13. Fejezet ~ A hétvége szépsége

Sziasztok!
Szólok előre, hogy 18+ os tartalom is található benne ;)

Ja és csatlakozz a csoportunkba! :)

Alice szemszöge:
Pénteken, miután hazajöttem az fogadott, hogy semmi komoly baja nincs az öcsémnek, egyszerűen csak idióta. Legyen elég ennyi magyarázat…
Hamarosan pedig már elérkezett a kedvencem. Szombati nap. A ház üres. Jasper átjött hozzám éjszakára. David a barátnőjével van, anyuék meg üzleti úton.
- Annyira örülök, hogy itt alszol velem - karoltam át Jasper nyakát.
- Én is örülök, hogy itt alszom veled – mosolygott, majd megcsókolt.
Forrón csókoltam vissza, majd a mellkasához bújtam.
- Annyira szeretlek - mosolyogtam fel rá.
- Én is téged Alice - puszilt a hajamba. - Na és mihez van kedved?
- Élvezni a nyugalmat - sóhajtottam. Hosszú idő után ma van az első nap, amikor semmi rossz nem történt. - Elmegyek zuhanyozni, sietek vissza. Addig keress valami filmet.
Jasper bólintott egyet, majd leállt keresgélni. Elmosolyodtam. Annyira imádom őt. Ő az egyetlen jó most az életemben. Ő az egyetlen biztos pontom. Persze imádom Alison-t, de ő… Na jó, ezt rosszul kezdtem el. A legjobb barátnőmet és a szerelmemet nem tudom összehasonlítani. Egyszerűen lehetetlen.

 Amíg ezen töprengtem, rájöttem, hogy hiába állok még a víz alatt ennél tisztább már nem leszek. Haha. A ruháimat pedig ügyesen kint hagytam… Na mindegy. Megtörölköztem és magamra tekertem a törcsimet.
- Megjöttem - mosolyogtam Jass-re egy szál törölközőben, amikor visszaértem a szobába a fürdőből. – Most már - csókoltam meg. – Mehetsz – suttogtam az ajkaira, majd a szemébe néztem.
Jasper oldalra biccentette a fejét úgy nézett végig rajtam.
- Ne nézz így, elpirulok - temettem az arcomat a kezeimbe, és hátat fordítottam neki.
- Édes vagy – nevetett. - Elmentem zuhanyozni.
Hamarosan pedig ő is visszaért egy szál törölközőben, ami kicsit le volt csúszva... Ráadásul a mellkasa vizes volt még egy kicsit.
Istenem, olyan szexi és annyira… Egyből odarohantam hozzá és forrón megcsókoltam. Nem törődve azzal, hogy útközben leeshet rólam a ruhaanyag.
- Hohohó. Ez meg mi volt édesem? - kérdezte a csók után.
- Nem tudom - ziláltam hirtelen. - Csak olyan jól nézel így ki - kezdtem el csókolgatni a mellkasát.
Felsóhajtott, majd kezei a fenekemre csúsztak.
 Most én sóhajtottam fel. Átkaroltam a nyakát és úgy csókoltam. Többet akarok. Itt és most...
Felemelt, majd óvatosan az ágyra fektetett és a nyakamat kezdte csókolgatni.
Oldalra hajtottam a fejem, hogy jobban odaférjen, és szaggatottabban kezdtem szedni a levegőt.
 Egyre lejjebb haladt, a melleimmel kezdett játszani. Felsóhajtottam és a hátát simogattam.
- Ha letekered könnyebb – céloztam suttogva a törülközőmre.
- Ha letekerem, elvesztem a fejem – sóhajtotta. - Nem akarok rád erőltetni semmit, Alice – nézett a szemembe.
- De én szeretném. Itt és most, a tied akarok lenni - simogattam meg az arcát. – Kérlek – haraptam az alsó ajkamba
- Biztos? – kérdezte mosolyogva miközben megszabadított a törölközőtől – Gyönyörű vagy – mondta, miután végignézett rajtam.
Ettől a két szótól éreztem, hogy vörös leszek, ezért a kezeimet az arcomba pakoltam és fürdőztem a boldogságban. Az egész testemben forrt a vérem.
- Köszönöm. És igen. Akarom – bólogattam egy kis fáziskéséssel.
Megcsókolt, majd a testemet lepte el csókokkal. A hátát kezdtem simogatni, de a kezem folyton megakadt a kendőben, amit önkényesen fogtam és leszedtem róla.
- Ohh - lepődtem meg, amikor megláttam termetes, merevedő férfiasságát. - Szabad? - tartottam felé a kezem. - Érinteni szeretném.
- Igen - válaszolta mosolyogva.
Lassan, de biztosan nyúltam érte. Ó, ez csodás. Kicsit markolászni kezdtem. Jézusom, ez a nagy valami lesz bennem?
- Na milyen? - vigyorgott pimaszul.
- Hmmm - néztem hol rá, hol a farkára. - Hát olyan... Nagy és kemény. Hosszú és vastag - pislogtam Jass-re, majd elengedtem és visszafeküdtem az ágyra.
Nevetni kezdett, majd megcsókolt. Ezután a nyelvével kezdett kényeztetni a legérzékenyebb pontomon.
Úristen, úristen, úristen... Már ettől menten meggyulladok. De csak a jó értelemben. Ez... Ez egyszerűen csodás. Nyögések hagyták el a számat és a hajába túrtam. Egyre vadabb lett, majd egyik ujjával behatolt.
- Oh - sóhajtottam fel, és egy kicsit megvonaglottam.
- Jól vagy? - nézett rám hirtelen.
- Persze, csak annyira új, hogy a testem nem tudja, milyen reakciót adjon - ziláltam. - De jó. Sőt, mi több, nagyon jó. Folytasd csak - mosolyogtam rá.
Az ajkaimra tapadt és megcsókolt.
- Késszé tettelek, ha valami nem jó azonnal szólj.
- Ühüm - bólogattam. Kénytelen voltam többet mondani. Végre megtörténik.
Bátorítóan rám mosolygott. Behatolt és óvatosan, lassú tempóban mozogni kezdett bennem.
Éreztem, hogy valami életre kell bennem. Istenem, ez az érzés nagyon csodás. Kicsit emeltem a csípőmön, hogy mélyebben legyen bennem, s kicsit összeszorítottam magam odalent. Jasper vállába markoltam és nyögni kezdtem.
Gyorsított a tempón és egyre mélyebben volt bennem. Lábaimat átfontam a dereka kőrül és fészkelődtem egy kicsit. Amikor megvoltam átadtam magamat az érzésnek, s egyre hangosabban nyögtem.
Ő is nyögni kezdett. Lehúztam egy csókra, majd hagytam, hogy elvigyen.
Miután elértük a csúcsot, a melleim közé fúrta a fejét úgy próbálta szabályozni a légzését.
- Ez... csodás... volt – sóhajtoztam és a haját simogattam.
- Ennek örülök. Nekem is az volt.
- Kicsit most imbolygok. De szerintem, ez normális – mosolyogtam rá.
- Igen az – csókolt meg.
- Igen? – mosolyogtam.
- Legalább is gondolom, hogy az.
Elmosolyodtam, majd forrón megcsókoltam.
- Szeretlek – suttogtam.
- Én is téged szívem.
- Mikor ismétlünk? – vigyorogtam és a hangom cérnavékony volt.
- Nézzenek oda. Milyen kis telhetetlen lett valaki – piszézett velem.
- Ühüm – mosolyogtam, majd egy csók után Jasper lefeküdt mellém. Az orrommal kezdtem cirógatni, majd rá hajtottam a fejem a mellkasára.
- Hogy érzed magad? – kérdezte, miközben átkarolt.
- Most már remekül. Elmúlt az imbolygás, és a fejem rajtad van... Ez volt életem legszebb estéje – csókoltam meg. – Nem is tudtam, hogy ez ennyire jó.
- Nagyon szeretlek Alice. Remélem, tudsz róla – mondta és a hátamat kezdte simogatni.
- Tudom, és éreztem. Annyira óvatos voltál. Csodás vagy – suttogtam és laposakat kezdtem pislogni. Ó, ne… Nem akarok aludni!
- Aludj drágám – csókolt meg - Jó éjszakát.
- Nem akarok, de ebben elfáradtam. Ugye nem lesz mindig ez? – cirógattam.
- Nem, nem lesz. Majd dolgozunk rajta – mondta nevetve.
- Akkor jó. Mert nem akarok mindig egy után elaludni – bújtam jobban hozzá.
- Nem fogsz, de most aludj.
Nem tudtam semmit mondani. Elégedetten hümmögtem egyet, majd elaludtam.

Másnap reggel boldogan ébredtem, ugyanis szerelmem mellkasán feküdtem.
- Jó reggelt - csókoltam meg forrón.
- Neked is drágám - csókolt vissza. - Jól aludtál?
- Igen, remekül - mosolyogtam rá kacéran és a mellkasát kezdtem csókolgatni.
- Mit csinálsz? - sóhajtott fel.
- Azt mondtad, hogy dolgozunk azon, hogy ne aludjak be az első után - simogattam tovább.
Elnevette magát, majd maga alátemetett és forrón csókolni kezdett. Forrón visszacsókoltam és hagytam magam kényeztetni.
- De most ne olyan sokáig - ziláltam.
- Ahogy óhajtod drágám – válaszolt, majd egy csók után behatolt és mozogni kezdett bennem.
Hangosan kezdtem nyögni.
- Imáhdom - sóhajtoztam.
Egyre csak fokozta a tempót, miközben egyre mélyebben volt bennem. Kezét a kezembe kulcsolta.
Átadtam magamnak az élvezetnek, és megszorítottam a kezét. Persze csak óvatosan.
Hamarosan elértem a csúcsot, majd Jasper is könnyített magán.
- Csodás volt és nem vagyok álmos - bújtam oda hozzá.
- Ennek örülök - kacagta.

Ezt a csodás napot együtt töltöttük, majd este pedig becsengettem Lizához.
- Szia - köszöntem, amikor ajtót nyitott.
- Szia, kis boszim - ölelt meg.
- Hogy vagy? - pusziltam meg, majd belehuppantam a kanapéba. - Zavarok?
- Nem persze, hogy nem zavarsz. Jól vagyok, köszönöm. Na és veled mi a helyzet?
- Lefeküdtem Jasper-rel - sóhajtottam boldogan.
- Na és milyen volt, mesélj! - vigyorgott rám Beth.
- Mesés, fantasztikus, csodás, érzéki, finom, figyelmes, kedves mégis ütemes.
- Finom? Húú te aztán igen csak bevállalós vagy. A lányok többsége nem nagyon szokta..
- Hm? - néztem rá értetlenül, nagy szemekkel.
- Hát, hogy a száddal kényezteted és..
- Mimimimi??? - ráztam meg a fejem. - Nem nem nem - tiltakoztam. - Úgy értettem, hogy Jass finoman mozgott.
- Jaaa, értem már - nevette el magát - Na és védekeztetek?
- Ööööö - pirultam el.
- Szóval? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem azon járt az eszünk, valahogy - hajtottam le a fejem.
- Ó értem.. Na de azért Jasper odafigyelt arra…?
- Mind a háromszor – bólogattam. Hupsz.
- Milyen kis vadmacska lettél. Nem hiába vagyunk rokonok.
- Héhé, én jó kislány vagyok... Házimacska inkább - öltöttem rá nyelvet.
- Aha persze - dobott nekem egy párnát.
- Hé, most miért? - néztem rá.
- Semmi-semmi.
- Ó Elizabeth, én annyira boldog vagyok - öleltem meg.

Másnap, amikor a suliban nem láttam Alison-t, idegesen mentem oda Dean-hez.
- Hol van Alison? - léptem oda hozzá az üres teremben.

- Hát itt nincs - mondta ironikusa.

- Menj a francba! - keltem ki magamból. - Veled volt utoljára. Hol van most?

- Honnan tudjam? – bunkózott tovább.

- Mint mondtam, veled volt utoljára. Mit tettél vele?

- Nem csináltam vele semmit. És nem vagyunk puszi pajtások, hogy elmondja, hogy merre van.

- Hazudsz, tudom, hogy hazudsz - emeltem meg a hangom.

- Figyelj, arról nem én tehetek, ha nem bír téged.

- Alison a barátnőm. Ha valakit nem bír, az te vagy - mondtam, majd leültem az asztalomhoz.
Hirtelen eszembe jutott az, hogy mennyivel jobb lenne, ha egy rohadt farkas lenne. Akkor csak annyi lenne a dolgom, hogy egy erős migrént küldök felé…
Elgondolkoztam, és rájöttem, hogy mi van, ha tényleg az…

Varázsolni kezdtem, ő pedig a fejéhez kapott és a fájdalomtól meggörnyedt. Keservesen felnyögött, majd összeesett.

A számhoz kaptam, majd szaporán kezdtem szedni a levegőt és kirohantam a teremből.

Ezt nem hiszem el... Teljesen idegroncs vagyok. Félve, sírva és idegesen rohantam végig a folyosón, amíg neki nem mentem valakinek.
- Hé Alice. Mi a baj? - hallottam meg Beth hangját.
- Igazad volt, a vérfarkasok közelebb vannak, mint hitted volna.
- Mi? Ezt, hogy érted?
- Dean. Bevetettem a migrént és... - haraptam az ajkamba. - Liza egyszerre félek és vagyok idegesen. Félek, mert ő látta utoljára Alison-t... Mi van ha...? Ha megölte?
- Nyugodj meg drágám - ölelt magához.
- Nem tudok, annyira féltem azt a lányt.
- Igen tudom, de minden rendben lesz.
- Nem semmi nem lesz rendben. Liza én egy tini vagyok... Nem akarok egy rohadt fekte banyával foglalkozni és a rohadt kutyákkal sem...
- Gyere, ezt ne itt beszéljük meg – mondta, majd behúzott egy üres terembe. - Tudom,hogy szörnyű ez az egész, de ez az életed. Ha nem akarod, mondj le az erődről.
- Az lenne a legjobb. Nem akarom ezt az egészet. Csak boldogan akarok élni Jasper-rel és koncentrálni az énekesi karrieremre. Alison is megmondta, hogy nem csak magamnak kéne énekelnem... De tudod milyen rossz ez? Mit mondjak neki? Bocs a boszorkányság miatt minden háttérbe szorul... Nincs normális életem sem.
- Jaj kis drágám, tudom milyen ez. Én is ilyen voltam.
- Feladtál mindent a boszorkányságért, ugye? De én nem fogok... Én nem akarok.
- Jól van, nyugodj meg - fogta meg a kezem. - Ha tényleg ezt akarod, akkor megkapod – mosolygott rám.
- Tényleg? - vigyorogtam rá.
- Igen tényleg. De most már nyugodj meg. Hol van az a nevető lány, akit úgy szeretek?
- Eltűnt, amikor megtudta, hogy az élete romokban hever... Segíts! Hagyj, öljem meg Rebeccát. Utána lemondok az erőmről.
- Ez nem olyan egyszerű...
- Akkor lemondok most... Vagy a lemondás nem egyszerű?
- Ne hozz elhamarkodott döntéseket!
- De... - gyűltek könnyek a szemembe, majd odabújtam hozzá és zokogni kezdtem.
Akármit is mond Beth, tudom, hogy könnyű lemondanom, fél perc és el is vehetné az erőmet, mert önként adnám neki... De nem tehetem ezt meg. Egy banya, rettegésben tartja a várost... Meg kell keresnem és védenem a barátnőmet... És a várost a farkasoktól. De ez annyira nehéz. És nem is a suli a fő oka. Hanem az, hogy nekem van egy barátom, akivel alig töltök egy kevéske időt.

12. Fejezet ~ A farkasokkal táncoló

Alison szemszöge:

Az épületbe belépve sötétség fogadott. Nehezen tudta megszokni a szemem. Lépteim hangját az ódon falak visszhangozták. Szorosan Dean sarkában voltam. Hangtalanul mozgott, olyan volt, mint ha a kiszemelt prédára most akarná rávetni magát. Hirtelen megtorpant és felém fordult.
- Merre kell menni? – kérdezte.
- Az első emeleten van.
- Jól van. Maradj mindig mellettem és eszedbe se jusson őrültséget csinálni – parancsolt rám Dean.
- Tudod, nem én kértelek, hogy velem gyere – kaptam fel a vizet.
- Ja, de ha nem jövök veled, kitudja milyen bajba kerültél volna – mondta ingerülten.
- Nem vagyok, már öt éves tudok magamra vigyázni – mondtam dühösen.
- Ja, látom.
- Most ezen fogunk veszekedni vagy vége csinálunk is valamit? – mondtam és Dean-t kikerülve a lépcső felé mentem.
Az emeleten megkerestük Joe irodáját és betörtünk oda.
- Figyelj, hogy jön-e valaki én addig megkeresem, amiért jöttünk – mondtam Dean-nek. Átkutattam az összes szekrényt és fiókot, de nem találtam bennük semmit.
- Na, találtál valamit? – kérdezte Dean és odajött hozzám.
- Semmit sem – mondtam szomorúan. Kihúzta az alsó fiókot, hogy ő is megnézhesse annak tartalmát.
- Nézd csak – mutatott a fiókra. – Ez nem mélyebb szokott lenni?
- Lehet, nem tudom.
- Szerintem meg igen – mondta Dean és elkezdett keresni valamit a fiók alján. – Meg is van. Rejtett ajtó – mondta és egy sárga irattartót tartott a kezében.
- Add ide! – mondtam és kikaptam a kezéből az irattartót.
- Na, mit ír?
- Semmi fontosat csak könyvelés. Úgy látszik, hogy feleslegesen jöttünk ide.
- Ja, de most mennünk kell – mondta Dean.
Már a földszinten voltunk mikor Dean ismét megtorpant.
- Jön valaki. Van más kijárata az épületnek?
- Nem tudom, de az udvar, ahol a lefoglalt kocsikat tárolják, az az utcára nyílik.
- Remek – mondta Dean.
A hosszú sorokban kígyózó kocsik között vágtunk át mikor morgásra lettem figyelmes. Lassan megfordultam és szembe találtam magam egy nagy németjuhásszal. Elkezdet rám mérgesen ugatni. Fogait élesen csattogtatta, szája habzott. Rám akarta vetni magát. Dean elém ugrott és belerúgott a kutyába. A kutya a földre esett, de pár másodperc múlva ismét támadni készült. Ebben a pillanatban Dean zöld szeme megvillant és a kutya nyüszítve rohant el.
- Ez meg mi volt? – kérdeztem Dean-t.
- Semmi csak értek a kutyákhoz – mondta egyhangúan és megvonta a vállát.
- Aha persze – tudtam, hogy valami nincs rendben, de nem firtattam tovább a dolgot.
Átmásztunk a kerítésen és visszamentünk a kocsihoz, de Alice már nem volt ott. A műszerfalon egy nevemmel ellátott cetli volt. Széthajtogattam a papírdarabot és elolvastam Alice üzenetét: "David bajba került, le kellett lépnem, bocsi.”
- Alice-nek fontos dolga támadt. El kellet mennie – tájékoztattam Dean-t is az üzenet tartalmáról.
- Nagyszerű. Én vezetek – mondta és bepattant a vezető ülésre. Úgy látszott őt, cseppet sem zavarta, hogy kettesben maradtunk.
- Szó sem lehet róla vagy én vezetek, vagy itt hagylak – mondtam mérgesen.
- Jó nyugi azért nem kell leharapni a fejem – mondta és kiszállt. Az ajtótól egy lépésnyire állt meg és meghajolt előttem. – Hölgyem? – kérdezte kissé szarkasztikusan.
- Köszönöm – résnyire húztam össze a szemem és becsaptam az ajtót.
Az országúton voltunk, mikor Dean megszólalt.
- Azért, egész jó buli volt betörni – mondta vidáman.
- Ja, nagyon élvezetes volt feleslegesen betörni – mondtam kissé még mindid mérgesen.
- Most komolyan. Nehogy azt mond már, hogy nem volt vicces – nevetett.
- Jó egy kicsit az volt – nevettem én is. – Amúgy, mit kerestél ott?
- Már mondtam. Arra jártam.
- Ja persze. Nekem ne kamuzz – tudtam jól, hogy hazudik és ez nagyon felbosszantott. – Szóval, hogy kerültél oda?
Dean sóhajtott egyet és válaszolt: - Követtelek.
A düh hírtelen szétáradt a testemben, kiabálni akartam vele, amiért ezt csinálta, de inkább az út szélén leparkoltam a kocsit.
- És még is miért? – emeltem meg a hangom.
- Láttalak a benzinkútnál, hogy a szomszédos falu térképét és zseblámpát veszel. Kicsit furcsálltam a dolgot és utánad jöttem, nehogy valami hülyeséget csinálj.
- Nehogy valami hülyeséget csináljak? – ordítottam Dean-re. – Tudok magamra vigyázni.
- Ja, azt látom. Betörsz egy rendőrségre a semmiért. Bele gondoltál te abba, hogy mit csináltál? – most már ő is ordított.
- Igen – válaszoltam dacosan. Válaszomra Dean még mérgesebb lett.
- Hát nem úgy látszik. Ha elkaptak volna, akkor sittre vágnak az még csak a legkevesebb. Tudod, meg is sérülhettünk volna.
- Nem én kértem, hogy velem gyere. Nem volt kötelező – már nem tudtam uralkodni a dühömön.
- Nem az a lényeg, hogy te hívtál-e vagy nem. Hanem az, ha nem vagyok ott, akkor az a kutya széttép – mondta. Dean-nek teljesen igaza volt. Nem gondoltam bele, hogy mi történhet és a felelőtlenségem miatt még meg is sérülhettem volna, de nem voltam hajlandó elismerni, hogy igaza volt. Hosszú percekig ott ültünk a kocsiban és bámultunk ki az ablakon. Eleredt az eső.
- Tudod nagyon jó ez az autó – mondta Dean higgadtan.
- Köszönöm. A tizenhatodik szülinapomra kaptam – mondtam halkan. Még mindig az ablakon kifelé bámultam.
- Igazi remekmű – mondta Dean kedvesen.
- Kösz.
- Azt hallottam, hogy régen voltak olyan példányok, amelyeknek rejtett rekesz volt beépítve a műszerfalba – mondta kissé izgatottan. Tekintetemet látván folytatta: - Csak jó helyen kellett megütni finoman a műszerfalat.
Előre hajolt és elkezdte tanulmányozni a műszerfalat.
- Most figyel! – mondta egy kisgyermek izgatottságával. Óvatosan ráütött arra a pontra, amit az imént tanulmányozott és halk kattanást hallottam magam mellől. – Látod igazam volt.
A vezető ülés felőli ajtóba épített kis rekesz felé fordultam.
- Van benne valami – állapítottam meg.
- Mi az? - kérdezte Dean.
- Nem tudom – mondtam és kiszedtem a kis rekeszbe rejtett kissé megsárgult papírt. – Egy levél apámtól.

„ Drága Alison!
Ha ezt a levelet olvasod, akkor én már meghaltam és elbuktam a vadászaton. A halálommal nem csak a családomnak tett ígéretem szegtem meg, hanem a Szövetségét is. Azzal, hogy halálom előtt nem tanítottalak ki tökéletes Fusil-lé. Remélem, mikor ezt a levelet olvasod, akkor még nem lesz késő. Menj a könyvtárunkba és keresd meg „Az elveszett lelkek” című könyvet. A könyv egy titkos szoba ajtaját nyitja ki. Ott megtalálod a Szövetséggel kapcsolatos könyveket, iratokat. Tanulmányozd őket és tedd újra naggyá a vadászok között az Argen-t nevet.”

- Mit ír? – kérdezte Dean.
- Nem értem, hogy mit írt. Valami szövetségről beszél és, hogy nem tanított ki tökéletes Fuzinak vagy minek és, hogy tegyem naggyá ismét az Argen-t nevet – mondtam kissé összezavarodva.
- Add ide – kapta ki a kezemből Dean a levelet. – Tudtam – mondta ismét indulatosan és összegyűrte a papírt. Kipattant a kocsiból és átsietett az én oldalamra. Hirtelen kirántotta az ajtót.
- Kifelé – mondta ridegen.
- Tessék? Szakad az eső – ellenkeztem vele.
- Nem érdekel Fusil – ejtette ki tökéletesen az imént olvasott szót. Még mindig nem mozdultam, de ő erre durván megragadta a karomat és kirángatott a kocsiból.
- Ne, Dean! Ez fáj – szorítása olyan erős volt, hogy alig éreztem a karom.
- Nem érdemelsz mást és most befelé az erdőbe – lökött egy nagyot rajtam.
- Nem értelek. Nem csináltam semmit – mondtam szinte könyörgően.
- Dehogynem. Már a puszta létezéseddel rosszat tettél, vadász – mérhetetlen undorral mondta ki az utolsó szót. – És most eredj! Tíz perced van, mielőtt elindulna a vadászat. Csak most az a vicces benne, hogy a vadászból lett a vad. Én a helyedben el kezdenék menekülni.
- Mi van? – akadtam ki. – Milyen vadászat és milyen vad?
- Ne tetesd a hülyét, inkább fuss, már csak kilenc perced van – nézett Dean az órájára. Megfogadtam Dean tanácsát és elkezdtem rohanni.

Az erőben voltam. Rémülten néztem szét, de sötét volt. Nem láttam semmit. A távolból egy fájdalmas, farkasüvöltés hallatszódott. Elkezdődött a vadászat, amelyen én voltam a préda. Megreccsent mögöttem egy faág a földön. Közeledett felém, de nem láttam csak éreztem. Ismét futni kezdtem. Egyre csak rohantam, minél messzebb akartam kerülni tőle, még is olyan volt, mint ha egyre közelebb lettem volna hozzá. Megbotlottam egy fa gyökerében, és a földre estem. Kibicsaklott a bokám. Utolért. Szemtől szembe voltunk egymással. A félelemtől mozdulni se tudtam, a hideg lassan kúszott fel a hátamon centiről centire. Olyan volt, mintha testem minden pontjába egy tűt szúrnának. A sötétben megvillantak zöld szemei. Gyönyörűek, még is félelmet ébresztettek bennem. Menekülni akartam, de nem tudtam. A felhők mögül előbújt a hold. Már látom, a farkas az. Dean volt, farkas alakban. Tekintete az enyémbe fúródott, mondani akart valamit, de inkább nem tette. Körül néztem hátha el tudok menekülni, de farkasok hada vett közül bennünket. Éreztem a gyűlöletüket, a haragúkat. Öld meg – hallottam az agyam hátsó részében. Öld meg, mert, ha nem ölöd meg akkor ő fog minket – hallottam ismét. A felismerés villámcsapásként hasított belém, Dean gondolatait hallottam. Öld meg. Ő is ezt tenné veled – próbálta meggyőzni magát. Támadni készült, de látszott rajta a vonakodás. Fájdalmasan felüvöltött mire a társai követték. A hangja csontomig hatolt. Éles fájdalmat éreztem a gerincem felől, amely lassan szétáramlott a testemben. A bordám élesen megroppant, olyan volt, mintha átrendeződött volna. Az érzékeim ki élesedtek. Tisztán láttam a sötétben, mintha nappal lett volna. Hallottam az egy kilométerekre lévő bagoly huhogását. Álkapcsom megfeszült a fájdalomtól. Összeestem.  Dean szemébe néztem aztán elsötétült minden.

11. Fejezet ~ Egyre közelebb

Alice szemszöge:

Vasárnap lévén Lizával teázgattam.

- Úgy szeretek veled lenni – mosolyogtam rá. – Néha úgy érzem, hogy te jobban megértesz, mint a szüleim. És nem csak a boszorkányságról beszélek, hanem úgy mindenről – bújtam oda hozzá.

- Én is szeretek veled lenni drágám - simogatta a hátam.

- Egyszerűen még mindig nehezemre esik felfogni, hogy vannak vérfarkasok.

- Hát, ha már boszorkányok is vannak, és te is az vagy. Miért is olyan hihetetlen, hogy léteznek más természetfölötti lények? - kérdezte mosolyogva. - Persze én se hittem volna, hogy ebben a városban is vannak.

- Segíts - néztem rá. - Taníts meg arra, hogy hogyan lehet a vérfarkasoknak migrént okozni... Tudod, a vámpíroknak is lehet... Akkor biztos lehet nekik is.

- Igen lehet nekik is. Szívesen megtanítalak rá, de nehéz dolgod lesz.

- Nem hiszem - ráztam meg a fejem. – Rebeccával van nehéz dolgom. Ez a migrén dolog kispályás lehet hozzá. Amúgy meg rengeteg erőre tettem szert manapság. Egyre nő az erőm. Sokat meditálok az erdőben, ahogy tanítottad.

- Ó az remek. Akkor lássunk is hozzá, ha szeretnéd.

Bólogatni kezdtem, és vártam, hogy az unokatesóm bevezessen a migrén rejtelmeibe.

- Csukd be a szemed, az elmédet meg nyisd ki Alice.

Behunytam a szemem és kinyitottam az elmémet. Megrohamoztak az emlékek. Jók és szépek. Rosszak és borzasztóak. Meg akartam hátrálni, de nem tettem. Ha nem tanulom ezt meg, akkor rosszabb dolgok is jöhetnek.

- Oké most képzelj magad elé egy vérfarkast - utasított Liza.

Nem volt nehéz, ugyanis csak annak a kutyának a képe lebeg előttem, amikor vicsorít rám. De még mindig nem értem miért… Nem ártottam neki semmit. És ha nem Becca az, akkor még emberi alakban sem bánthattam… Talán a pom-pom csapatból valaki? Nem.. Ez egy fiú, abban biztos vagyok. Bólintással jeleztem Beth-nek, hogy készen vagyok.

- Rendben van. Akkor most próbálj behatolni az elméjébe. Ha ez megvan, onnantól már nyert ügyed van, a migrén okozásához.

Igaza volt Beth-nek ez nem is olyan könnyű... De sikerült. Láttam, ahogy a farkas nyüszítve összeomlik. Hirtelen pedig felébredtem a transzból.
- Sikerült - kaptam a fejemhez.
- Ügyes vagy - mosolygott rám – Tessék, itt egy bögre forró tea.
- Ó, köszönöm - mosolyogtam rá. - De mi arra a garancia, hogy ez élőben is menni fog?
- Nincs rá garancia. De én biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Te vagy a legerősebb kis boszorkány, akit ismerek.
- Köszi - sóhajtottam, majd megöleltem. - Annyira, annyira köszönöm.
- Nincs mit Alice drágám. Na és most mesélj nekem valamit.
- Hm? - pislogtam rá. - Mit?
- Hát akármit.. Bármit. Mondjuk Jasper-ről.
Elpirultam, ez biztos.
- Hát mit mondjak? Imádom - sóhajtottam boldogan.
- Igen az látom - mondta nevetve. – Remélem, Ő is téged - húzta fel a szemöldökét.
- Még szép, hogy igen - húztam ki magam.
- Na és az megtörtént már? - kíváncsiskodott tovább Elizabeth.
Értetlenül néztem rá, majd amikor leesett, hogy miről beszél heves tiltakozásba kezdtem.
- Nem, nem, még nem - ráztam meg a fejem.
- Jól van na. Nem akartalak zavarba hozni.
- Nem, semmi gond. Tudtam, hogy elő fog kerülni ez a kérdés, csak... Nyú - húztam a fejembe az egyik párnát.
- Ne legyél már ennyire szégyenlős - nevetett Beth.
- Persze csak... Ez annyira... Nem tudom, milyen szót használjak erre. Annyira szeretném, de mégis félek...
- Ez érthető. Mindenki fél az első alkalomtól.
Erről beszéltem. Vele mindent meg tudok beszélni, és szinte bármikor.
- De közben meg nagyon szeretném... - pirultam el újra.
- Igen tudom, milyen ez. Velem is így volt ez. De ha majd úgy döntesz, hogy készen állsz rá, és megteszed akkor egy fantasztikus élményben lesz részed... Persze csak akkor, ha Jasper tudja mi a dolga.
Összehúztam a szemeimet, majd egy kisebbet bokszoltam a vállába.
- Héé. Ezt most miért kaptam?
- Már miért ne tudná? - húztam fel a szemöldököm
- Nem tudom... De oké nem piszkállak tovább evvel a témával.

- Köszi – mosolyogtam. – És Cole-lal mi a helyzet? Jól megvagytok?

- Igen, minden a legnagyobb rendben köztünk. Annyira imádom - sóhajtotta boldogan.

- Hát nem is rossz az biztos – kacagtam.

- Ugye? Ő a legédesebb pasi a világon.

- Az ő korosztályában biztos – dőltem ki a kanapéra és magamhoz öleltem az egyik kis párnát.

- Te aztán fülig szerelmes vagy Alice. Remélem nem bánt meg Jasper, mert akkor megismeri a haragomat az biztos!

- Nagyon remélem, hogy nem fog. Valahogy nem élném túl...

- Ne mondj ilyeneket! Nehéz lenne, de túlélnéd... Na de ne beszéljünk erről, mert a pasi totál beléd van zúgva.

- Ajánlom is neki – kacagtam. – Ha már csak fele annyira, mint én belé, akkor nyert ügyünk van.

- Olyan jó téged, ilyen boldognak látni - fogta meg a kezem. - Tudom, hogy néha tehernek érzed ezt az egész boszorkányosdit.
- Néha nagyon is! Főleg akkor, amikor tehetetlennek érzem magam…
- Amikor így érzed, csak gondolj arra, hogy mennyire erős vagy.

Ha ez ilyen könnyű lenne… Mostanában egyre gyakrabban gondolok arra, hogy feladom…

Pénteken, nap végén odaléptem Alison-hoz.
- Na mehetünk? - kérdeztem tőle.

- Persze.

- És akkor izé... Végül is mit kell csinálnunk? Tudod, kicsit bealudtam az órán.... - vigyorogtam rá.

- Egy kísérletet kell bemutatnunk - válaszolta Ali vidáman.

- Na ez érdekes lesz. Menjünk – sóhajtottam.

- Nyugi nekem van egy tervem.

- Van? Na akkor szuper – vigyorogtam elégedetten.

- Aha. Átjössz hozzánk tanulni? Megmutatom a terveket.

- Aha megyek - bólogattam. - Csak ebédelnék gyorsan. Megvársz?

- Aha - mondta és az ebédlő felé indultunk.

Hamarosan már az ebédlőben voltunk. Csatlakozott hozzánk Jasper is, de végül is nem sokáig maradt velünk, mert siettünk. Nem akartam Alison-t megvárakoztatni.
- Szeretlek Jass - suttogtam az ajkaira.
- Én is Alice - csókolt meg forrón. - Este hívlak - koccintotta a homlokát az enyémnek.
- Várni fogom - mosolyogtam rá, majd egy halvány száj puszi után, már úton is voltam barátnőmmel az otthona felé.

- Nagyon cukik vagytok együtt - mondta Ali a parkolóba vezető úton.

- Tényleg így gondolod? - kérdeztem és éreztem, hogy elpirulok.

- Igen. Látszik, hogy tiszta szívből szeretitek egymást.

- Köszi – temettem az arcom a kezeimbe. – Nagyon szeretem őt, az biztos.

Alison a kémia előadásunk részleteit mesélte mikor csengettek

- Vársz valakit? - kaptam a fejem a barátnőmre.

- Nem. Pillanat és visszajövök. Megnézem ki az - mondta és elment.

Egy férfi hangját hallottam felszűrődni. Alison biztosan ismerhette, mert közvetlenül beszélgetett vele, és be is hívta a házba.
- Alice, kérlek, gyere le! - kiáltott fel a földszintről.

- Jövööööök - kiáltottam és lementem.

- Szeretném bemutatni neked a nagybátyámat.

- Örvendek - mosolyogtam rá. - Alice Cullen vagyok - tartottam ki a kezem.

- Derek Hale - mondta a férfi és kezet rázott velem.
- Látod, jól vagyok. Mond meg anyának, hogy nem kell rám vigyázni - mondta Ali mérgesen.
- Jól van - mondta a férfi és az ajtó felé indult. - Ja és Alison, ha valamit megakarsz tudni apád haláláról, akkor keresd meg Joe-t.

- Apa meghalt és már nem támad föl - mondta Ali és becsapta az ajtót a férfi mögött.

- Ööö, ez érdekes - nyilvánultam meg. - Ki az a Joe?

- Az - mondta Ali és az ablakhoz ment. - Jól van elment. Gyere!

- Hova? - értetlenkedtem.

- Apa szeretett vadászni. Régebben Joe és apa egy vadász klubba jártak - mondta Alison. - Csak az a fura, hogy mikor apa meghalt a vadászaton Joe nem volt velük.

- Milyen vadász klub?

- Nem ez a lényeg, hanem az, hogy ha nem volt ott Joe, akkor honnan is tudhat ő bármit is, de most kiderítjük.

- Hogyan?

- Csak gyere - mondta Ali és elindult a garázs felé.

Sóhajtottam egyet. Egy belső hang azt mondta, hogy ebből baj lesz, de elhessegettem azt és követtem a barátnőmet.
- Hova megyünk? - kérdeztem, amikor már a kocsiban ültünk.

- Majd meglátod - mondta és kihajtott a garázsból.

- Alison, nem mintha nem bíznék benned... De rosszat sejtek.

- Nyugi, nem lesz semmi baj - mondta és biztatásképpen egy mosolyt intézet felém.
Kis idő múlva megálltunk a város szélén lévő benzinkútnál.
- Tankolunk, aztán mehetünk is - mondta és kiszállt a kocsiból.

- És ismétlem hova megyünk? - kérdeztem, amikor már úton voltunk.

- Betörünk szomszéd város rendőrségére.

- Mi van? Jó oké, én itt kiszállok - kapcsoltam ki az övem.

- Ne csináld már. Joe rendőr pontosabban nyomozó. Ha valaki tud valamit apa haláláról akkor az ő - mondta Alison kétségbeesetten. Félre rántottam a kormányt.
- Jó oké, de nyugodj meg és az utat nézd... - mondtam riadtan. - Viszont én nem fogok betörni.

- Nem is fogunk betörni mert tudom, hogy hol tartja Joe az irodája pótkulcsait csak be megyünk és kijövünk.

- Ne beszélj már többes számban. Nekem ez nem fekszik. Nem leszek bűnöző, és neked sem kéne.

- Jól van. Meg is érkeztünk - állította le Alison a motort. - Tudod, néha a szabályok megszegésével juthatunk előrébb.

- Nem ismerlek. Alison pont te mondtad, hogy apukád meghalt és nem fog feltámadni. Biztos nem akarná, hogy ezt tedd.

- Lehet, hogy nem akarná, de ... - nem tudta befejezni a mondatot, mert valaki bekopogtatott az ablakon. Az ijedtségtől Alison összerezzent.

Hunyorítani kezdtem, majd megláttam, hogy ki az.
- Dean te mit keresel itt? – akadtam ki egyből. Ez a srác vonzza a veszélyt…

- Csak erre jártam - nyitotta ki az Alison felőli ajtót.

- Mi pedig menni készültünk, ugye Alison? – húztam fel a szemöldökömet.

- Hova is akarunk menni? - kérdezte Dean.
- Mi sehova. Csak én - mondta dühösen Alison.

- Te se Ali - fogtam meg a karját.

- Veled vagy nélküled, de én bemegyek oda.
- Jó, de hova is? - kérdezősködött Dean.
- Oda - mutatott Ali a rendőrség épületére.
- Hát kicsit késő van ahhoz, hogy panaszt tegyél.
- Nem akarok feljelenteni senkit.
- Igaz nem azt tervezed, hogy betörsz oda? – lett okos a srác.
- Ó, de igen - mondta és már indult is az épület felé.

- Hallod, nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet mondok, de... - grimaszoltam egyet. - Segítenél Alison-t lebeszélni erről a baromságról? - néztem kiakadva Dean-re, mikor már kiszálltam.

- Nem - mondta ridegen.

- Miért? Te jó ötletnek találod ezt? - kérdeztem idegesen.

- Nem, de úgy sem tudnám lebeszélni róla. Inkább vele megyek.

- Aaaa még mit nem - álltam meg előtte. Ó csak egy fejjel magasabb nálam... - Nem maradsz vele kettesben az fix.

- Inkább bemész te vele?
- Egyikőtök sem jön - mondta Ali ellentmondás nem tűrően.

- Alison Argent, ugye tudod, hogy marha nagy szerencséd van, hogy ez a barom itt van, különben most olyat tennék..

Tényleg. Ha Dean nem lenne itt, most haza teleportálnám Alit az fix!

- Ha nem lenne itt, akkor se tudnál megállítani, visszajönnek később - mondta és átszaladt az utca túl oldalán lévő rendőrség épületéhez.
- Te maradj itt, és ha jön valaki jelezz - mondta Dean és Ali után rohant.

A francba, a francba, a francba! Ezt nem hiszem el...
Utánuk akartam menni, de nem tettem. Hamarosan láttam őket bemenni az épületbe...