8. Fejezet ~ Farkas szem

Szörnyű vihar tombolt odakint. Az ég úgy dörgött, hogy még az ablakok is beleremegtek. Az ágyamon ültem, képtelen voltam aludni. Anya még nem érkezett meg az üzleti útról. Rettenetesen aggódtam miatta. Csak ültem ott és merengtem. A villámok fénnyel töltötték meg sötét szobámat, amik percenként követték egymást. Kaparászásra lettem figyelmes. Az erkélyemről jött a hang. Felnéztem, de túl sötét volt, így nem láttam semmit. Felkapcsoltam az éjjeli lámpám, de az hangos pukkanással kiégett. Az ajtóhoz siettem, hogy felkapcsoljam a szoba lámpát, de nem volt áram a házban. Biztos a vihar miatt – gondoltam magamban. Egy újabb villám festette az eget világosra. Már tisztán láttam. Egy kapucnis férfi állt az erkélyen. Pontosan engem figyelt. Tekintete kemény és rideg volt. Hátrálni próbáltam, de a fal az utamat állta. A rettegés a hatalmába kerített. Nem tudtam mozdulni. A férfi az ablaküvegemet kezdte püfölni.  Felsikítottam, mire egy farkas üvöltés hallatszódott a távolból. A férfi hirtelen megfordult és leugrott az erkélyről. Kicsit sem nyugodtam meg. Az erkélyre siettem, hogy megnézzem merre ment a betörő. A férfi a kertben állt az ablakom alatt. Morgásra lettem figyelmes. A házunk mögött elhúzódó erdőből jött a hang. A fák között egy zölden izzó számpárt fedeztem fel. Az erdőből egy farkas lepett ki. Élesen vicsorgott a kapucnis férfira mire ő egy kést rántott elő és elkezdett hadonászni vele. Az állat a férfinak rontott és megharapta azt a kezét, amelyben a kés volt. A kapucnis fájdalmasan felüvöltött. Berohantam a telefonomért, hogy hívjam a rendőrséget. Tárcsáztam a számot mikor a betörő újra felordított oly keservesen, hogy még én is éreztem a fájdalmát. A vihar miatt térerő se volt. A férfi gyorsan abbahagyta az üvöltést és csak az ég dörgését lehetett hallani. A váratlan csendet furcsának találtam és az erkély felé indultam, de a farkas már ott is termett előttem. Szemtől szemben álltunk egymással. Vajon, hogy tudott felugrani az erkélyre? – gondoltam és villámként csapott belém a felismerés. Ha azt az embert képes volt bántani, akkor engem is bánthat. Óvatosan hátrálni kezdtem az ajtó felé. Az ajtó előtt álltam mikor az elkezdett morogni. Közelebb jött hozzám. A szoba másik végében állt. Nem mertem semmiféle hírtelen mozdulatot tenni. Eszembe jutott, hogy mit tanított anya, hogy mit tegyünk, ha egy kutya megtámad. Lassan leültem a földre és felhúztam a térdem ezzel mutatva, hogy nem akarom bántani. A farkas egy ugrással az ágyamon termett majd előttem. Olyan gyönyörű és félelmetes volt. Pár centire állt tőlem. Éreztem leheletét a bőrömön. A szeme, mint a smaragd úgy izzott a sötétben. Azt hittem bántani fog, de nem. A farkas mélyen a szemembe nézet. Nem tudom miért, de úgy éreztem nem akar bántani. Megbíztam benne. Kinyújtottam a kezem, hogy megérintsen, de inkább visszakoztam. A farkas közelebb jött és a fejét a kezemhez simította. Bundája selymes és puha volt. Egy autó dudájának a hangja törte meg a csendet. A hangra a farkas gyorsan az erkélyen termett és leugrott. Mire kiértem az erkélyre az állat már eltűnt.

Másnap az első óra matek volt. Egész órán a füzetembe rajzolgattam. Képtelen voltam kiverni a fejemből a történteket. Kicsengetés után a szekrényemhez mentem mikor Alice jelet meg mellettem.
- Szia - köszönt mosolyogva.
- Szia - válaszoltam. Mesélt valamit a szünetről, de nem kötött le, még mindig az éjjel történteken gondolkoztam.
- Szóval? – kérdezte.
- Ö, tessék? Ne haragudj nem figyeltem – mondtam majd ismét elkezdett mesélni.
- Alison, mond, figyelsz te rám, vagy csak a falnak beszélek? - állt meg előttem.
- Hát persze, hogy figyelek - mondtam lelkesen, de tudtuk mind a ketten, hogy nem figyeltem.
- Oké, akkor most elmondod, hogy mi történt veled, vagy igazság varázslattal szedem ki belőled... - imád ezzel fenyegetőzni.
- Reggel felkeltem és felöltöztem. Elindultam a suliba és most itt vagyok – viccelődtem.
Hunyorítani kezdett, majd felhúzta a szemöldökét.
- És este? - kérdezte komolyan.
- Tegnap nagy vihar volt. Nálunk még áram se volt - megpróbáltam terelni. Nem igazán tudtam hova tenni a történteket.
- Igen, és? – türelmetlenkedett.
- Egy kapucnis férfi jelent meg az erkélyemen és be akart törni. Az a fura benne, hogy megjelent egy farkas és elkapta a betörőt. Mintha tudta volna, hogy segítsége lenne szükségem.
- És mit csinált? Rá támadt? Vagy rád? Hívtad a rendőrséget? – kérdezte riadtan.
- A kertben volt a betörő, mikor a farkas megjelent. A fickó elővett egy kést és elkezdett hadonászni felé. A farkas meg rávetette magát és megharapta azt a kezét, amelyikben a kés volt. Bementem, hogy hívjam a rendőrséget, de térerő se volt. Aztán a farkas valahogy felmászott az erkélyre. Az erkélyről átugrott az ágyamra aztán elém lépett. Azt hittem, hogy bántani fog, de nem bántott. Valamiért tudtam, hogy megbízhatok benne.
- Mekkora volt ez a... farkas? - kérdezte miközben nyelt egy nagyot.
- Elég nagy volt. Mikor átugrott az ágyamra olyan volt, mint ha repült volna. Szemei, mint a smaragd, bundája selymes és puha volt - mondtam és elindultunk a terem felé.
- Hogy selymes? - emelte meg hirtelen a hangját. - Te megsimogattad? És ha leharapja a kezed?
- Ha bántani akart volna, akkor lett volna rá lehetősége, de nem tette – mondtam.
- Hát ez... Oké, a lényeg, hogy jól vagy - mondott ennyit a barátnőm. Megeresztett még egy halvány mosolyt, majd hirtelen rágni kezdte a körmét.
- Mi a baj?
- Ja, semmi, csak elgondolkoztam valamin…
- Igaz azt mondtad, hogy farkason nem élnek a környéken?
- Hát azok nem is... De kezdek félni, hogy... - lejjebb tekerte a hangerőt és rám nézett. - Félek, hogy vérfarkasok igen.
- És vajon kik lehetnek? - kérdeztem és elindultunk a lépcsőn lefelé.
- Nem tudom, majd rákérdek a nagyinál.
- Alison vigyázz! - hallottam Eric hangját, de már késő volt. Megcsúsztam a vizes lépcsőn és leestem, de Eric gyorsan ott termet és elkapott. Az ölében tartott. Erős karjaiban biztonságba éreztem magam. Még csak most vettem észre, hogy milyen erős és, hogy milyen jól néz ki.
- Máskor figyelj oda – mondta mosolyogva.
- Oh, igen. Köszi hogy elkaptál – mondtam és éreztem, hogy elpirulok.
- Szívesen máskor is – mosolygott még mindig. Elvesztem a mosolyában.
Szerencsétlen – hallottam az agyam hátsó részében. Szétnéztem és láttam, hogy Dean áll mellettünk.
- Jól vagy? - rohant oda Alice.
- Igen. Eric elkapott – mondtam.
Nagy ügy inkább lapozzunk – hallottam ismét a hangot.
Eric óvatosan letett és Dean-hez fordultam.
- Ha valami bajod van, akkor a szemembe mond – mondtam dühösen.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz – mondta Dean ártatlanul.
- Nem is mondott semmit - szólalt meg Alice.
- Dehogynem – lettem még mérgesebb.
- Szerintem esés közben beverted a fejed menj, nézesd meg – mondta Dean gúnyosan.
- Jó lenne, ha nem ugatnál Alison-nak, jól van? - emelte meg a hangját Alice.
- Hé, emberek nyugi. Az a fő, hogy Ali jól van – mondta Eric. – Mi most megyünk. Suli után találkozunk?
- Aha – mondtam mosolyogva.
- Akkor majd a parkolóban várlak.
- Oké – intettem neki.
- Hú, nem is láttalak még így mosolyogni. Csak nem elvesztél Eric mosolyában? - vigyorgott Al.
- Dehogy is - tagadtam a nyilván valót.
- Na persze, de oké nem nyaggatlak tovább. Inkább azt magyarázd meg, hogy mi volt ez az egész Dean-nel.
- Gondolom te is ki lennél akadva, ha azt mondaná rád, hogy szerencsétlen.
- Persze, de ő semmi ilyet nem mondott.
- Tudom, hogy nem mondta ki, de valahogy gondolta. Tudod a fejemben volt. Most biztos te is dilisnek tartasz.
- Vagy gondolatolvasónak - morogta.
- Nem nem. Ez teljesen más. Tudod a múltkor mikor elmondtad, hogy boszi vagy akkor kezdődött - mondtam, de már nem tudtam elmondani a történteket, mert becsengettek.

Nagyon nehezen telt a nap. Alig vártam, hogy elmondhassam Alicen – nek, hogy mi történt. Az utolsó óra művészet történelem volt. Ahogy kicsengettek az ebédlő felé mentem. Az ebédlőbe érve Alice-t és Jasper-t pillantottam meg egy ablak melletti asztalnál. Barátnőm, ahogy észrevett intett, hogy menjek oda hozzájuk.
- Sziasztok – köszöntem nekik.
- Szia - köszönt Jasper.
- Na, végre - mondta Al, majd kirántotta a karom, és leültetett maga mellé.
- Szóval mikor elmentél az üzletsoron sétáltam. Úgy éreztem, mint ha követnének és bementem egy boltba. Akkor egy férfihang szólalt meg az agyam hátsó részében, hogy menjek ki az üzletből, mert beszélni akar velem. Nagyon megrémültem és a boltban maradtam egy ideig aztán azt mondta, hogy nem fog bántani így kimentem. Nem láttam senkit az utcán és tovább mentem egy sikátor mellett mentem el és valaki berántott a sikátorba. Dean volt az. A falnak szorított mondván azért, hogy megkérdezze jól vagyok-e.
Alice kérdőn nézett Jasper-re, aki megvonta a vállát.
- És amikor kimentél, akkor láttad Dean-t?
- Nem csak akkor láttam meg mikor berántott a sikátorba - mondtam és éreztem, hogy megint elpirulok.
- És a hangja... A két hang... Hasonlított egymásra?
- Hm, ebbe még nem gondoltam bele, de igen biztos, hogy az ő hangja. Vajon, hogy csinálja?
- Azt hiszem, majd a nagyival egy hosszú beszélgetésem lesz - sóhajtotta Al.
- Hm, és miért pirultál el? - szólalt meg Jasper.
- Hát a sikátorban más is történt...
Amikor Alice szemébe néztem, szinte megijedtem. Olvasni lehetett a kérdéseket a szeméből. "Megcsókolt? Bántott? Mást tett? Felpofoztad?" - ezek és még ezekhez hasonlókat. De nem tette fel a kérdés áradatokat.
- Mi? - kérdezte egyszerre Jasper-rel.
- Mikor berántott a testével a falnak szorított. Szó szót követett és még erősebben szorított a falnak olyan közel voltunk egymáshoz, hogy szinte összeért az ajkuk. A hajamba túrt én meg átöleltem, de nem csókolt meg. Helyette azt mondta azért van ilyen közel hozzám, hogy el tudjam mondani az "imádunk Dean" rajongói klubban, aminek az elnöke vagyok - mondtam és ismét mérges lettem rá.
- Milyen rajongói klubnak vagy az elnöke? - lépet oda hozzánk Eric.
- Beszélned kéne a haveroddal - mondta Jasper higgadtan.
- Ez a srác tényleg egy egoista bunkó paraszt - sziszegte Alice. - Hallod Eric, tényleg beszélj vele, különben én fogok.
- Oké, de miért is? - kérdezte Eric és leült mellém.
- Azért mert azt hiszi, hogy a rajongói klubjának az elnöke vagyok.
- Haha. Mekkora egy nagy arc az a srác. Nem hittem volna, hogy megteszi – mondta nevetve Eric.
- Megteszi? MIT? Te tudtál erről? - akadt ki újra a barátnőm és én is.
- Ja persze, hogy tudtam. Nem hittem, hogy tényleg eléd áll azzal, hogy a rajongói klubjának elnöke vagy tartozom neki egy tízessel.
- Te mekkora egy barom vagy - ütöttem meg ököllel a vállát. - A barátodról meg nem is beszélve.
- Hé, nyugi kislány. Nem vetted még észre, hogy sportot űz abból, hogy kikészít?
Alice-re pillantottam. Robbanni készült, de Jasper megfogta a kezét, és lehiggadt
- Amúgy meg miért jöttél ide? – próbáltam témát váltani, mert képes lettem volna felrobbanni a dühtől.
- Azt ígérted, hogy suli után együtt lógunk. A parkolóban vártalak, de nem jöttél.
- Aha. Akkor menjünk – mondtam még mindig ingerülten. – Sziasztok.
- Jó szórakozást - mosolygott Alice. - És beszélj a haveroddal - nézett újra Eric-re.
- Hagyd Ericet! Majd én elrendezem a dolgokat.

A parkolóba vezető úton Eric-el nem szóltunk egymáshoz. Nagyon mérges voltam, de nem rá hanem Dean-re.
- Nem láttalak a szünidőben – szólat meg végül Eric
- Ö igen sok dolgom volt.
- Annyi, hogy nem vetted fel a telefont se? – kérdezte kicsit csalódottan.
- Nem is hívtál.
- De még tegnap is.
- Nem volt térerő.
- Aha, értem.
- És hova megyünk? – kérdeztem és szétnéztem a parkolóban.
- Először megkeressük Dean- t utána oda ahova szeretnél – mondta és tekintetével Dean-t kereste.
- Ott van – mondtam kedvetlenül. Dean egy motoron ült és két pompon lánnyal beszélgetett.
- Gyere - mondta Eric. Odamentünk Dean-hez és „kedves társaságához”.
- Üdvözletem hölgyeim – köszönt Eric mosolyogva a lányokra. – Dean öregem nem baj, ha elrabolnám ezeket az angyali teremtményeket?
Eric ócska csajozós dumájára a lányok majd elolvadtak.
 - Pár perc és jövök. Addig ne öljétek meg egymást – mondta Eric és elment.
- Alison.
- Dean.
- Mit keresel itt? – kérdezte Dean csípősen.
- Ne álmodozz nem hozzád jöttem.
- Tényleg? – kérdezte és leszállt a motorról.
- Aha – válaszoltam dacosan.
- Akkor kire vársz? – kérdezte és közelebb jött hozzám.
- Ericre – hangom nem volt olyan határozott, mint szerettem volna.
- Akkor miért vagy itt velem? – közelebb lépet megint.
- Azért mert megkért, hogy várjam meg itt – tettem egy lépést felé. Kb tíz cm volt köztünk a távolság.
- Én nem hallottam, hogy azt mondta volna, hogy várd meg itt. Szóval szerintem miattam maradtál itt – arcára komisz mosoly ült.
- Remélem, élvezed a játékot – mondtam fenyegető hangon.
- Milyen játékot? – kérdezte ártatlanul.
- Tudod te nagyon jól. Ne feledd, ezt a játékot ketten játsszuk – mondtam. Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy testünk majdnem összeért.
- Tudod eddig nagyon élveztem ezt a kis játékot – monda Dean majd közelebb hajolt és a fülembe súgta: - De ha te is be akarsz szállni ám, legyen. Így majd élvezetesebb lesz – a hanga mély és bársonyos volt. Már-már csábító. Dean hirtelen a motorjára ült és elhajtott. Teljesen a hatása alá kerültem. Ott álltam egyedül a parkolóban és néztem utána. Tudtuk mind a ketten, hogy ezt a csatát ő nyerte, de már én is a harcmezőn vagyok és messze még a háború vége.

7. Fejezet ~ Az érzelmek tengerén

Az erdőben futottam, mikor egy nagy lángcsóvára lettem figyelmes. Lelassítottam lépteimet és a fény irányába indultam. A fák között Alice-t pillantottam meg. A kezéből vízsugár tört fel. Egy égő fát oltott el. Közelebb mentem hozzá. Hirtelen felém fordult.
- Alison? – szólított meg. Tekintetéből sütött az aggodalom, és pír került az arcára.
- Te mit csináltál az előbb? – kérdeztem kissé riadtan.
- Eloltottam egy fát? - kérdezte összeszorított ajkakkal, cérnavékony hangon.
- Azt láttam, de hogy csináltad?
- Úgy hogy boszorkány – válaszolt egy lány. A lány felé fordultam. – Az én nevem Rebecca Fell. Te bizonyára Alison vagy.
- És ez neked most jó? - fordult a lány felé Alice, és egy tűzcsóvát küldött felé, de a lány kivédte, és Al hirtelen egy fának repült.
- Ha téged bánthatlak az nekem mindig jó – válaszolta. Az égnek emelte mindkét kezét és egy fát csavart ki a földből, majd felém hajította. Épphogy ki tudtam térni a fa elől.
- Megmondtam neked, hogy ez a mi csatánk, őt ne keverd bele! - kiabált vele Alice. Sose láttam még őt ilyen idegesnek. Hirtelen a levegőben teremt, és egy tűzkört csinált Becca köré, aki hirtelen eltűnt. - Ez nem igaz - hallottam meg Al hangját, majd csettintett egyet és a tűz eloltódott, ő pedig a földön állt velem szemben.
- Jó trükk volt, de nem elég jó - egy tűzgömb termett Becca kezébe és felém dobta. Most már nem tudtam kitérni és eltalált.
- Nee - hallottam Alice hangját és a földre rogytam.

Bibbip-bibbip, keltett fel az ébresztő órám. Nehezen kikecmeregtem az ágyból és kikapcsoltam az órát. Nem lehet igaz, hogy elfelejtettem kikapcsolni az órámat – gondoltam magamban. Megkerestem a telefonom és felhívtam Alice-t.
- Szia, mondjad - köszönt feszült hangon.
- Szia! Rosszkor hívtalak? – kérdeztem.
- Nem, nem dehogy.
- Jaj, képzeld veled álmodtam. Az erdőben voltunk és a kezedből vízsugár tört fel és azzal oltottad el az égő fát.
- Beszélnünk kéne. El tudsz jönni, mondjuk kilencre a kedvenc kávézómba?
- Aha, ott leszek.
- Köszi, szia - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Szia – tettem le a telefont.
A fürdőszobába mentem, hogy rendbe szedjem magam.

Leparkoltam a kávézó előtt és bementem. Alice már egy asztalnál várt. Intett is nekem, hogy üljek le oda.
- Szia! Bocsi, de nem veszem le a napszemüvegem iszonyat bántja a szememet a fény és majd szétmegy a fejem is.
Alice megfogta a kezem, majd hirtelen már nem fájt semmim.
- És most? - kérdezte halkan.
- Most már nem fáj - mondtam vidáman. - Nem tudom, hogy hogy csináltad, de köszönöm.
- Sziasztok, hozhatok nektek valamit. Á, a karamellás lány.
- Igen. Szia! Hívj csaj Alison-nak. A két szokásosat kérjük - mondtam a lánynak.
- Rendben – mondta a lány és elment.
- Nem álom volt - suttogta. - Tényleg, boszi vagyok.
- Haha, jó vicc volt - nevettem, de ő nem nevetett velem. - Most te komolyan beszélsz?
- Megmutassam? - nézett rám komolyan.
- Mire gondolsz?
- Ez a kedvencem – mosolygott, majd csettintett egyet, és rajtunk kívül mindenki megállt. Még az óra se ketyegett. – Egyszerű, időmegállítás – tette hozzá.
- Huh, te tényleg boszorkány vagy. És van hegyes kalapod és tudsz seprűn szállni? – viccelődtem.
- Kalapom nincs, de tudok repülni seprőn, sőt, szőnyegen is - kacagta, majd az idő ment tovább. - Megmutassam? - pislogott rám.
- És mit tudsz még?
- Látom az emberek auráját. Persze nem jóslásilag, és nem mindig, csak ha bekapcsolom. Például, látom, hogy te most sárga, és kék vagy. Miszerint kicsit félsz, de igazából semlegesen boldog is vagy.
- Tényleg ezt érzem. Nem lenne baj, ha tesztelnélek? – kérdésemre elnevette magát.
- Tesztelj nyugodtan, de ha csak dühösnek tetteted magad, akkor, nem változik meg. Mindig csak az igaz érzelmek mutatkoznak meg. Rúgj bele az asztalba - kacagta. - Akkor megváltozik.
- Azt azért nem szeretném. Kezdhetjük?
- Ühüm – bólintotta.
A tízedik születésnapomra gondoltam, mikor anya az ágyamba hozta az ünnepi reggelim aztán hárman elmentünk az állatkertbe és mire hazaértünk a nappaliban várt egy új bicikli. Melegség töltötte el a szívemet az volt életem egyik legszebb napja.
- Égszínkék. Meglehetősen boldog vagy. Biztosan, egy szép emlék.
- Igen az volt - mondtam.

Arra gondoltam mikor eltörtem a kezem. Nem fogadtam szót és felmásztam a fára. Megcsúsztam és leestem. Eltörtem a kezem és mikor szóltam anyának, hogy eltörtem nagyon összeszidott. Szomorúságot éreztem.
- Szürke. Bűntudat, mert rosszat tettél.
- Nem fogadtam szót anyának és eltörtem a kezem. Nagyon mérges volt - mosolyodtam el. Most apa temetésére gondoltam, ahogy földet szórtunk a koporsójára.
- Hú, ez nagyon intenzív fekete. Még én is megkönnyezek.
- Ühüm - válaszoltam szűkszavúan.

Kinyílt a kávézó ajtaja és Dean lépet be. Arra gondoltam, hogy milyen bunkó volt a szerelő műhelyben, hogy azt mondta nem vagyok normális, hogy százezer dollárt kért, mert kijavította azt a kis horpadást. Düh öntött el.
- Hú - nyilvánult meg Alice. - Nem is mondtad, hogy bejön neked Dean.
- Mi? - akadtam ki.
- Piros vagy. Az arcod is és az aurád is. Te szerelmes vagy.
- Az arcom a dühtől vörös. És egy ilyen önelégült baromba meg pláne nem vagyok szerelmes - emeltem meg a hangom erejét, mire Dean ránk nézet és öntelten vigyorgott.
- Az aura nem hazudik - suttogta, és tényleg olyan boszis hangja volt.
- Na, jó gyere, menjünk innen - kaptam fel a kabátom.
- Jó - forgatta meg a szemét. - Repüljünk? – viccelődött.
- Nem - indultam az ajtó felé de Dean az utamat állta.
- Hello - köszönt.
- Szia - húztam össze a szemem és próbáltam kikerülni, de megint elém állt. - Elengednél? - kérdeztem kissé ingerülten.
- Persze - lépett arrébb.
- Alisooon! - hallottam meg Alice hangját. - Lassíts már, létszi,
Lassítottam a lépteimen, hogy utol tudjon érni.
- Mi volt ez az egész? - állt meg előttem.
- Semmi - kerültem ki és mentem tovább.
Sóhajtott egy hangosat, majd ismét beért.
- Elmondod, vagy igazságvarázslattal szedjem ki belőled?
- Jó elmondom - torpantam meg. – Emlékszel, mikor Eric összetörte a kocsim?
- Ühüm - bólintott, majd leült egy padra.
- Dean volt a szerelő haver, és azt hiszi, hogy egy örült csaj vagyok, aki állandóan követi - rogytam a padra.
- És téged ez azért zavar, mert bele vagy esve.
- Nem vagyok beleesve. Egy ilyen önelégült barmot ki tud szeretni? Ja, és a legjobb, hogy a csináltatásért százezret akart kérni - mondtam dühösen.
- És mi van, ha ő is beléd van esve? - kérdezte Alice.
- Ő csak magát szereti.
- Szerintem nem gondolta komolyan - nézett rám.
- De nagyon is komolyan gondolta azt, amit mondott és én is azt, hogy egy barom.
- És még én vagyok a nehéz esett - forgatta meg a szemét.
- Tényleg mi történt miután elájultam? - váltottam témát.
- Meggyógyítottalak, és haza teleportáltalak az ágyadba. Helyben hagytam a kis ribancot.
- Jól tetted és köszönet mindenért - néztem körül. - Te nem érzed úgy, mint ha figyelnének minket?
- Boszi vagyok. Mindig így érzek – kacagott.
- Aha - próbáltam én is nevetni, de a rossz érzésem még erősebb lett.
Ekkor megcsörrent Alice telefonja.
- Dave?! - vette fel. - Aha... Nem... De most... Oké, megyek. Szia - rakta le. - Bocsi, de mennem kell. A bátyám nem tud nélkülem megoldani semmit – morogta.
- Semmi gond, menj csak nyugodtan.
- Tényleg bocsi. Majd folytatjuk. Szia - ölelt meg.
- Szia.

  

Ücsörögtem még egy kicsit a padon. A hallottak egy kicsit megleptek. Hirtelen baljós érzés fogott el, mint ha még mindig figyelnének. Felpattantam a padról és az üzletek felé indultam. Lépteket hallottam magam mögött. Hátranéztem, de rajtam kívül senki sem volt az utcán. A félelem lett úrrá rajtam. Lépteimet felgyorsítottam, minél messzebb akartam kerülni attól, aki követet. Ne fuss el – mondta egy fiú hangja az agyam hátsó részében. A hang hallatán összerezzentem. Ismét szétnéztem, de még mindig egyedül voltam az utcán. Segíteni akarok - mondta ismét a fiú. Felnéztem a kirakatban álló próbababára. Egy fehérneműs bolt előtt álltam. Ne, kérlek, ne menj be - könyörgött a hang. Az üres utcára néztem aztán vissza a kirakatra. Azért is bemegyek – gondoltam. Bementem a boltba. Az eladó hölgy széles mosollyal köszöntött.
- Segíthetek? – kérdezte az eladó.
Mond neki, hogy csak eltévedtél és gyere ki – utasított az ismeretlen hang.
- Igen a melltartót szeretnék vásárolni – mondtam.
Ne csináld ezt velem! – mondta a hang.
- Gyere! Megmutatom, hogy merre találod őket – mondta az eladó.
- Köszönöm – mondtam mosolyogva.
Gyere ki az üzletből! Beszélnem kell veled.
Nem engedelmeskedtem az utasításnak. Elkezdtem nézegetni a fehérneműket. Ki választottam egy melltartót.
Igaz, nem akarod felpróbálni? – kérdezte kétségbeesetten a hang.
De igen – gondoltam.
Ne már! Ha felpróbálod, nem fogom tudni magam türtőztetni – mondta a hang. Szavai hallatán inkább visszaraktam a melltartót és a kijárat felé mentem.
- Nem talált semmit? – kérdezte az eladó kissé szomorúan.
- Nem, de benézek máskor is. Viszlát - köszöntem el a nőtől.
Az üzlet soron sétálgattam tovább. A rossz érzésem egyre erősebb lett. Egy sikátor mellet jöttem el, ami két bolt között volt. Egy erős kéz ragadt meg és berántott a sikátorba. Összeszorítottam a szemem az ijedségtől és sikítottam. A férfi a falnak nyomott és a számra tapasztotta a kezét.
- Sss. Alison nyugi, én vagyok – mondta a férfi. Dean volt az. – Ha nem sikítasz, akkor leveszem a szádról a kezem.
- Ühüm – próbáltam válaszolni mire levette a számról a kezét. – Te mi a fenét csinálsz itt? – ordítottam rá.
- Örülnék, neki a nem ordítanál – mondta.
- Mit akarsz? – kérdeztem dühösen.
- Semmit – mondta vigyorogva.
- Akkor engedj el! – emeltem meg ismét a hangom.
- Hm. Nincs kedvem – mondta flegmán.
- Na jó, mit akarsz?
- Mi volt ez a jelenet a kávézóban? – kérdezte kissé vádlón.
- Milyen jelenet?
- Tudod te nagyon jól.
- Nem, nem tudom. Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Hát csak úgy tudtam.
- Ja, csak úgy tudtad. Követtél igaz?
- Nem követtelek. Van jobb dolgom is, mint hogy téged kövesselek – idézte a szavaimat.
- Ja, az őrültek is ezt szokták mondani – vágtam vissza.
- Jó, tényleg követtelek – vallotta be.
- Akkor ki is a dilis rajongó? – kérdésemre csak megvonta a vállát. – Miért követtél?
- Azért, mert eléggé rosszul néztél ki a kávézóban meg akartam kérdezni, hogy jól vagy-e. Tudod, jó benyomást akarok kelteni a többi rajongómban is.
- Azzal, hogy a falnak szorítasz és megkérdezed, hogy hogy vagyok?
- Aha, hogy eltudd, mesélni a rajongói klubban, hogy milyen érzés a közelemben lenni – válaszolta vigyorogva.
- Milyen rajongói klubban? – akadtam ki.
- Hát tudod, aminek te vagy az elnöke.
- Te mekkora egy önelégült barom vagy – veszítettem el a türelmemet.
- Nyugi, csak hülyülök – mondta és testével még erősebben nyomott neki a falnak.
- Elengednél végre? – kérdeztem ingerülten.
- Miért, te talán nem élvezed a helyzetet? – kérdezte és közelebb hajolt. Az ajkunk szinte összeért.
- Nem – válaszoltam makacsul.
- Ne hazudj – túrt bele a hajamba és enyhített a szorításon. Érintésétől elszállt az erő a lábamból.
- Nem hazudok – mondtam és átöleltem.
- Akkor érintésemre miért ver gyorsabban a szíved? Miért ölelsz? Megmondom miért. Azért, mert szerelmes vagy belém – mondta. Hangja bársonyos volt.
- Nem vagyok szerelmes beléd és azért öleltelek át, mert elvesztettem az egyensúlyom – mondtam dacosan.
- Hm, igazad van – mondta és elengedett. Az erőtlenségtől a földre rogytam. – Gyere, visszakísérlek a kocsidhoz –nyújtotta a kezét
- Nem kell – tápászkodtam föl és otthagytam a sikátorban.