2014. január 20., hétfő

27. Fejezet ~ Sosincs nyugalom



Bocsánat a késésért az én hibám. Túl sok dolgom volt mostanában. Pont három hónap elteltével fogadjátok szeretettel az új részt és csatlakozzatok a csoporthoz: Katt ideee! :D

Alice szemszöge:
Újabb szünet következett. Otthon voltam és enyelegtem Jasper-rel. Szép is a szerelem, nem? Pihegve bújtam szerelmemhez és hajtottam a fejem a mellkasára.
- Arra gondoltam, hogy mivel most Alison-nak sincs rám szüksége és Rose-ék is elég jól megvannak kettesben. Elmehetnénk a kis házikónkba – magasodtam Jass fölé.

- Ez remek ötlet - mosolygott és magához húzott egy csókra.

Lágy csókokat leheltem az ajkaira, majd a homlokom az övének döntöttem.

- Úgy szeretlek, édes kis tündérbabám – simogatta a hajam.

- Én is nagyon szeretlek téged Jass – piszéztem vele, s ekkor benyitott apu. Szuper.

- Hmm - morgott meglepetten az orra alatt - Mindjárt kész a vacsora... Én elmegyek, vágok egy kis tűzifát.

Lemásztam Jasper-ről, és magam elé emeltem a takarót.

- Köszi apu. Mi lesz a vacsi? – mosolyogtam.

- Izé... Kaja - dadogta és kiment.

- Van egy olyan érzésem, hogy a tűzifa helyére képzeli majd a fejed - nevettem.

- Igen, szerintem is így lesz - kezdett öltözködni Jass.

- Ó, ne aggódj, nem lesz baj - vigyorogtam.

- Remélem, mert ha kiherél az neked is rossz lesz.

- Micsoda meglátás – nevettem.

- Miért, nincs igazam? - húzott magához.

- De igazad van. Szörnyű lenne - csókoltam meg, s hamarosan már a vacsoránál ültünk.

Apa szótlanul turkált a tányérjában.

- Drágám, minden rendben? - kérdezte anyu.

- Igen - kapott be egy falat húst.

- Nagyon finom a vacsora Mr. és Mrs. Cullen - mondta Jasper.

- Igen, anyu, apu, minden nagyon finom - bújtam szerelmemhez.

- Alice, vacsorázunk - szólalt meg apu - Ne az asztalnál éld a nemi életed...

Felhúztam a szemöldököm. Morcos medve tán nem teheti meg, hogy ennyit morog?

- Jól van – sóhajtottam és tovább ettem.

- Köszönöm – mondta. – Jasper, mikor mész haza?

- Apaa!

- Igen, Alice?

- Mi a baj?

- Semmi baj nincsen. Miért?

- Ma este Mr. Cullen – felelt Jass apu kérdésére.

- Maradhatsz Jasper! - mosolygott anyu Jass-re.

- Köszönöm szépen, de tényleg megyek – mondta szerelmem.

- Igen, viszont a hétvégén romantikáznánk a kisházban! – mondtam egyből.

- Menjetek csak, kicsim - bólogatott anyu - Érezzétek jól magatokat.

- Köszi anyu - mosolyogtam.

- Nincs mit köszönnöd. Mi is voltunk fiatalok apáddal.

Megpusziltam a szüleimet, majd felhúztam Jasper-t a szobába.

- Édesapád elég dühös… Azt hiszem, ha tíz perccel hamarabb jön be, már nem is élnék.

- Hm - gondolkoztam el. - Igen, elég szép dolgot látott volna - kuncogtam.

- Szépet bizony - simogatta meg az ajkam.

- Hihi és jóóót - vigyorogtam.

- Úgy szeretlek - piszézett velem.

- Én is. Na menj, hogy legyen holnap már.

- Gyere, velem.

- Nem lehet, aput kell kiengesztelnem valahogy.

- Nehéz ügyed lesz?

- Annyira nem - mosolyogtam.

- Akkor jó - puszilt a hajamba.



Este elengedtem Jasper-t és kicsit bebújtam apuci mellé.

- Mi az prücsök? – mosolygott rám.

- Semmi, csak jöttem, hogy ne légy mérges Jass-re – pislogtam rá.

- Jó vicc...

- Miért?

- Mert te a kicsi lányom vagy, Ő pedig megront.

- Én rontottam meg őt - kacagtam.

- Nem, Ő rontott meg téged!

- Én voltam felül - pislogtam nagyokat.

- Nem akarom hallani!

- Oké, csak mondtam – vigyorogtam. - Elengedsz te is, a hétvégére, ugye?

- Nem - rázta meg a fejét - Soha többé, sehova.

- De apuuuuuuuu. Akkor szexeljünk a konyhaasztalon?

- Isten ments! Kérlek, ne használd ezt a szót, neked babáznod kellene, nem pasizni. Olyan kicsi vagy még! – simogatta az arcom.

- Apu, tizennyolc vagyok és boszi... – sóhajtottam.

- A tizennyolc az még kislány!

- És mikor nem az már?

- Úgy harminckét év múlva.

- Harminc két év múlva a legkisebb gyerekem lesz tizennyolc.

- Nem, harminckét év múlva, odaköltözhetsz Jasper-hez miután összeházasodtatok.

- Hát persze apuci..

- De, ugye jól bánik veled? – sóhajtotta lemondóan. – Nem erőszakos, vagy durva?

- Ó a korbács mindig nálam van - feleltem komolyan

- Korbács? Miféle korbács? - akadt ki.

- Tudod, ilyen vágyfokozó eszköz.

- Vágyfokozó eszköz? - kérdezte vörös fejjel.

- Ne haragudj, de nem tudtam kihagyni. Apuci, hülye kérdésre hülye válasz. Jasper szeret engem, és mindig jó hozzám. Ha ez nem így lenne, már rég elvarázsoltam volna és szakítottam volna vele.

- Hú, akkor jó - sóhajtott nagyot - Már kezdtem megijedni.

- Nincs miért. Ő a legédesebb pasi a világon.

- Ne haragudj, amiért ilyen vagyok.... csak meg kell értened, hogy a kislányom vagy és nehéz elviselnem, hogy fiúd van, és felnőttes dolgokat csinálsz.

- Tudom, hogy nehéz, de el kell fogadnod - bújtam hozzá szorosan.

- Nekem az a legfontosabb, hogy boldog legyél kincsem - puszilta meg a homlokom.

- Boldog vagyok, nagyon boldog - sóhajtottam és elaludtam.



Hétvégén már a kis házban romantikáztunk, amikor bementem megnézni a sütit. Mikor elindultam kifele láttam, hogy Rebecca egy kis falatka bikiniben illegeti magát.

- Hellóka - integetett oda - Szia Japsy.

- Rebecca - mondta flegmán szerelmem. Hahj, de imádom ezt a stílusát is.

- Hogy vagy? - csavargatta a haját.

- Most már, hogy látlak szarul.

- Ne legyél már ilyen, undok Jaspy.

- Akkor milyen legyek?

- Kedves, hisz én vagyok az Becca - fogta meg a kezét.

- Szedd le rólam a mancsaidat ribanc!

- Most, miért vagy ilyen Jaspy? Tudom, hogy bejövök neked.

- Hogy jöttél rá? - kérdezte Jass. MI VAN?

- Nem volt nehéz dolgom. Engem mindenki imád.

- Úgy, mint én? - simította meg az arcát.

- Pontosan - vigyorgott és átölelte Jasper nyakát.

- Kétlem - mondta és lekapta.

Egy világ dőlt össze bennem. Hevesen dobogó szívemhez kaptam és lélegezni kezdtem.

A csók után, Rebecca rám nézett és vigyorogni kezdett.

- Nyertem, Jasper az enyém - suttogta, de jól lebírtam olvasni a szájáról.

Összeszorítottam és beszívtam az ajkaimat.

- Nem - ráztam meg a fejem.

- De igen - simogatta Jass nyakát.

Kitartottam két ujjamat és egy tűzsugárral akartam megsebesíteni, de ő elteleportált és Jasper-t találtam el.

- Jézusom, Jass - rohantam oda zokogva.

- Jól vagyok - zilálta.

- Elvarázsolt ugye? - zokogtam tovább.

- Kicsoda? - nézett rám - Mi történt Alice?

- Ledugtad a nyelved Rebecca torkán.

- Micsoda? - akadt ki - Alice, én.. én nem emlékszem rá.

- Jól van, mind egy - szipogtam és gyógyítani kezdtem.

- Ne sírj, kérlek.

- Nem sírok – potyogtak a könnyeim. – Csak elegem van…

- Tudom, drágám - ölelt meg - De minden rendben lesz, legyőzzük Rebeccát!

Remegve bújtam a biztonságot adó karjaiba. Ez a kép örökké kísérteni fog. Bármikor elveszíthetem... Amíg meg nem ölöm. Igen, ha elvesztem az erőm is; Meg fogom ölni!