Sziasztok!
Ehhez a fejezethez tartozik egy zene, amit írótársam hamarosan ki fog linkelni a csoportunkba!
A biosz terembe lépve elsőként Alice-t
pillantottam, meg aki vadul integetett, hogy menjek oda.
-
Szia – köszöntem neki és leültem a mellé.
- Szia, hogy vagy?
- Köszi, jól vagyok - mondtam kissé fáradtan.
- Oké, most bővebbe. Hogy bírod ezt az egészet?
- Nehezen – sóhajtottam.
- És amúgy milyen farkasnak lenni?
- Eleinte rossz volt. Sokszor változtam át, minden érzékem egyszerre tombolt. Most már nem olyan élesek az érzékeim. Amúgy nagyon jó. Kilométerek elhallok. A sötétben úgy látok, mint ha nappal lenne. A szaglásom olyan, mint egy kopónak. - mondtam izgatottan.
- Értem, de túl sokat változol át... Nem kéne beszélned Eric-kel?
- Nem - vágtam rá gyorsan. - Az tényleg baj, hogy sokszor változom át - mondtam halkan. - És az is ha Dean- re gondolok a jó hallásomnak köszönhetően mérföldekről hallom a szívének a dobogását - tettem hozzá még halkabban.
- Akkor Dean-nel beszélj - sóhajtotta fájdalmasan a barátnőm. - Segítséget kell kérned a fiúktól... Úristen ezt tényleg én mondtam? – grimaszolta.
- Az végkép kizárt, hogy Dean-nel beszéljek - csattantam fel.
- Miért nem beszélsz vele?
- Azért mert három hete eléggé összevesztem vele - hirtelen nagyon érdekesnek találtam a cipőn orrát és azt kezdtem eltanulmányozni.
- Valamelyikükkel beszélned kell, nem mehet ez így tovább - Alice felsóhajtott, majd a terem ajtaján belépő tanárra nézett.
- Jó beszélek Eric-kel – ígértem meg Alice – nek és a helyemre mentem.
Eric becsengetés után pár perccel érkezet.
- Á Mr. Morgen ha nem pontos az órája szóljon és én szíves örömest beállítom magának – szidta le a fiút a késése miatt. – A mai faladatukat az asztalukon találják, a boncolási alanyukat pedig a terráriumban. Kérem önöket önállóan dolgozni – adta ki a feladatot Mrs.Bertelin.
- Szia - köszönt Eric és leült mellém.
- Szia – köszöntem vissza. – Kicsit segítened kéne.
- Persze, hogy csinálom én a boncolást – mondta Eric jó kedvűen.
- Nem erről van szó, hanem a f… - kezdtem, de félbeszakított.
- Ki ne mond itt mindenki előtt. Tudom, hogy mire értetted – kezdte. – Persze, hogy segítek. Mi a baj?
Az óra hátralevő részében elmeséltem neki, hogy mit beszéltem Alice – szel. (Persze a Dean-es rész kihagytam). Türelmesen végig hallgatott és így szólt:
- A fiatalok sokszor változnak még át. Igazából ebben nem tudok segíteni, de Dean biztos, hogy tud – mondta
- Köszi – mondtam szomorúan.
- Pár nap múlva lesz a téli bál – váltott témát. – Biztosan van már párod.
- Nem nincs.
- Ó, mily isteni szerencse, hogy nekem sincs – mondta vidáman. – Lennél a párom a bálon?
- Ő ott lesz? – kérdeztem.
- Ki? – nézett rám értetlenül Eric. – Ja, nem. Nem szereti az ilyen dolgokat.
- Jó leszek a párod – mondtam mosolyogva.
- Remek! Neked az jó, úgy ha itt a suliban találkozunk?
- Igen.
Régi szokásokhoz híven az estélyt a tornateremben rendezték meg. A terembe belépve szememmel Eric után kutattam. A bál témája a holdfény volt. A tornateremben minden díszlet ezüstösen csillogott. A tánc parkett fölött világító discogömb volt a Hold. A mennyezetről lelógó csillagok visszaverték a gömb fényeit, olyanok voltak, mint ha ragyognának. A tánc parkett tele volt a zene ritmusára vonagló párokkal. A terem másik végében egy pavilon volt ahol a párok fotózkodtak.
- Szia – lépett hozzám Eric.
- Szia. Ez valami gyönyörű – mondtam elragadtatva és a csillagokat fürkésztem.
- Nem mert te vagy gyönyörű – mondta Eric. Bókjától kissé zavarba jöttem.
- Most akkor váltsunk át kissé lassúbb dallamokra – mondta a dj pultnál álló fiú.
- Táncolunk? – lépet közelebb Eric.
- Igen – mondtam mosolyogva. Eric a táncparkettre vezetett és a derekamra tette a kezét. A nyaka köré vontam a karomat. Lágy zongora szólam csendült fel. Jól ismertem a dallamot. A Sorry seems to be the hardest word című szám volt az. Felvettük a dal lágy ritmusát és úgy lassúztunk. Eric szeme ragyogott miközben engem nézett.
- Örülök neki, hogy eljöttél velem – mondta halkan.
- Én is.
- Rég nem beszéltünk már és azt hittem nemet fogsz mondani – vallotta be.
- Milyen szerencse, hogy igent mondtam – viccelődtem vele.
- Igen, az – mosolygott. – Miért kérdezted, hogy Dean itt lesz – e?
- Csak kíváncsi voltam rá, hogy jön – e – tudta, hogy hazudok ezért nem firtatta tovább.
- Mondta Dean, hogy a múltkor majdnem itt változtál át – váltott témát.
- Igen – bólintottam.
- Mi történt köztetek? Elég dühös volt miután eljött tőletek – érdeklődött Eric.
- Semmi – vágtam rá.
- Értem. Nagyon aggódtunk érted.
- Ja persze – Eric szavaira felkaptam a vizet.
- Ezt, hogy érted? – nézett rám értetlenül.
- Úgy, hogy mond meg Dean-nek, hogy nyugodjon, meg nem mondom el senkinek a titkotokat – mérges lettem Dean-re amiért azt feltételezte rólam, hogy bármit is elmondanék.
- Szóval ez történt közöttetek – csodálkozott Eric. – Félt téged. Nagyon is.
- Veszem észre – mondtam mogorván.
- Figyelj! Tényleg aggódik érted.
- Rólad elhiszem, hogy féltesz, mert ott voltál velem mikor az ágyában feküdtem lázasan.
- Ja, ott voltam – szisszent fel Eric.
- Ezt hogy érted? – most én néztem rá értetlenül.
- Úgy, hogy nem voltam ott.
- De… - kezdtem, de Eric a szavamba vágott.
- Mikor összeestél az erdőben, hozzájuk vittünk téged. Ragaszkodott hozzá, hogy ő ápoljon. Egy percre se engedte, hogy bárki is segítsen neki vagy átvegye. Napokig nem evett nem ivott és egy szemhunyásnyit sem aludt. Két hétig ott volt veled éjjel nappal. Szó szerint. Egy percre ment ki a szobából mikor felébredtél és engem láttál ott.
- Dean nem ezt mondta nekem – tiltakoztam.
- Persze, hogy nem – Eric szavai megdöbbentettek. – Beszéljétek meg ezt.
A dal utolsó sorához érkezett. Eric elengedte a derekam és eltávolodott tőlem.
- Láttál már magányos farkast? – kérdezte költőin. – Én igen. Kettőt is.
Hirtelen földrengés rázta meg az épületet. Nem tudtam megtartani az egyensúlyom és a földre estem. Zavartan néztem körül. A teremben tartózkodó diákok pánikba esve menekültek a kijárat felé. Újabb földmozgás rázta meg tornatermet. A tömeg szétvált és láttam, hogy Alice és Rebeca vitatkozik a bárpult előtt. Rebeca kezében ez tűz gömb volt, amit Alice felé dobott. Barátnőm reakcióját már nem láttam, mert Eric elém lépett és felsegített a földről.
- Siessünk – mondta Eric és az ajtó felé húzott.
- Ááá – sikított fel egy lány.
- Katherine – kiáltotta Eric és a hang irányába fordult. Egy erős kéz ragadta meg a vállam. Dean volt az.
- Menj! Én majd kiviszem Alison-t – mondta a fiú.
Eric bólintott és a sebesült lány felé rohant. Már a tornaterem folyosóján voltunk mikor megbotlottam valamiben és esés közben bevertem a fejem. Dean könnyű mozdulattal talpra állított és a parkoló felé indult.
- Szia, hogy vagy?
- Köszi, jól vagyok - mondtam kissé fáradtan.
- Oké, most bővebbe. Hogy bírod ezt az egészet?
- Nehezen – sóhajtottam.
- És amúgy milyen farkasnak lenni?
- Eleinte rossz volt. Sokszor változtam át, minden érzékem egyszerre tombolt. Most már nem olyan élesek az érzékeim. Amúgy nagyon jó. Kilométerek elhallok. A sötétben úgy látok, mint ha nappal lenne. A szaglásom olyan, mint egy kopónak. - mondtam izgatottan.
- Értem, de túl sokat változol át... Nem kéne beszélned Eric-kel?
- Nem - vágtam rá gyorsan. - Az tényleg baj, hogy sokszor változom át - mondtam halkan. - És az is ha Dean- re gondolok a jó hallásomnak köszönhetően mérföldekről hallom a szívének a dobogását - tettem hozzá még halkabban.
- Akkor Dean-nel beszélj - sóhajtotta fájdalmasan a barátnőm. - Segítséget kell kérned a fiúktól... Úristen ezt tényleg én mondtam? – grimaszolta.
- Az végkép kizárt, hogy Dean-nel beszéljek - csattantam fel.
- Miért nem beszélsz vele?
- Azért mert három hete eléggé összevesztem vele - hirtelen nagyon érdekesnek találtam a cipőn orrát és azt kezdtem eltanulmányozni.
- Valamelyikükkel beszélned kell, nem mehet ez így tovább - Alice felsóhajtott, majd a terem ajtaján belépő tanárra nézett.
- Jó beszélek Eric-kel – ígértem meg Alice – nek és a helyemre mentem.
Eric becsengetés után pár perccel érkezet.
- Á Mr. Morgen ha nem pontos az órája szóljon és én szíves örömest beállítom magának – szidta le a fiút a késése miatt. – A mai faladatukat az asztalukon találják, a boncolási alanyukat pedig a terráriumban. Kérem önöket önállóan dolgozni – adta ki a feladatot Mrs.Bertelin.
- Szia - köszönt Eric és leült mellém.
- Szia – köszöntem vissza. – Kicsit segítened kéne.
- Persze, hogy csinálom én a boncolást – mondta Eric jó kedvűen.
- Nem erről van szó, hanem a f… - kezdtem, de félbeszakított.
- Ki ne mond itt mindenki előtt. Tudom, hogy mire értetted – kezdte. – Persze, hogy segítek. Mi a baj?
Az óra hátralevő részében elmeséltem neki, hogy mit beszéltem Alice – szel. (Persze a Dean-es rész kihagytam). Türelmesen végig hallgatott és így szólt:
- A fiatalok sokszor változnak még át. Igazából ebben nem tudok segíteni, de Dean biztos, hogy tud – mondta
- Köszi – mondtam szomorúan.
- Pár nap múlva lesz a téli bál – váltott témát. – Biztosan van már párod.
- Nem nincs.
- Ó, mily isteni szerencse, hogy nekem sincs – mondta vidáman. – Lennél a párom a bálon?
- Ő ott lesz? – kérdeztem.
- Ki? – nézett rám értetlenül Eric. – Ja, nem. Nem szereti az ilyen dolgokat.
- Jó leszek a párod – mondtam mosolyogva.
- Remek! Neked az jó, úgy ha itt a suliban találkozunk?
- Igen.
Régi szokásokhoz híven az estélyt a tornateremben rendezték meg. A terembe belépve szememmel Eric után kutattam. A bál témája a holdfény volt. A tornateremben minden díszlet ezüstösen csillogott. A tánc parkett fölött világító discogömb volt a Hold. A mennyezetről lelógó csillagok visszaverték a gömb fényeit, olyanok voltak, mint ha ragyognának. A tánc parkett tele volt a zene ritmusára vonagló párokkal. A terem másik végében egy pavilon volt ahol a párok fotózkodtak.
- Szia – lépett hozzám Eric.
- Szia. Ez valami gyönyörű – mondtam elragadtatva és a csillagokat fürkésztem.
- Nem mert te vagy gyönyörű – mondta Eric. Bókjától kissé zavarba jöttem.
- Most akkor váltsunk át kissé lassúbb dallamokra – mondta a dj pultnál álló fiú.
- Táncolunk? – lépet közelebb Eric.
- Igen – mondtam mosolyogva. Eric a táncparkettre vezetett és a derekamra tette a kezét. A nyaka köré vontam a karomat. Lágy zongora szólam csendült fel. Jól ismertem a dallamot. A Sorry seems to be the hardest word című szám volt az. Felvettük a dal lágy ritmusát és úgy lassúztunk. Eric szeme ragyogott miközben engem nézett.
- Örülök neki, hogy eljöttél velem – mondta halkan.
- Én is.
- Rég nem beszéltünk már és azt hittem nemet fogsz mondani – vallotta be.
- Milyen szerencse, hogy igent mondtam – viccelődtem vele.
- Igen, az – mosolygott. – Miért kérdezted, hogy Dean itt lesz – e?
- Csak kíváncsi voltam rá, hogy jön – e – tudta, hogy hazudok ezért nem firtatta tovább.
- Mondta Dean, hogy a múltkor majdnem itt változtál át – váltott témát.
- Igen – bólintottam.
- Mi történt köztetek? Elég dühös volt miután eljött tőletek – érdeklődött Eric.
- Semmi – vágtam rá.
- Értem. Nagyon aggódtunk érted.
- Ja persze – Eric szavaira felkaptam a vizet.
- Ezt, hogy érted? – nézett rám értetlenül.
- Úgy, hogy mond meg Dean-nek, hogy nyugodjon, meg nem mondom el senkinek a titkotokat – mérges lettem Dean-re amiért azt feltételezte rólam, hogy bármit is elmondanék.
- Szóval ez történt közöttetek – csodálkozott Eric. – Félt téged. Nagyon is.
- Veszem észre – mondtam mogorván.
- Figyelj! Tényleg aggódik érted.
- Rólad elhiszem, hogy féltesz, mert ott voltál velem mikor az ágyában feküdtem lázasan.
- Ja, ott voltam – szisszent fel Eric.
- Ezt hogy érted? – most én néztem rá értetlenül.
- Úgy, hogy nem voltam ott.
- De… - kezdtem, de Eric a szavamba vágott.
- Mikor összeestél az erdőben, hozzájuk vittünk téged. Ragaszkodott hozzá, hogy ő ápoljon. Egy percre se engedte, hogy bárki is segítsen neki vagy átvegye. Napokig nem evett nem ivott és egy szemhunyásnyit sem aludt. Két hétig ott volt veled éjjel nappal. Szó szerint. Egy percre ment ki a szobából mikor felébredtél és engem láttál ott.
- Dean nem ezt mondta nekem – tiltakoztam.
- Persze, hogy nem – Eric szavai megdöbbentettek. – Beszéljétek meg ezt.
A dal utolsó sorához érkezett. Eric elengedte a derekam és eltávolodott tőlem.
- Láttál már magányos farkast? – kérdezte költőin. – Én igen. Kettőt is.
Hirtelen földrengés rázta meg az épületet. Nem tudtam megtartani az egyensúlyom és a földre estem. Zavartan néztem körül. A teremben tartózkodó diákok pánikba esve menekültek a kijárat felé. Újabb földmozgás rázta meg tornatermet. A tömeg szétvált és láttam, hogy Alice és Rebeca vitatkozik a bárpult előtt. Rebeca kezében ez tűz gömb volt, amit Alice felé dobott. Barátnőm reakcióját már nem láttam, mert Eric elém lépett és felsegített a földről.
- Siessünk – mondta Eric és az ajtó felé húzott.
- Ááá – sikított fel egy lány.
- Katherine – kiáltotta Eric és a hang irányába fordult. Egy erős kéz ragadta meg a vállam. Dean volt az.
- Menj! Én majd kiviszem Alison-t – mondta a fiú.
Eric bólintott és a sebesült lány felé rohant. Már a tornaterem folyosóján voltunk mikor megbotlottam valamiben és esés közben bevertem a fejem. Dean könnyű mozdulattal talpra állított és a parkoló felé indult.
Iszonyatosan fájt a fejem ezért Dean vezette a
kocsit. A házunktól pár utcányira voltunk mikor megtörte a kettőnk között lévő
kínos csendet.
- Jól vagy – kérdezte.
- Igen. Ki az a Katherine?
- Eric volt barátnője. A bál előtt mentek szét. Eric állítása szerint ő a nagy szerelem. Szegény félnótás azt se tudja mi az – nevetett fel Dean.
- Miért nem tudhatja? – néztem rá értetlenül.
- Mert ha az a lány lenne élete nagy szerelme, akkor már bevésődött volna.
- Hogy mit csinált volna? – egy szót se értettem abból, amit mondott.
- Megérkeztünk – nem felel a kérdésemre.
Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba. A múltkori veszekedésünk színhelyén álltunk. Harag töltött el. Mérges lettem Dean-re amiért nem mondta el az igazat.
- Hazudtál nekem – mondtam hűvösen.
- Te is nekem – mondta Dean.
- Még is miben?
- Abban, hogy farkas vagy.
- Nem tudtam, hogy az vagyok. Ha már itt tartunk megtámadtál az erdőben minden ok nélkül – egyre dühösebb lettem rá.
- Mert azt hittem, hogy vadász vagy, de ezt már megbeszéltük.
- Nem, nem beszéltük még meg – akadtam ki. – Akkor éjjel megtámadtál és meg akartál ölni.
- Nem akartalak megölni.
- De igen – emeltem meg a hangom. – Öld meg ő is ezt tenné veled – idéztem a szavait.
- Te ezt honnan tudod? Akkor lezártam az elmém nem halhatta senki – mondta meglepődve.
- Hát akkor nem jól csináltad, mert én hallottam. Csak tudod, én nem ezt tenném ezt veled.
- Ha vadász lettél volna, akkor igen – lett egyre mérgesebb ő is.
- Ha meg akartalak volna ölni, akkor már aznap megöltelek volna mikor meglőttek – szinte már kiabáltunk egymással.
- Igen ezért nem tudtam, hogy mire készülsz – mondta mogorván.
- Befogadtalak és ápoltalak. Feltétel nélkül megbíztam benned – iszonyatosan fájt a fejem és elkezdett körülöttem forogni a világ. Dean hirtelen ott termett mellettem és elkapott.
- Úgy látom nagyon beütötted a fejed – mondta és az ölébe vett. A konyhába vitt ahol a konyhapultra ültetett.
- Hol van az elsősegély doboz? – kérdezte.
- A felső polcon – mutattam az egyik szekrényre. Kivette a dobozt és visszajött hozzám.
- Mutasd a homlokod – mondta és kisöpört egy tincset az arcomból. Figyelmesen tanulmányozni kezdte a homlokom. – Súlyosabb a sérülésed, mint amilyennek hittem.
- Azt hittem, hogy gyorsan gyógyulunk – mondtam meglepetten.
- Igen, de mindenhez idő kell. Kitisztítom a sebet – tájékozatott. – Ne mocorogj! – figyelmeztetett és a fertőtlenítő szerrel átitatott vattát a homlokomhoz nyomta. A fertőtlenítő szer iszonyatosan csípte a sebet.
- Á – húztam el a fejem.
- Mondtam, hogy ne mocorogj! – parancsolt rám.
- Jó lenne, ha elfelejtenéd ezt a parancsoló hangnemet – ripakodtam rá.
- Te meg jobban járnál, ha azt tennéd, amit mondok – vágott vissza.
- Ja – fintorodtam el.
- Te nem azért vagy mérges rám, mert megtámadtalak – mondta és letette a vattát. – Hanem azért mert farkas alakban megszerettél és mikor kiderült, hogy ugyan olyan ember vagyok, mint te megijedtél az érzéseidtől. Az benne a jó, hogy a lelked mélyén tudtad, hogy ember vagyok, mert Alice elmondta, hogy nem élnek farkasok a környéken.
- Ez nem igaz – mondtam makacsul.
- Igen? – kérdezte Dean.
- Igen – mondtam magabiztosan.
- És mond melyik része nem igaz? Az mikor a közeledben vagyok, felgyorsul a légzésed? – lépett hozzám közelebb. – Vagy az mikor megérintelek, akkor a szíved majd kiugrik a helyéről – mondta. Átölelt és a keze a hátamra tévedt. Még mindig az konyhapulton ültem. Közelebb húzott magához. A karomat a nyaka köré vontam. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy ajkunk szinte összeért.
- Vagy az hogy a csókomra vágysz – mondta és elkezdte a hátamat simogatni.
- Egyik sem – leheltem.
- Mind a ketten tudjuk, hogy igazam van – mondta érzékein. Érintése úgy hatott rám minta, ha elkábítottak volna. Szorosan magamhoz öleltem.
- Nem hiszem el, hogy az a rohadt kurva ezt művelte - hallottam meg a barátnőm ideges hangját. - Ó, bocsi. Megzavartam valamit? - lépett egyet hátra.
Úgy löktem el Deant magamtól, mint ha égetett volna. Csalódott tekintetét látva összeszorult a szívem. Kínos csönd telepedet a házra.
- Miből jöttél rá? Talán abból, hogy az előbb épp öleltük egymást vagy a kínos csöndből - mondta arrogánsan Dean.
- Hú, de menőnek hiszi magát Mr. Bunkó Úraság! – vágott vissza Alice
- Mit mondtál? - mordult fel Dean.
- Elég legyen - léptem közéjük. – Nem zavarsz.
- De igen – tiltakozott Dean.
- Dean – tettem a vállára a kezem, de lerázta magáról.
- Én most megyek – jelentette ki hűvösen.
- Ne, várj! – kérleltem.
- A sebed már begyógyult. Itt már nincs rám szükség – indult a bejárati ajtó felé. Hirtelen megtorpant és visszafordult felém. – Ha beismered, hogy igazam van vagy kell, egy kis segítség tudod, hol találsz. Kitalálok egyedül is – mondta és kisétált a konyhából.
Döbbenten néztem utána és hallottam, ahogy az ajtó bezáródik mögötte.
- Jól vagy – kérdezte.
- Igen. Ki az a Katherine?
- Eric volt barátnője. A bál előtt mentek szét. Eric állítása szerint ő a nagy szerelem. Szegény félnótás azt se tudja mi az – nevetett fel Dean.
- Miért nem tudhatja? – néztem rá értetlenül.
- Mert ha az a lány lenne élete nagy szerelme, akkor már bevésődött volna.
- Hogy mit csinált volna? – egy szót se értettem abból, amit mondott.
- Megérkeztünk – nem felel a kérdésemre.
Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba. A múltkori veszekedésünk színhelyén álltunk. Harag töltött el. Mérges lettem Dean-re amiért nem mondta el az igazat.
- Hazudtál nekem – mondtam hűvösen.
- Te is nekem – mondta Dean.
- Még is miben?
- Abban, hogy farkas vagy.
- Nem tudtam, hogy az vagyok. Ha már itt tartunk megtámadtál az erdőben minden ok nélkül – egyre dühösebb lettem rá.
- Mert azt hittem, hogy vadász vagy, de ezt már megbeszéltük.
- Nem, nem beszéltük még meg – akadtam ki. – Akkor éjjel megtámadtál és meg akartál ölni.
- Nem akartalak megölni.
- De igen – emeltem meg a hangom. – Öld meg ő is ezt tenné veled – idéztem a szavait.
- Te ezt honnan tudod? Akkor lezártam az elmém nem halhatta senki – mondta meglepődve.
- Hát akkor nem jól csináltad, mert én hallottam. Csak tudod, én nem ezt tenném ezt veled.
- Ha vadász lettél volna, akkor igen – lett egyre mérgesebb ő is.
- Ha meg akartalak volna ölni, akkor már aznap megöltelek volna mikor meglőttek – szinte már kiabáltunk egymással.
- Igen ezért nem tudtam, hogy mire készülsz – mondta mogorván.
- Befogadtalak és ápoltalak. Feltétel nélkül megbíztam benned – iszonyatosan fájt a fejem és elkezdett körülöttem forogni a világ. Dean hirtelen ott termett mellettem és elkapott.
- Úgy látom nagyon beütötted a fejed – mondta és az ölébe vett. A konyhába vitt ahol a konyhapultra ültetett.
- Hol van az elsősegély doboz? – kérdezte.
- A felső polcon – mutattam az egyik szekrényre. Kivette a dobozt és visszajött hozzám.
- Mutasd a homlokod – mondta és kisöpört egy tincset az arcomból. Figyelmesen tanulmányozni kezdte a homlokom. – Súlyosabb a sérülésed, mint amilyennek hittem.
- Azt hittem, hogy gyorsan gyógyulunk – mondtam meglepetten.
- Igen, de mindenhez idő kell. Kitisztítom a sebet – tájékozatott. – Ne mocorogj! – figyelmeztetett és a fertőtlenítő szerrel átitatott vattát a homlokomhoz nyomta. A fertőtlenítő szer iszonyatosan csípte a sebet.
- Á – húztam el a fejem.
- Mondtam, hogy ne mocorogj! – parancsolt rám.
- Jó lenne, ha elfelejtenéd ezt a parancsoló hangnemet – ripakodtam rá.
- Te meg jobban járnál, ha azt tennéd, amit mondok – vágott vissza.
- Ja – fintorodtam el.
- Te nem azért vagy mérges rám, mert megtámadtalak – mondta és letette a vattát. – Hanem azért mert farkas alakban megszerettél és mikor kiderült, hogy ugyan olyan ember vagyok, mint te megijedtél az érzéseidtől. Az benne a jó, hogy a lelked mélyén tudtad, hogy ember vagyok, mert Alice elmondta, hogy nem élnek farkasok a környéken.
- Ez nem igaz – mondtam makacsul.
- Igen? – kérdezte Dean.
- Igen – mondtam magabiztosan.
- És mond melyik része nem igaz? Az mikor a közeledben vagyok, felgyorsul a légzésed? – lépett hozzám közelebb. – Vagy az mikor megérintelek, akkor a szíved majd kiugrik a helyéről – mondta. Átölelt és a keze a hátamra tévedt. Még mindig az konyhapulton ültem. Közelebb húzott magához. A karomat a nyaka köré vontam. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy ajkunk szinte összeért.
- Vagy az hogy a csókomra vágysz – mondta és elkezdte a hátamat simogatni.
- Egyik sem – leheltem.
- Mind a ketten tudjuk, hogy igazam van – mondta érzékein. Érintése úgy hatott rám minta, ha elkábítottak volna. Szorosan magamhoz öleltem.
- Nem hiszem el, hogy az a rohadt kurva ezt művelte - hallottam meg a barátnőm ideges hangját. - Ó, bocsi. Megzavartam valamit? - lépett egyet hátra.
Úgy löktem el Deant magamtól, mint ha égetett volna. Csalódott tekintetét látva összeszorult a szívem. Kínos csönd telepedet a házra.
- Miből jöttél rá? Talán abból, hogy az előbb épp öleltük egymást vagy a kínos csöndből - mondta arrogánsan Dean.
- Hú, de menőnek hiszi magát Mr. Bunkó Úraság! – vágott vissza Alice
- Mit mondtál? - mordult fel Dean.
- Elég legyen - léptem közéjük. – Nem zavarsz.
- De igen – tiltakozott Dean.
- Dean – tettem a vállára a kezem, de lerázta magáról.
- Én most megyek – jelentette ki hűvösen.
- Ne, várj! – kérleltem.
- A sebed már begyógyult. Itt már nincs rám szükség – indult a bejárati ajtó felé. Hirtelen megtorpant és visszafordult felém. – Ha beismered, hogy igazam van vagy kell, egy kis segítség tudod, hol találsz. Kitalálok egyedül is – mondta és kisétált a konyhából.
Döbbenten néztem utána és hallottam, ahogy az ajtó bezáródik mögötte.
