4. Fejezet ~ Gondolatok hálójában

Alice szemszöge.
Kedden este kint ültem az erkélyemen lévő padon, és csak összegömbölyödve gondolkoztam a dolgokon, amikor meghallottam magam mögül Jasper hangját.

- Szia – köszönt.

Szó nélkül fordultam meg, majd ismét a távolba révedtem.

- Anyukád engedett be – szólalt meg ismét.

Ismét nem feleltem semmit. Úgy viselkedek, mint egy féltékeny liba, pedig nem is a pasim.

- Alice, minden oké?

Megvontam a vállam.

- Ugye, tudod, hogy, ha bármi baj van, azt velem megbeszélheted – jött közelebb.

- Hogy, amikor egésznap le se szartál? Csak azzal az új csajjal lógtál egész álló nap…

- Ő új itt. Úgy, mint Alison. Én csak segítek neki beilleszkedni.

- De annyira, hogy még fél perced sem volt az állítólagos legjobb barátodra?

- Alice – ejtette ki lágyan a nevem.

Könnyes szemekkel néztem rá.

- Bocsi, nem tudom mi ütött belém – ráztam meg a fejem, majd arrébb csúsztam a padon.

Leült mellém, és megfogta a kezem.

- Bocsi, hogy nem beszéltem veled – nézett a szemembe.

- Nem kell bocsánatot kérned. Teljesen felesleges – haraptam az ajkamba. – Hülyén viselkedtem. Nekem kell bocsánatot kérnem tőled.

- Ne magyarázkodj. Nőből vagy – kacagta.

- Cöhh – fordítottam el a fejem.

- Vicceltem, na. Szent a béke? – nézett rám.

- Ha meg tudsz bocsájtani, akkor igen – bólintottam.

- Persze, hogy megtudok – mosolygott.

Miért csak most tűnik fel, hogy olyan szép szeme van?

Bekapcsoltam valami zenét, majd visszaültem a padra és beszélgetni kezdtünk.

- Kezd hideg lenni – dörzsöltem meg a karom egy kis idő múlva.

Erre csak elmosolyodott, majd mielőtt bármit mondott, átkarolt és magához húzott. A fejemet a vállára raktam, s még közelebb ültem hozzá.

- Így már jobb – sóhajtottam.

- Ennek örülök – simogatta meg a vállam.

Így ültünk, és néztük a csillagokat.

Miután hazament, még sokáig nem tudtam elaludni és persze későn is keltem. 

Másnap a suliból késtem vagy tíz percet… Ügyes vagyok, mondhatom. Matek órám volt, és gyorsan berontottam a terembe. Minden tekintet rám szegeződött.

- Elnézést – szólaltam meg halkan, majd beültem Jasper mellé.

- Minden oké? – kérdezte.

- Persze, csak elaludtam, és teleportálnom kellett – suttogtam.

- Ejnye – nézett rám.

- Jól van, jól van, tudom – fújtam ki magam. – Ne kezd!

A fél órán Jass-szel dumáltam, így nem túl sok ragadt meg bennem.

Óravégén elköszöntem Jass-től, majd odamentem Alison-hoz. Irodalmon úgyis mellette ülök.

- Jó reggelt - köszöntem mosolyogva. - Csak nincs valami gond? Nyúzottnak tűnsz.

- Á, semmi csak unalmas volt az óra

- Ühüm, ha te mondod – mosolygott, majd elkezdte kipakolni a cuccát.

- Mi ez a csalafinta mosoly? Mi történt?

- Semmi, csak boldog vagyok, mert kibékültünk Jasper-rel. Tegnap este átjött, és dumáltunk. Minden oké – vigyorogtam.

- Na az jó.

- Aha. Egyszerűen szárnyalok. Te viszont nem. Álmos vagy?

Vissza kell vennem a boldogságból, mielőtt tényleg szárnyalni kezdenék.

- Tegnap összetörték a kocsim és a srác azt ígérte, hogy ma felhív, de még nem tette meg.

- Kedves – forgattam meg a szemem.

- Ja - emelte égnek a szemét. - És mi történt még, hogy ennyire szárnyalsz a boldogságtól?

Éreztem, hogy elpirulok, csak nem tudom, miért.

- Kiderült, hogy csak rásózták a csajt, hogy körbevezesse a suliban, mivel ő is új itt.

- Miért pirultál el?

- Talán a tegnap miatt – vallottam be. – Igazából fogalmam sincs, hogy miért. Tegnap este összebújva néztük a csillagokat… - oké, most már tuti, hogy vörös vagyok. – De régen is sokszor csináltuk már ezt. És Ő nekem csak egy barát… - sóhajtottam, de a mosolyt nem lehetett eltüntetni az arcomról.

- Biztos, hogy csak egy barát? Nem kezd egy kicsit több lenni annál?

- Talán – temettem az arcom a kezeimbe. – De nem tudom…

- Hát ezt jobb, ha minél előbb kideríted, nehogy valami félreértés legyen belőle

- De még sose volt pasim – ismertem be. – Sose éreztem még ilyet… De nem tudom, hogy ő hogy fogadná ezt az egészet…

- Hát mindennek a kulcsa az idő. Várj egy kicsit, majd kiderül, hogy ő mit érez.

- Az lesz a legjobb – bólintottam, majd megszólalt a csengő. – Nem akarok irodalmazni – hajtottam le a fejem a padra. – Alszunk? – mosolyogtam Alison-ra.

- Hát persze.

- Akkor ezt megbeszéltük – kacagtam. – Jó éjt.

- Ne aludj már! – bökött oldalba.

- Héé – kacagtam. – Jól van na, akkor nem alszom – hunyorítottam rá.

Egész nap csak kattogott az agyam. Szegény Alison-nak néha háromszor is kellett mondania valamit, mire felfogtam, hogy miről beszél.

 Hetedik óráról vagy öt perccel hamarabb szabadultunk, így lementünk ebédelni.

- Na és van valami programod délutánra? – mosolyogtam barátnőmre.

- Nincs. Miért? Mit tervezel?

- Sétálhatnánk valamerre, amíg még ilyen szép idő van, és nem kell sokat tanuuuuuuu – ugrottam meg, mert valaki hátulról letámadt. – Jasper – fordultam meg. – Ezt ne merészeld még egyszer! – hordtam le, majd Alison felé fordultam. – Ő itt Jasper – mutattam be.

- Szia – tartotta ki a kezét.

- Szia - rázott kezed vele a lány.

- Biztosan te vagy Alison – mosolygott rá Jass.

- Igen - viszonozta a mosolyt Ali. - Ha nem tévedek te vagy Jasper. Már sokat hallattam rólad.

- Valóban? – ült le velünk szembe. – Remélem, csak jókat – kacagta.

- Mindenképpen – szórakoztam vele.

- Akkor jó – mosolygott. – Én is sokat hallottam rólad – nézett vissza Alison-ra.

- Hát remélem rólam csak rosszat hallottál - viccelődött.

- Hú, de még miket! – szórakozott Jass is.

- Akkor jó.

- Nos – fordultam vissza a barátnőm felé. – Szóval lenne-e kedved ma csavarogni valamerre?

- Igen. Nézzük meg a várost úgyse volt még időm körülnézni.
- Oké – bólintottam. – Akkor haza megyünk, lepakolunk, és a suli előtt találkozhatnánk.
- Jó csavargást lányok. Én megyek haza. Sziasztok!
- Szia – köszönt el Alison.
- Szia! – intettem vissza. – Este átjössz?
- Szerintem átnézek, aha.
- Oké, várlak – mosolyogtam rá.

Ebéd után hazamentünk, majd elindultunk, hogy körbevezessem a városban Alison-t.
- Ja és, nem tudom mennyire vagy ez a bulizós típus, de sokan mondják, hogy ez a legjobb hely – mentünk el egy diszkó mellett.

- Hát akkor megvan a szombat esti programunk.

- Öm, a miénk? – néztem rá nagy szemekkel.

- Aha, a miénk. Azt mondtad, hogy mások szerint jó hely. Magam akarok meggyőződni róla.

- Háát én nem vagyok az a bulizós típus – vallottam be.

- Hát esténkét nem a bulizással vagy elfoglalva hanem Jassel. Nagyon izzik köztetek a levegő.

Éreztem, hogy elvörösödök.

- Nem tudom… - mosolyogtam. – Igazából csak barát volt mindig is…

- Aha, csak barát VOLT.

- De kétlem, hogy Ő másképp tekint rám – mondtam miközben tovább haladtunk. – Ez a kedvenc kávézóm – váltottam i témát gyorsan.

- Na, akkor menjünk be.

- Oksi – majd ahogy beléptem üdvözöltem az ismerős személyeket. Pincérek, meg ilyenek.

- Sziasztok lányok! – köszönt az egyik pincér. – Mit hozhatok nektek? Alice, te a szokásosat?

- Igen, Sam az tökéletes lesz, köszönöm.

- Természetes. És a kis barátnődnek? – nézett át Alison-ra.

- Én egy - nézet Ali az étlapra. - Egy karamellás Latte macchiato tetejére csoki forgácsot. Köszönöm.

- Rendben – bólintotta Sam, majd távozott.

- Na tetszik a hely? – mosolyogtam barátnőmre.

- Nagyon tetszik.

- Ezt örömmel hallom.

- Itt a rendelés – jött vissza a srác. – A specialitásunk – tette le elém. – És egy karamellás Latte macchiato tetején csoki forgáccsal – tette le Alison elé.

Megköszöntük, majd iszogatni kezdtünk.

- És te? Te hogy állsz a pasik terén? – kérdeztem Ali-t.

- Mielőtt ide költöztünk volt egy srác...

- Aki, akivel, akiért… De? És…? – próbáltam folytatni a mondatát.

- Jártam vele egy kis ideig, de nem voltam szerelmes belé.

- Nyú – nyilvánultam meg. – Értem.

Tovább beszélgettünk, amikor megjelentek Amandáék. Na komolyan, már csak ők hiányoztak.

- Sziasztok! – köszöntek mosolyogva.

- Mit akartok? – húztam fel a szemöldököm.

- Gyere vissza hozzánk!

A vér meghűlt bennem. Soha!

- Nem – ráztam meg a fejem.

- Alice, te voltál a legjobb csapatkapitány. Én vagyok olyan jó. Szükség van rád, hogy a csapat összekapja magát – magyarázta Amanda.

- És ismétlem. Nem – néztem rá.

- Kérlek. Mindenki nevében. Mindenki azt szeretné, ha visszajönnél! Lesz újra kék a ruhánk. Hosszabb is lehet a szoknya meg a top… Minden visszaállna a régi kerékvágásba.

- Nem. Többé nem az én sportom ez! És most kérlek, hagyjatok békén!

Rám néztek, majd sértett kislányok módjára vonultak ki, én pedig Alison-ra pillantottam.

- Miért nézel így? - pislogtam a barátnőmre.

- Csak meglepődtem, hogy csapatkapitány voltál.

- Az régen volt – vontam meg a vállam. – Áprilisban kiléptem.

- Értem. Miért léptél ki?

Most mondjam el neki, hogy a boszorkányság miatt?

- Igazából, talán azért, mert besokalltam. Megválasztottam a helyettesemnek Amandát, mert beteg voltam két hétig. És mivel az edzések nem állhattak le, őt kértem meg, hogy fejezze be a koreográfiát, és eddze a többieket. Végzetes hiba volt. Az egészet átalakította… Kivett engem a formációból, mondván, hogy úgysem tudnám megtanulni négy nap alatt… Plusz még más szerkót is rendelt.

Nem hazudtam. Ez is oka volt annak, hogy kiszálltam.

- Most már tudom, hogy miért volt ilyen ellenszenves.

- Én akkor sem értem – vontam meg a vállam. – Ő miatta léptem ki. Arról már nem tehetek, hogy ilyen rosszak lette.

- Könnyebb mást hibáztatni.

- Ja, könnyebb – forgattam meg a szemem. – Azért néha hiányoznak az edzések – mosolyogtam. – Ízlik? – mutattam az itókájára.

- Aha. Holnap reggel is benézek szerintem.

- Na, ennyire megtetszett a hely? – kérdeztem.

- Igen. Egyszerűen imádom.

- Akkor most már tudod, hogy miért a kedvencem?! – kacagtam.

- Igen - bólogatott.

Beszélgettünk még egy keveset, majd hazamentünk.

Este még Jasper átnézett hozzám. Imádom, ha velem van…