hogy nem így van. – Adhatnál egy gyógyító puszit ide – mutatott a homlokára ahol eltaláltam. – Igen erőset tudsz ütni.
- Minden haragom benne volt – mondtam majd megpusziltam Dean homlokát.
- Nővérke itt is fáj – mutatott az ajkára. Ragyogott a szeme, ahogy rám nézett.
- Na, ne mondja – viccelődtem vele. Apró csókot leheltem az ajkaira. – Jobb már?
Kinyílt a tornaterem ajtaja és kiözönlöttek a diákok rajta.
- Igen, de nem az igazi. Adhatna még egyet, hogy teljes mértékben megszűnjön a fájdalom – mondta kacéran. Közelebb húztam magamhoz és érzékin megcsókoltam. Arca kipirosodott az iménti csóktól. Tekintete hirtelen komor lett.
- Mi a baj? – kérdeztem aggódva.
- Kicsit összeborzoltam a hajad – nevetett fel.
- Semmi gond.
- Most mennem kell. Este találkozunk – mondta és elengedett.
- Ezt, hogy érted? – szóltam utána.
- Majd meglátod – intézett felém egy mosolyt majd elment.

Egész este azt a könyvet olvastam, amit Dean elhozott a vadászoktól. Teljesen letaglózott az, amit olvastam. A könyv a családomról szólt. Legendás tettekről, hogy miként szálltak szembe az Argentek a vérszomjas fenevadakkal. Az emberek hősnek tartották őket. Nem tudták azt, amit én tudok, hogy kegyetlen gyilkosok. Lapoznál már végre? – hallottam az agyam hátsó felében Dean hangját. Tessék? – válaszoltam kissé felháborodottan. Tíz perce ugyan azt az oldalt nézed – válaszolt. Honnan tudod? – kérdeztem riadtan.
- Mert legalább, annyi ideje állok itt – hallottam Dean elfojtott hangját. A hang irányába kaptam a fejem és láttam, hogy az erkélyemen áll. Elmosolyodott és intett a kezével.
- Szóval kukkoló vagy?
- Sose hagynék ki egy alkalmat, hogy lássalak lassan érzékin levetkőzni – vigyorodott el pimaszul. – Beengednél?
- Téged mióta állíthat meg egy ajtó? – kérdeztem kissé szarkasztikusan.
- Igazad van – vonta meg a vállát. Kinyitotta az ajtót és bejött. – Le kellene cserélnetek a biztonsági rendszert. Ha én be tudok jutni, akkor más is.
- Remek nem csak kukkoló hanem még betörő is vagy.
- Lehet – nevetett fel. Leült mellém az ágyra.
- Közveszélyes vagy igaz tudod?
- Szerintem csak az ajkaidra nézően – mondta és megcsókolt. – Szóval mit olvastál ilyen elmélyülten? – kérdezte és átölelt.
- Ezt a képet nézegettem – fordítottam felé a könyvet.
- Ó, a milánói mészárlás – mondta kissé megdöbbenten.
- Hallottál róla?
- Minden farkas gyerek hallott már ezekről a történetekről – mondta komoran.
- Mit tudsz még?
- Ezt később is megbeszélhetjük – nyomott aprócska csókot a számra. – Mutatni szeretnék valamit.
Kérdőn néztem rá. Felállt az ágyról és felém nyújtotta a kezét.
- Nyugi nem fog megenni ez a szexi, ám de gonosz farkas – viccelődött.
- Nem lennék benne olyan biztos – mondtam és felsegített az ágyról.
- Helyes, mert legszívesebben most felfalnálak – közelebb húzott magához és megcsókolt.
- Mit szeretnél mutatni nekem? – váltam el tőle.
- Ha velem jössz, meglátod – mondta érzékin. Titokzatos volt és ez a dolog egyre inkább vonzott hozzá.
- Hová is mennénk? – karoltam át a nyakát.
- Titok.
- Akkor, hogyan menjek oda – húztam közelebb magamhoz.
- Bekötöm a szemed és odaviszlek? – bontakozott ki az ölelésemből. A zsebéből elővett egy fekete kendőt. – Fordulj meg!
Tiltakozni akartam, de már be is kötötte a szemem.
- Így jó?
- Igen.
Hirtelen az ölébe kapott és tett egy pár lépést. Az erkélyen álltunk egy pár másodpercig.
- Ez nem valami jó ötlet – kapaszkodtam a nyakába. A kendő eltakarta előlem a világot, de így is tudtam, hogy a korláton állunk.
- Ez a nagyon is jó ötlet – válaszolt és a mélybe vetette magát karjaiban velem.
 Könnyedén értünk földet.
- Jól vagy? –kérdezte gyengéden.
Alig észrevehetően bólintottam.
- Remek, akkor indulhatunk.
Éreztem, ahogy Dean izmai megfeszültek és futásnak iramodott. Hallottam, ahogy a száraz faágak kettétörnek a lába alatt. Az erdőben voltunk. Erősen figyelni kezdtem a minket körülvevő világot hátha rájövök, hogy merre is vagyunk. Eső illatát éreztem a levegőben. Körülöttünk csend honolt.
- Meg érkeztünk – mondta Dean és óvatosan letett. – Leveszem a kendőt, de még ne less! – lassan kioldozta a csomót és megfogta a kezem. Pár lépést tettünk előre. – Kinyithatod a szemed.
A fény olyan erős volt, mint ha nappal lett volna. Visszaváltottam és egy szempillantás alatt halványodni kezdett az elém táruló látvány. Egy tisztáson voltunk. A földre egy pléd volt terítve körülötte körben fáklyák helyezkedtek el.
- Vacsoráztál már? – emelte meg a kezében tartott piknikkosarat.
- Hát ezért mentél el olyan gyorsan óra után – mondtam és átöleltem.
- Igen. Remélem nem okoztam túl nagy csalódást - cirógatta meg az arcom.
- Azt hittem, hogy te egy rettenetesen erős és kegyetlen farkas vagy, aki fiatal lányokat ragad el az ágyukból esténként. Egy világ dőlt össze bennem – viccelődtem vele.
- Ha ezt akarod, akkor megoldható – komisz vigyor ült ki az arcára. – Mi lenne, ha te lennél az első áldozatom?
- Annak örülnék – csókoltam meg.
Kellemesen telt az este. Megvacsoráztunk és Dean részletesen mesélt azokról a dolgokról, amiket olvastam.
- Ezek csak népmesék. Nem mind igaz – mondta és lefeküdt a földre.
- De sajnos nagyrészük az – mondtam szomorúan.
Hirtelen feltámadt a szél. A hideg végigfutott a hátamon. Megborzongtam.
- Fázol? – kérdezte Dean aggodalmasan.
- Egy kicsit.
- Gyere ide, majd én, felmelegítelek.
Odabújtam hozzá. Fejemet a mellkasára fektettem ő pedig szorosan magához ölelt. Hallottam szívének ritmusát.
- Jobb már? – simogatta meg a hajam.
- Igen.
Egy újabb jegyes fuvallat kerítet minket hatalmába.
- Nemsokára telihold – jegyezte meg Dean.
Felnéztem az égre, de az felhős volt.
- Honnan tudod?
- Érzem. Ilyenkor vagyunk a legerősebbek.
- Értem.
Pár percig csendben feküdtünk.
- Esni fog az eső – állapítottam meg.
- Nem. Havazni fog. Nézd! – mutatott az égre.
- Mit? – néztem körül. – Nem látok semmit.
- Farkas szemmel nézd.
Átváltottam és ismét az égre szemeztem a tekintetem. Apró hókristályok rajzolódtak ki előttem melyek táncolva hullottak alá. A lélegzetem is elállt. Felkönyököltem és megcsókoltam Deant. Vállára fektettem a fejem és apró köröket rajzoltam a mellkasára. Addig néztük a hópelyheket, míg elnyomott minket az álom.

Bibipp, bibipp. Keltett fel az ébresztő óra. Miért kell hétvégén is csipognia? – hallottam Dean hangját az agyam hátsó végében. Szállj ki a fejemből! – ripakodtam rá gondolatban.
- Csak ha kikapcsolod az órát – szólalt meg mögöttem Dean.
Megfordultam és láttam, ahogy mellettem fekszik az ágyban.  Kábán átnyúlt felettem és kikapcsolta az órát, majd szorosan átölelt.
- Te meg mit csinálsz? – kérdeztem kissé dühösen.
- Alszok - felelte kissé elfojtott hangon.
- Látom, de az én ágyamban.
Sóhajtott egyet és a hátára fordult.
- Nem értem mi a baj. Máskor is aludtunk már együtt. Sőt a fél éjszakát is együtt töltöttük kin az erdőben.
- De akkor is.
- Gondolom nem örültél volna, ha csak úgy lelépek.
Felkeltem az ágyból és menni készültem.
- Most meg hová mész? – szólt utánam.
- Főzök egy kávét – mondtam és becsaptam magam mögött az ajtót.
Feltettem a kávét főni és nekitámaszkodtam a konyapultnak. Igaza volt. Tényleg nem örültem volna, ha úgy ébredek, hogy nincs ott mellettem. Lépteket hallottam közeledni. Felkaptam a fejem és láttam, hogy Dean áll tőlem pár lépésnyire. Nyakába vetettem magam és szenvedélyesen megcsókoltam. Ugyanolyan hevesen csókolt vissza.
- Kifőtt a kávé – engedtem el. - Kérsz?
- Igen – válaszolta. A döbbentség kiült az arcára. Kivettem a szekrényből két kávésbögrét és az asztalra tettem azokat. Lekapcsoltam a kávéfőzőt és a kész itallal visszamentem a poharakhoz. Dean hátulról átölelt. Állát a vállamon nyugtatta és úgy nézte, ahogy öntök.
- Mi volt ez az előbb? – kérdezte.
- Tessék! – megfordultam és a kezébe nyomtam a bögrét. Belekortyolt, majd a pultra tette.
- Szóval mi volt ez? – kérdezte ismét.
- Semmi – letettem a poharam és átöleltem. Apró csókot nyomtam az ajkára.
- Ez azt jelenti, hogy járunk?
- Nem – válaszomra csalódottság jelent meg az arcán. – Ez azt jelenti, hogy téged akarlak. Elmosolyodott. Az iménti csüggedtségnek nyoma sem maradt. Az ölébe vett és felültetett a konyhapultra. Az arcomat a tenyerei közé zárta és megcsókolt. Átöleltem. Azt akartam, hogy ez a csók sose érjen végett. Végig simítottam a hátán. Kezem az övére tévedt. Megragadtam azt és közelebb húztam magamhoz. Végigcsókolta az állam egészen a fülemig.
- Akárhogyan is nézem, szerintem járunk – suttogta a fülembe.
- Valahogy úgy – mondtam és a szájára tapasztottam az ajkaimat. Végig simított a csípőmön és egyre feljebb haladt a gerincem mentén. Lábammal átkulcsoltam a derekát. Egyre jobban vágytam a csókjaira. Hátra hajtottam a fejem és Dean végigcsókolta a nyakam. Éles hang törte meg a csendet. Dean telefonja volt az. Elengedett és lehorgasztotta a fejét.
- Ne már – nyögött fel.
- Semmi baj. Nyugodtan vedd fel – visszahúztam magamhoz és megpusziltam.
- Ezzel nem könnyíted meg a helyzetem – mondta és kivette a zsebéből a telefont. Kis hezitálás után felvetette. – Tessék - szólt bele. Tekintete egyre komorabb lett. – Rendben – mondta végül és letette a telefont. – Mennem kell – jelentette ki.
- Nem maradhatnál még egy kicsit? – karoltam át a nyakát.
- Az előbb még azt akartad, hogy tűnjek el – viccelődött vele.
- Az a szexi farkas, aki benned lakozik nagy hatással volt rám – csókoltam meg.
- Tudtam én, hogy félisten vagyok – mondta magabiztosan.
Akaratlanul is felnevettem.
- Azért ekkora hatással nem volt rám.
- Akkor majd máskor bebizonyítom, hogy az vagyok – kacsintott rám.
Kikísértem az ajtóig.
- Később találkozunk – mondta. Megcsókolt és elment.