5. Fejezet ~ Az új barátok és ellenségek

Nem tudtam aludni. Csak hánykolódtam az ágyban. Felkeltem és lementem a konyhába. Ittam egy pohár vizet, s leültem egy székre. Át kellet gondolnom az elmúlt napok történéseit. Csak ültem ott és meredten néztem magam elé. Egy hangos puffanás térített magamhoz. Az ijedségtől kiborítottam a pohárban lévő vizet. Feszülten figyeltem, hogy honnan jöhetett a hang. Aztán újabb zaj ütötte meg a fülemet. Valami nekirontott tiszta erőből a bejárati ajtónak. Az ajtóhoz rohantam, hogy megnézzem mi történt. Az ajtó szilárdan tűrte a támadást, de ez kicsit sem nyugtatott meg. Ha az a valami be akar jönni, akkor úgy is megtalálja a módját, hogy bejusson. Tennem kellet valamit. Visszamentem a konyhába és elővettem egy kést. Lekapcsoltam a villanyt és a bejárathoz mentem. Éles karmok mélyedtek a fába. Az a valami egyre dühösebb lett és erősebben kaparta a kettőnket elválasztó ajtót. Minden erejével azon volt, hogy bejusson.  Hírtelen abbahagyta a dörömbölést, és szörnyű hangot adott ki magából, aztán elhallgatott. Vártam párpercet és kinyitottam az ajtót. Szétnéztem, de nem láttam semmit. Hírtelen rám vetette magát és elkezdte nyalogatni az arcom. Egy nagytestű kutya volt az.
- Jól van, na, hagyd abba – mondtam nevetve. A kutya vidáman vakkantott egyet. Egyszer csak elszaladt és egy labdával tért vissza. – Ilyen későn akarsz játszani? Na, gyere, had nézzem meg, hogy van-e bilétád.

Felkapcsoltam a lámpát az előszobában, és megnéztem a kutya nyakörvét. A bilétán egy név szerepelt: „Maxi”.
- Szóval a neved Maxi – megnéztem a biléta másik oldalát is, amin egy cím állt. A szembe lévő ház címe volt az. – Most hazaviszlek, jó Maxi? – átsétáltam a kutyussal az utca másik oldalába és becsengettem a házba.
- Ki az? – kérdezte egy kissé rekedtes női hang.
- Elnézést a késői zavarásért Mrs. Martin. Maxi átszökött hozzánk és visszahoztam – az ajtó lassan kinyílt.
- Jaj, sajnálom! Maxi nagyon rossz fiú voltál – dorgálta meg a kutyát.
- Semmi gond. Alison vagyok, a szemben lakó – mutatkoztam be.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – mondta szívélyesen a hölgy. – Nagyon köszönöm, hogy visszahoztad nekem Maxit.
- Nincs mit. Most mennem kell. Jó éjszakát! – köszöntem el. Hazamentem és lefeküdtem aludni.

Első órám fizika volt. Gyorsan repült az idő miközben figyelmesen hallgattam Mr. Mills előadását. Kicsengettek, összepakoltam és indultam biológiára.
- Megmutatnád nekem, hogy merre van a biosz terem? – kérdeztem Alice-t.
- Bocsi, most nem jó, mert stúdiós megbeszélés lesz, és már így is kések, szerintem - hadarta, majd eliszkolt.
Bejártam a fél iskolát mire megtaláltam a termet. Bekopogtatók és benyitok.
- Elnézést a késésért – mondtam.
- Gondolom maga Miss Argent. Húsz percet késet – mondta élesen.
- Elnézést hölgyem. Eltévedtem.
- Használjon térképet. Az ülésrendet már kialakítottam, nem fogom megváltoztatni. Van még egy hely ott hátul Mr. Morgen mellet.
- Tessék? – pattant fel egy srác. – Elnézést, nem akartam elaludni.
- Mr. Morgen, ha nem érdekli önt a biológia, akkor ne vegye fel ezt a tantárgyat.
- De érdekel.
- Akkor ne aludjon az órámon!
- Sajnálom, nagyon fáradt vagyok.
- Nem érdekel, akkor sem tűröm el. Menjen, üljön le – fordult felém a nő.
Hátra mentem és leültem a srác mellé.
- Na, szóval a gyengébbek és a késők kedvéért megint bemutatkozom. A nevem Mrs. Bertelin. Én fogom tanítani maguknak a biológiát – mondta. A mellettem ülő fiú oldalba bökött.
- Szia – mosolygott szélesen. Az a srác lett a padtársam, aki a minap összetörte a kocsim.
- Szia. Tegnap miért nem hívtál? – szögeztem neki a kérdést.
- Jaj, tényleg! Teljesen kiment a fejemből. Ne haragudj – nézett rám bűnbánó szemekkel.
- Most már legalább tudom, hol talállak meg – viccelődtem.
- Ja, heti egyszer három órán keresztül itt leszek – emelte égnek a szemét. – Amúgy még be sem mutatkoztam. A nevem Eric Morgen.
- Alison Argent – mutatkoztam én is be. – Na de most komolyan. Mikor tudná megcsinálni a kocsim a haverod?
- Suli után ráérsz?
- Igen.
- Jó, akkor ma megcsinálja.
- És hol van a műhelye?
- Mr. Morgen a tesztoszteron jótékony hatását a férfiakra, majd a második félévben tanuljuk. Kérem, addig legyen szíves befogni a száját, és ne tartson külön kiselőadást Ms. Argent-nek. Ms. Argent lehet, hogy az előző iskolájában megengedték a beszélgetést és a késést, de itt nem nézik jó szemmel! – mondta csípősen a tanárnő és folytatta az órát.
- Majd megmutatom. Suli után a parkolóban találkozunk – suttogta Eric.
- Mindig ilyen a tanár?
- Á, dehogy csak az első hetekben keménykedik, aztán jó fej – vigyorgott.
- Akkor jó.

Órák után a szekrényemben pakolásztam, amikor hirtelen megjelent mellettem Alice.
- Ó Alison, annyira sajnálom, hogy leráztalak. Remélem, sikerült megtalálnod a termet időben – nézett rám.
- Késtem egy kicsit, de minden rendben volt.
- Tényleg ne haragudj - ölelt meg hirtelen. - Csak meg kellett jelennem a megbeszélésen. És mennyit késtél? Melyik tanárt kaptad? Hogy fogadta?
- Egyszerre csak egy kérdést – viccelődtem. - Húsz percet késtem. Mrs. Bertelin lett a tanárom. Eléggé rosszul fogadta a késést.
- Úristen, jól kifogtad! Ha tudtam volna, hogy Ő a tanárod, inkább kések a megbeszélésről.
- Nem volt olyan rossz. Eric szerint csak az első hetekben ilyen szigorú aztán jó fej.
- Hát, én úgy hallottam, nagyon szigorú… - gondolkozott el, majd vigyorogni kezdett. – Na és, ki az az Eric? – bökött oldalba.
- Eric Morgen a padtársam. Ráadásul ő az a srác, aki megnyomta a lökhárítóm – mondtam és becsuktam a szekrényem ajtaját.
- És jó pasi? - kérdezte mosolyogva.
- Ööö, aranyos - indultunk az ebédélő felé.
- És? - nyaggatott tovább. - Ebédelsz velünk?
- Nem az esetem. Bocsi, de ma nem tudok, találkozok Eric-kel suli után.
- Aha, nem az eseted, de kihagyod miatta az ebédet velem? Höh, végzetes hiba - öltött rám nyelvet.
- Nem randira megyek – nevettem. - Csak a haverja műhelyébe.
- Végre már, mi?
- Ja. Nagyon zavar a horpadás. Megyek is. Jó étvágyat!
- Köszi, szia - mosolygott, majd elsietett, a közeledő Jasper-hez.

A parkolóba mentem, ahol már Eric várt.
- Szia! – köszöntem neki.
- Helló – köszönt vissza és a kezét felém tartotta.
- Mit szeretnél? – kérdeztem gyanakodva.
- A kulcsokat.
- Minek az neked? – baljós érzés fogott el.
- Hát gondolom ahhoz, hogy beinduljon a járgány – bökött a háta mögé.
- Na, ne – akadtam ki.
- Én vezetek, vagy sehova nem megyünk – jelentette ki. Kicsit sem tetszett az ötlet. Nagy nehezen előszedtem a kulcsokat a táskám aljáról.
- Tessék – hírtelen kikapta a kulcsokat kezemből és bepattant a kocsiba. Letekerte az ablakot és kihajolt rajta.
- Jössz már? – intett nekem. Beszálltam mellé és az arcát tanulmányoztam. Egy kisfiú izgatottságát véltem felfedezni rajta.
- Évek óta szerettem volna egy ilyen kocsit vezetni – mosolygott és beindította a motort. – Köszöntjük kedves utasainkat kérjük önöket, hogy csatolják be az övüket, dőljenek hátra és élvezzék az utazást – viccelődött.
- Ha nem indulsz el, akkor hogyan élvezzem az utazást? – nevettem.
- Na, ne siettess már. Ez egy nagyon fontos pillanat az életemben – mosolygott és kigördültünk a parkolóból.

A belvárosba mentünk.
- És, hogy tetszik a város? – kérdezte Eric.
- Hát nagyon békés – mondtam. Egyszer csak Eric félrerántotta a kormányt. – Hé, mit csinálsz?
Leparkolta a kocsit egy kávézó elé.
- Ja, bocsi. Csak nagyon fáradt vagyok, szükségem van egy jó erős kávéra – vigyorgott. – Látod azt a műhelyt ott szemben?
- Ühüm – bólintottam.
- Ott dolgozik a haverom. Állj be a kocsival! Pár perc és ott vagyok – mondta aztán kiszállt.
Átmásztam az ülésen, és beindítottam a kocsit. A műhely felhajtójára álltam. Kiszálltam a kocsiból, de nem láttam senkit.
- Hahó, van itt valaki? – kérdeztem, de nem válaszolt senki. A garázs ajtaja nyitva volt. Bementem a szerelő műhelybe. Bent egymás mellet sorban álltak a kocsik. Szétnéztem, de még mindig nem láttam senkit. – Hahó, van itt valaki? – kérdeztem még egyszer.
- Áú – hallottam egy fiú hangját és egy fém eszköz esett a földre. Gyorsan a hang irányába fordultam. Egy srác mászott ki az egyik kocsi alól. Dean volt az. Szakadt, olajos, munkás nadrág volt rajta, ami kicsit lentebb volt csúszva a kelleténél. Fekete testhez simuló pólója kiemelte széles vállát és izmos karját. A látvány magával ragadott. Nagyon jól nézett ki. Csak álltam ott és néztem.
- Már megint te vagy az? – kérdezte gorombán. – Mit bámulsz?
- Nem bámultalak – vörösödtem el.
- De igen. Amúgy meg mit akarsz? Követtél? – kérdezte vádlón.
- Nem követtelek.
- Hát, pedig nagyon úgy néz ki, hogy igen.
- Van jobb dolgom, is mint hogy téged kövesselek – csattantam fel.
- Ja, az örültek is azt mondják, hogy ártalmatlanok, mégis gyilkolnak.
- De én nem vagyok örült – akadtam ki.
- Hát nem úgy látszik – mondta.
- Dean, Alison itt vagytok? – hallottam Eric hangját.
- Gyere hátra – mondta Dean, de már Eric ott állt mellettem.
- Na, látom megismerkedtél Alison-nal. Nagyon rendes lány – mondta Eric, és átkarolta a vállam. Kibújtam Eric öleléséből.
- Ja, látom – fintorgott Dean.
- Ti már ismertétek egymást? – kérdezte Eric megdöbbenve.
- Igen. Emlékszel arra a dilis csajra, aki múltkor leöntött kémián?
- Aha – mondta Eric.
- Hé, én is itt vagyok és mindent hallok. Mi az, hogy dilis? – kiabáltam Dean-re.
- Ő volt az – mutatott rám.
- Haha – nevetett Eric. – Hát haver, jól elintézett múltkor.
- Töröld le a vigyort az arcodról és mond el, hogy mit keres itt a lány – mondta dühösen Dean.
- Megnyomtam a lökhárítóját azt kéne kikalapálni.
- Nagyszerű és hol a kocsi?
- Kint áll a felhajtón – mondtam.
- Én megnézem a kocsit, te pedig menj be Laurel-hez – adta ki a parancsot Dean.
- Most van egy kis dolgom. Tíz perc és itt leszek – fordult hozzám Eric.
- Oké – mondtam, aztán Dean-re néztem.
- Gyere – biccentett a fejével. Kimentünk a kocsihoz.
- Ez a te kocsid? – kérdezte Dean.
- Igen. Itt tolatott neki – mutattam a horpadásra.
- Az hittem jobban összetörte.
- Szerencsére nem – mondtam. Dean benyúlt a lökhárító mögé és kézzel kisimította a horpadást.
- Kész is.
- Dean – egy nő állt a garázs bejárata előtt. Dean a nőhöz sietett. Nem hallottam, hogy mit beszéltek míg Dean fel nem csattan: - Arról szó sem lehet.
- Márpedig vigyáznod kell rá – mondta a nő.
- De miért én? – mondta Dean mérgesen.
- Azért, mert én azt mondtam és most menj! – mondta a nő ellent mondást nem törően. Dean visszajött Eric kíséretében.
- Köszi, hogy megcsináltad. Mennyivel tartozom? – kérdeztem.
- Egy százassal – mondta Dean.
- Száz dollárral? – akadtam ki ismét.
- Nem. Százezer dollárral.
- Igaz, te most csak viccelsz?
- Nem, nagyon is komolyan gondolom.
- Persze, hogy csak viccel. Dean igazi móka mester – mondta Eric. – Nem tartozol semmivel.
- Biztos? – kérdeztem.
- Hát persze – mondta Eric.
- Akkor jó. Én most megyek, későre jár – mondtam.
- Hát igen, ideje menned – mondta gorombán Dean.

Beültem a kocsiba és hazamentem.