19. Fejezet ~ Anyu és apu

Sziasztok!

 

Ebben a fejezetben ismét található 18+ rész ;)
Ide kattintva pedig csatlakozhattok a csoportunkhoz, ha még nem tettétek meg! ;)

 

Alice szemszöge:

Miután tudomás szereztem arról, hogy a testvérem barátnője eltűnt, elindultam felkutatni Beccát, ugyanis biztos voltam abban, hogy ő tehet az egészről.

- Rebecca, hol van Rose? - támadtam le.

- Nem tudom, miről beszélsz - vigyorgott gonoszul.

- Miért raboltad el, mit akarsz még? - kérdeztem és éreztem, hogy Jass megjelenik és átkarol.

- Látni, hogy hullasz darabokra! Olyan jó látni, mikor szenvedsz. Soha nem fogod megtalálni az ártatlan kis Rose-t.

- Õ egy ember - löktem el fuvallattal.

- Alice nyugi - suttogta Jasper a fülembe.

- Bizony egy kis halandó. Aki olyan könnyen megsérülhet...

- Ez a mi csatánk ribanc. Hagyd ki belőle a többieket!

- Az nem fog menni. Mindegyik szeretetedet elkapom majd - nézett velem farkasszemet.

Védelmezően fogtam meg Jasper kezeit.

- Nem mindet!

- De igen. És Ő - nézett Jass-re - Lesz az trófeám. A gyűjteményem éke.

- Soha nem kapsz meg! - vágta rá szerelmem.

- Sem őt, sem mást! – emeltem meg a hangom.

- Majd meglátjuk kicsi Alice.

- Készülj fel Rebecca a kudarcra. És most áruld el, hol van Rose, vagy máshogy szedem ki belőled.

- Sok sikert hozzá boszi - mondta nevetve majd eltűnt.

- Megtudtad hol van? Hatott a varázslat? – kérdeztem Jass-t.

- Nem. Azt hiszem, beszélne kéne Elizabeth-tel és a nagyiddal.

- Igen, nem ártana - bújtam hozzá. - Miért történik ez velem?

- Nem tudom kicsim. De együtt mindent megoldunk.

Mivel Rebeccának óriási ereje van, így nem hatott a kereső varázsigém. Sem az enyém, sem Jasper-é, sem ha egyszerre csináltuk. Így elmentünk a nagyihoz és Lizához, hogy négyen elmondjuk a varázsigét. Amint megtaláltuk, ittunk egy erőnövelő teát, ha harca kerülne sor. Szerencsére, nem volt semmi ilyen, hanem át teleportáltunk a pincébe.

- Jézusom, Rose, hát itt vagy? - rohantam oda hozzá.

- Alice - ölelt meg sírva.

- Jól van, vége mindennek - simogattam a hátát. - Mit tett veled?

- Nem nagyon emlékszem - szipogta.

- Amnézia varázslat - néztem Jass-re. - De fáj valamid?

- A fejem, itt hátul.

- Csak egy kis pukli, nem vérzik. Jass vedd fel, hazavisszük.

- Ugye David jól van?

- Nem tudom, miért?

- Mert vele voltam... Azt hiszem.

- Jézusom... - pánikoltam.

- Nincs jól? - kérdezte Rosalie.

- Nem tudom, ma még nem láttam... Menjünk Jasper hozzánk.

- Menjünk - bólintotta.

Le kéne szoknom a teleportálgatásról, mert teljesen elkényelmesedek, de egyszerűen nem tehetek róla. Vészhelyzetben nem fogok a jövőn gondolkozni, csak is jelenen…

- David, itthon vagy? - ordítoztam a házban.

- Miért hol lennék? - jött a válasz.

- Talán veszélyben - mondtam, és láttam, hogy Rose a nyakába ugrik.

- Ez nem veszély, ez szerelem hugica – vigyorogta a bátyám.

Sóhajtottam egyet, majd bevetettem egy varázslatot, hogy elfelejtse, ami történt, majd halkan leléptem és megcsörrent a telefonom. Nagyon megugrottam hirtelen.

- Szia kicsim - köszönt anya.

- Anyu? - ültem le az ágyra. - Szia, mi újság?

- Haza megyünk apuval.

- Mi... mikor? - dadogtam és Jasper-hez bújtam.

- Holnap délután, már ott leszünk. De nem is örülsz?

Megfogtam a fejemet. Hát, nem igazán. Becca a városban, én Jass-szel járok...

- De, persze - nevettem. - Hiányoztok már.

- Ti is nekünk drágám. Ugye a bátyáddal nem romboltátok még le a házat és van hova hazamennünk? - kérdezte nevetve.

- Még egyben van minden - nevettem. - És reggel vagy este jöttök?

- Reggel indulunk. Délután érünk haza... De ezt már említettem.. Minden rendben Alice? - kérdezte aggódva.

- Délutánon belül mikor? – tereltem egyből.
- Olyan három körül, de minden rendben kicsim?
- Igen, minden anya - feleltem gyorsan
- Holnap találkozunk. Puszilunk apuval titeket – mondta, majd lerakta a telefont.
- Ó ne - bújtam Jasper-hez.
- Mi a baj? - kérdezte és a hátam kezdte simogatni.
- Anyuék hazajönnek...
- Nem engedem, hogy bajuk essen. Rendben?
- Ühüm. De ha apu megtudja, hogy együtt vagyunk... Kinyír téged.
- Igen, ez elég komoly probléma - mosolygott rám - De az engedélyét fogom kérni, hogy járhassak majd az ő gyönyörű, édes, kedves, okos, imádnivaló lányával - mondta és minden jelző után kaptam egy puszit.
- Úgy szeretlek - döntöttem le egy csókkal, majd kulcsra varázsoltam az ajtót.
- Én is téged egyetlen kicsi Alice-em - csúszott keze a fenekemre.
Felsóhajtottam, mikor megmarkolt és levettem a pólóját, majd a mellkasát csókolgattam. A ruhám alá nyúlt, keze fel-le járt a testemen. Végül levette rólam a ruhámat.
- Jó dolgod van - nevettem, majd felemelkedtem, hogy lehúzzam a nadrágját.
- De még milyen jó - emelte meg a csípőjét.
- Türelmetlen - nevettem, majd lehúztam a bokszerét is. - Mindig elájulok ettől a nagyságtól - markoltam meg vigyorogva.
- Ennek örülök - sóhajtott fel.
Elkezdtem mozgatni a kezem fel-le, majd megcsókoltam.
- Szeretnék felül lenni - suttogtam.
- Biztos kicsim? – nézett rám nagy szemekkel.
- Igen - suttogtam.
- Akkor úgy lesz, csak késszé teszlek - vigyorgott rám.

- Oké - suttogtam.
Lefektetett az ágyra és a nyelvével kezdett kényeztetni. Az egész testem lángolt, és nyögni kezdtem. Az ujjait is bevetette, majd az ajkaimra tapadt.
 - Kész vagy – suttogta.
- Ühüm – suttogtam most én, majd felé magasodtam.
Megfogta a derekam és óvatosan magára engedett.
- Uhh - sóhajtottam fel.
- Milyen? - mosolygott Jass.
- Más... De jó - sóhajtottam. - És most? - pislogtam rá.
- Mozgasd magad le és fel.
- Okéh - sóhajtottam és tettem, amit mondott.

Olyan más és annyira fantasztikus... Hátrahajtotta a fejét és egy morgás tört fel a mellkasából. Úristen, ezt én okozom? Ez miattam van? Fokoztam is a tempót és simogattam a mellkasát.
- Óóóhh – nyögte.
- Jó vagyok? – vigyorogtam.
- Igenh..
- Nekem... ish... jóh..
Ekkor Jasper fogta magát és megemelte a csípőjét.
- Uhh - nyögtem fel.
- Megint? – zilálta
- Igehn – sóhajtottam.
Újra megemelte a csípőjét szerelmem.
Ez többször megismétlődött, majd a végén leemelkedtem róla és ráfeküdtem a mellkasára.

2012. december 21. Péntek. Téli szünet előtti utolsó tanítási nap.

Bementem a terembe és leültem Alison mellé.

- Hali - sóhajtottam egy halvány mosollyal az arcomon.

- Szia - üdvözölt.

- Hogy vagy?

- Jól, de ez rólad nem mondható el. Mi történt?

- Anyáék hazajönnek az ünnepekre - sóhajtottam.

- Az nagyszerű.

- Nem a jelenlegi helyzetben... Rebecca tegnap elrabolta a tesóm barátnőjét, és amnézia bűbájt is bevetett. Ki tudja még, hogy mit? Előre félek, hogy a szüleimmel mit tenne... Az a lány engem meg akar őrjíteni - törtem ketté a kezemben lévő ceruzát.

- Hé, nyugi - szabadította ki a kezeim közül az áldozatom. - Erősebb vagy, mint Rebecca. Nem lesz semmi baja senkinek.

- Hogy lennék erősebb? Ő vagy ezer éves, az én erőm fele meg, ráadásul még ki sem fejlődött – sóhajtottam lemondóan. – És el is vagyok fáradva. Lemondanék az erőmről, csak kopna le… De nem, neki azt kell látnia, hogy szenvedek. Rohadt kurva… De oké, nem nyavalygok, befejeztem. Mesélj te valamit. Boldognak látszol. Mi történt a falkában? Vagy Dean-nel valami? – húztam fel a szemöldököm.

- Ööö, semmi - vágta rá gyorsan. - Napok óta nem beszéltem velük. Lehet, hogy nagyobb ereje van, de neked van, miért küzdened és ez tesz erőssé – tért vissza az én sztorimhoz.

Talán még mondani akart valamit, és én is felelni akartam, de ekkor megszólalt a hangosbemondó. „Alice Cullen-t és David Cullen-t várjuk az igazgatói irodába. Sürgősen.”

- Ajánlom, hogy ebben ne legyen benne a ribanc keze. Te pedig nem menekültél meg. Amint végeztem, visszajövök és folytatjuk ezt a beszélgetést! – akadtam ki.

Idegesen mentem az igazgatói felé, remegve, hogy nem Becca keze van-e a dologban… Útközben összefutottam Dave-vel. Megfogtam a karját és elkezdtem magam után húzni. Amikor megérkeztünk, láttuk, hogy Liza is ott áll az igazgató asztala mellett. Hú, ha Rebecca köpött, esküszöm halott a csaj… De, mint kiderült, szerencsére semmi ilyen. Csak Liza volt olyan kedves, hogy megbeszélte David osztályfőnökével és az igazgatóval, hogy én és Dave hazamehetünk, na meg a párjaink is velünk jöhetnek, mivel a szüleink a városban vannak.
- Akkor Jasper, Rosalie, David és én is hazamehetünk? Mármint most azonnal? – ezt nem tudom felfogni. Úgy megölelném Lizát, de az iga előtt nem merem.

- Igen Alice, mind a négyen – felelte komoly hangon.
- Köszönöm – mosolyogtam rá. – És köszönöm szépen tanárnő, mindenki nevében – néztem Beth-re. – Hálás vagyok nagyon.
- Na nyomás, mielőtt meggondolom magam – nevetett ismét az igazgató.

Bólintottunk, majd elhagytuk a szobát. Egy hatalmas nagy ölelést adtam a drága unokatesómnak, majd ő elment szólni Jasper-nek, Dave Rose-nak én pedig vissza Alison-hoz, hogy elköszönjek.

- Na, szia. Semmi baj nem történt, csak ofőnk szabadnapot adott mára, mert megjöttek a szüleink. De ugye szünetben összefutunk? Kávézóban?

- Jó, a kávézóban valamikor.

- Akkor majd hívlak, rohanok – öleltem meg. – Jó sulit és jó szünetet. Szió – szorongattam meg.

- Szia. És nyugi nem lesz semmi baj.

- Köszi – mosolyogtam rá, immáron igazi mosollyal és leléptem.

Felkaroltam a többieket és egy gyors bevásárlás után, már suhantunk is haza.

- Köszi, hogy segítetek készülni - szólaltam meg otthon a nagy pakolásban.
- Ugyan már, ez a legkevesebb Alice - ölelt meg Rose.
- Úgy izgulok... – sóhajtottam.
- Miért húgi? - kérdezte David és magához húzta szerelmét.
- Rebecca miatt... Mi van, ha csinál velük valamit?
- Nem fog. Ne aggódj, nem engedem neki - szólalt meg Jasper.
- Köszönöm - csókoltam meg.
- Nincs mit köszönnöd édesem - suttogta az ajkamra.
- De. Köszönöm, hogy vagy nekem - csókoltam meg újra.
Kezei a derekamról a fenekemre csúsztak.
- Kikészítesz - vigyorogtam boldogan.
- Miért is? - markolt egy kicsit a hátsómba.
- Pakolnunk kéne, nem enyelegni.
- Itt senki nem enyeleg - puszilta meg az orrom hegyét, majd elengedett és folytatta munkát.
- Úgy imádlak - ugrottam rá szemből. Átkaroltam a nyakát, forrón megcsókoltam és a hajába túrtam.
- Megjöttünk - hallottuk meg anyuék hangját.
- Basszus - ugroţtam le róla.
Jasper mellém állt és kezembe kulcsolta a kezét.
- Sziasztok - köszöntem nekik, amikor beléptek. Odamentem és megöleltem őket.
- Szia Alice drágám - ölelt meg anyu, majd apa is.

- Hogy vagytok? Jó látni titeket - puszilgattam meg őket.
- Köszönjük jól - mosolygott apa.

- Jó végre itt lenni veletek - mondta anyu.
Nem mondtam semmit, csak hozzájuk bújtam. Úgy hiányoztak.
- Na és mi újság itthon? – tette fel a kérdést apa, miközben körbe nézett.
- Boldogság van – vigyorogtam.
- Mi, vagy inkább ki ennek az oka? - kérdezte anya mosolyogva.
- Jass - bújtam hozzá.
- Gondoltam - mondta nevetve. - Mióta vagytok együtt?
- Szeptember óta.
- Gratulálok kislányom. Jasper mellett tudom, hogy biztonságban vagy.
- Ühüm - pirultam el és szorosan bújtam Jass-hez. - Ő is itt maradna, ha nem baj.
- Mármint éjszakára is? - akadt ki apu.
- Én csak vacsira gondoltam, de ha már így felajánlottad...
- Én ilyet nem mondtam kisasszony. A vacsorával semmi gond, és az itt alvással sem, ha külön szobában vagytok... Mondjuk, aludhatna a bátyáddal.
- Kösz apa, de Jasper nem az esetem - szólalt meg David.
- Apuciii - mosolyogtam. - Hagy aludjon velem - pislogtam rá.

- Hmmm - nézett apa rám, majd Jasper-re - Ezt majd még megbeszéljük.

- Okés - mosolyogtam.
- Húú de jó illatok vannak - szimatolt anya - Nem tán főztetek is?
- De. Még szép – bólogattam.
- Ó köszönjük, édesek vagytok - nyomott egy puszit anya a homlokomra.
- Szeretlek anya - bújtam hozzá, majd enni kezdtünk.
- Uram - szólalt meg Jasper is apura nézett - Az engedélyét szeretném kérni, hogy járhassak a lányával.
- A járással nincs bajom, de mással még várjatok...
- Rendben uram és köszönöm - fogta meg a kezem szerelmem.
- Ez természetes, te rendes srác vagy. Tudom, hogy vársz is pár évet.
- Apa. Együnk - álltam fel.
- Édesem, ne legyél zavarba. Erről is beszélnünk kell - válaszolta apu.
- De nem így.
- Hogy így?
- Hagyjuk – zártam le a témát. – Jó étvágyat.
- Jó étvágyat.
Evés után beszélgettünk és hozzá bújtam Jasper-hez. Úgy rosszalkodnék, simogatnám, meg minden, de nem tudom.
- Na, akkor itt aludhat Jass? - kérdeztem apát.
- Maradjak éjszakára? - suttogta a fülembe Jasper.
- Ühüm - kuncogtam.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Apu? Maradhat? – pislogtam rá.
- Igen szívem - nézett rám, miközben a desszertet majszolta.
Igen, ha apu édeset esik, akkor legyet lehet vele fogni.
- Köszi – vigyorogtam.
- Mint mondtam Jasper Daviddel fog aludni.
- Jaj de ne már apu. Rose fog velem aludni - húzta magához szerelmét a tesóm.
- Apu kérlek. Jass a szobámban alszik a kanapén.
- Hmm, hát ennek nem nagyon örülök, de mivel Jasper rendes srác és tudom, hogy még vártok... oké legyen.
Ó, szegény. És nem is tudja, milyen rossz vagyok... Már felül is voltam. Szívinfarktust kapna, szegény...
- Persze apa, köszi.
- Nincs mit angyalkám. Ti pedig - nézett David-re. - Csak okosan.

- Ja persze, ők szeretkezhetnek, mi meg nem - durciztam be.
- Mert ő a bátyád!
- Egy évvel... – néztem a szemébe dühösen. – Jó, mindegy.
- Ne durcizz már kicsim - suttogta a fülembe Jass.
- De én szeretkezni akartam - suttogtam, mikor apu nem hallotta. - Nem baj. Hangszigetelő varázslatot csinálok.
- Fogunk, ne aggódj kis tündérbabám.
- Akkor jó. Na jó éjt - köszöntem el este nyolckor.
- Nincs még korán a lefekvéshez? - húzta fel apa a szemöldökét.
- Álmos vagyok. Egész nap talpon voltam...
- Persze menjetek csak - puszilt meg anyu mosolyogva. 
- Köszi. Holnap beszélünk, sziasztok - indultam el felfele. Ahogy beértünk a szobába Jasper kidőlt. Elmosolyodtam és ráültem.
- Hát…, jobban fogadta, mint hittem - simogattam a mellkasát.
- Igen életben maradtam - mosolygott rám.
- Igen - nevettem, majd ráfeküdtem és megcsókoltam. - Féltél? - simogattam a tökéletes testét.
- Nagyon - bólogatott.
- De édes vagy kis varázslóm - csókoltam meg.
- Te is kis boszim.
- Na akkor, ajtó kulcsra - fordultam meg és bevarázsoltam kulcsra az ajtót.
- Mire készülsz? - kérdezte vigyorogva, mint aki nem tudja, miről van szó.
- Hááát... - haraptam az ajkába.
- Igen, figyelek és türelmesen várok.
- Szeretkezni fogunk – suttogtam.
- Ez remekül hangzik - húzott magához egy vad csókra.
Egy kis varázslat után egy vadul töltöttük az éjszakát.