19. Fejezet ~ Anyu és apu

Sziasztok!

 

Ebben a fejezetben ismét található 18+ rész ;)
Ide kattintva pedig csatlakozhattok a csoportunkhoz, ha még nem tettétek meg! ;)

 

Alice szemszöge:

Miután tudomás szereztem arról, hogy a testvérem barátnője eltűnt, elindultam felkutatni Beccát, ugyanis biztos voltam abban, hogy ő tehet az egészről.

- Rebecca, hol van Rose? - támadtam le.

- Nem tudom, miről beszélsz - vigyorgott gonoszul.

- Miért raboltad el, mit akarsz még? - kérdeztem és éreztem, hogy Jass megjelenik és átkarol.

- Látni, hogy hullasz darabokra! Olyan jó látni, mikor szenvedsz. Soha nem fogod megtalálni az ártatlan kis Rose-t.

- Õ egy ember - löktem el fuvallattal.

- Alice nyugi - suttogta Jasper a fülembe.

- Bizony egy kis halandó. Aki olyan könnyen megsérülhet...

- Ez a mi csatánk ribanc. Hagyd ki belőle a többieket!

- Az nem fog menni. Mindegyik szeretetedet elkapom majd - nézett velem farkasszemet.

Védelmezően fogtam meg Jasper kezeit.

- Nem mindet!

- De igen. És Ő - nézett Jass-re - Lesz az trófeám. A gyűjteményem éke.

- Soha nem kapsz meg! - vágta rá szerelmem.

- Sem őt, sem mást! – emeltem meg a hangom.

- Majd meglátjuk kicsi Alice.

- Készülj fel Rebecca a kudarcra. És most áruld el, hol van Rose, vagy máshogy szedem ki belőled.

- Sok sikert hozzá boszi - mondta nevetve majd eltűnt.

- Megtudtad hol van? Hatott a varázslat? – kérdeztem Jass-t.

- Nem. Azt hiszem, beszélne kéne Elizabeth-tel és a nagyiddal.

- Igen, nem ártana - bújtam hozzá. - Miért történik ez velem?

- Nem tudom kicsim. De együtt mindent megoldunk.

Mivel Rebeccának óriási ereje van, így nem hatott a kereső varázsigém. Sem az enyém, sem Jasper-é, sem ha egyszerre csináltuk. Így elmentünk a nagyihoz és Lizához, hogy négyen elmondjuk a varázsigét. Amint megtaláltuk, ittunk egy erőnövelő teát, ha harca kerülne sor. Szerencsére, nem volt semmi ilyen, hanem át teleportáltunk a pincébe.

- Jézusom, Rose, hát itt vagy? - rohantam oda hozzá.

- Alice - ölelt meg sírva.

- Jól van, vége mindennek - simogattam a hátát. - Mit tett veled?

- Nem nagyon emlékszem - szipogta.

- Amnézia varázslat - néztem Jass-re. - De fáj valamid?

- A fejem, itt hátul.

- Csak egy kis pukli, nem vérzik. Jass vedd fel, hazavisszük.

- Ugye David jól van?

- Nem tudom, miért?

- Mert vele voltam... Azt hiszem.

- Jézusom... - pánikoltam.

- Nincs jól? - kérdezte Rosalie.

- Nem tudom, ma még nem láttam... Menjünk Jasper hozzánk.

- Menjünk - bólintotta.

Le kéne szoknom a teleportálgatásról, mert teljesen elkényelmesedek, de egyszerűen nem tehetek róla. Vészhelyzetben nem fogok a jövőn gondolkozni, csak is jelenen…

- David, itthon vagy? - ordítoztam a házban.

- Miért hol lennék? - jött a válasz.

- Talán veszélyben - mondtam, és láttam, hogy Rose a nyakába ugrik.

- Ez nem veszély, ez szerelem hugica – vigyorogta a bátyám.

Sóhajtottam egyet, majd bevetettem egy varázslatot, hogy elfelejtse, ami történt, majd halkan leléptem és megcsörrent a telefonom. Nagyon megugrottam hirtelen.

- Szia kicsim - köszönt anya.

- Anyu? - ültem le az ágyra. - Szia, mi újság?

- Haza megyünk apuval.

- Mi... mikor? - dadogtam és Jasper-hez bújtam.

- Holnap délután, már ott leszünk. De nem is örülsz?

Megfogtam a fejemet. Hát, nem igazán. Becca a városban, én Jass-szel járok...

- De, persze - nevettem. - Hiányoztok már.

- Ti is nekünk drágám. Ugye a bátyáddal nem romboltátok még le a házat és van hova hazamennünk? - kérdezte nevetve.

- Még egyben van minden - nevettem. - És reggel vagy este jöttök?

- Reggel indulunk. Délután érünk haza... De ezt már említettem.. Minden rendben Alice? - kérdezte aggódva.

- Délutánon belül mikor? – tereltem egyből.
- Olyan három körül, de minden rendben kicsim?
- Igen, minden anya - feleltem gyorsan
- Holnap találkozunk. Puszilunk apuval titeket – mondta, majd lerakta a telefont.
- Ó ne - bújtam Jasper-hez.
- Mi a baj? - kérdezte és a hátam kezdte simogatni.
- Anyuék hazajönnek...
- Nem engedem, hogy bajuk essen. Rendben?
- Ühüm. De ha apu megtudja, hogy együtt vagyunk... Kinyír téged.
- Igen, ez elég komoly probléma - mosolygott rám - De az engedélyét fogom kérni, hogy járhassak majd az ő gyönyörű, édes, kedves, okos, imádnivaló lányával - mondta és minden jelző után kaptam egy puszit.
- Úgy szeretlek - döntöttem le egy csókkal, majd kulcsra varázsoltam az ajtót.
- Én is téged egyetlen kicsi Alice-em - csúszott keze a fenekemre.
Felsóhajtottam, mikor megmarkolt és levettem a pólóját, majd a mellkasát csókolgattam. A ruhám alá nyúlt, keze fel-le járt a testemen. Végül levette rólam a ruhámat.
- Jó dolgod van - nevettem, majd felemelkedtem, hogy lehúzzam a nadrágját.
- De még milyen jó - emelte meg a csípőjét.
- Türelmetlen - nevettem, majd lehúztam a bokszerét is. - Mindig elájulok ettől a nagyságtól - markoltam meg vigyorogva.
- Ennek örülök - sóhajtott fel.
Elkezdtem mozgatni a kezem fel-le, majd megcsókoltam.
- Szeretnék felül lenni - suttogtam.
- Biztos kicsim? – nézett rám nagy szemekkel.
- Igen - suttogtam.
- Akkor úgy lesz, csak késszé teszlek - vigyorgott rám.

- Oké - suttogtam.
Lefektetett az ágyra és a nyelvével kezdett kényeztetni. Az egész testem lángolt, és nyögni kezdtem. Az ujjait is bevetette, majd az ajkaimra tapadt.
 - Kész vagy – suttogta.
- Ühüm – suttogtam most én, majd felé magasodtam.
Megfogta a derekam és óvatosan magára engedett.
- Uhh - sóhajtottam fel.
- Milyen? - mosolygott Jass.
- Más... De jó - sóhajtottam. - És most? - pislogtam rá.
- Mozgasd magad le és fel.
- Okéh - sóhajtottam és tettem, amit mondott.

Olyan más és annyira fantasztikus... Hátrahajtotta a fejét és egy morgás tört fel a mellkasából. Úristen, ezt én okozom? Ez miattam van? Fokoztam is a tempót és simogattam a mellkasát.
- Óóóhh – nyögte.
- Jó vagyok? – vigyorogtam.
- Igenh..
- Nekem... ish... jóh..
Ekkor Jasper fogta magát és megemelte a csípőjét.
- Uhh - nyögtem fel.
- Megint? – zilálta
- Igehn – sóhajtottam.
Újra megemelte a csípőjét szerelmem.
Ez többször megismétlődött, majd a végén leemelkedtem róla és ráfeküdtem a mellkasára.

2012. december 21. Péntek. Téli szünet előtti utolsó tanítási nap.

Bementem a terembe és leültem Alison mellé.

- Hali - sóhajtottam egy halvány mosollyal az arcomon.

- Szia - üdvözölt.

- Hogy vagy?

- Jól, de ez rólad nem mondható el. Mi történt?

- Anyáék hazajönnek az ünnepekre - sóhajtottam.

- Az nagyszerű.

- Nem a jelenlegi helyzetben... Rebecca tegnap elrabolta a tesóm barátnőjét, és amnézia bűbájt is bevetett. Ki tudja még, hogy mit? Előre félek, hogy a szüleimmel mit tenne... Az a lány engem meg akar őrjíteni - törtem ketté a kezemben lévő ceruzát.

- Hé, nyugi - szabadította ki a kezeim közül az áldozatom. - Erősebb vagy, mint Rebecca. Nem lesz semmi baja senkinek.

- Hogy lennék erősebb? Ő vagy ezer éves, az én erőm fele meg, ráadásul még ki sem fejlődött – sóhajtottam lemondóan. – És el is vagyok fáradva. Lemondanék az erőmről, csak kopna le… De nem, neki azt kell látnia, hogy szenvedek. Rohadt kurva… De oké, nem nyavalygok, befejeztem. Mesélj te valamit. Boldognak látszol. Mi történt a falkában? Vagy Dean-nel valami? – húztam fel a szemöldököm.

- Ööö, semmi - vágta rá gyorsan. - Napok óta nem beszéltem velük. Lehet, hogy nagyobb ereje van, de neked van, miért küzdened és ez tesz erőssé – tért vissza az én sztorimhoz.

Talán még mondani akart valamit, és én is felelni akartam, de ekkor megszólalt a hangosbemondó. „Alice Cullen-t és David Cullen-t várjuk az igazgatói irodába. Sürgősen.”

- Ajánlom, hogy ebben ne legyen benne a ribanc keze. Te pedig nem menekültél meg. Amint végeztem, visszajövök és folytatjuk ezt a beszélgetést! – akadtam ki.

Idegesen mentem az igazgatói felé, remegve, hogy nem Becca keze van-e a dologban… Útközben összefutottam Dave-vel. Megfogtam a karját és elkezdtem magam után húzni. Amikor megérkeztünk, láttuk, hogy Liza is ott áll az igazgató asztala mellett. Hú, ha Rebecca köpött, esküszöm halott a csaj… De, mint kiderült, szerencsére semmi ilyen. Csak Liza volt olyan kedves, hogy megbeszélte David osztályfőnökével és az igazgatóval, hogy én és Dave hazamehetünk, na meg a párjaink is velünk jöhetnek, mivel a szüleink a városban vannak.
- Akkor Jasper, Rosalie, David és én is hazamehetünk? Mármint most azonnal? – ezt nem tudom felfogni. Úgy megölelném Lizát, de az iga előtt nem merem.

- Igen Alice, mind a négyen – felelte komoly hangon.
- Köszönöm – mosolyogtam rá. – És köszönöm szépen tanárnő, mindenki nevében – néztem Beth-re. – Hálás vagyok nagyon.
- Na nyomás, mielőtt meggondolom magam – nevetett ismét az igazgató.

Bólintottunk, majd elhagytuk a szobát. Egy hatalmas nagy ölelést adtam a drága unokatesómnak, majd ő elment szólni Jasper-nek, Dave Rose-nak én pedig vissza Alison-hoz, hogy elköszönjek.

- Na, szia. Semmi baj nem történt, csak ofőnk szabadnapot adott mára, mert megjöttek a szüleink. De ugye szünetben összefutunk? Kávézóban?

- Jó, a kávézóban valamikor.

- Akkor majd hívlak, rohanok – öleltem meg. – Jó sulit és jó szünetet. Szió – szorongattam meg.

- Szia. És nyugi nem lesz semmi baj.

- Köszi – mosolyogtam rá, immáron igazi mosollyal és leléptem.

Felkaroltam a többieket és egy gyors bevásárlás után, már suhantunk is haza.

- Köszi, hogy segítetek készülni - szólaltam meg otthon a nagy pakolásban.
- Ugyan már, ez a legkevesebb Alice - ölelt meg Rose.
- Úgy izgulok... – sóhajtottam.
- Miért húgi? - kérdezte David és magához húzta szerelmét.
- Rebecca miatt... Mi van, ha csinál velük valamit?
- Nem fog. Ne aggódj, nem engedem neki - szólalt meg Jasper.
- Köszönöm - csókoltam meg.
- Nincs mit köszönnöd édesem - suttogta az ajkamra.
- De. Köszönöm, hogy vagy nekem - csókoltam meg újra.
Kezei a derekamról a fenekemre csúsztak.
- Kikészítesz - vigyorogtam boldogan.
- Miért is? - markolt egy kicsit a hátsómba.
- Pakolnunk kéne, nem enyelegni.
- Itt senki nem enyeleg - puszilta meg az orrom hegyét, majd elengedett és folytatta munkát.
- Úgy imádlak - ugrottam rá szemből. Átkaroltam a nyakát, forrón megcsókoltam és a hajába túrtam.
- Megjöttünk - hallottuk meg anyuék hangját.
- Basszus - ugroţtam le róla.
Jasper mellém állt és kezembe kulcsolta a kezét.
- Sziasztok - köszöntem nekik, amikor beléptek. Odamentem és megöleltem őket.
- Szia Alice drágám - ölelt meg anyu, majd apa is.

- Hogy vagytok? Jó látni titeket - puszilgattam meg őket.
- Köszönjük jól - mosolygott apa.

- Jó végre itt lenni veletek - mondta anyu.
Nem mondtam semmit, csak hozzájuk bújtam. Úgy hiányoztak.
- Na és mi újság itthon? – tette fel a kérdést apa, miközben körbe nézett.
- Boldogság van – vigyorogtam.
- Mi, vagy inkább ki ennek az oka? - kérdezte anya mosolyogva.
- Jass - bújtam hozzá.
- Gondoltam - mondta nevetve. - Mióta vagytok együtt?
- Szeptember óta.
- Gratulálok kislányom. Jasper mellett tudom, hogy biztonságban vagy.
- Ühüm - pirultam el és szorosan bújtam Jass-hez. - Ő is itt maradna, ha nem baj.
- Mármint éjszakára is? - akadt ki apu.
- Én csak vacsira gondoltam, de ha már így felajánlottad...
- Én ilyet nem mondtam kisasszony. A vacsorával semmi gond, és az itt alvással sem, ha külön szobában vagytok... Mondjuk, aludhatna a bátyáddal.
- Kösz apa, de Jasper nem az esetem - szólalt meg David.
- Apuciii - mosolyogtam. - Hagy aludjon velem - pislogtam rá.

- Hmmm - nézett apa rám, majd Jasper-re - Ezt majd még megbeszéljük.

- Okés - mosolyogtam.
- Húú de jó illatok vannak - szimatolt anya - Nem tán főztetek is?
- De. Még szép – bólogattam.
- Ó köszönjük, édesek vagytok - nyomott egy puszit anya a homlokomra.
- Szeretlek anya - bújtam hozzá, majd enni kezdtünk.
- Uram - szólalt meg Jasper is apura nézett - Az engedélyét szeretném kérni, hogy járhassak a lányával.
- A járással nincs bajom, de mással még várjatok...
- Rendben uram és köszönöm - fogta meg a kezem szerelmem.
- Ez természetes, te rendes srác vagy. Tudom, hogy vársz is pár évet.
- Apa. Együnk - álltam fel.
- Édesem, ne legyél zavarba. Erről is beszélnünk kell - válaszolta apu.
- De nem így.
- Hogy így?
- Hagyjuk – zártam le a témát. – Jó étvágyat.
- Jó étvágyat.
Evés után beszélgettünk és hozzá bújtam Jasper-hez. Úgy rosszalkodnék, simogatnám, meg minden, de nem tudom.
- Na, akkor itt aludhat Jass? - kérdeztem apát.
- Maradjak éjszakára? - suttogta a fülembe Jasper.
- Ühüm - kuncogtam.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Apu? Maradhat? – pislogtam rá.
- Igen szívem - nézett rám, miközben a desszertet majszolta.
Igen, ha apu édeset esik, akkor legyet lehet vele fogni.
- Köszi – vigyorogtam.
- Mint mondtam Jasper Daviddel fog aludni.
- Jaj de ne már apu. Rose fog velem aludni - húzta magához szerelmét a tesóm.
- Apu kérlek. Jass a szobámban alszik a kanapén.
- Hmm, hát ennek nem nagyon örülök, de mivel Jasper rendes srác és tudom, hogy még vártok... oké legyen.
Ó, szegény. És nem is tudja, milyen rossz vagyok... Már felül is voltam. Szívinfarktust kapna, szegény...
- Persze apa, köszi.
- Nincs mit angyalkám. Ti pedig - nézett David-re. - Csak okosan.

- Ja persze, ők szeretkezhetnek, mi meg nem - durciztam be.
- Mert ő a bátyád!
- Egy évvel... – néztem a szemébe dühösen. – Jó, mindegy.
- Ne durcizz már kicsim - suttogta a fülembe Jass.
- De én szeretkezni akartam - suttogtam, mikor apu nem hallotta. - Nem baj. Hangszigetelő varázslatot csinálok.
- Fogunk, ne aggódj kis tündérbabám.
- Akkor jó. Na jó éjt - köszöntem el este nyolckor.
- Nincs még korán a lefekvéshez? - húzta fel apa a szemöldökét.
- Álmos vagyok. Egész nap talpon voltam...
- Persze menjetek csak - puszilt meg anyu mosolyogva. 
- Köszi. Holnap beszélünk, sziasztok - indultam el felfele. Ahogy beértünk a szobába Jasper kidőlt. Elmosolyodtam és ráültem.
- Hát…, jobban fogadta, mint hittem - simogattam a mellkasát.
- Igen életben maradtam - mosolygott rám.
- Igen - nevettem, majd ráfeküdtem és megcsókoltam. - Féltél? - simogattam a tökéletes testét.
- Nagyon - bólogatott.
- De édes vagy kis varázslóm - csókoltam meg.
- Te is kis boszim.
- Na akkor, ajtó kulcsra - fordultam meg és bevarázsoltam kulcsra az ajtót.
- Mire készülsz? - kérdezte vigyorogva, mint aki nem tudja, miről van szó.
- Hááát... - haraptam az ajkába.
- Igen, figyelek és türelmesen várok.
- Szeretkezni fogunk – suttogtam.
- Ez remekül hangzik - húzott magához egy vad csókra.
Egy kis varázslat után egy vadul töltöttük az éjszakát.

18. Fejezet ~ Nehéz az igazat elismerni

Alison szemszöge:

Egész nap alig leltem a helyem, mint ha hiányozna valami. Valami olyasmi, ami nagyon fontos a számomra, de nem vettem észre, hogy elvesztettem. A szobámban voltam. Lefeküdtem az ágyra és a plafonra meredtem. Nem tudtam kiverni Dean szavait a fejemből: „Mikor a közeledben vagyok, felgyorsul a légzésed. Mikor megérintelek, akkor a szíved majd kiugrik a helyéről. A csókomra vágysz. Mind a ketten tudjuk, hogy igazam van.” De nem, Dean-nek nem lehet igaza – gondoltam. Éles fájdalom nyilallott a fejembe és a hallásom kiélesedett. Hallottam Dean szívének ritmusos dobogását. Ahogy a faágak megreccsennek a talpa alatt. Az erdőben volt. Ez így nem mehet tovább. Meg kell keresnem – gondoltam és elindultam megkeresni. Mikor kiléptem a házból a szél éles karmokkal férkőzött a kabátom alá. Nem törődtem a hideggel, behunytam a szemem és Dean-re gondoltam. Mint ha a fejében jártam volna. Láttam, amit ő látott, hallottam, amit ő hallott. A táj kristály tisztán rajzolódott ki előttem. Már tudom, hogy hol találom. Kinyitottam a szemem és beléptem az erdőbe.

Megérkeztem arra a helyre amit Dean gondolataiban láttam. Éreztem, hogy a környéken van, de nem láttam sehol.
- Dean – szólítottam meg. Csend telepedett a vidékre. – Tudom, hogy itt vagy. Gyere elő.
Lágy szellő cirógatta meg a tarkómat. Baljós érzésem támadt. Megfordultam, de semmi. A hátam mögött a földön egy gally tört ketté a ránehezedő súly alatt. Megpördültem a tengelyem körül, de ismét senki nem állt ott. Hirtelen rám vetette valakit magát és a földre tepert. Teljes erőből szorítva a földhöz. Dean volt az. Arcára kacér mosoly ült ki. Félmeztelen volt. Csodálatos látványt nyújtott, ahogy izmai megfeszültek, a gyengéd szél megborzolta a haját. Ragyogott a szeme.
- Mit keres itt? – kérdezte.
- Téged.
- Tán beismered, hogy igazam van? – száját még szélesebb vigyorra húzta.
- Nincs igazad – a döbbentség kiült az arcára is. Engedett egy kicsit a szorításából ez által a hátára tudtam fordítani és most én magasodtam felette.
- Segítened kell – jelentettem ki. Nem tudtam túl sokáig a földön tartani. Kis lendületet vett és ismét maga alá temetett a csuklómat a fejem fölé szorítva.
- Jó, de mindennek ára van.
- Jól van. Mit akarsz? – cseppet sem tetszett az ötlet, de csak ő tud segíteni. Lassan végig nézett rajtam és a szeme megcsillant. – Remélem, élvezed a helyzetet – mondtam szarkasztikusan.
- Nagyon is – hangja diadalmas volt. – Csókolj meg – jelentette ki.
- Tessék? – akadtam ki.
- Így te is rá jössz, hogy igazam van azzal kapcsolatban, hogy vágysz rá – felelte pimaszul.
- Nem – förmedtem rá és lelöktem magamról. Feltápászkodtam a földről és haza indultam.
- Alison, várj már – jött utánam Dean. – Bocsánat – ragadta meg a kezed.
- Miért kérsz bocsánatot? Talán azért mert múltkor a sikátorban a szívrohamot hoztad rá, vagy azért mert dilisnek nevezték, vagy azért mert rám vetetted magad? – zúdítottam minden haragom Dean-re.
- Igen - mondta Dean és közelebb húzott magához. A keze a csuklómról a tarkómra vándorolt és megcsókolt. Ajkának puha nyomása alatt szétnyíltak az ajkaim. Dean oly tüzesen csókolt, mint ha az élete függne ettől a csóktól. Visszacsókoltam ugyanolyan vehemenciával. Nem tudtam kontrolálni az érzéseimet, mint ha valami felrobbant volna bennem. Többet akartam Dean-ből. A karomat Dean nyaka köré fontam és közelebb húztam magamhoz. Érzetem a testéből áradó hőt.  Egyik kezével a hajamba túrt, a másikkal pedig türelmetlenül térképezte fel a testem. Végig simította a nyakam majd keze a hátamra tévedt, a gerincem mentén haladt lefelé és megállapodott a csípőmnél. Érintése olyan hatással volt rám, mint ha áram rázott volna meg.
- Khm – a hang hallatán ziháltan váltunk szét. Dean válla fölött átlestem és egy vörös hajú lányt pillantottam meg.
- Tűnj el – mondta Dean. Nem törődött a lánnyal és megcsókolt.
- Jack téged keres – mondta a lány kitartóan.
Dean a nyakamat kezdte el csókolgatni.
- Dolgom van – lehelte.
- Ja, azt látom – jegyezte meg a lány csípősen. – Az estéről akar veled beszélni.
Dean izmai megfeszültek és kedvetlenül tolt el magától.
- Jó. Mond meg neki, hogy pár perc és ott vagyok – Dean válaszára a lány csak bólintott és elment. – Látod igazam volt. Ezt volt olyan nehéz beismerni? – kérdezte és csókot lehelt az ajkamra. - Most mennem kell. Majd este találkozunk.
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem, de Dean már nem volt ott.

Fél álomban voltam mikor egy hang megszólalt az agyam hátsó részében. Alszol? – kérdezte gyengéden.
- Ühüm – morogtam. A másik oldalamra fordultam és átöleltem a párnám. Nem volt olyan puha, mint szokott lenni. Kinyitottam a szemem, hogy megnézzem miért. A párnám helyett Dean-t öleltem, aki kacéran vigyorgott rám. A mellkasán feküdtem.
- Mondták már neked, hogy aranyos vagy mikor alszol? – kérdezte pimaszul. A vigyor az arcáról egy pillanatra sem tűnt el.
- Te mit keresel itt? – sikítottam és lelöktem az ágyról. Dean hangos puffanással a földre eset.
- Ha azt akartad, hogy menjek arrább akkor meg is kérhettél volna rá – mondta és föltápászkodott.
- Nem, azt akartam, hogy tűnj el az ágyamból. Mit keresel itt? – szögeztem neki a kérdést.
- Mondtam, hogy jövök, hát itt vagyok. Azt hittem, hogy mire ide érek, készen leszel – monda és lassan végig mért.
- Készen? Mire?
- Erre most nincs időnk. Öltözz fel aztán menjünk.
- Hova? – kérdeztem és kimásztam az ágyból.
- Nem az a lényeg. Majd megmutatom – mondta és közelebb jött hozzám.
- Nem megyek veled sehova – makacsoltam meg magam.
- De telihold van. Ez nagyon fontos – tiltakozott.
- Nem érdekel.
- Hát, ha nem jössz a saját lábadon, akkor kénytelen vagyok odáig cipelni téged – mondta és felkapott a vállára, mint egy krumplis zsákot.
- Ezt nem teheted – kapálóztam.
- Már megtettem – mondta. Kezébe vette a székemen heverő kabátomat és már ott se voltunk.

Az útból csak a mellettünk elsuhanó fákat láttam.
- Megérkeztünk – mondta Dean és ledobott a földre.
- Hé, ez fájt – förmedtem rá.
- Túléled – válaszolta és felém nyújtotta a kabátomat. – Ezt vedd fel, mert fázni fogsz.
Felálltam és elvettem tőle a kabátot. Lassan körülnéztem. A hold lágy fénye bevilágította a tájat. Egy tisztáson voltunk melynek a közepén egy nagy szikla állt. Az emberek kisebb csoportokba tömörülve beszélgettek. Egy alak kivált a tömegből és felénk tartott.
- Dean, Alison – intett. Eric volt az. Néhány lépéssel ott termett mellettünk. – Sziasztok – üdvözölt.
- Szia – köszöntem neki vissza.
- Szia. Most van egy kis dolgom. Figyelnél rá egy kicsit? – kérdezte Dean.
- Persze – mondta Eric.
- Remek. Bármi is történik, maradj mindig Eric mellet – fordult hozzám Dean. – Nemsokára jövök – mondta és elment.
- Cuki pizsama – jegyezte meg Eric.
Szúrós pillantást vetettem rá.
- Mi történt?
- Felkapott a vállára és ide cipelt – válaszomra Eric felnevetett.
- Az vicces lehetett – mondta vidáman.
- Nem volt az – bokszoltam a vállába.
- Nyugi csak viccelek – emelte fel a kezét védekezőn. – Na..
Kezdte Eric, de nem tudta befejezni.
- Áúúú – hallottunk egy hangot mire a többiek is bekapcsolódtak. Majd egy percig vonyítottak egyszerre. Egy idősebb férfit láttam a szikla tetején állni.
- Kezdődik. Gyere, menjünk közelebb – húzott Eric a tömegbe.
- Ki az a férfi?
- Majd elmondom, de most maradj csendben – szolt rám a fiú.
- Férfiak és asszonyok! Immár ötszáz éve gyűlünk össze minden teliholdkor. Ha egyként gyűlünk össze, akkor egyek vagyunk és egyként is harcolunk – kezdte a férfi. – A Hold Istennő megáldott minket cserébe minden holdtöltekor hűnek kell hozzá lenünk. És, hogy megjutalmazzon minket a hűségünkért új gyermeket küldött közénk. Mutasd hát magad leányom.
Szétvált előttem a tömeg és minden szempár rám szegeződött.
- Jer, hát ide! – intett a kezével a férfi.
Kérdőn Eric-re néztem.
- Menj nyugodtan – bólintott.
Elindultam a férfi felé. Már majdnem odaértem mikor egy kéz ragadta meg a karom.
- Semmi baj én vagyok – suttogta Dean. – Itt leszek mögötted – mondta és felkísért a férfi mellé.
- Alison Argen immáron a falka tagjává fogadlak – mondta a férfi és hüvelykujjával megérintette a homlokom ezzel rárajzolva egy pontot. – Milyen szerepet kívánsz betölteni a falka életében?
- Béta – válaszolta helyettem Dean.
- Azt nem lehet – sikította egy lány a tömegből majd előlépett. Az a lány volt az, aki rajtakapott minket csókolózni. Vörös haját most copfba fogta össze. Szeme éget a dühtől. Fekete pólót és farmert viselt a nagy hideg ellenére is, mint mindenki más.
- Már miért ne lehetne? – kérdezte Dean.
- Azért mert azt se tudjuk, hogy honnan származik, vagy azt, hogy hogyan lett farkas. Egy vadász nevét viseli és mégis az, amit ennek a név tulajdonosai megvetnek, és ki akarnak irtani.
- Ronald Winchester azért alapította ötszáz éve ezt a falkát, hogy befogadja és megvédje azokat a farkasokat, akiknek szükségük van rá, jöjjenek bárhonnan is – érvelt Dean.
- De hát azt se tudja, hogy hogyan kell harcolni vagy vadászni. Még átváltozni sem tud. Nem tud farkasként élni – erősködött tovább a lány.
- Akkor megtanítom neki – mondta Dean határozottan.
- Hát akkor a döntés megszületett. Alison a béta szerepét kívánja betölteni. A falka szabályaihoz híven kiválasztáson kell bebizonyítania, hogy méltó erre a feladatra. Dean – forduld a férfi a fiúhoz. – Neked kell Alison-t megtanítanod arra, hogy hogyan éltek őseink. A megmérettetés három hold múlva lesz. Ennyi időt kap, hogy felkészüljön – mondta a férfi. – Most pedig vigadjunk barátaim.
Dean felé fordultam. Szemében elégedettség tükröződött.
- Menj vissza Eric-hez – mondta.
Lemásztam a szikláról és megkerestem Eric-et.
- Hú, kis lány te aztán nagy fába vágtad a fejszéd – mondta Eric.
- Lehet, nem tudom – az egészből egy szót se értettem. – Ki volt az a férfi a sziklán?
- Jack Winchester Dean nagyapja. Ő lett az alfa ismét mikor Dean apja meghalt.
- Ismét? – kérdeztem.
- Igen. A falka szabályai szerint, ha az alfa meghal, akkor újat kell választani. Jack vette kezébe az irányítást és ő lett ismét a vezér, de a falka tényleges vezetője Dean anyja. Jack inkább a szellemi vezetőnk. Az a csaj, aki hisztérika rohamot kapott az Dean volt barátnője. Igaz, hogy csak két napot jártak, mert Dean dobta, de a lány még a mai napig bele van esve.
- Ó, értem – mondtam és a szememmel elkezdtem pásztázni a tömeget.
- Kit keresel? – érdeklődött Eric.
- Senkit – vágtam rá gyorsan.
- Dean-t keresed igaz?
- Igen – ismertem be. – Bocsi, mond, nyugodtan figyelek rád.
- Semmi baj.
- Kérdezhetek még valamit?
- Persze – mondta Eric vidáman.
- Te hallod a többi farkas gondolatait?
- Igen. Farkas alakban így beszélgetünk, de le is tudod zárni az elméd, hogy a társaid ne hallják és emberi alakban nem tudod használni ezt a képességed.
- Dean egyszer azt mondta, hogy mikor átváltoztam lezárta az elméjét, de én mégis hallottam. Többször is hallottam mit gondol még emberi alakban is.
- Tudod, erős kötelék van köztetek.
- Ezt, hogy érted?
- Mikor átváltoztál Dean hívó szavára hallgattál.
- Lehet, hogy a te hívószavadra is átváltoztam volna.
- Nem, ez nem így lett volna.
- Miből gondolod ezt?
- Miután láttad átfutni Dean-t az úttesten farkas alakban megkért, hogy vonyítsak a házatok közelében. Kíváncsi volt, hogy vadász vagy-e. Ha az lettél volna, észreveszed, hogy ott vonyítok és el akartál volna kapni. Dean lesben állt, ha mégis felbukkannál és meg akarnál ölni, de te nem jöttél. Észre se vetted, hogy hívlak.
- De ez még nem jelenti azt, hogy…
- De igen azt jelenti. Hidd el – mondta Eric. – Későre jár. Haza kísérlek.
- Igen tényleg későre jár. Köszönöm – mondtam halkan.
Hazaérve fáradtan, rogytam az ágyra. A sok információ csak úgy kavargott a fejemben.  Lassan gondolataimba merülve elnyomott az álom.

17. Fejezet ~ A bál és az előkészületek

Sziasztok!

Ide kattintva csatlakozhattok a csoportunkhoz, ha még nem tettétek meg! ;)

 Alice szemszöge:

A bál előtt már három órával ott voltam. Én, Rosalie és a többi lány, aki jelentkezett a díszítésre. Összehívtam a kupaktanácsot, és megmutattam nekik a tervemet. Megmondtam nekik, hogy nem kell, hogy pontosan ugyanilyen legyen, de azért hasonlítson erre.

Hogy kis is az a Rosalie? Ő a testvérem barátnője, aki egyben az évfolyamtársam is. Van olyan óra, ahol mellette ülök, és nagyon jóban lettünk az évek során.

- És jól megvagytok David-del? – néztem rá.

- Igen. Minden a legnagyobb rendben – mosolygott boldogan.

- Azon gondolkozom, hogy megérdemel-e téged – nevettem és felraktam egyik lampiont.

- Miért is ne érdemelne meg? - nevetett Ő is.

- Mert egy tuskó?! – vontam meg a vállam.

- Nem is az - kelt a tesóm védelmére. - Ő egy édes kis mackó.

- Az. Egy nagy medve – kacagtam.

- Na és te meg Jasper? - nézett rám kíváncsian. - Minden rendben?

- Annál is nagyobb rendben – mosolyogtam vidáman.

- Ennek nagyon örülök. Szépek vagytok együtt Alice.

- Köszi – másztam le a létráról. – Ti is szép pár vagytok együtt. És mondd… Megvolt már köztetek?

- Nem, még nem - hajtotta le a fejét.

- Tényleg rendes a bátyám – mosolyogtam Rose-ra. – Lehet, hogy csak vár a megfelelő alkalomra.

- Igen, nagyon rendes. De én már szeretném megtenni.

- Hidd el, hogy ő is. Csak nem akarja elsietni a dolgokat. Majd egyik este kerítsd be – kacsintottam rá. – Adj jelet, hogy akarod.

- Rendben - ölelt meg - Köszönöm Alice.

- Nagyon szívesen – öleltem meg, majd végeztünk a díszítéssel.

Mindenki elment, én pedig fotózni kezdtem a mesterművünket. Mikor ezzel végeztem, még volt egy órám a bálig. Elindultam, hogy készülődjek én is, de Rebecca megállított.

- Igen? – húztam fel a szemöldököm.

- Ó de szép lett itt minden - játszotta meg magát - Milyen kár lenne, ha valaki bejönne és tönkretenné a mesterművedet.

- Nem az enyém – válaszoltam gyorsan.

- Pedig az a hír járja, hogy te vagy a főszervező és legfőképp ez a te munkád.

- Igen, de a csajokkal együtt raktam fel. Nélkülük nem lenne ilyen.

- Szegényeknek kárba fog veszni az egész délutános munkájuk - sóhajtott egyet, majd egyetlen mozdulattal tönkre tett mindent.

Körülnéztem. A lampionok darabokban, a szalagok gyűröttek és szintén darabokban állnak. A padlóra, a falra és a többi díszre pedig festékek borultak.

- Te nem vagy eszednél! – ordítoztam vele. – Itt egy óra múlva egy bál lesz.

- Akkor iparkodnod kell, hogy minden újra kész legyen - vigyorgott.

- Oké, engem tönkre akarsz tenni, fogtam. De az ártatlanoktól miért vonod meg a szórakozás lehetőségét?

- Mert olyan jó lesz nézni, hogy mindenki téged fog okolni a történtekért.

- Senki nem fog engem okolni – mosolyogtam rá.

- Majd meglátjuk - lépett hozzám közelebb.

- Töröld le a mosolyt az arcodról ribanc.

- Álmodban Alice. Jegyezd meg jól. Mindig én nyerek - mondta majd eltűnt.

Körülnéztem. Lehetetlenség lenne egyedül megcsinálnom… Hacsak nem varázsolok. Ismét körülnéztem. Nem volt sehol senki, így elmormoltam egy varázsigét, aminek köszönhetően a lampion darabok ismét eggyé forrtak, a szalagok kisimultak és jobbak voltak, mint újkorukban, így lebegtek vissza a helyükre. Kitartottam a kezem és miután a belső békémre találtam, a levegőbe reppenve körbeforogtam vagy kétszer és a falak meg a padlók is úgy ragyogtak, mint eddig talán még soha. Az üresen maradt helyekre pedig még szebb díszeket varázsoltam. A bejárathoz tettem ilyen kapu szerűséget, ahol lehet majd fotózkodni a pároknak, de aki a pavilonon akar, az ott is megteheti, ugyanis egy olyat is varázsoltam a terem másik végébe. Most ugyanúgy néz ki, ahogy a lányokkal megcsináltuk, csak a plusz dolgokkal sokkal szebb lett, mint álmomban. Miután csettintettem egyet a levegő máris olyan volt, mintha ki lenne szellőztetve. A karton dobozokba belevarázsoltam a szemetet és elégedetten sóhajtottam egyet.

- Ez meg mi volt? - hallottam meg Rosalie döbbent hangját.

- Rose? – fordultam meg hirtelen.

- Mi volt ez Alice? - nézett rám kíváncsian és egy kicsit félve.

- Varázslat. Hé, kérlek, ne félj.

- Va..Varázslat? - húzta fel a szemöldökét.

- Bűvész trükk? – néztem rá.

- Mi vagy te? - lépett hátrébb.

- Ne félj, kérlek. Ezt nem adhatod tovább senkinek!

- Nem fogom - ült le - De mégis mi történt? Varázsló vagy vagy nem is vagy ember?

- Héhéhé. Ember vagyok, csak boszorkány is – mosolyogtam.

- Na és Dave?

- Ő ember. Neki nincs ereje.

- Értem - bólintott, és már nem volt olyan sápadt - Szóval boszorkány vagy - suttogta - De ez, hogy lehetséges?

- A nagyim is varázsló és mivel két generációnkét terjed és mamáról lány unokára így én is boszi lettem. Ha lenne egy húgom vagy egy nővérem ő is az lenne. De a fiúk nem…

- Igen, értem.. Na és ugye jó vagy?

- Jól, persze. De miért?

- Csak kérdeztem - eresztett meg egy halvány mosolyt.

- Biztos nehéz ezt most feldolgoznod, de nyugodj meg, jó? Senkinek ne mondd el és ne félj tőlem.

- Nem félek, és nem szólok senkinek - ölelt meg.

- Köszi – öleltem vissza óvatosan.

- Most viszont megyek, készülődni. Jössz?

- Máris – bólintottam.
Csináltam még pár fotót és elhagytuk az iskolát.

Megijedtem, hogy Rose, hogy fogja viselni, de eléggé nyugodt volt ahhoz képest, mint amire számítottam.

Hamarosan pedig elérkezett az est, és már vártam Jass-re.

- Szia hercegnőm - köszönt mikor megérkezett. Kezében egy nagy doboz volt.

- Hú, ez mi? – lettem egyből kíváncsi, miután forrón megcsókoltam.

- Ajándék a bálkirálynőnek.

- Nem vagyok az – pirultam el és izgatottan bontottam ki.

Egy gyönyörű szép kék báli ruha volt benne:

 
- Ez… ez gyönyörű. Ez az a ruha, amiért annyira odavoltam – könnyeztem meg örömömben.

- Igen tudom – húzott magához.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm - ismételgettem és forrón megcsókoltam.

- Nincs mit szerelmem.

- Este kapsz valamit cserébe a ruháért – suttogtam a fülébe, majd gyorsan magamra kaptam. – Jass, felhúzod a cipzárt?

Miközben felhúzta apró csókokat lehelt a nyakamra.
- Gyönyörű vagy édesem.

- Ühüm - sóhajtoztam. Egyszerűen más nem jött ki a torkomon. Úgy imádom a kis csókjait.

- Lassan indulnunk kell, ha nem szeretnél elkésni - ölelt meg hátulról.

- Valahogy nem érdekel - döntöttem oldalra a fejem. - Csak azért megyek el, hogy szemmel tartsam Rebeccát, Dean-t, Alison-t és Rose-t.

- Gyere, menjünk kicsim.

- Szeretsz kínozni, ugye? – sóhajtottam.

- Nem - csókolt meg. - De nem maradhatsz le a bálról. Ezt pedig folytatjuk utána, ígérem.

- Oké, ez jól hangzik – ugrottam a nyakába.

Mikor megérkeztünk csináltak rólunk egy fotósorozatot Jasper-rel, majd elmentünk táncolni.

- Nézd meg Beccát. Eszi az undor, hogy remek a bulim és nem tudta tönkre tenni.

- Kicsim. Tudom, hogy nehéz, de legalább ma este ne foglalkozz vele – fogta közre arcom szerelmem.

- Igazad van, ne haragudj, de nem tudtam szó nélkül hagyni. Mindegy.  A lényeg, hogy most itt vagyok veled – öleltem át a nyakát és lassúzni kezdtünk.

- Igen - simogatta a hátam - Mindenki jól érzi magát.

Körül néztem. Az emberek nevetgéltek, táncoltak, játszottak, ittak, ettek és dicsérték a díszítést, a kaput, a zenét és minden mást.

- Úgy látszik, megint igazad van – csókoltam meg forrón.

- Most már te is elengedhetnéd magad egy kicsit. Semmi nem fog történni, érezd jól magad.

- Rendben, ha ezt akarod – bújtam hozzá, és ismét táncolni kezdtünk.

Már két órája ment a buli, amikor is hirtelen elhallgatott a zene. Oldalra néztem és tönkre ment a hangfal. Megláttam a vigyorgó, csettintő Rebeccát.
- Ezt nem hiszem el – könnyeztem meg hirtelen. – Ürítsd ki az egész épületet, mielőtt nagyobb baj történik. Rebecca, most nagyon meg fogja kapni – néztem Jass-re.

- Kicsim, nem foglak egyedül hagyni vele - rázta meg a fejét.

- Jass. Itt ártatlan emberek élete forog kockán. Ha bármi történik velem, meg van hozzá az erőd, hogy visszatekerd az időt. De nem lesz bajom, ígérem.

- Kiürítem a termet, de utána visszajövök - csókolt meg.

- Siess – mondtam, és egy óriási robbanást hallottam, ugyanis felrobbantotta a hangfalat az a szuka. – Ennek már a fele se tréfa.

Miután üres lett a terem egy óriás tűzgömbbel támadtam Rebeccára.

Vigyorogva védte ki a támadásom.
- Amatőr.
- Mit művelsz? Hogy lehetsz ekkora rohadék?

- Megmondtam, hogy te nem győzhetsz.

- Ez csak egy buli. Ahol több ezer diák szórakozott. Szereznél inkább magadnak barátnőket!

- Mondjuk Rosalie-t?

- Hagyd őt békén! – tartottam ki a kezem, amiből tűz lövelt.

- Vagy? - védte ki a támadásom.

- Vagy megöllek!

Nevetni kezdett.
- Te megölsz engem? Ez jó vicc Alice.

- Ha kell, rohadt fekete banya leszek, mint te, de megöllek, az szent!
- Sok sikert hozzá.
- Menni fog, ne aggódj, És most válaszolj arra, hogy... Milyen lett a buli? - pislogtam rá nagy szemekkel.
- Elég unalmas, csak szívességet tettem nekik, hogy befuccsolt a zene. Így legalább hazamehettek ebből a rémálomból.
- És a díszek? Észrevetted, hogy egyben vannak?
- Igen észre.. Elég gyenge varázslat.
- De hatásos. El sem fáradtam és minden csodás lett - mosolyogta, majd meguntam az álszenttrécselést és a falhoz vágtam.
Azonnal talpra ugrott, és támadni készült.
Ismét rátámadtam egy tűzsugárral, amit nem tudott kivédeni.
- Takarodj innen, értve vagyok?
- Nem megyek innen sehova - mondta, majd ismét rámtámadt, de ekkor hatalmas erővel a falnak vágódott. Jasper kivédte a támadását.
Elmosolyodtam, majd miután Becca eltűnt Jass nyakába ugrottam.
- Köszönöm, szerelmem - csókoltam meg.
- Ez csak természetes, kicsim. Gyere, menjünk mi is haza - ölelt magához szorosan.
- Még nem lehet – bújtam hozzá szorosan. – Alison Dean-nel van – sóhajtottam. – Akármennyire is tartoznak egy fajba, nem bízok benne. Sietek vissza, várj meg a kocsiban – csókoltam meg.