24. Fejezet ~ "Ha kell halállal fizetek"

Alice szemszöge:

Végre eljött ez a csütörtök is. Életem szerelmével, a tesómmal és a barátnőmmel négyesben elmegyünk a nyaralónkba. Annyira várom már, olyan jó lesz. Ki se fogok szállni a medencéből, ha rajtam múlik. Éppen az utolsó dolgokat pakolásztam, amikor nyílt az ajtó.

- Hoztam egy kis házi patikát – mosolygott rám anyu. - Fájdalomcsillapító, ragtapasz meg ilyenek.

- Köszi, de úgy sem lesz rá szükség - öleltem meg.

- Tudom, de azért legyen nálatok - ölelt vissza szorosan. - Vigyázzatok magatokra nagyon.

- Vigyázunk. És jó helyen leszünk, szóval aggódni sem kell.

- Anya vagyok, nem tudok nem aggódni - mosolygott rám.

- Imádlak - bújtam hozzá. - Ti is vigyázzatok, jó? Ha van valami hívj engem. Vagy Lizát a nagyit... Tudod - pislogtam rá.

- Nem lesz bajunk, te ne aggódj kicsim. Érezzétek jól magatokat.

- Jó csak Rebecca... Mindegy a házon varázslat, mama és Beth itt vannak... De hívj tényleg, ha van valami!

- Hívlak, csak ne aggódj.

- Okés, köszi.

- Nincs mit, életem. Hívjatok, ha megérkeztetek.

- Rendben anya, hívunk - mosolyogtam rá. - Jasper nem jött még meg?

- De igen, a bátyáddal beszélgetnek.

- Hú, de szuper. Remekül kijönnek egymással – raktam el a gyógyszereket, majd behúztam a bőröndöket. – Készen is lennék.

- Akkor indulás. Rose is itt van. Segítsek?

- Levinni igen - bólintottam.

Anyu elvette az egyik bőröndöt és lecipelte a lépcsőn. Amikor megláttam Jasper-t a nyakába ugrottam és forrón megcsókoltam. Visszacsókolt, majd a homlokát az enyémnek döntötte.

- Szia tündérbabám.

- Szia hercegem - pirultam el.

- Nyalakodni ráértek ott is. Induljunk már - szólalt meg David.

- Annyira bunkó vagy - húztam össze a szemeimet. - Induljunk - sóhajtottam.

- Tudom - dobott a vállára tesóm.

- Héé - kapálództam, miközben nevetve ütögettem a hátát.

- Hú ez nagyon fáj - játszotta meg magát. Jasper pedig nevetve követett minket Rose-zal.

Mikor végre lerakott, mindenkitől elköszöntünk és végre elindultunk.

- Ugye egy kocsival megyünk? - néztem Dave-re és Jass-hez bújtunk.

- Persze. Ti csajok hátul ültök, mi pasik meg elől. Én vezetek.

- Még mit nem. Én vezetek! Vagy akkor a tieddel megyünk - tettem karba a kezem.

- Tudod, hogy nagyon idegesítő tudsz lenni? - ült be hátra.

- Tudom. De az én kocsimat csak én vezethetem - vigyorogtam és beültem előre.

- Az én kocsimat csak én vezethetem - utánozott David.

- Bleee - öltöttem rá nyelvet, majd elindultunk az úti célunk felé.

- Remek ötlet volt ez a kiruccanás - szólalt meg Rose.

- Aha - mosolyogtam. - Remélem, hogy semmi baj nem lesz.

Ekkor megláttam, hogy jön velem szembe egy őrült kocsi. Próbáltam kitérni előle, de nem nagyon sikerült. Úgy kacskaringóztam, mint egy ittas. Akárhova mentem, ő is ugyanoda jött.

- Ez le akar minket szorítani! - pánikolt Rose.

- Nem. Meg akar ölni - haraptam az ajkamba.

- Mi? Ki akarok szállni! - rángatta az ajtót Rosalie.

- Jass. Teleportáld ki őket - szólaltam meg hangosan.

- Nem, hagylak itt Alice! - akadt ki.

- Vidd már ki őket! Csak ide a közeli erdőbe, ahol ez az őrült nem szabadulhat be.

- Pont ezt akarja. Te és én is jól tudjuk, ki van abban a kocsiban. Együtt kell maradnunk.

- Menj már - mondtam sírva. - Nem hallhattok meg!

- Együtt maradunk! - szólalt meg David és magához húzta szerelmét - Minden rendben lesz, ne félj. Alice és Jasper megvédenek minket.

Nem tehettem mást. Összeszorítottam az ajkaimat, majd kiteleportáltam őket és a bőröndjeiket is egy varázslat által védett helyre. Oda csak én juthatok be varázslattal. Még Rebeccának sincs annyi ereje, hogy megtegye. És kijutni, se tudnak onnan, csak ha veszély van. Hunyorítani kezdtem, majd tövig nyomtam a gázt. Ha ezt akarja, hát ezt kapja. Rebecca hátulról belém jött.

Hátulról... Szóval azt akarta, hogy lássam szenvedni a többieket, mielőtt én meghalok... Gyorsan elrántottam a kormányt, majd a kocsi utolsó szusszával elmentem egy fa előtt, így Becca telibe ment a fának.

Kiteleportált, majd egy varázslattal kidurrantotta a kocsim összes kerekét. Hunyorítani kezdtem, majd megtettem ugyanezt, őt meg egy fának vágtam.

- Boldog vagy ribanc? – estem neki.

- Azt hiszed, legyőzhetsz? - állt fel és lesöpörte magát - Ez még csak a kezdet. Megölök szép lassan mindenkit, akit szeretsz. Kivel is kezdjem? Rosalie-val? Hmm nem, netán Daviddel? Nem, az se jó. Á megvan, anyucival fogom kezdeni.

- Hogy dögölnél meg végre - vágtam hozzá egy nagy tűzgolyót.

Kivédte a támadást, egy hatalmas vízsugárral.

- Teee rohadék! - irányítottam belé egy villámot, ami mind a kettőnket kiütött.

- Alice, Alice ébredj! - hallottam meg Liza hangját.
Próbáltam mozdulni, de nem sikerült. Így csak lassan el kezdtem kinyitni a szemem.
- Jól vagy? - simogatta meg az arcom.
- Aha - bólintottam halványan mosolyogva.
- Mi történt? - ültetett fel óvatosan.
- Rebecca történt.. Én meg villámot küldtem belé, de engem is ért.
- Édesem... – fogta meg a kezem. – A többiek?

- Elteleportáltam őket a nyaralónkba. Én is menni akarok.
- Persze, gyere - kapott ölbe, majd odateleportált.

- Jézusom Alice! - vett át Jasper.
- Szia - karoltam át a nyakát. - Jól vagytok? - néztem rá.
- Mi igen - nézett rám dühösen David - Mégis, hogy tehetted ezt? Tudod mennyire aggódtam? Nem bírtam kimenni ebből a rohadt házból!
- Igen, de más se jöhetett be. Ez volt a legjobb megoldás - mosolyogtam, majd megöleltem Beth-t. - Hogy találtál rám?
- Vajon, hogy? Azt hiszed, leveszem rólad a szemem, miközben egy őrült ribanc akar téged tönkretenni?
- Én megváltó unokatesóm - bújtam hozzá. - Olyan jó illatod van - mosolyogtam rá.
- Köszi - mondta nevetve.
Rámosolyogtam, majd megöleltem a morcos bátyámat is.
- Rose merre van? – kérdeztem tőle.
- Jasper kiütötte....
- Hm? - néztem Jass-re.
- Nem úgy, ne aggódj. Csak elaltattam egy varázslattal, hogy megnyugodjon.

- Szegény nagyon zaklatott volt? - kérdeztem, majd mikor megfordultam hirtelen összeestem.

- Alice - hallottam meg távolról a többiek hangját.
- Uhh - dörzsöltem meg a homlokom.
- Jól vagy? - aggódott Jass.
- Jól. Nem tudom, mi történt. Egyszerűen csak elestem.
- Pihenj, mindjárt készítek egy kis gyógyteát - mondta Beth.

- Liza. Menj haza, ha gondolod.
- Még mit nem! Itt maradok veled! Annak a varázslatnak úgy látszik, következményei vannak.

- Oké, oké köszi - mosolyogtam. - Jass, búj ide - tartottam ki a kezem és arrébb csúsztam.
- Azonnal édesem - mondta és magához ölelt.

- Oké, akkor én megyek és megölöm azt a banyát - indult el az ajtó felé David.

- Dave, maradsz - varázsoltam bele a fotelbe. - Tudod jól, hogy nem bánhatsz el vele.

- Dehogy nem! Odamegyek és kitekerem a nyakát! – makacskodott. Családi vonás…

- Aha persze. Ő egy boszorkány. Nincs esélyed ellene.

- Jól van - duzzogott.

- Inkább menj be Rose-hoz. Vigyél neki valamit enni - próbáltam volna varázsolni, de nem sikerült.

- Pihenj. Valami itt nem stimmel, de megoldom - mondta Liza.

Hirtelen vacogni kezdtem és szorosabban bújtam Jass-hez.

- Kicsim. Lázas vagy - mondta aggódva életem szerelme.

- Nem vagyok - suttogtam. - Csak hideg van.

- Lázas vagy - ismételte meg magát.

- Mi történik? - sírtam el magam.

- Nem tudom,de Liza kideríti.

- Miért nincs erőm? - vacogtam tovább.

- Valószínűleg erre ment ki az egész. Ez volt Rebecca terve - szólalt meg Rose - Elvehette az erődet?

- Jé szia - mosolyogtam rá. - Nem vehette el... Ahhoz le kell mondanom róla.

- Akkor ez mi? - ült a lány a tesóm ölébe.

- Fogalmam sincs. Átmeneti rendszer zavar - mondtam és köhögni kezdtem.

- Beth! - mondta idegesen David.

Lehunytam a szemem és próbáltam megnyugodni.

- Hapciii - tüsszentettem és megváltozott a fal színe.

- Húú, kicsim gyorsan megoldottad a falfestést - simogatott Jass.

- Úgy is unalmas volt már a fehér - kuncogtam vacogva. - De inkább menj el. Nem akarom, hogy te is beteg légy.

- Bolond vagy? Nem hagylak itt!

- Nem akarom - bújtam hozzá.

- Szeretlek tündérbaba.

- Én is téged. Ne haragudj, hogy elrontottam mindent - sírtam el magam.

- Ne aggódjatok. Csak a villám miatt megzavarodott az ereje. Azért lázas, mert a szervezete nem képes ezt feldolgozni. Ha ma sikerül ágyba dugnotok és ott is tartanotok, akkor holnapra minden rendbe jön. A varázslatot kerüld Alice. Magyarán szigorúan tilos használnod, persze ha Rebecca felbukkan, amit kétlek, akkor használd - jött be Beth egy bögre teával.

- Köszi - suttogtam. - Akkor nem varázsolok.. De amúgy is csak Becca ellen szoktam - mondtam dideregve.

- Igen, tudom - takart be egy jó vastag pléddel.

- Jass, félek - nyöszörögtem.

- Ne félj nem lesz semmi baj. Itt vagyok veled.

- Ne menj el - öleltem meg jobban.

- Biztos hallucinál - hallottam meg Beth hangját.

- Nem megyek, itt vagyok veled.

Úgy szerettem volna most otthon lenni és nem itt rontani a hangulatot... Hirtelen lendületből felültem, hapciztam egyet, majd az egész szoba olyan volt, mint otthon. Csak persze mivel ez tágasabb, a berendezési tárgyak szellősebben helyezkedtek el, és az erkély is nagyobb volt, persze ugyanazokkal a cuccokkal...

- Hupsz - bújtam újra szerelmemhez, majd kifújtam az orrom és a falnak a színe is világoskék lett.

- Nem varázsolhatsz Alice – ismételte meg magát Elizabeth.

- Nem direkt volt... És amúgy Rebecca meghalt?

- Ne ezzel foglalkozz most.

- Szóval él, ugye? - sóhajtottam.

Ó, legszívesebben most azt tenném, ami el volt tervezve. Jass meztelen testét csókolgatnám, majd szeretkeznénk. Ekkor hirtelen már nem éreztem Jasper pólóját, hanem a mellkasát. Hó... Lejjebb csúsztattam a kezem, s sehol nem ütköztem ruhába. Na, még jó, hogy ő is be van takarva...

- Alice... kicsim mit csinálsz? - suttogta.

- Nem direkt volt. Én csak gondoltam, de nem varázsoltam - simogattam a férfiasságát.

- Alice - suttogta.

- Olyan jó - buktam le a takaró alá és csókolgatni kezdtem.

- Nem vagyunk egyedül... – zilálta.

- Hm? - bújtam ki a takaró alól és körülnéztem. Hát erről megfeledkeztem.

- Beth az mondta pihenned kell, nem hemperegni - szólalt meg David.

- Jól van na - grimaszoltam, majd visszafeküdtem Jass mellkasára.

- Hogy vagy Alice? - kérdezte Rose.

Kiéhezve...

- Jól, köszi - ültem fel és kortyolgatni kezdtem Liza teáját.

- Nagyon aggódtunk érted - hajtotta David vállára a fejét.

- Ne haragudjatok, hogy elcsesztem az érkezést. Menjetek csak a szobátokba szórakozni - pislogtam álmosan.

- Nem haragszunk,nem a te hibád.

- Ja hanem annak a ribancnak a hibája - mondta dühösen David.

Mielőtt bármit mondhattam volna, már aludtam is. Másnap kicsit korán keltem fel, így kipróbáltam van-e erőm. Volt, de kevés és lefárasztott nagyon hamar. Így inkább visszabújtam az ágyba egy varázskönyvvel a kezemben és azt olvasgattam. Ki kell derítenem, hogy mi történt. Hogyan ölhetem meg Beccát és minden egyebet. Hogyan védhetem meg a szeretteimet és ezeket.

Pár fejezet után újra elaludtam, majd reggel Jasper ágyba hozta nekem a reggelit. Így evés után egy forrót szeretkeztünk, majd körbe jártuk a házat.

A hétvége felhőtlenül telt és négy napig embernek éreztem magam. Hétfőn, Jasper-rel együtt varázsoltunk egyet, így a kocsi jobb volt mint újkorában. Ha nem tudtuk volna helyrehozni, biztos, hogy a kétszeresét fizettetem ki Rebeccával.

Délután mikor Dave elment a barátnőjéhez, Jasper meg haza, így gondoltam, hogy magyarázattal tartozok a barátnőmnek, és már amúgy is érdekel, hogy mi van vele.

- Szia Alison – hívtam is fel őt egyből. - Zavarlak?

- Nem, dehogy – jött a válasz.

- Ráérsz ma? Találkozhatnánk.

- Igen. Valami baj van? – kérdezte aggódva.

- Nincs semmi, csak beszélgetni szeretnék. Nem volt még időnk kitárgyalni ezt az egészet..

- Ja oké. Benne vagyok – jött a lelkes válasz.

Megbeszéltük, hogy mikor és hol találkozunk, majd bontottam a vonalat. Elkészültem és leültem egy padra. Az órámra pillantottam. Kicsit hamar érkeztem, na egye fene. Tovább üldögéltem és visszagondoltam a hétvégére.

Nem sokára Alison is megérkezett, én pedig arrébb csusszantam.

- Na szió - mosolyogtam rá.

- Szia - ült le mellém a padra. - Hogy vagy?

- Remekül. És te?

- Én is jól vagyok. Igazából azért hívtalak, hogy akkor tisztázzuk már, hogy mi van közted és Dean között? - pislogtam rá.

- Minden remekül megy köztünk - mosolyodott el.

- Akkor most együtt vagytok? Mert nem tudok rajtad eligazodni - nevettem.

- Ö igen járunk – bólintotta.

- Na az jó - mosolyogtam. - És hogy megy a farkas lét?

- Egyre jobban. Már csak pár nap és beavatás - sóhajtott.

- Várod?

- Dehogy. Nagyon félek tőle. Eljönnél te is?

- Ha szeretnéd, igen - bólintottam. - De ha sikerül szuper lesz minden. Közüled valókhoz tartozni tudod milyen jó?

- Igen az csak én nem farkasként nőttem fel elég idegen az a világ.

- Gondolom - sóhajtottam. - De ügyes leszel, és ott leszek neked én is meg Dean is.

- Köszi - ölelt meg.

- Nagyon szívesen - öleltem vissza. - Na és most mesélj. Jól csókol? - mosolyogtam.

- Igen - nevetett fel. - Nagyon is.

- Olyan jó látni, hogy boldog vagy.

- Köszi.

- Tudok segíteni amúgy?

- Nem. Elég, ha ott leszel és biztatsz.

- Mindenképpen - bólintottam. - És mondd csak. Voltatok már igazi romantikus randin?

Ismét felnevetett.

- Dean nem az a gonosz farkas akinek hiszed és igen voltunk. Nagyon aranyos volt. Még vacsorát is főzött.

- Hú, tud főzni? Ezt nem gondoltam volna róla, mint ahogy sok minden mást sem - mondtam, majd elnevettem magam. - Bocsi, csak most elképzeltem kis szakácskötényben főzni Dean-t.

Erre nem kaptam reakciót, így folytattam tovább.

- És Rebecca nem támadt rád.. rátok?

- Nem. Napok óta nem láttam - mondta kissé aggodalmasan.

- Akkor jó - dörzsöltem meg a fejem. Hülye villám.

- Fáj a fejed? – kérdezte hirtelen.

- Kicsit. Hülyeséget csináltam és most szenvedek.

- Mi történt?

- Mondjuk úgy, hogy életveszélyes varázslat történt. Egy villámot küldtem Beccába, de ez mind a kettőnket legyengített.

- Ó te jó ég! - sikította. - Hogy lehetsz ilyen felelőtlen. Bele is halhattál volna.

- Abba nem... Csak utána a lázba...

- Akkor is.

- Jó tudom - fogtam meg a fejem két kézzel. - És te hogy vagy? - tereltem gyorsan. - Milyen érzés foglaltnak lenni? - nevettem.

- Jó, de ne terelj. Tudod jól, hogy minden varázslatnak ára van. Nehogy egyszer a legnagyobbat fizesd.

- Ha megvédek vele mindenkit, akkor akár azt is kifizetem...

- De mi lesz azzal az űrrel amit magad után hagysz. Ez nem játék. Vigyázz jobban magadra! - ölelt meg.

- Félek Alison. Ahogyan te is mondtad ennek már fele se játék... – sóhajtottam, s részletesen elmeséltem a történéseket.

Beszélgettünk még egy keveset, majd elmentünk hozzánk, hogy elkérjem a házikat és másnap kipihenten mentem a suliba. Rebecca nem volt suliban. Nem tudom, hogy most örülnöm kéne, hogy végre kivettem a képből pár napra, vagy aggódjak, hogy vajon mit forral…

23. Fejezet ~ Vigyázat labda!

Alison szemszöge:
A suli folyosóján beszélgettem Alice-el mikor olyan érzésem támadt, mint ha figyelnének. Megfordultam és megpillantottam Deant. Felénk közeledett. Száján pimasz mosoly ült.
- Szia - üdvözöltem.
- Helló - húzta fel a szemöldökét Alice.
Köszönésképpen csak bólintott a lány felé.
- Szia – mondta Dean. Magához vont és átölelt. Kezét a derekamon nyugtatta.
- Ezt most ne – mondtam.
- Miért? Mi a baj? – kérdezte zavartan. Éreztem, ahogy az izmai megfeszülnek.
- Semmi csak suliban vagyunk, és mindenki minket néz – toltam el magamtól.
- Ó, értem – arcáról eltűnt az a felhőtlen jókedv és helyét a csalódottság vette át. Elengedett és hátat fordított nekem. Néhány lépésnyire volt tőlünk mikor megtorpant és visszafordult. – Ja, ezt neked hoztam – nyújtotta át a kezében lévő kávés poharat. – Karamellásan pont, ahogy szereted.
- Köszönöm – intéztem felé egy mosolyt. - Csoki reszelékkel a tetején?
- Azt majd máskor – mosolyodott el ő is. – Majd fordítsd meg a poharat.
Úgy tettem, ahogy kérte. Megfordítottam a poharat és láttam, hogy az oldalán egy szó áll. Határozott vonalakkal a „köszi” volt odaírva.
- Mit köszönsz? – kérdeztem döbbenten.
- Azt, hogy olyan érzékin megfürdettél a múltkor – kacsintott rám. Megcirógatta az arcomat majd sarkon fordult és elment. Visszafordultam Alice-hez, aki elkerekedett szemekkel meredt rám. Éreztem, ahogy elpirulok.
- Érzéki fürdő? Miről maradtam le? – kérdezte rögtön.
- Semmi extráról csak találkoztunk pár vadásszal ránk lőttek és a folyóba zuhantunk - legyintettem egyet.
- Jézusom, és jól vagy? - kérdezte riadtan.
Válaszolni akartam, de már nem tudtam, mert becsengettek.
- Tesin találkozunk - mondta Alice és elindult.
- Szia – mondtam halkan.

Nem tudtam kiverni a fejemből Dean szomorú tekintetét, mikor eltoltam magamtól. Egész nap őt kerestem, hogy bocsánatot kérjek tőle, de nem találtam sehol. Csalódottan indultam a tornaterem felé. Az öltözőben csak ledobtam a cuccom a padra és leültem Alice mellé. Elkezdett mesélni valamit a lány, de nem tudtam odafigyelni. Csak bámultam magam elé. Próbáltam gondolatban kapcsolatba lépni Deannel, de nem válaszolt.
- Alison, mond, figyelsz te rám? – zökkentett ki a gondolataimból Alice.
- Igen, persze - válaszoltam zavartan.
- Jó, mindegy... Menjünk a terembe... - mondta és elindult. A terembe érve láttuk, hogy a két csapat már felállt a röplabdához és nekünk már csak a kis padon jutott hely. Letelepedtünk a padra a többiektől egy kicsit távolabb.
- Alison figyelnél rám? - hallottam meg Al dühös hangját. - Ha nem akarsz beszélgetni, elmehetek, de ha meg igen, akkor jó lenne, ha figyelnél rám. Azt kérdeztem, hogy mi történt, ami miatt ilyen szétszórt vagy?
- Nem vagyok szétszórt - tiltakoztam.
- Mi történt az érzéki fürdőzés napján?
- Inkább úgy mondanám, hogy életveszélyes fürdőzés - jegyeztem kissé élesen. Elmeséltem Alicenek, hogy mi történt. Ahogy haladtam a történet vége felé annál jobban kerekedtek el a lány szemei.
- De te jól vagy, ugye?
- Jól vagyok, de ez nem mondható el Deanről - mondtam. - Őt meglőtték, de csak súrolta az ezüst.
- Biztos, hogy csak az ezüst miatt aggódsz?
- Nem tudom - vallottam be. - Láttad te is milyen csalódott volt mikor elment. Kerestem, de nem találtam - sóhajtottam.
- De ez most miért baj? Azt mondtad nem jártok, akkor meg?
- Igen tudom, de akkor sem akartam megbántani – mondtam. Kinyílt a terem ajtaja és Dean lépett be egy sereg pompon lány kíséretében. Az egyik szőke lányt átkarolta és úgy vonultak végig a termen.
- Hát, szerintem nem sírja tele a kispárnáját. Máris vigasztalódik... – jegyezte meg Alice.
- Argent, Cullen! - szólt az tanár. - Jöjjenek ide!
Szó nélkül odamentünk.
- Cullen menjen középre! Argent maga menjen mellé és a következő forgásnál maga szervál! - adta ki az utasítást.
- A legjobb hely - mosolygott Alice.
Elfoglaltuk a helyünket. Deant a lelkes szurkoló csapat vette kerül és viháncoltak. Pont szemben álltam velük. Megpróbáltam a játékra koncentrálni. Az egyik csapattársam erősen megütötte a labdát, ami pályán kívül ért földet nem messze a pompon lányoktól.
- Beleért Johnson – hallottam az edző hangját. – Szerva Alisonnál.
- Jó lenne, ha meg tanulnátok játszani és nem ütnétek meg minket azzal a labdával – mondta az a lány, aki ölelte Deant. Elkaptam a felém gurított labdát és beálltam az új helyemre. A lány feltűnően elkezdett nevetgélni. Elfogott a düh. A labdára néztem majd vissza a lány koszorúban álló Deanre.
- Alison - lépett hozzám Alice. - Tudom, mit akarsz, de verd ki a fejedből. Hastings, egy idegesítő liba, de ez nem ok semmire. Ez egy tesi óra, ne tégy semmi meggondolatlant...
- Jól átgondoltam - mondtam mérgesen.
- Alison, nem teheted!
- Dehogynem – mondtam. Megvillant a szemem és kitisztult előttem a világ. Egyre dühösebb lettem Deanre. Feldobtam a labdát és teljes erőből megütöttem. A labda a tömeg közé repült és valakit eltalált. Nagy riadalmat okozott. Mindenki köréjül gyűlt. Nem értem miért fújják fel a dolgot. Túl nagy agykárosodást úgy sem okozhatok nekik – gondoltam bosszúsan. Lassan átküzdöttem magam a tömegen, hogy megnézzem mekkora kár érte szerencsétlen labdát. Meglepetésemre Dean feküdt a földön.
- Jaj Dean jól vagy? – sikította az egyik lány.
- Semmi gond csak egy kicsit fáj a fejem – mondta Dean aztán felült.
- Lehet, hogy agyrázkódást kapott – hallatszott egy hang hátulról.
Az égnek emeltem a tekintetem. A dühöm egy cseppet sem csillapodott.
- Túléli – jegyeztem meg mogorván.
- Hogy mondhatsz ilyet? – ripakodott rám az a lány aki Dean mellet térdelt.
Megvontam a vállam és hátat fordítottam nekik.
- Most meg hová mész? – szólt utánam a lány.
- Mondjuk öltözni, pár perc és kicsengetnek – válaszoltam gorombán.
- Igazán segíthetnél, hiszen te miattad sérült meg.
- Mégis miben? Úgy látom, elegen vagytok.
- Például elkísérhetnél a gyengélkedőre – tápászkodott fel Dean. Közelebb lépett hozzám és megragadta a karom. Minden szempár ránk szegeződött. – Gyere! – mondta és kivonszolt a teremből. Nagy csattanással csapódott be mögöttünk az ajtó.
- Engedj el! – próbáltam kiszabadítani a karom.
- Addig, nem amíg el nem mondod, hogy mi a fene volt ez – látszott rajta, hogy dühös, de a hangja nyugodt volt.
- Véletlen volt – mondtam határozottan.
- Ja, véletlenül váltott át a szemed is igaz. Mi lett volna, ha valaki meglátja?
- Nem így akartam – tiltakoztam.
- Akkor, hogy Alison? – mondta és a falnak szorított. – Nem értelek. Nem akarsz velem lenni, de ha mással vagyok, azt sem akarod. Jó lenne, ha végre eldöntenéd, hogy mit akarsz.
- Ennyi erővel te is – mondtam mérgesen.
- Én pontosan tudom, hogy mit akarok.
- Hát nem úgy látszik – vágtam vissza.
Egy pillanatig farkas szemet néztünk. Dean lehajolt és megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és hevesen visszacsókoltam. Közelebb húzott magához. Keze a derekamra csúszott. Lassan végigcsókolta a nyakam. Keze a combomra tévedt és felemelt így egy magasságba kerültünk. Átfontam a combom a dereka körül és a hátam a falnak támasztottam. Dean egyre szenvedélyesebben csókolt. Csókunkat a csengő éles hangja szakította meg. Dean letett és csalódottan húzódott el tőlem. Nem érdekelt semmi. Belemarkoltam a pólójába és visszahúztam magamhoz. Széles mosoly ült ki az arcára és apró csókot nyomott az ajkamra.
- Úgy látom, mind a ketten ugyan azt akarjuk – jegyezte meg.
-  Igen? És mi lenne az? – kérdeztem.
- Hát engem – jelentette ki.
Akaratlanul is felnevettem. A vállába bokszoltam.
- Áú, ez fájt – pimasz vigyorából tudtam, hogy nem így van. – Adhatnál egy gyógyító puszit ide – mutatott a homlokára ahol eltaláltam. – Igen erőset tudsz ütni.
- Minden haragom benne volt – mondtam majd megpusziltam Dean homlokát.
- Nővérke itt is fáj – mutatott az ajkára. Ragyogott a szeme, ahogy rám nézett.
- Na, ne mondja – viccelődtem vele. Apró csókot leheltem az ajkaira. – Jobb már?
Kinyílt a tornaterem ajtaja és kiözönlöttek a diákok rajta.
- Igen, de nem az igazi. Adhatna még egyet, hogy teljes mértékben megszűnjön a fájdalom – mondta kacéran. Közelebb húztam magamhoz és érzékin megcsókoltam. Arca kipirosodott az iménti csóktól. Tekintete hirtelen komor lett.
- Mi a baj? – kérdeztem aggódva.
- Kicsit összeborzoltam a hajad – nevetett fel.
- Semmi gond.
- Most mennem kell. Este találkozunk – mondta és elengedett.
- Ezt, hogy érted? – szóltam utána.
- Majd meglátod – intézett felém egy mosolyt majd elment.

Egész este azt a könyvet olvastam, amit Dean elhozott a vadászoktól. Teljesen letaglózott az, amit olvastam. A könyv a családomról szólt. Legendás tettekről, hogy miként szálltak szembe az Argentek a vérszomjas fenevadakkal. Az emberek hősnek tartották őket. Nem tudták azt, amit én tudok, hogy kegyetlen gyilkosok. Lapoznál már végre? – hallottam az agyam hátsó felében Dean hangját. Tessék? – válaszoltam kissé felháborodottan. Tíz perce ugyan azt az oldalt nézed – válaszolt. Honnan tudod? – kérdeztem riadtan.
- Mert legalább, annyi ideje állok itt – hallottam Dean elfojtott hangját. A hang irányába kaptam a fejem és láttam, hogy az erkélyemen áll. Elmosolyodott és intett a kezével.
- Szóval kukkoló vagy?
- Sose hagynék ki egy alkalmat, hogy lássalak lassan érzékin levetkőzni – vigyorodott el pimaszul. – Beengednél?
- Téged mióta állíthat meg egy ajtó? – kérdeztem kissé szarkasztikusan.
- Igazad van – vonta meg a vállát. Kinyitotta az ajtót és bejött. – Le kellene cserélnetek a biztonsági rendszert. Ha én be tudok jutni, akkor más is.
- Remek nem csak kukkoló hanem még betörő is vagy.
- Lehet – nevetett fel. Leült mellém az ágyra.
- Közveszélyes vagy igaz tudod?
- Szerintem csak az ajkaidra nézően – mondta és megcsókolt. – Szóval mit olvastál ilyen elmélyülten? – kérdezte és átölelt.
- Ezt a képet nézegettem – fordítottam felé a könyvet.
- Ó, a milánói mészárlás – mondta kissé megdöbbenten.
- Hallottál róla?
- Minden farkas gyerek hallott már ezekről a történetekről – mondta komoran.
- Mit tudsz még?
- Ezt később is megbeszélhetjük – nyomott aprócska csókot a számra. – Mutatni szeretnék valamit.
Kérdőn néztem rá. Felállt az ágyról és felém nyújtotta a kezét.
- Nyugi nem fog megenni ez a szexi, ám de gonosz farkas – viccelődött.
- Nem lennék benne olyan biztos – mondtam és felsegített az ágyról.
- Helyes, mert legszívesebben most felfalnálak – közelebb húzott magához és megcsókolt.
- Mit szeretnél mutatni nekem? – váltam el tőle.
- Ha velem jössz, meglátod – mondta érzékin. Titokzatos volt és ez a dolog egyre inkább vonzott hozzá.
- Hová is mennénk? – karoltam át a nyakát.
- Titok.
- Akkor, hogyan menjek oda – húztam közelebb magamhoz.
- Bekötöm a szemed és odaviszlek? – bontakozott ki az ölelésemből. A zsebéből elővett egy fekete kendőt. – Fordulj meg!
Tiltakozni akartam, de már be is kötötte a szemem.
- Így jó?
- Igen.
Hirtelen az ölébe kapott és tett egy pár lépést. Az erkélyen álltunk egy pár másodpercig.
- Ez nem valami jó ötlet – kapaszkodtam a nyakába. A kendő eltakarta előlem a világot, de így is tudtam, hogy a korláton állunk.
- Ez a nagyon is jó ötlet – válaszolt és a mélybe vetette magát karjaiban velem.
 Könnyedén értünk földet.
- Jól vagy? –kérdezte gyengéden.
Alig észrevehetően bólintottam.
- Remek, akkor indulhatunk.
Éreztem, ahogy Dean izmai megfeszültek és futásnak iramodott. Hallottam, ahogy a száraz faágak kettétörnek a lába alatt. Az erdőben voltunk. Erősen figyelni kezdtem a minket körülvevő világot hátha rájövök, hogy merre is vagyunk. Eső illatát éreztem a levegőben. Körülöttünk csend honolt.
- Meg érkeztünk – mondta Dean és óvatosan letett. – Leveszem a kendőt, de még ne less! – lassan kioldozta a csomót és megfogta a kezem. Pár lépést tettünk előre. – Kinyithatod a szemed.
A fény olyan erős volt, mint ha nappal lett volna. Visszaváltottam és egy szempillantás alatt halványodni kezdett az elém táruló látvány. Egy tisztáson voltunk. A földre egy pléd volt terítve körülötte körben fáklyák helyezkedtek el.
- Vacsoráztál már? – emelte meg a kezében tartott piknikkosarat.
- Hát ezért mentél el olyan gyorsan óra után – mondtam és átöleltem.
- Igen. Remélem nem okoztam túl nagy csalódást - cirógatta meg az arcom.
- Azt hittem, hogy te egy rettenetesen erős és kegyetlen farkas vagy, aki fiatal lányokat ragad el az ágyukból esténként. Egy világ dőlt össze bennem – viccelődtem vele.
- Ha ezt akarod, akkor megoldható – komisz vigyor ült ki az arcára. – Mi lenne, ha te lennél az első áldozatom?
- Annak örülnék – csókoltam meg.
Kellemesen telt az este. Megvacsoráztunk és Dean részletesen mesélt azokról a dolgokról, amiket olvastam.
- Ezek csak népmesék. Nem mind igaz – mondta és lefeküdt a földre.
- De sajnos nagyrészük az – mondtam szomorúan.
Hirtelen feltámadt a szél. A hideg végigfutott a hátamon. Megborzongtam.
- Fázol? – kérdezte Dean aggodalmasan.
- Egy kicsit.
- Gyere ide, majd én, felmelegítelek.
Odabújtam hozzá. Fejemet a mellkasára fektettem ő pedig szorosan magához ölelt. Hallottam szívének ritmusát.
- Jobb már? – simogatta meg a hajam.
- Igen.
Egy újabb jegyes fuvallat kerítet minket hatalmába.
- Nemsokára telihold – jegyezte meg Dean.
Felnéztem az égre, de az felhős volt.
- Honnan tudod?
- Érzem. Ilyenkor vagyunk a legerősebbek.
- Értem.
Pár percig csendben feküdtünk.
- Esni fog az eső – állapítottam meg.
- Nem. Havazni fog. Nézd! – mutatott az égre.
- Mit? – néztem körül. – Nem látok semmit.
- Farkas szemmel nézd.
Átváltottam és ismét az égre szemeztem a tekintetem. Apró hókristályok rajzolódtak ki előttem melyek táncolva hullottak alá. A lélegzetem is elállt. Felkönyököltem és megcsókoltam Deant. Vállára fektettem a fejem és apró köröket rajzoltam a mellkasára. Addig néztük a hópelyheket, míg elnyomott minket az álom.

Bibipp, bibipp. Keltett fel az ébresztő óra. Miért kell hétvégén is csipognia? – hallottam Dean hangját az agyam hátsó végében. Szállj ki a fejemből! – ripakodtam rá gondolatban.
- Csak ha kikapcsolod az órát – szólalt meg mögöttem Dean.
Megfordultam és láttam, ahogy mellettem fekszik az ágyban.  Kábán átnyúlt felettem és kikapcsolta az órát, majd szorosan átölelt.
- Te meg mit csinálsz? – kérdeztem kissé dühösen.
- Alszok - felelte kissé elfojtott hangon.
- Látom, de az én ágyamban.
Sóhajtott egyet és a hátára fordult.
- Nem értem mi a baj. Máskor is aludtunk már együtt. Sőt a fél éjszakát is együtt töltöttük kin az erdőben.
- De akkor is.
- Gondolom nem örültél volna, ha csak úgy lelépek.
Felkeltem az ágyból és menni készültem.
- Most meg hová mész? – szólt utánam.
- Főzök egy kávét – mondtam és becsaptam magam mögött az ajtót.
Feltettem a kávét főni és nekitámaszkodtam a konyapultnak. Igaza volt. Tényleg nem örültem volna, ha úgy ébredek, hogy nincs ott mellettem. Lépteket hallottam közeledni. Felkaptam a fejem és láttam, hogy Dean áll tőlem pár lépésnyire. Nyakába vetettem magam és szenvedélyesen megcsókoltam. Ugyanolyan hevesen csókolt vissza.
- Kifőtt a kávé – engedtem el. - Kérsz?
- Igen – válaszolta. A döbbentség kiült az arcára. Kivettem a szekrényből két kávésbögrét és az asztalra tettem azokat. Lekapcsoltam a kávéfőzőt és a kész itallal visszamentem a poharakhoz. Dean hátulról átölelt. Állát a vállamon nyugtatta és úgy nézte, ahogy öntök.
- Mi volt ez az előbb? – kérdezte.
- Tessék! – megfordultam és a kezébe nyomtam a bögrét. Belekortyolt, majd a pultra tette.
- Szóval mi volt ez? – kérdezte ismét.
- Semmi – letettem a poharam és átöleltem. Apró csókot nyomtam az ajkára.
- Ez azt jelenti, hogy járunk?
- Nem – válaszomra csalódottság jelent meg az arcán. – Ez azt jelenti, hogy téged akarlak. Elmosolyodott. Az iménti csüggedtségnek nyoma sem maradt. Az ölébe vett és felültetett a konyhapultra. Az arcomat a tenyerei közé zárta és megcsókolt. Átöleltem. Azt akartam, hogy ez a csók sose érjen végett. Végig simítottam a hátán. Kezem az övére tévedt. Megragadtam azt és közelebb húztam magamhoz. Végigcsókolta az állam egészen a fülemig.
- Akárhogyan is nézem, szerintem járunk – suttogta a fülembe.
- Valahogy úgy – mondtam és a szájára tapasztottam az ajkaimat. Végig simított a csípőmön és egyre feljebb haladt a gerincem mentén. Lábammal átkulcsoltam a derekát. Egyre jobban vágytam a csókjaira. Hátra hajtottam a fejem és Dean végigcsókolta a nyakam. Éles hang törte meg a csendet. Dean telefonja volt az. Elengedett és lehorgasztotta a fejét.
- Ne már – nyögött fel.
- Semmi baj. Nyugodtan vedd fel – visszahúztam magamhoz és megpusziltam.
- Ezzel nem könnyíted meg a helyzetem – mondta és kivette a zsebéből a telefont. Kis hezitálás után felvetette. – Tessék - szólt bele. Tekintete egyre komorabb lett. – Rendben – mondta végül és letette a telefont. – Mennem kell – jelentette ki.
- Nem maradhatnál még egy kicsit? – karoltam át a nyakát.
- Az előbb még azt akartad, hogy tűnjek el – viccelődött vele.
- Az a szexi farkas, aki benned lakozik nagy hatással volt rám – csókoltam meg.
- Tudtam én, hogy félisten vagyok – mondta magabiztosan.
Akaratlanul is felnevettem.
- Azért ekkora hatással nem volt rám.
- Akkor majd máskor bebizonyítom, hogy az vagyok – kacsintott rám.
Kikísértem az ajtóig.
- Később találkozunk – mondta. Megcsókolt és elment.