25. Fejezet ~ Ezernyi tőrszúrás

A felkelő Nap arany sugarai ragyogták be a szobámat.

- Jó reggelt! – hallottam Dean kellemes hangját.
- Szia! – köszöntem kissé morcosan és átöleltem.
- Ideje kelni – mondta és megsimogatta a hajam.
- Nem akarok – fordítottam neki hátat, de nem hagyott békén. Átölelt és a fülembe suttogott.
- Tudom, hogy fáradt vagy, de ma van az avatás.
- Ne is mond – sóhajtottam.
- Mi a baj?
- Mi lesz, ha nem sikerül? – kérdeztem aggodalmasan.
- Nyugi sikerülni fog – biztatott, de az aggodalmam cseppet sem csillapodott. Napok óta egyre nehezebben megy az átváltás és egyre idegesebb lettem.
- Honnan vagy benne ilyen biztos?
- Csak tudom és kész. Amúgy is a világ legjobb tanára segített a felkészülésben – viccelődött.
- Hm, érdekes nem emlékszem rá, hogy rajtad kívül bárki is segített volna – vágtam vissza.
- Ó, ez fájt – kapott a szívéhez.
- Ezzel igaz nem azt akarod mondani, hogy letörtem egy picike darabot a hatalmas egódból?
- De igen és hatalmas darabot törtél le.
- Az lehetetlen – csókoltam meg.
- Ki tudja – vonta meg a vállát. – Pár óra és kezdődik. El ne késs! – figyelmeztetett. Búcsúzásképpen megcsókolt és már indulni is készült.
- Máris mész?
- Igen. Csak azért jöttem, hogy szóljak, hogy a várostól 10Km-re nyugatra lesz a találka – kacsintott rám.
- Ott találkozunk – szóltam utána, de ő már le is ugrott az erkélyről.

Mikor odaértem akkor már a falka tagjai kis csoportokban beszélgettek. Egyesek megbámultak mások rám se hederítettek. Éreztem a megvető pillantásuk súlyát. Senki sem mondta ki, de tudom, hogy mind azt gondolják, hogy jogtalanul vagyok itt. Betolakodónak tartanak, és ezt éreztetik is. Próbáltam beilleszkedni közéjük, de kirekesztettek.
- Szia! – lépett mellém Eric. – Hogy érzed magad?
- Kissé ideges vagyok – vallottam be. Végignéztem a tömegen hátha megtalálom Alice-t valahol.
- Ez természetes – mosolygott rám megnyugtatóan. – Én mikor elsőnek voltam ilyen versenyen teljesen be voltam rezelve – kezdett el mesélni. – A végén úgy nyertem meg a versenyt, hogy a vaddisznó idáig kergetett és így én lettem az első.
Akaratlanul is felnevettem.
- Kár, hogy nincs róla felvétel. Szívesen megnéztem volna – alig bírtam visszatartani a nevetést.
- Sziasztok - jelent meg hirtelen Alice.
- Szia - köszöntünk egyszerre Eric-kel.
- Izgulsz? - kérdezte tőlem.
- Hát ö...
- Dehogy izgul most nyugtattam meg, hogy semmi baj nem lesz - vágott a szavamba Eric.
- Akkor jó, nem is kell izgulni - mosolygott barátnőm. - Jut eszembe, miért juthattam be ilyen nehezen?
- A fajtám ellen? - akadt ki Alice. - Kevésbé vagyok veszélyes, mint te!
- Legutóbb mikor összevesztél Rebecaval lebontottátok a fél sulit és még te nem vagy veszélyes.
- Fogd be! - rivallt rá.
- A szerződés szerint ez nem a ti terültetek itt azt csinálok veled, amit akarok, és ebbe beletartozik a kínzás is - fenyegette meg a lányt.
Az emberek sorra mordultak fel.
 - Lehet, hogy meghívott, de nem látunk itt szívesen - váltott át a szeme Dean-nek.
- Nem érdekelsz.
Az falka tagjai körénk gyűrtek és szinte mindenkinek izzót a szeme. A farkasok a falkában a legerősebben és támadni készültek.
 - Elég legyen! - szóltam rájuk.
- Nem Alison. Folyamatosan bírál minket és most engedély nélkül lépet számunkra szent földre - hallatszott hátulról.
Alice begurult, s a kezeibe megjelentek a tűzgolyók.
- Elég legyen! - törte meg a morgást egy alig hallható hang. A tömegből Jack lépet ki.
- De hát - ellenkezett vele egy lány.
- Azt mondtam, hogy fejezzétek be. Tán ellenszegülsz az alfa parancsának?
A lány egy szó nélkül hátrébb lépett.
- Ifjú hölgy legyen olyan kedves és oltsa el azokat a gömböket. Bár nem tudom, ilyen erővel rendelkezik, de mérhetetlenül nagynak vélem, ha át jutott a védvonalakon – mondta Jack Alice-nek.
- Én eloltanám, ha tudnám, hogy nem támad meg senki - eresztette le Alice a kezeit, de a tűzgolyó tovább lebegett a kezeiben.
- Igaza van, de több százan vagyunk és egy farkasnak az a legfőbb, hogy megvédje a falkáját. Ha fenyegetést éreznek, akkor támadnak és az ön személyében azt érzik. Ha nem működik, velem együtt nem tudom megvédeni. Kérem, tegye le!
Alice összenyomta a két kezét, s mikor szétnyitotta már nem égtek a gömbök.
 - Bocsánat, hogy így kellett bemutatkoznom, de én is csak magamat védem, gondolom, érti. Nem azért jöttem ide, hogy bárkit bántsak, hanem azért, mert meg lettem hívva.
- Semmi gond. Nekem kellene bocsánatot kérnem, hiszen ön Alison vendége. Alice vendég itt köztünk az én védelmem alatt áll. Ha bárkinek is csak megfordul a fejében inzultáni őt kizárom a falkából és a kóborok tragikus sorsára fog jutni - intézte a szavait a falkához.
- Ő szinte mindenről tud. És jóban van a nagymamáddal - válaszolt helyettem Eric mikor már mindenki elment. - A minap megkért Jack, hogy vigyem el a mamádhoz egy teadélutánra.
- Tényleg? - nézett a farkasra. - Értem.
- Igen, de nem az a lényeg lassan kezdünk.
 - Kik lesznek az ellenfeleim? - kérdeztem.
 - Ők - mutatott Eric a távolba.
 - Hiszen ők még csak gyerekek - akadtam ki.
 - Igen, de ők már régóta gyakorolnak erre és nagyon brutálisak - mosolygott rám Eric.
- Brutálisak? - eszmélt fel Alice.
- Nyugi láttam Ali-t már harcolni. Nem kell félteni.
 - Remélem igazad lesz - mondtam. Egyre idegesebb lettem. Mindenki hitt bennem csak azt nem tudták, hogy nem tudok átváltozni.

Felsorakoztunk a kezdéshez és az alfa elmagyarázta a szabályokat.
- Van egy vad az erdőben. Megsebeztük és a vérével átitattuk azt a kendőt. Szag alapján kell megtalálnotok és az lesz a győztes, aki elhozza az állatot. Segítséget nem kérhettek. Öt perc múlva kezdünk – mondta Jack.
Beszélni akartam Dean-nel, de sehol sem találtam. Egy pisztoly dörrenése jelezte, hogy a verseny elkezdődött. Visszamentem Jack-hez, hogy megszagoljam a rongyot. Még egyszer körülnéztem, hogy hátha megtalálom Dean-t és ott volt. Szemtől szemben állt velem és egy másik lányt csókolt. Földbegyökerezett a lábam.
- Valami baj van gyermekem? – kérdezte Jack.
- Semmi baj – mondtam és szagmintát vettem. Visszapillantottam Dean-re aki a másik lányt ölelte és szemrebbenés nélkül nézett rám. Mérhetetlen düh kerített hatalmába. Nem igaz, hogy a szemem előtt csal meg – gondoltam. Úgy éreztem, mint ha egy tőrrel ezerszer szúrna szíven. Ezzel a tettével elárult. Futásnak eredtem. Eszembe jutottak az együtt töltött idők, a kedves szavak, amiket a fülembe suttogott. A bánat a harag, és a fájdalom egyszerre mardostak belűről. Úgy éreztem, hogy a szerelem a legnagyobb kínzás a világon, amely könyörtelen és lassan emészt el. A könnyeimmel küszködtem. Csak futottam és futottam. Nem törődtem semmivel. El akartam menekülni minél messzebb Dean-től. Nem adhatsz fel minden – gondoltam. Lelassítottam a tempómon és elkezdtem keresni a vadat. Összpontosítottam, figyeltem a körülöttem való világra, de semmi. Nem ment. Nyugi! Csináld úgy, ahogy Dean mutatta – gondoltam magamban. Még Dean gondolatára is egyre mérgesebb lettem. Az indulat vulkánszerűen akart kitörni belőlem. Ismét futásnak eredtem. Ráugrottam egy fatörzsre és elrugaszkodtam. A levegőben változtam át. Az erő csak úgy száguldott az ereimben. Minél ingerültebb lettem annál nagyobb lett az erőm.  Beleszagoltam a levegőbe és azonnal megtaláltam az állatot. Követtem a nyomát. Már nagyon közel jártam, hogy megtaláljam mikor megszédültem és elvesztettem a nyomát. Összeszedtem magam és ismét a keresésére indultam. A szag most a másik irányba vezettek. Ismét elvesztettem a nyomát, olyan volt, mint ha körbe körbejárkálnék. Az illat minden irányból jött. Nem tudtam eldönteni, hogy merre mennyek. Forgott körülöttem a világ. Megtámaszkodtam az egyik fában. Nedvesnek éreztem a tapintását. Elkaptam onnan a kezem és láttam, hogy véres. Közelebbről is megnéztem a fát. Be volt kenve vérrel, mint a többi. Gúnyos nevetés törte meg a csendet.
- Látom, te hamarább rájöttél a kis csínyemre, mint a többiek – lépett elő az egyik fa mögül Susan.
- Az ellenfeleid félrevezetését nem nevezném csínynek, inkább csalás a megfelelő szó rá – vágtam neki vissza.
- Hogy fel van vágva a nyelved – nevette el magát. – Nem baj segítek ezen.
- És még is, hogyan? Illemtan órákat adsz azzal a címmel, hogy, hogyan beszélj képmutató falka társaiddal?
- Eddig fogalmam sem volt róla, hogy jöhettél ki Dean-el, de most már értem. Nincs bennetek tisztelet a falka iránt – mondta és megfeszítette a kezében lévő íjat. Egyenesen rám célzott. Menekülési utat kerestem.
- Tán a szarvast keresed? Megsúgom, neked pont feletted van – húzta gúnyos mosolyra a száját.
- Nem, de kösz az infót.
- Mind a ketten ugyanolyan arrogánsak vagytok – mondta és rám lőtt. Elugrottam a nyíl elől, de nem voltam elég gyors. A vállamba fúródott és az egyik fának szegezett. Susan közelebb jött hozzám.
- Mire nem képesek a gyerekek, igaz? Csak, hogy tud, egyidősek vagyunk – jött még közelebb.
- Hű, de hatásos volt a botox kezelésed. Ki az orvosod? Ha jobban belegondolok még se olyan jó. Ilyen fiatalon jó ráncos lehettél – nevettem fel.
- Arrogáns ribanc – rúgott bele a térdembe, ami hangos roppanással eltört. Felkiáltottam a fájdalomra. Susan hangos nevetésben tört ki. Elvágta a kötelet, amivel a szarvast a fára kötötte. Épp a lábam elé esett.
- Jó szenvedést! – mondta és elfutott a zsákmánnyal együtt.
Letörtem a nyílnak a végét és kihúztam a vállamból. Nem tudtam megállni a lábamon. Rongybabaként estem össze. Visszatettem a térdem a helyére. Gyorsan meggyógyult. Susan után mentem. Tudtam, ha megtalálom őt, akkor győzhetek. Kis időbe telt mire utolértem.
- Azt, hittem rohansz egyből vissza – álltam az útjába.
- Úgy is van, csak eljátszadozok még a többiekkel.
- Jó játék lehet. Én is beszállhatok?
- Bocsi, de ez egyszemélyes.
- Nem hinném – támadtam rá, de kitért az ütésem elől.  Megragadott és az egyik fának lökött. Lecsapni készült, de célt tévesztett és a fába ütötte a kezét. Kihasználtam az alkalmat és fejbe vágtam egy kővel. Az ütéstől elájult.
- Zakkant ribanc – mondtam és elvettem tőle a szarvast. Visszamentem a falkához. Dean éppen Jack-el beszélgetett, mikor észrevette, hogy megérkeztem. Odamentem hozzájuk. Dean-t figyelemre se méltattam.
- Ezt a csatát én nyertem – emeltem fel az őzet.
- Nagyszerű lányom – mondta Jack. Szemében büszkeség tükröződött. – Menj pihenj le egy kicsit. Nemsokára folytatjuk.
- Rendben – mondtam és eljöttem tőlük.
- Alison – hallottam Dean hangját, de nem figyeltem rá. – Várj már meg! – futott utánam.
- Dolgom van – mentem tovább.
- Beszélnünk kell – fogta meg a kezem.
- Nekünk nincs miről beszélnünk – rántottam el a kezem.
- De…- próbálkozott, de továbbmentem.
- Kérlek, beszéljük meg – fogta meg ismét a kezem.
- Ne érj hozzám – ordítottam rá. Közelebb húzott magához. Eltoltam magamtól és indulni akartam, mikor belészúrt egy tűt és beadott valamit nekem.
- Te meg mit csinálsz? – kiáltottam rá.
- Csak segíteni akarok. Kérlek hallgass meg.
- Menj a fenébe! – löktem el magamtól. Hirtelen megszédültem. Egyre gyengébbnek éreztem magam. Elkezdett körülöttem forogni a világ. Dean átölel. El akartam tolni magamtól, de nem volt hozzá elég erőm. Felnéztem néztem rá. Állta a pillantásom.
- Rohadj meg – mondtam és összeestem.

Mikor magamhoz tértem iszonyatosan hasogatott a fejem. Sötétség kerített hatalmába mindent. Átváltottam a szemem és körülnéztem. Egy barlangban voltam, de Dean nem volt ott velem. Hát persze ez már a második próba – gondoltam magamban. Felálltam a földről és megkerestem a kijáratott. Mikor kiértem a barlangból a Nap verőfényesen sütött. A madarak csiripelte. A téli állmából ébredezett az erdő. Elindultam vissza a falkához. Kicsit még szédültem ezért nem használtam a farkas erőt. Út közben gyönyörködtem a tájban. A földet itt-ott még hó fedte, de már előbújtak a hóvirágok. Hirtelen megroppan valami a talpam alatt és kirántotta alólam a lában. Bevertem a fejem és elsötétült előttem a világ. Arra ébredtem fel, hogy valaki leöntött vízzel. Fejjel lefelé lógtam egy fáról. Egy feketébe öltözött kapucnis alak lépett elém.
- Jó téged újra látni kutyuli – mondta és levette az arcát takaró kapucnit…