21. Fejezet ~ Reggel

Alice szemszöge:

Ismét egy éjszaka, amikor Jasper nálam aludt. Felültem és egy nagyot nyújtóztam. Láttam, hogy Jass még szunyókált, szóval inkább kimásztam mellőle és kiálltam az erkélyre.

Gondolataimban a következő dolgok keringtek;
Először is; Rebecca a városban rontja a levegőt… - Nem tudok ellene mit tenni, össze kell gyűjtenem az erőmet, lelkileg megváltozni és kellő gyakorlás után megölni.

Másodszor; Meg kell védenem a családomat, a szerelmemet és a barátaimat a saját életem árán is. – Igen, ezt folyamatosan csinálom…
Harmadszor; Életben kell hagyni Jass-t. – Ez apán múlik, de eddig szent a béke. *halk nevetés*

Negyedszer pedig; Alison és a többi farkas ügye. – Oké, ebbe nem avatkozok bele. Ha Ali jár Dean-nel, akkor védjék meg egymást. Talán én ismertem félre Dean-t, és nem lesz semmi baj. Ha mégis, akkor végső esetben ott van az idő-visszaforgató varázsige. Amúgy meg… Ha segítségre van szüksége, itt vagyok neki, de… Köztudott, hogy nem értek a farkasdolgokhoz…

- Jó reggelt tündérbaba - ölelt át hátulról Jasper.

- Jó reggelt - kulcsoltam a kezeim az övébe.

- Hogy vagy szerelmem? - csókolgatta a nyakam.

- Nyűgösen - sóhajtoztam.

- Miért is?

- Csak jár az agyam… Jár és jár… - sóhajtottam.

- Tudom, hogy nehéz, de felejtsd el egy kicsit azokat a dolgokat kicsim.

- A negyediket már elfelejtettem, de a másik három hozzád is kapcsolódik – fordultam vele szembe. Hmm, nincs póló – mosolyogtam magamban.

- Nem lesz semmi bajom, és a többieknek sem. Nem fogom engedni, hogy Rebecca fájdalmat okozzon neked.

- Ahogy én se, hogy bárki másnak. Ami pedig apát illeti… Kezd beletörődni, hogy barátom van – karoltam át a nyakát.

- Igen én is úgy veszem észre - csókolt meg.

- Szerinted, mikor adjuk be neki, hogy már nem vagyok szűz?

- Majd, ha összeházasodtunk - mondta nevetve.

- Hú, még jó, hogy valóságban nem kell annyit várni... - csókoltam meg újra.

- Még jó - ismételte meg és újra csókban forrtunk össze.

- Mmm - váltam el tőle. - Te vártál volna velem? - néztem a szemébe. - Mármint... Szóval, tegyük fel, ha én hercegnő lennék, és ki akarnám húzni a nászéjszakáig, mert, hogy ugye úgy illik... Megvártál volna, vagy lefeküdtél volna mással? - pislogtam rá.

- Természetesen igen. Akár életem végéig vártam volna rád.

- Olyan édes vagy – bújtam hozzá és a mellkasát kezdtem simogatni.

- Tudom - sóhajtott fel majd a hajamba puszilt.

- Imádlak kínozni - nevettem, és levettem magamról a pólóját. - Menjünk reggelizni.

- Menjünk - kapott a hátára.

- Héé, héé - nevettem. - Fel kéne öltöznünk, különben apu félreérti és kiherél téged.

- Pedig szívesen ennék így veled... rólad.

- Tudom, de nem lehet – sóhajtottam és a tarkójára pusziltam.

- Kár - dobott le óvatosan az ágyra - Utazzunk el - hajolt felém - Te, én, a tesód és a barátnője...

- Vagyis lógjunk a suliból a romantikázás miatt... Oké benne vagyok - vigyorogtam.

- Így is lehet fogalmazni.

- Már csak a szülőknek kell belemennie...

- Igen már csak nekik. De talán, ha csütörtökön délután indulnánk, akkor nem lenne belőle gond, mert akkor csak egy napot lógunk a suliból.

- Meg a hétfőt, hogy regenerálódjunk.

- Regenerálódjunk? - kérdezte nevetve.

- Hát, ha három napot végig szeretkezünk a negyediken pihenni is kell - kacagtam.

- Három nap? Ó te jó ég! - játszotta meg az ijedt pasit.

- Három napon keresztül... - simogattam a mellkasát... - Utána még a hétfő délelőtt... Ja és előtte a csütörtök délután... - puszilgattam.

- Nem vagy te egy kicsit telhetetlen? A Végén meghal szegény.

- Ki? - néztem rá nagy szemekkel értetlenül.

- Hát tudod.....

- Nem. Ki van veszélyben?

- Ennyi menet után a kis haver lesz veszélyben.

- Ó, már értem - nevettem vörös arccal. - Majd pihenünk is közben - csókoltam meg. - Na megyünk reggelizni?

- Megyünk - bólintott.

Nagy nehezen felöltöztünk és lementünk reggelizni.

- Jó reggelt apuci - pusziltam arcon.

- Jó reggelt tündérkém. Jó reggelt Jasper.

- Jó reggelt uram.

- Hogy vagy? Anyu?

- Köszi jól. Anyukád vásárolni ment.

- Persze, hogy van. David pedig fent van a szobájában a kis barátnőjével.

- Biztos rosszalkodnak - cöngettem és leültem Jass ölébe.

- Őőőő lehet - nézett apa hatalmas szemekkel.

- Mi az? Jól vagy? - néztem rá.

- Igen, reggelizzetek - mondta, majd elhagyta a konyhát.

- Remélem, nem a baltárt ment - kacagtam.

- Remélem én is- mondta idegesen Jass.

- Hé, ne aggódj már. Biztosan nem.

- Ja, te nem láttad, hogy nézett rám.

- Nagy szemekkel nézett rá, hogy milyen rossz kislány vagyok – vigyorogtam és vele szembe fordulva megcsókoltam.

- Szerinted ez vicces tündérbaba? - húzta fel a szemöldökét és észrevettem egy apró mosolyt a szája szegletében.

- Szerintem naaaaagyon vicces – simogattam az ujjaival az ajkait.

- Ezt majd még megbeszéljük - markolt a fenekembe.

Ekkor lépett be apu, miközben a torkát köszörülte és egy nagy kés volt nála.
- Te mit akarsz azzal a késsel? – pánikoltam.

 Jasper azonnal felállt.

- Izé nekem mennem kell, a suliban találkozunk. Szia - csókolt meg és már ott se volt.

- Te eszednél vagy? - néztem rá apára.

- Most mit csináltam? - pislogott rám ártatlanul.

- Le akartad szúrni?

- Kicsodát?

- Jasper-t, a nagy késsel, mert megfogta a fenekem…?!

- Mi? Nem, jaj dehogy is! Hogy juthatott ilyen az eszedbe kicsim?

- Hát csak… Én csak… - hebegtem és leültem. – Olyan ideges fejed volt.

- Persze, hogy az volt mikor a kislányomat piszkálták, de nem fogom megölni Jasper-t.

- Piszkálni? Nem is piszkált – pislogtam rá. – Sőt... – mosolyogtam.

- Mi ez a sőt?

- Sőt nagyon figyelmes és gyengéd...

- Mimimimi? - kerekedtek el a szemei.

- Miért nézel így apu? Ugye nem hitted, hogy én....?

- Mit nem hittem?

- Jaaj apu... Jasper azt mondta az esküvőig várna a szexel.

- Ja az más. Kedvelem ezt a fiút.

- Aha...És ha azt mondanám, hogy már lefeküdtünk? - húztam fel a szemöldököm.

- Hogy mi? - sápadt el hirtelen - Ugye most csak viccelsz? Te még kislány vagy, Ő meg egy idős férfi!

- Apu - sóhajtottam. - Kb. két hónap van köztünk - nevettem.

- Az sok.. Rengetek. Legalább húsz évnek számít.

- Apai szemmel, mi? - bújtam hozzá.

- Te mindig az én kicsi lányom maradsz Alice, ezért nézd el nekem ha néha ilyen vagyok.

- Elnézem, de ne bántsd ezért Jasper-t, kérlek. Ő annyira gyengéd és figyelmes.

- Biztos?

- Igen. Képzeld, volt olyan, hogy én akartam, de Jasper azt mondta, hogy még várjunk, mert semmit nem akar elsietni... Meg előbb akart veletek beszélni, de én nem tudtam volna eddig várni... - vigyorogtam. - Ő pedig, mint mondtam már, a nászéjszakáig is képes lett volna várni. Sőt élete végéig, úgy hogy félre se lép...

- Rendes gyerek ez a Jasper. Látom, mennyire szeret és óv téged.

- Mindig is óvott és mindig is fog. Akkor nincs harag? – pusziltam meg.

- Persze, hogy nincs.

- Szeretlek apuci – bújtam hozzá szorosan. – Nagyon szeretlek. Köszönöm, hogy óvsz.

- Én is szeretlek kicsi Alice.

Hozzásimultam és így álltunk még egy darabig, amíg anyu be nem állított a reggelivel és neki nem ültünk a kajálásnak. Anyuval is tudattam a tényt, miszerint nagyon szeretjük egymást Jasper-rel és már semmi sem tabu köztünk. Ő higgadtan és boldogan fogadta.