10. Fejezet ~ Aki egyszer farkast kiált

A nap már lemenőben volt. A hűvös szél lágyan simogatta az arcomat miközben gyorsítottam a tempómon. Az erdőben futottam. Már a szokásommá vált az esti futás. Nem tudom miért, de úgy éreztem van valami különleges ebben az erdőben. Mintha hívogatott volna. Olyan érzés volt, mint ha ide tartoznék, mint mikor az eltévedt gyermek hazatalál szerető szülei karjaiba. A talpam alatt éles roppanással tör ketté egy faág. A távolból mozgásra lettem figyelmes. Lelassítottam a lépteimet, az a valami hihetetlen gyorsasággal siklott el előttem. Egy pillanatra eltűnt aztán ismét felbukkant. Körülöttem cikázott. Hallottam dühös morgását. A házunk felé vettem az irányt és elkezdtem rohanni. Nem jutottam messzire, mert az állat elém került és az utamat állta. A farkas volt az. Eddig azt hittem, hogy megbízhatok benne, de tévedtem. Tekintete zavart volt. Elkezdett vicsorogni rám. Teste megfeszült, rám akarta vetni magát, de összeesett. Nem mozdult, ott feküdt a földön. Abban a pillanatban minden kétségem elillant afelől, hogy  bízhatok-e benne. Oda siettem hozzá, hogy megnézzem. Nehezen vette a levegőt. Letérdeltem hozzá, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. Bundája vérrel volt áztatva. A saját vére volt az. Meglőtték. Teste görcsbe rándult a fájdalomtól és elkezdett nyüszíteni. Nehézkesen felemelte a fejét és bocsánat kérően nézett rám, majd a kimerültségtől visszaejtette a földre. Iszonyatos volt ilyen rossz állapotban látni. Valamit tennem kellet, nem hagyhattam ott magára.
- Figyelj rám! Lehet, hogy tudok segíteni, de ahhoz haza kéne mennem, te nem maradhatsz itt – mondtam. – Van még annyi energiád, hogy el tudj menni hozzánk?
A farkas nem reagált a kérdésemre csak nézett maga elé.
- Kérlek, válaszolj! – sürgettem, de ő még mindig csak maga elé bámult. – Nézz rám, ha el tudsz menni hozzánk.
A farkas rám szegezte a tekintetét, majd felpattant a földről és elviharzott.

A ház hátsó ajtajához érve láttam, hogy a farkas a küszöbön fekszik. Amint megpillantott nehézkesen felkelt. Kinyitottam az ajtót és intettem neki, hogy menjen be. Vonakodva nézett rám majd belépett az előszobába.
- Anya valószínűleg még itthon van, a garázsba tudom addig ellátni a sebeidet – mondtam halkan. A farkas alig láthatóan bólintott és elindult a garázs felé. Szorosan a nyomában voltam. Olyan otthonosan mozgott a házban, mint ha minden pontját ismerné. Végig ment az előszobán majd megtorpant a garázsba vezető ajtó előtt.
- Gyere – mondtam kedvesen és kinyitottam előtte az ajtót. – Maradj itt és ne csapj zajt! Pár perc és visszajövök.
Az emeletre mentem, hogy keressek pár takarót, ködszert és fertőtlenítő szert. Benéztem anya szobájába, hogy itthon van – e még, de már elment. Visszamentem a garázsba ahol már a farkas várt.
- Úgy néz ki anya már elment – mondtam a farkasnak és leterítetem a földre egy plédet. – Gyere, feküdj le! Nagyon kimerült lehetsz.
Az állat vonakodás nélkül engedelmeskedett. Letérdeltem mellé, hogy kitisztítsam a sérülését. Lemostam a bundájáról a vért és elkezdtem kitisztítani az oldalán lévő sebet.
- Az oldaladba fúródott egy golyó azt ki kell szednem. Ez egy kicsit fájni fogy – mondtam és egy csipesszel kiszedtem a töltényt a testéből. A fájdalomtól megremegett a teste. A lőszer fémesen csillogott a kezemben, ezüstnek nézett ki.
- Semmi baj már kiszedtem. Pár perc és kész már csak lefertőtlenítem – mondtam lágyan. – Jól van kész is.
A farkas rám pillantott. Szemeiből megkönnyebbültség és hála sugárzott.
- Pihenj egy kicsit! – mondtam és betakartam egy másik pléddel. Rendet tettem a házban és én is lepihentem egy kicsit.
Tíz óra lehetett mikor felébredtem. Lefürödtem és lementem a farkashoz.
- Szia! Hogy vagy? – kérdeztem kissé aggódva. A farkas keservesen elkezdett nyüszíteni.
- Na, mi a baj? – kérdeztem és leültem mellé a földre. – Nagyon fáj még, vagy el szeretnél menni?
Kérdésemre az ölembe fektette a fejét.
- Ezt úgy veszem, hogy nem szeretnél elmenni és nagyon fáj még az oldalad – megállapításom hallatán komoran nézett rám. – Tudod, sokat vagyok egyedül. Anya a munkája által sokat utazik. Sokszor vagy úgy, hogy hetekre elmegy és csak pár napra jön haza.
A farkas kérdőn nézett fel rám.
- Gondolom, te szép nagy falkában élsz, bár Alice szerint nem élnek farkasok a környéken – Alice neve hallatán felszisszent.
- Látom, nem kedveled Alice-t – hogy kifejezze, mennyire nem kedveli elkezdett morogni.
- Jaj, ne morogj már – mondtam és elkezdtem simogatni a fejét. A farkas közelebb húzódott és nem morgott tovább.
- Vajon mi történhetett veled? – kérdésemre nem reagált és a továbbiakban nem feszegettem a témát. Elkezdtem neki mesélni magamról, hogy milyennek találom ezt a kis várost és közben szüntelenül simogattam. Figyelmesen végig hallgatta a csacsogásomat. Éjfél körül járhatott mikor a mondani valóm végére értem és vele együtt befejeztem a farkas cirógatását is mire vádlón nézett rám.
- Ne nézz így rám! Későre jár. Lassan mennem kéne aludni – mondtam és feltápászkodtam a földről. Az ajtó felé indultam mire a farkas elkezdett megint nyüszíteni.
- Mi a baj? Maradjak veled? – a farkas alig láthatóan bólintott. – Jó maradok, csak hozok még egy takarót.
Felmentem az emeletre és kerestem még egy takarót mikor visszatértem a farkas már az ajtóban várt. Mikor meglátott, visszafeküdt a takaróra.
- Látom jobban vagy már – mondtam és lefeküdtem a farkas mellé a földre.

Valami elkezdte az oldalamat lökdösni. Lassan kinyitottam a szemem és az első, amit megpillantottam a farkas zöld szemei.
- Szia! Máris reggel van?
Az állat idegesnek tűnt.
- Van valami probléma?
A farkas az oldalán lévő sebet kezdte el nyalogatni.
- Ne csináld! Még elfertőződik – mondtam és felkeltem a földről. – Had nézzem meg.
A sebből fekete váladék szivárgott. A fekete folyadék a seb körüli vérereket is feketére színezte. A fertőzés a szíve felé indult. Gyorsan felrohantam a szobámba a mobilomért és hívtam Alice-t.
- Gyerünk, vedd már fel – motyogtam.
- Halló? - mondta kicsit álmosan.
- Na, végre, hogy felvetted. Nagy baj van. Azonnal ide kell jönnöd – mondtam kissé idegesen.
- Hova oda? - nyöszörögte.
- Ide a házunkba. Nagy baj van. Kérlek, siess!
- Jól vagy? - teleportált mellém.
- Én jól, de mutatnom kell valamit. Gyere - intettem az ajtó felé.
- Mi az Alison?
- Csak gyere - elkaptam a kezét és húztam magam után.
- Jó, jó megyek már.
A házból a garázsba vezető ajtó előtt megtorpantam és Alice-hoz fordultam
- Ígérd meg, hogy nem akadsz ki.
- Oké, oké nem fogok – ígérte meg kissé durcásan.
- Rendben - mondtam és kinyitottam előtte az ajtót. - Menj be!
- Jézusom, mit keres itt ez a bolhafészek? – kiáltott fel.
- Azt ígérted, hogy nem akadsz ki - jegyeztem meg. - Megsérült. Segítened kell.
- Nem fogok segíteni. Ez egy eb és utál engem. Én minek mentsem meg az életét?
Alice szavai hallatán a farkas felmordult.
- Látod mondtam, hogy utál. Hagyjuk ezt jó?
- Ne morogj már - léptem oda a farkashoz. - Meglőtték. Szerintem az a töltény, ami eltalálta ezüstből volt. Azt hittem, hogy nem lesz baja, de szerintem érzékeny rá a szervezete, mert mérgezést kapott.
- Oké - lépett oda az állathoz.
Mire a farkas dühösen rámordult.
- Jó hagyjuk. Ez nem akarja az én segítségem, max a kezem akarja leharapni.
- Figyelj én hívtam ide, hogy segítsen - mondtam a farkasnak. - A sérülésed nagyon súlyos. Csak rajtad múlik, hogy belehalsz - e vagy hagyod, had segítsen.
A farkas megadóan az oldalára feküdt.
- Na, idefigyelj.... Farkaskám – állt mellé. - Ha egy hajam szála is meggörbül rettentő fájdalmas halálod lesz, vetted?
A farkas nem reagált csak feküdt ott.
Elkezdte gyógyítani majd baljósan nézet rám.
- Hááát nem teljesen sikerült.
- A mérgezést azért meg tudtad állítani? - kérdeztem aggódva.
- Aha, azt meg, de pihennie kell.
- Rendben - mondtam megkönnyebbülve és megöleltem. – Köszönöm.
- Szívesen - enyhült meg.

Másnap az első óránk töri volt. Korán felkeltem és bementem a suliba.
- Na, hazavitted a dögöt? - kérdezte Alice, amikor beértem.
- Nem kellet hazavinnem. Mire felkeltem addigra már eltűnt - mondtam fáradtan.
- Aha, és mennyit aludtál?
- Nem túl sokat – mondtam és próbáltam elnyomni egy ásítást.
- Tudod nem értelek. Hogy bízhatsz meg benne?
- Nem tudom, hogy miért bízok meg benne ennyire. Csak azt érzem, hogy mindig számíthatok rá.
- Akkor is egy veszélyes állat. Vagy csak engem nem kedvel - vonta meg a vállát.
- Igazad van - mondtam szomorúan. - Amikor rátaláltam engem is megtámadott, de felismert és nem bántott.
- Mindegy túlzottan nem izgat, hogy kedvel-e... De ha rám támad, leégetem a bundáját – mondta kissé mérgesen.
- Nem fog, nyugi - mondtam és becsengettek.
A nap nehezen telt el. Egész nap csak a farkas járt az eszemben.
- Alison, van valami baj? Vagy tettem valami rosszat? - állt elém nap végén Alice.
- Tessék? - eszméltem fel hirtelen. - Ne haragudj nem figyeltem.
- Szóval ismétlem. Mi... van... veled? - kérdezte tagoltan.
- Semmi, teljesen jól vagyok - mondtam teljes magabiztossággal.
- Akkor?
- Csak fáradt vagyok. Minden oké - mondtam és a szekrényem felé indultunk.
Alice lemondóan sóhajtott.
- Oké, nem nyaggatlak, de bármikor meghallgatlak, ugye tudod?
- Persze, hogy tudom.
A szekrényemhez érve valami furcsát vettem észre rajta.
- Nézd csak - intettem a szekrényem felé.
- Öööö, nézem. De mit is?
- Valaki hozzányúlt - mondtam kissé mérgesen.
Közelebb hajolt a zárhoz.
- Hol? - fordította el a fejét.
- Figyelj! - mondtam és kinyitottam a szekrényt. Egy pappír esett ki belőle.
- Hm, szerelmes levél - kapta fel a földről.
- Haha, ez jó vicc volt - nevettem fel. - Szerintem csak Dean szórakozik.
- Szerencséd van Eric írta.
- Mit írt? – kérdeztem. Nagyon kíváncsi voltam.
- Suli után vár a szekrénynél.
- Ó értem - mondtam nyugodtan aztán belém hasított a felismerés. – Ó, jaj, az most van. Rohannom kell. Bocsi, és szia - kiabáltam a folyosó végéről, de Alice válaszát már nem hallottam.

Az iskola már teljesen üres volt. Eric szekrénye a második emeleten volt. Siettem, hogy még utolérjem. A második emeleti folyosón voltam mikor Eric hangját hallottam. Nem volt egyedül valakivel beszélgetett. A hangok irányába indultam. Eric szekrénye sarkon túl volt a fizika terem mellet. Lelassítottam lépteimet és figyelmesen hallgattam a fiúk beszélgetését. Megbújtam a szekrények takarásában.
- Őregem iszonyatosan nézel ki. Hol voltál? Eltűntél a hétvégére. Ráadásul bűzlesz a női parfümtől – mondta Eric.
- Hát egy kicsit bevadultam – mondta a srác. Felismertem a fiú hangját Dean volt az. Remek már megint ő – gondoltam.
- Na, ezt nevezem – mondta Eric elismerően. – Jó kis buli lehetet.
- Az volt – mondta Dean önelégülten.
- Mi történt? Egész hétvégén kerestelek.
- Találkoztam Fusil-lel – mondta ki az illető nevét enyhén franciás akcentussal.
- Azta az jó lehetett – mondta Eric.
- De még milyen volt – mondta Dean elégedetten. Hát persze valamelyik kis volt barátnője – gondoltam magamban.
- Azt elhiszem.
- Jól elvoltunk. Nagyon élveztem a helyzetet. Nézd ezt is ő csinálta – mondtam Dean és hallottam ruhájának lágy susogását. Biztos levette a pólóját, hogy eldicsekedjen azzal, hogy a csaj kiszívta a nyakát vagy valami ilyesmit csinált – gondoltam.
- Hű, öregem ezt ő csinálta? – akadt ki Eric.
- Igen.
- És ez az, amire gondolok?
- Az.
- Hát nem semmi lehetett ez a hétvége.
- A legjobb benne, hogy két éjszakát vele töltöttem – mondta Dean. Olyan volt a hangja, mint ha beszéd közben mosolygott volna.
- Fusil-lel? – kérdezte meglepődve Eric.
- Nem Fusil-lel hanem… - mondta Dean, de már nem tudta befejezni a mondanivalóját, mert kiléptem a szekrények takarásából.
- Ó már értem – mondta Eric. Ő még nem vette észre, hogy ott vagyok.
- Sziasztok! – köszöntem. Eric hírtelen megfordult és üdvözölt.
- Szia! Hogy vagy?
- Köszi, jól. Miért kerestél?
- Ja, igen – mondta és elkezdett kutatni a táskájában. – Ezt a biosz tanár küldi – egy papírt tartott a kezében.
- Mi ez? – kérdeztem és elvettem a papírt.
- A házi dolgozat témakörei.
- Értem – mondtam és átfutottam gyorsan a lapot. – És mikorra kell leadni?
- Ott van az alján a dátum – mondta Eric segítőkészen.
- Jaj, tényleg – mondtam és egy mosolyt intéztem Erichez.
- Hogy telt a hétvége? – kérdezte Eric barátságosan.
- Remek volt – válaszomra Dean komisz vigyorra húzta a száját.
- Annak örülök. Mi jót csináltál? – kérdezősködött tovább Eric. Valamit ki kellet találnom nem mondhattam el, hogy egész hétvégén egy sebesült farkast ápoltam.
- Elutaztunk a hétvégén a nagymamámhoz. Családi összejövetel volt – válaszoltam Eric kérdésére.
- Az jó.
- Aha, az volt. Ráérsz most? – kérdeztem Ericet.
- Igen. Miért? – kérdezte Eric
- Megihatnánk egy kávét – javasoltam.
- Oké. Dean te jössz? – kérdezte a fiút, aki figyelmesen hallgatta a beszélgetésünk.
- Nem. Még van egy kis dolgom – válaszolta Dean.
- Jól van akkor, szia – mondta Eric és elindultunk a lépcső felé. – Ja és Dean tényleg nem semmi csaj.
Visszafordultam, hogy lássam Dean arcát. Széles mellkasán karba fonta a kezét és önelégültem vigyorgott.