8. Fejezet ~ Farkas szem

Szörnyű vihar tombolt odakint. Az ég úgy dörgött, hogy még az ablakok is beleremegtek. Az ágyamon ültem, képtelen voltam aludni. Anya még nem érkezett meg az üzleti útról. Rettenetesen aggódtam miatta. Csak ültem ott és merengtem. A villámok fénnyel töltötték meg sötét szobámat, amik percenként követték egymást. Kaparászásra lettem figyelmes. Az erkélyemről jött a hang. Felnéztem, de túl sötét volt, így nem láttam semmit. Felkapcsoltam az éjjeli lámpám, de az hangos pukkanással kiégett. Az ajtóhoz siettem, hogy felkapcsoljam a szoba lámpát, de nem volt áram a házban. Biztos a vihar miatt – gondoltam magamban. Egy újabb villám festette az eget világosra. Már tisztán láttam. Egy kapucnis férfi állt az erkélyen. Pontosan engem figyelt. Tekintete kemény és rideg volt. Hátrálni próbáltam, de a fal az utamat állta. A rettegés a hatalmába kerített. Nem tudtam mozdulni. A férfi az ablaküvegemet kezdte püfölni.  Felsikítottam, mire egy farkas üvöltés hallatszódott a távolból. A férfi hirtelen megfordult és leugrott az erkélyről. Kicsit sem nyugodtam meg. Az erkélyre siettem, hogy megnézzem merre ment a betörő. A férfi a kertben állt az ablakom alatt. Morgásra lettem figyelmes. A házunk mögött elhúzódó erdőből jött a hang. A fák között egy zölden izzó számpárt fedeztem fel. Az erdőből egy farkas lepett ki. Élesen vicsorgott a kapucnis férfira mire ő egy kést rántott elő és elkezdett hadonászni vele. Az állat a férfinak rontott és megharapta azt a kezét, amelyben a kés volt. A kapucnis fájdalmasan felüvöltött. Berohantam a telefonomért, hogy hívjam a rendőrséget. Tárcsáztam a számot mikor a betörő újra felordított oly keservesen, hogy még én is éreztem a fájdalmát. A vihar miatt térerő se volt. A férfi gyorsan abbahagyta az üvöltést és csak az ég dörgését lehetett hallani. A váratlan csendet furcsának találtam és az erkély felé indultam, de a farkas már ott is termett előttem. Szemtől szemben álltunk egymással. Vajon, hogy tudott felugrani az erkélyre? – gondoltam és villámként csapott belém a felismerés. Ha azt az embert képes volt bántani, akkor engem is bánthat. Óvatosan hátrálni kezdtem az ajtó felé. Az ajtó előtt álltam mikor az elkezdett morogni. Közelebb jött hozzám. A szoba másik végében állt. Nem mertem semmiféle hírtelen mozdulatot tenni. Eszembe jutott, hogy mit tanított anya, hogy mit tegyünk, ha egy kutya megtámad. Lassan leültem a földre és felhúztam a térdem ezzel mutatva, hogy nem akarom bántani. A farkas egy ugrással az ágyamon termett majd előttem. Olyan gyönyörű és félelmetes volt. Pár centire állt tőlem. Éreztem leheletét a bőrömön. A szeme, mint a smaragd úgy izzott a sötétben. Azt hittem bántani fog, de nem. A farkas mélyen a szemembe nézet. Nem tudom miért, de úgy éreztem nem akar bántani. Megbíztam benne. Kinyújtottam a kezem, hogy megérintsen, de inkább visszakoztam. A farkas közelebb jött és a fejét a kezemhez simította. Bundája selymes és puha volt. Egy autó dudájának a hangja törte meg a csendet. A hangra a farkas gyorsan az erkélyen termett és leugrott. Mire kiértem az erkélyre az állat már eltűnt.

Másnap az első óra matek volt. Egész órán a füzetembe rajzolgattam. Képtelen voltam kiverni a fejemből a történteket. Kicsengetés után a szekrényemhez mentem mikor Alice jelet meg mellettem.
- Szia - köszönt mosolyogva.
- Szia - válaszoltam. Mesélt valamit a szünetről, de nem kötött le, még mindig az éjjel történteken gondolkoztam.
- Szóval? – kérdezte.
- Ö, tessék? Ne haragudj nem figyeltem – mondtam majd ismét elkezdett mesélni.
- Alison, mond, figyelsz te rám, vagy csak a falnak beszélek? - állt meg előttem.
- Hát persze, hogy figyelek - mondtam lelkesen, de tudtuk mind a ketten, hogy nem figyeltem.
- Oké, akkor most elmondod, hogy mi történt veled, vagy igazság varázslattal szedem ki belőled... - imád ezzel fenyegetőzni.
- Reggel felkeltem és felöltöztem. Elindultam a suliba és most itt vagyok – viccelődtem.
Hunyorítani kezdett, majd felhúzta a szemöldökét.
- És este? - kérdezte komolyan.
- Tegnap nagy vihar volt. Nálunk még áram se volt - megpróbáltam terelni. Nem igazán tudtam hova tenni a történteket.
- Igen, és? – türelmetlenkedett.
- Egy kapucnis férfi jelent meg az erkélyemen és be akart törni. Az a fura benne, hogy megjelent egy farkas és elkapta a betörőt. Mintha tudta volna, hogy segítsége lenne szükségem.
- És mit csinált? Rá támadt? Vagy rád? Hívtad a rendőrséget? – kérdezte riadtan.
- A kertben volt a betörő, mikor a farkas megjelent. A fickó elővett egy kést és elkezdett hadonászni felé. A farkas meg rávetette magát és megharapta azt a kezét, amelyikben a kés volt. Bementem, hogy hívjam a rendőrséget, de térerő se volt. Aztán a farkas valahogy felmászott az erkélyre. Az erkélyről átugrott az ágyamra aztán elém lépett. Azt hittem, hogy bántani fog, de nem bántott. Valamiért tudtam, hogy megbízhatok benne.
- Mekkora volt ez a... farkas? - kérdezte miközben nyelt egy nagyot.
- Elég nagy volt. Mikor átugrott az ágyamra olyan volt, mint ha repült volna. Szemei, mint a smaragd, bundája selymes és puha volt - mondtam és elindultunk a terem felé.
- Hogy selymes? - emelte meg hirtelen a hangját. - Te megsimogattad? És ha leharapja a kezed?
- Ha bántani akart volna, akkor lett volna rá lehetősége, de nem tette – mondtam.
- Hát ez... Oké, a lényeg, hogy jól vagy - mondott ennyit a barátnőm. Megeresztett még egy halvány mosolyt, majd hirtelen rágni kezdte a körmét.
- Mi a baj?
- Ja, semmi, csak elgondolkoztam valamin…
- Igaz azt mondtad, hogy farkason nem élnek a környéken?
- Hát azok nem is... De kezdek félni, hogy... - lejjebb tekerte a hangerőt és rám nézett. - Félek, hogy vérfarkasok igen.
- És vajon kik lehetnek? - kérdeztem és elindultunk a lépcsőn lefelé.
- Nem tudom, majd rákérdek a nagyinál.
- Alison vigyázz! - hallottam Eric hangját, de már késő volt. Megcsúsztam a vizes lépcsőn és leestem, de Eric gyorsan ott termet és elkapott. Az ölében tartott. Erős karjaiban biztonságba éreztem magam. Még csak most vettem észre, hogy milyen erős és, hogy milyen jól néz ki.
- Máskor figyelj oda – mondta mosolyogva.
- Oh, igen. Köszi hogy elkaptál – mondtam és éreztem, hogy elpirulok.
- Szívesen máskor is – mosolygott még mindig. Elvesztem a mosolyában.
Szerencsétlen – hallottam az agyam hátsó részében. Szétnéztem és láttam, hogy Dean áll mellettünk.
- Jól vagy? - rohant oda Alice.
- Igen. Eric elkapott – mondtam.
Nagy ügy inkább lapozzunk – hallottam ismét a hangot.
Eric óvatosan letett és Dean-hez fordultam.
- Ha valami bajod van, akkor a szemembe mond – mondtam dühösen.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz – mondta Dean ártatlanul.
- Nem is mondott semmit - szólalt meg Alice.
- Dehogynem – lettem még mérgesebb.
- Szerintem esés közben beverted a fejed menj, nézesd meg – mondta Dean gúnyosan.
- Jó lenne, ha nem ugatnál Alison-nak, jól van? - emelte meg a hangját Alice.
- Hé, emberek nyugi. Az a fő, hogy Ali jól van – mondta Eric. – Mi most megyünk. Suli után találkozunk?
- Aha – mondtam mosolyogva.
- Akkor majd a parkolóban várlak.
- Oké – intettem neki.
- Hú, nem is láttalak még így mosolyogni. Csak nem elvesztél Eric mosolyában? - vigyorgott Al.
- Dehogy is - tagadtam a nyilván valót.
- Na persze, de oké nem nyaggatlak tovább. Inkább azt magyarázd meg, hogy mi volt ez az egész Dean-nel.
- Gondolom te is ki lennél akadva, ha azt mondaná rád, hogy szerencsétlen.
- Persze, de ő semmi ilyet nem mondott.
- Tudom, hogy nem mondta ki, de valahogy gondolta. Tudod a fejemben volt. Most biztos te is dilisnek tartasz.
- Vagy gondolatolvasónak - morogta.
- Nem nem. Ez teljesen más. Tudod a múltkor mikor elmondtad, hogy boszi vagy akkor kezdődött - mondtam, de már nem tudtam elmondani a történteket, mert becsengettek.

Nagyon nehezen telt a nap. Alig vártam, hogy elmondhassam Alicen – nek, hogy mi történt. Az utolsó óra művészet történelem volt. Ahogy kicsengettek az ebédlő felé mentem. Az ebédlőbe érve Alice-t és Jasper-t pillantottam meg egy ablak melletti asztalnál. Barátnőm, ahogy észrevett intett, hogy menjek oda hozzájuk.
- Sziasztok – köszöntem nekik.
- Szia - köszönt Jasper.
- Na, végre - mondta Al, majd kirántotta a karom, és leültetett maga mellé.
- Szóval mikor elmentél az üzletsoron sétáltam. Úgy éreztem, mint ha követnének és bementem egy boltba. Akkor egy férfihang szólalt meg az agyam hátsó részében, hogy menjek ki az üzletből, mert beszélni akar velem. Nagyon megrémültem és a boltban maradtam egy ideig aztán azt mondta, hogy nem fog bántani így kimentem. Nem láttam senkit az utcán és tovább mentem egy sikátor mellett mentem el és valaki berántott a sikátorba. Dean volt az. A falnak szorított mondván azért, hogy megkérdezze jól vagyok-e.
Alice kérdőn nézett Jasper-re, aki megvonta a vállát.
- És amikor kimentél, akkor láttad Dean-t?
- Nem csak akkor láttam meg mikor berántott a sikátorba - mondtam és éreztem, hogy megint elpirulok.
- És a hangja... A két hang... Hasonlított egymásra?
- Hm, ebbe még nem gondoltam bele, de igen biztos, hogy az ő hangja. Vajon, hogy csinálja?
- Azt hiszem, majd a nagyival egy hosszú beszélgetésem lesz - sóhajtotta Al.
- Hm, és miért pirultál el? - szólalt meg Jasper.
- Hát a sikátorban más is történt...
Amikor Alice szemébe néztem, szinte megijedtem. Olvasni lehetett a kérdéseket a szeméből. "Megcsókolt? Bántott? Mást tett? Felpofoztad?" - ezek és még ezekhez hasonlókat. De nem tette fel a kérdés áradatokat.
- Mi? - kérdezte egyszerre Jasper-rel.
- Mikor berántott a testével a falnak szorított. Szó szót követett és még erősebben szorított a falnak olyan közel voltunk egymáshoz, hogy szinte összeért az ajkuk. A hajamba túrt én meg átöleltem, de nem csókolt meg. Helyette azt mondta azért van ilyen közel hozzám, hogy el tudjam mondani az "imádunk Dean" rajongói klubban, aminek az elnöke vagyok - mondtam és ismét mérges lettem rá.
- Milyen rajongói klubnak vagy az elnöke? - lépet oda hozzánk Eric.
- Beszélned kéne a haveroddal - mondta Jasper higgadtan.
- Ez a srác tényleg egy egoista bunkó paraszt - sziszegte Alice. - Hallod Eric, tényleg beszélj vele, különben én fogok.
- Oké, de miért is? - kérdezte Eric és leült mellém.
- Azért mert azt hiszi, hogy a rajongói klubjának az elnöke vagyok.
- Haha. Mekkora egy nagy arc az a srác. Nem hittem volna, hogy megteszi – mondta nevetve Eric.
- Megteszi? MIT? Te tudtál erről? - akadt ki újra a barátnőm és én is.
- Ja persze, hogy tudtam. Nem hittem, hogy tényleg eléd áll azzal, hogy a rajongói klubjának elnöke vagy tartozom neki egy tízessel.
- Te mekkora egy barom vagy - ütöttem meg ököllel a vállát. - A barátodról meg nem is beszélve.
- Hé, nyugi kislány. Nem vetted még észre, hogy sportot űz abból, hogy kikészít?
Alice-re pillantottam. Robbanni készült, de Jasper megfogta a kezét, és lehiggadt
- Amúgy meg miért jöttél ide? – próbáltam témát váltani, mert képes lettem volna felrobbanni a dühtől.
- Azt ígérted, hogy suli után együtt lógunk. A parkolóban vártalak, de nem jöttél.
- Aha. Akkor menjünk – mondtam még mindig ingerülten. – Sziasztok.
- Jó szórakozást - mosolygott Alice. - És beszélj a haveroddal - nézett újra Eric-re.
- Hagyd Ericet! Majd én elrendezem a dolgokat.

A parkolóba vezető úton Eric-el nem szóltunk egymáshoz. Nagyon mérges voltam, de nem rá hanem Dean-re.
- Nem láttalak a szünidőben – szólat meg végül Eric
- Ö igen sok dolgom volt.
- Annyi, hogy nem vetted fel a telefont se? – kérdezte kicsit csalódottan.
- Nem is hívtál.
- De még tegnap is.
- Nem volt térerő.
- Aha, értem.
- És hova megyünk? – kérdeztem és szétnéztem a parkolóban.
- Először megkeressük Dean- t utána oda ahova szeretnél – mondta és tekintetével Dean-t kereste.
- Ott van – mondtam kedvetlenül. Dean egy motoron ült és két pompon lánnyal beszélgetett.
- Gyere - mondta Eric. Odamentünk Dean-hez és „kedves társaságához”.
- Üdvözletem hölgyeim – köszönt Eric mosolyogva a lányokra. – Dean öregem nem baj, ha elrabolnám ezeket az angyali teremtményeket?
Eric ócska csajozós dumájára a lányok majd elolvadtak.
 - Pár perc és jövök. Addig ne öljétek meg egymást – mondta Eric és elment.
- Alison.
- Dean.
- Mit keresel itt? – kérdezte Dean csípősen.
- Ne álmodozz nem hozzád jöttem.
- Tényleg? – kérdezte és leszállt a motorról.
- Aha – válaszoltam dacosan.
- Akkor kire vársz? – kérdezte és közelebb jött hozzám.
- Ericre – hangom nem volt olyan határozott, mint szerettem volna.
- Akkor miért vagy itt velem? – közelebb lépet megint.
- Azért mert megkért, hogy várjam meg itt – tettem egy lépést felé. Kb tíz cm volt köztünk a távolság.
- Én nem hallottam, hogy azt mondta volna, hogy várd meg itt. Szóval szerintem miattam maradtál itt – arcára komisz mosoly ült.
- Remélem, élvezed a játékot – mondtam fenyegető hangon.
- Milyen játékot? – kérdezte ártatlanul.
- Tudod te nagyon jól. Ne feledd, ezt a játékot ketten játsszuk – mondtam. Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy testünk majdnem összeért.
- Tudod eddig nagyon élveztem ezt a kis játékot – monda Dean majd közelebb hajolt és a fülembe súgta: - De ha te is be akarsz szállni ám, legyen. Így majd élvezetesebb lesz – a hanga mély és bársonyos volt. Már-már csábító. Dean hirtelen a motorjára ült és elhajtott. Teljesen a hatása alá kerültem. Ott álltam egyedül a parkolóban és néztem utána. Tudtuk mind a ketten, hogy ezt a csatát ő nyerte, de már én is a harcmezőn vagyok és messze még a háború vége.