22. Fejezet ~ Ellenséges területen

Alison szemszöge:
- Nekem is tetszik az az ötlet, hogy rám veted magad és letéped rólam az inget aztán heves

csókolózásban kezdünk, de most sajnos dolgunk van – zökkentet ki Dean a gondolataimból.
- Tessék? – akadtam ki.
- Feltételezem, hogy a szexi testem tudja ilyen jól elterelni a figyelmedet – vigyorgott kacéran.
- Ne álmodozz – vágtam vissza. – Amúgy is figyeltem.
- Akkor mit mondtam?
- Azt kérdezted, hogy mi a falka első szabálya – vigyorodtam diadalmasan.
- Hát mellé találtál, de ha már itt tartunk, akkor had halljam.
- Ó ne már. Hetek óta gyakorlunk, tudod nagyon jól, hogy kívülről fújom – kezdtem nagyon unni a falka szabályait. Dean minden egyes edzésen legalább egyszer elismételtette velem ezeket.
- Igen hetek óta gyakorlunk, de még mindig nem haladtunk semmire – mondta kissé bosszúsan.
- Arról nem én tehetek, hogy majdnem minden edzést csókolózással zárunk.
- Mint ha téged annyira rá kellet volna beszélni a dolgokra – lépett közelebb hozzám.
- De nem csak én miattam nem haladunk – fontam karba a kezem.
- Semmi olyat nem tettem, amit te ne akartál volna – mondta dacosan. – Szóval mondhatod.
- Mit?
- A falka első szabályát – erősködött.
- Jó – sóhajtottam. – A farkas ereje a falkában, a falka ereje a farkasban.
- Jól van – mosolygott rám. – Hoztam neked valamit – mondta és az egyik fa mögül elővett egy zsákot. – Tessék – nyújtatta felém.
- Mi ez? – néztem rá kérdőn.
- Nyisd ki és meglátod.
 Kinyitottam a zsák száját és egy kicsi fehér nyuszit találtam benne. Nyakán rózsaszín masni volt.
- Jaj de cuki – mondtam és kivettem a nyuszit a zsákból. – Nagyon szépen köszönöm, de nem vihetem haza. Anya allergiás az állat szőrre – hangomba szomorúság költözött.
- Nem is azért hoztam, hogy hazavidd.
- Akkor miért hoztad?
Dean kikapta a kezemből a nyuszit.
- Gyakorolnod kell a vadászatot – mondta és elengedte. – Fogd meg.
- Szegényt még meg is ölhetem – ellenkeztem vele.
- Akkor ne tépd szét – lépett mellém. – Gyakorolnod kell a vadászatot – abba az irányba fordított amerre a kis állat elmeneküld. Megfogta a kezem és a fülembe suttogott: - Csináld úgy, ahogy mutattam. Ürítsd ki az elméd csak a nyuszira figyelj. Megtaláltad?
Nem válaszoltam csak bólintottam.
- Oké akkor fuss utána – mondta és elengedte a kezem.
Futásnak eredtem és a szokásos hideg kúszott fel a hátamon és átváltoztam. Kitisztult előttem a világ. Pár perc alatt megtaláltam a nyuszit. Felkaptam és már rohantam is vissza Dean-hez. Mikor visszaértem Dean Eric-kel beszélgetett.
- Szia – köszönt Eric.
Letetten a nyuszit, amit eddig a számban cipeltem és visszaváltoztam emberré.
- Szia – üdvözöltem.
- Mire vadászol? – érdeklődött.
- Tapsira – fintorogtam. Vér ízét éreztem a számban.
- Jobb, mint ha Bambit kellet volna üldöznöd – nevetett fel Eric.
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem zavartan.
- Tíz évesek voltunk mikor Dean kitalálta, hogy vadásszunk őzekre, mert azok nagyobbak és könnyebben megtaláljuk őket. Belementem a dologba és az első vadászaton megrúgott az egyik és eltört az orrom. A szüleink teljesen ki voltak akadva – mesélte.
- Igen, igen. Csak az a baj, hogy nem mese délutánra jöttünk. Elhoztad, amit kértem? – kérdezte Dean.
- Igazad van. Nem mese délutánra jöttünk, mert még hét óra van – mondta morcosan Eric.
- Nyugi engem ötkor keltett – nyomtam el egy ásítást.
- Nem ez a lényeg. Elhoztad, amit kértem? – türelmetlenkedett Dean.
- Tessék – nyújtott át Eric egy sárga irat tartót.
- Az meg mi? – érdeklődtem.
- A múltkori látogatásunk a rendőr ismerősödnél nem hagyott nyugodni. Visszamentem és újra átnéztem az iratokat – magyarázta Dean.
- És találtál valamit?
- Igen. Nézd csak – vett elő egy lapot és a kezembe nyomta. – Találtam egy címet, ami Princeton-ban van.
- Ha most indulunk, akkor estére már ott is leszünk – javasoltam izgatottan.
- Nem. Te nem mész sehova – jelentette ki Dean.
- Tessék? – háborodtam föl.
- Jól hallottad. Nem mehetsz oda.
- És mégis miért nem? – mondtam mérgesen.
- Mert veszélyes.
- Tudok magamra vigyázni. Ha még nem tűnt volna fel én is farkas vagyok.
- Képzeld észrevettem – mondtam arrogánsan.
- Annak nagyon örülök – vágtam vissza. - Akkor gyere velem.
- Nem megyek veled és te sem mehetsz oda.
- Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak – csattantam fel.
- Tényleg nem mondhatod meg, hogy mit csináljon és mit nem – jegyezte meg Eric.
- De igen – válaszolta Dean. Szavait inkább felém intézte.
- És mégis mi jogod van hozzá? – kérdeztem. Dean nem válaszolt.
- Amúgy ti mióta jártok? Úgy veszekedtek, mint az ötven éves házasok – mondta vigyorogva Eric.
- Nem járunk és nincs köztünk semmi – mondtam és farkas szemet néztem Dean-nel.
- Nincs köztünk semmi? – kérdezett vissza dühösen.
- Nincs – mondtam kitartóan.
- Érdekes a múltkor még szívesen fogadtál az ágyadban.
- Ez nem igaz. Fél álomban voltam mikor odafeküdtél hozzám.
- Ott nyöszörögtél, hogy feküdjek oda. Ha annyira nincs köztünk semmi, akkor miért csókolsz meg szenvedélyesen? – lépett közelebb Dean.
- Anyu, Apu elmehetek? – kérdezte Eric.
- Fogd be Eric – ripakodtunk rá egyszerre.
- Ha nem akarsz segíteni, akkor ezt, mond. Majd Eric-kel elmegyek.
- Nem megy veled Eric.
- De igen – tiltakoztam.
- Nem – Dean hajthatatlan volt.
- Még mindig itt vagyok – szólt Eric. Egy sötét pillantást vetettem rá. – Bocsi – mondta és védekezőn emelte fel a kezét.
- Ha kell, ezüst lánccal kötözlek oda egy fához – fenyegetett meg Dean.
- Ezzel arra akarsz célozni, hogy képes lennél összeverekedni velem? – kérdeztem élesebben, mint ahogy szerettem volna.
- Igen arra.
- Jó akkor verekedjünk meg – jelentettem ki. – Ha én nyerek, eljössz velem.
- Ha pedig én nyerek, akkor nem mész sehova és hagyod, hogy majd én elintézzem – mondta Dean és megvillant a szeme jelezve ezzel, hogy kész támadni.
- Rendben – egyeztem bele.
Dean felém vetette magát, de én arrébb ugrottam. Hihetetlen gyorsasággal mozgott. Dean felé iramodtam. Megnövesztettem a karmaim és segítségével mély sebet ejtettem a mellkasán, amire még mérgesebb lett. Megragadott és áthajított a tisztáson. Egy kő mélyedt a hátamba mikor földet értem. Úgy éreztem, mint ha leszakadt volna a tüdőm. Köhögve az oldalamra fordultam. Dean a hátamra fordított és az utolsó csapást akarta rám mérni, de lerúgtam magamról. Nehézkesen felkeltem a földről és egy újabb támadást akartam indítani felé, de egy szem pillantás alatt ismét ott termet előttem és egy fának lökött. Kimerülten rogytam a földre.
- Dean – szólítottam meg lágyan. – Miért kell nekünk mindig veszekednünk?
- Azért mert csökönyös vagy – mondta és felsegített.
- Nem lenne jobb békességben élnünk? – kérdeztem és átöleltem.
- De igen.
- Na, látod ebben egyet értünk – mondtam és gyomorszájon vágtam. A fájdalomtól összecsuklott.
- Hát ez meg mi volt? – monda fájdalmasan. – Azt hittem tisztességesen fogsz küzdeni.
- A vadonban, vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg – idéztem Dean szavait.
- Hát öregem most emberedre találtál akarom mondani asszonyodra – nevetett Eric.
- Én nyertem – mondtam és puszit nyomtam Dean arcára.

Az út csendesen telt. Próbáltam beszélgetést kezdeményezni, de Dean úgy tett, mint ha meg se hallotta volna.
- Megérkeztünk – mondta és leállította a kocsit egy motel előtt.
- Mi a terved? – kérdeztem óvatosan.
- Ez egy kis város. Gyorsan terjednek a hírek – magyarázta Dean. – Ha elkezdünk csak úgy kérdezősködni, akkor hamar fel fog tűnni az embereknek.
- És akkor most mihez fogunk kezdeni?
- Bemegyünk a hotelbe és eljátsszuk, hogy egy kiránduló pár vagyunk és óvatosan kikérdezzük a recepcióst. Ő biztos tud mindenről, ami itt történik.
- Ööö, oké – mondtam bizonytalanul.
Kiszálltunk a kocsiból és már szinte a bejáratnál voltunk mikor Dean megragadta a kezem és magához húzott. Kisöpört egy tincset a szememből és megcirógatta az arcom. Kérdőn néztem fel rá.
- Azért jó lenne, ha úgy tennél, mint ha belém lennél esve – mondta gyengéden.
- Rendben. Eljátszom, hogy szerelmes vagyok, beléd csak a végén el ne hidd – mondtam és kézen fogva mentünk tovább.
Elsőnek én léptem be a motelbe. A padlót poros szőnyeg borította a falakon vadász trófeák lógtak. Az ajtó mellet egy asztalon kávéfőző tőle nem messze pedig egy kopott bőr kanapé és fotelek álltak. A helyiség másik végében állt a recepciós pult.
- Jó napot! – köszöntem szívélyesen. A recepciós lány, aki a telefonon csüngött megvetően nézett végig rajtam és folytatta a beszélgetést. Mikor észrevette Dean-t lecsapta a telefon.
- Miben segíthetek? – kérdezte Dean-től és elkezdett egy szőke haj tincset az ujjai között csavargatni. Széles mosolyra húzta a száját. A húszas éveiben járhatott.
Dean elengedett és úgy felelt.
- Szobát szeretnénk kivenni.
- Értem. Két ágyast, vagy francia ágyast – ajánlotta.
- Két ágyast – vágta rá gyorsan Dean.
- Rendben. Készpénzzel vagy hitel kártyával fizetnek érte?
- Kéz pénzel.
- Jó ide egy aláírást és már kész is vagyunk – mutatott a vendég naplóra.
Dean a pultra könyökölt és közelebb hajolt a lányhoz.
- Ne haragudj mi is a neved? – kérdezte Dean érzékin.
 El fogott a düh itt a szemem láttára elkezdet flörtölni a csajjal. Még hogy játsszuk a szerelmes párt, mert az nem fog feltűnni. Na persze – gondoltam magamban.
- Emmie. Látod, ide van írva – mutatott a kitűzőjére.
- Emmie – ismételte Dean. – Szép neved van – majd lassan végig mérte a lányt. – De nem csak a neved szép – villantott rá egy mosolyt.
- Köszönöm – viháncolt a lány.
- Mond, csak Emmie jól ismered a várost?
- Persze. Itt nőttem fel – dobta hátra a haját.
- Meg tudnád nekem mondani, hol találom ezt a címet? – kérdezte Dean és átnyújtott neki egy papír darabot.
- Két mérföldnyire-északra van a várostól az erdőben. Miért keresed?
- Van egy haverom Nick, aki minden államban rendez egy bulit és SMS- ben küldi el a címeket.
- Hát ott biztos nem rendezheti meg – válaszolta a lány.
- És miért nem?
- Mert magán terület.
- Biztos ez? – kérdezte Dean szomorúságot színlelve.
- Igen. A Woren Vadász társaság tulajdona – kezdett a lány gyanakvóbbá válni.
- Szívem tudod milyen móka mester Nick. Emlékezz vissza mikor New Jersey-ben elirányított minket egy meleg bárba – mondtam és átöleltem Dean-t. – Már úgy se találjuk meg azt a bulit. Ha már úgy is itt vagyunk, vegyük ki azt a szobát tegyük ki a ne zavarjanak táblát és mulassunk, ketten ha érted mire célzok – kacsintottam rá.
- Igazad van - helyeselt Dean.
- Légy szíves írd alá és már adom is a kulcsot – mondta a lány. Eltűnt az arcáról az a felhőtlen jókedv. Dean gyorsan aláírta én meg kikaptam a csaj kezéből a kulcsokat.
- Köszönöm - mondtam elégedetten.
Kis időbe telt mire megtaláltuk a szobánkat, ami a 103-as volt. A szoba fehér falait a délutáni nap narancs sárgára festette. Két megvetett ágy és egy öreg Tv alkotta a berendezést.
- Mi a franc volt az az előbb? – kérdezte Dean. Hangjában érezhető volt az idegesség, de próbálta eltitkolni.
- Ez én is kérdezhetném.
- Ezt, hogy érted? – döbbent meg.
- Inkább köszönd meg, hogy kihúztalak a bajból.
- Nem voltam bajban. Majdnem elmondott mindent, amíg te bele nem avatkoztál – ripakodott rám Dean.
- Kezdett gyanakodni – vágtam vissza. – És ha jól emlékszem te mondtad, hogy játsszuk el a szerelmes párt te meg elkezdtél ott flörtölni vele.
- Te mondtad, hogy nincs köztünk semmi.
 Pár percig hitetlenül meredtünk egymásra. Dean hátat fordított nekem és az ajtó felé ment.
- Most meg hová mész? – kérdeztem mérgesen.
- Telefonálni. Szólok Eric-nek, hogy legyen készültségben, ha azokkal állunk szembe, akikre gondolok, akkor elkelhet a segítség. Napnyugtakor indulunk, addig van még pár óra. Feküdj le aludni szükséged lesz még az energiára – mondta és kisétált az ajtón.

- Meg érkeztünk. Innen már gyalog kell mennünk – mondta Dean és kiszállt a kocsiból. Kiszálltam én is és követtem az erdőbe. Sötétség honolt mindenhol. A szél élesen süvített a csupasz fák között. Az átváltozás előtti ismerős érzés kerített hatalmába. Szorosabban fogtam össze magam körül a kabátot.
- Minden rendben? – lépett mellém Dean.
- Igen.
- Jó. Változz át és induljunk – mondta. Ragyogott a szeme a sötétben. Engedtem a fagyos érzésnek és átváltoztam. Az érzékeim felerősödtek. Ilyenkor mindig erősebbnek, gyorsabbnak érzem magam. Nincs előttem lehetetlen. Imádom ezt az érzést. Dean haladt elől. Kissé lemaradva követtem. Kis idő múlva egy föld útra jutottunk. Dean intett a fejével, hogy kövessem. Csendben haladtunk tovább. Elgondolkodtam a történteken. Haragudtam rá, amiért kikezdett azzal a csajjal a szemem előtt. Hirtelen belerohantam valamibe. Dean volt az, kezemet a mellkasán nyugtattam ő meg átölelt és kérdőn nézett le rám.
- Khm – köszörülte meg a torkát és eltolt magától. – Szerintem az lesz az – mutatott a távolba. Egy faház rajzolódott ki tőlünk nem messze. Közelebb mentünk és Dean elkezdett a zárral matatni.
- Komolyan be akarsz törni ide? – kérdetem.
- Ha tudsz más megoldást arra, hogy hogyan juthatunk be szívesen meghallgatom – nézett rám megvetően. Lenyomta a kilincset és kitárta az ajtót előttem. – Előbb a hölgyek.
Beléptem az előszobába és a villanykapcsoló felé nyúltam. Dean hirtelen elkapta a kezem.
- Ne hívjuk fel magunkra a figyelmet – mondta. – Amúgy is az erdő közepén vagyunk, nem hiszem, hogy van áram. Ja és egy jó tanács ne nyúlj semmihez – azzal elengedte a csuklóm és bement az egyik szobába. Tovább mentem a folyosón és a nappaliban találtam magam. A kandalló előtt egy üveg dohányzóasztalt fedeztem fel. Stílusosan körülötte helyezkedtek el a fotelek és a kanapé. A falakat őz agancsok és horgász trófeák díszítették. A kandalló mellet egy szekrény volt. Közelebb mentem, hogy jobban megnézzem azt. Harangvirágra hasonlító virágokat véstek az ajtajába. A vitrin mögött jó minőségű szivarok és whiskyk sorakoztak.
- Találtál valamit? – lépett mellém Dean.
- Semmit.
- Ó milyen kedves sisakvirág – mutatott a faragott mintára.
- Az meg mi? – fordultam felé.
- Méreg. Tudod farkas ellen farkas fű – viccelődött. – Gyere erre lesz a dolgozó szoba – húzott magával a nappaliból nyíló kis helyiségbe. A szoba tele volt könyvekkel.
- Ezt már nevezem – mondta Dean és elkezdte tanulmányozni az egyik polc tartalmát. Kihúzott egy könyvet a sorból és elkezdte olvasni.
Rettenetesen unatkoztam átnéztem az összes könyvet, de egyikből se értettem semmit, mert latinul voltak, Dean pedig legalább egy órája ugyanazt az egy könyvet olvasta folyamatosan.  Hirtelen felkapta a fejét és megragadott.
- Mennünk kell – mondta idegesen.
A hátsó ajtó felé siettük mikor egy férfi idegen nyelven felordított és Dean-re vetette magát. Dulakodni kezdtek aztán Dean ellökte magától. A férfi az övéből egy kést rántott elő és szúrt, de célt tévesztett.
- Menj, én ezt elintézem – kiáltott oda nekem Dean.
Elkezdtem rohanni. Kimenekültem a házból. Nem jutottam messzire, mert egy másik férfi az utamat állta. Majdnem két méter magas volt. Tetőtől talpig testhez simuló fekete ruhát viselt, ami megmutatta az irdatlan erő kifejtésére alkalmas izmait. Megragadott és az egyik közeli fának vágott. A fájdalomtól összegörnyedtem a földön. Közelebb lépett. Száját kegyetlen mosolyra húzta és belém rúgott.
- Mi van kicsi kutyuli eltévedtél? – kérdezte kissé orosz akcentussal. Öklét a magasba emelte és lesújtani készült mikor Dean elkapta a kezét.
- Hölgyeket bántani egyenlő a gyengeséggel – kicsavarta a fickó kezét és tarkón vágta. Úgy esett össze, mint a marionett bábú mikor elvágják az őt tartó köteleket. Dean felsegített a földről és elkezdtünk futni. A távolból hallottam, hogy egy reszelős női hang ordibál.
- Engedjétek el a kutyákat – mondta végül. Kilométerekről hallatszott a kutyák ugatása. Egyre közelebb és közelebb értek hozzánk. Az egyik elénk került és vicsorogva állta el az utat. Dean farkassá alakult és rávette magát az állatra és elharapta a torkát. Lövések dördültek el mögöttünk és az égen hatalmas fény csík jelent meg ami úgy égette a szemem, mint a bőrhöz érintett izzó vas.
- Ne nézz oda – ölelt át Dean ezzel eltakarva előlem a világot. A fények kihunytak és újra sötétség vet körül minket. A férfiak hangja egyre közelebb ért hozzánk. Hihetetlen gyorsasággal futásnak iramodtunk. Hirtelen egy szikla peremén találtuk magunkat és Dean úgy kapott el, hogy le ne zuhanjak. Visszafelé indultunk, de már a vadászok terepjárója már ott is volt. Két férfi és egy nő szállt ki a járműből. Pisztollyal a kezükben velünk szemben álltak meg. A szőke nő kissé előrébb állt meg a társaitól.
- Hát ismét találkoztunk kutyuska – mondta arrogánsan az a férfi, aki megtámadott.
- Bundát kéne csinálni belőled, amiért megölted a kutyámat – mondta a nő Dean-nek.
- Azt mondják, hogy jobb házi kedvenc vagyok, mint bunda – vigyorgott Dean.
- Viccesnek hiszed magad? A te fajtád mindig is káros volt a világnak. Ezen segíthetünk – mondta a nő és kibiztosította a fegyvert. Dean-re célzott és lőtt. Dean hátra tántorodott és magával ragadt a mélybe. Zuhanás közben elszakadtam tőle. Hatalmas csobbanással érkeztem a jeges vízbe. Pánik félelem lett úrrá rajtam. Nem kaptam levegőt. Lesüllyedtem a víz alá. Próbáltam a felszínre úszni, de a sodrás nagyon erős volt és elvitt magával. Egy levegő vételnyi időre a felszínen tudtam maradni, aztán ismét a fagyos sötétség ölelt körül. Valamibe bevertem a fejem és elvesztettem az eszméletem.
Iszonyatosan zúgott a fejem. Az oldalamra fordultam és vizet köhögtem fel. A folyó kisodort a partra. Lassan felültem. Minden porcikám fájt. Körülnéztem. Dean tőlem pár méterre feküd a földön. Odasiettem hozzá. Nem lélegzett. A mellkasára nehezedtem és elkezdtem a vizet ki szorítani belőle.
- Gyerünk Dean köpd ki a vizet – könyörögtem neki. Nem reagált. Ismét elkezdtem a vizet kiszorítani a mellkasából. Dean nehézkesen kiköpte a tüdejében lévő vizet és felnyögőt.
- Hála a jó égnek, hogy élsz – mondtam és a nyakába vetettem magam. – Annyira aggódtam.
- Hát, ha továbbra is így szorítasz, nem sokáig fogok élni – jegyezte meg viccesen.
- Bocsi – engedtem el. – Mutasd hol lőtt meg!
- Semmi bajom csak a vállamat súrolta – mondta erőtlenül.
Megkönnyebbültség fogott el.
- Jó – sóhajtottam.
- Ezt neked hoztam – vett elő egy könyvet kabátja alól. Az a könyv volt, amit a házban olvasott. – Tessék.
- Majdnem meghaltunk egy hülye könyvért? – akadtam ki.
- Nem haltunk meg – mondta és felült. – Csak nem aggódtál értem? – húzta komisz vigyorra a száját.
- Nem – jelentettem ki határozottan.
- Az előbb, mint ha azt mondtad volna. Valld be, hogy van köztünk valami.
- Azt te csak szeretnéd. Azért aggódtam, mert saját kezűleg akartalak megfojtani és nem szerettem volna, ha más végzi el helyettem a piszkos munkát – vágtam vissza.
- Majdnem sikerült is – nevetett.
- Ó fogd már be – ütöttem meg finoman az ép vállát mire hátradőlt. Kimerülten feküdtem mellé a földre.