A kávézóban beszélgettünk Alice-el mikor a
telefonom újra megcsörrent. Felkaptam az asztalról és gyorsan kikapcsoltam.
- Ki volt az? – érdeklődött Alice.
- Senki – sóhajtottam.
- Senki nem lehetett. Valaki volt. Ki volt az Alison? – erősködött Alice.
- Dean volt az.
- És miért nem vetted fel? – kérdezősködött tovább.
- Mert nem akarok vele beszélni – vallottam be.
- Miért nem? Lehet, hogy valami fontos... – mondta Alice.
Kinyílt a kávázó ajtaja és hideg levegő áramlott be rajta.
- Már késő…
Hátra fordultam és megpillantottam Deant aki épp felénk közeledett.
- Francba - káromkodtam el magam. Egy cseppet sem örültem neki, hogy itt van.
- Most hirtelen miért kerülöd?
Nem tudtam Alice kérdésére válaszolni, mert Dean mellém lépett.
- Elmondanád, hogy mi a fenéért nem veszed fel? - kérdezte Dean dühösen.
- Neked is, szia - köszöntem neki.
- Dean - mondta Alice köszönésképpen.
Nem törődve Alice jelenlétével rátámaszkodott az asztalra és engem figyelt.
- Miért nem voltál hajlandó eljönni a megbeszélt időpontra? – lett egyre dühösebb.
- Dolgom volt – rántottam meg a vállam.
- Aha, értem – nyugtázta Dean. – De most úgy látom, hogy ráérsz.
- Most is dolgom van.
- Igen? És mi? – kérdezte Dean szarkasztikusan.
- Alice-el beszélgetek.
- Azt tudtok később is – mondta és megfogta a karom. – Gyere!
- Tudunk később is? - akadt ki Alice. - Nem, nem tudunk később! Vegyél vissza az egódból! Veled is ráér később beszélni!
- Te maradj ki ebből! - ripakodott rá Dean.
- Nem maradok ki és jó lenne, ha nem kezelnél úgy engem, mint egy... - elnyelte a mondat végét. - Jegyezd meg jól Dean Winchester, én nem vagyok és nem is leszek a Marionett-bábúd, oké? - beszélt egyre hangosabban a lány.
- Jobban teszed, ha nem ártod bele magad a falka ügyeibe - mondta fenyegető hangon Dean. - Inkább ülj fel a seprűdre és röpülj el innen.
- Ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek és mit ne! – mondta Alice.
Egy pillanatig farkas szemet néztek.
- Visszavehetnél a bunkózásból öreg! - szólalt meg ismét Alice. - Igen, boszi vagyok, de semmit nem ártottam neked, sőt megmentettelek egyszer a haláltól, úgyhogy jó lenne, ha megpróbálnál egy kicsit kedvesebb lenni velem, te öleb! Látod? Én is lehetek paraszt, de abból egyikünk se fog jól kijönni.
- Mit mondtál banya? – mordult fel Dean.
- Jól van, elég legyen – szóltam rájuk és felpattantam a székről. – Gyere – fordítottam Deant az ajtó felé.
Kimentünk a kávézóból a zord hideg télbe. A napsugarak szikrázva táncoltak a havas tájon.
Karba fontam a kezem és szemben megálltam Dean-el.
- Mit keresel itt? – kérdeztem mogorván.
- Téged – lépett közelebb.
- Megtaláltál. Szóval mit akarsz?
- Miért nem jöttél el az edzésre? – kérdezte.
- Mondtam dolgom volt.
- És e miatt a dolog miatt nem veszed fel a telefon? – lépett felém még egyet.
Nem válaszoltam Dean kérdésére.
- Miért kerülsz?
- Nem kerüllek.
- Akkor te minek nevezed ezt? – kérdezte arrogánsan. Egy lépésnyire álltunk egymástól.
- Mondjuk úgy, hogy kerülöm a bajt.
- Ó és én lennék az a baj? – húzta mosolyra a száját.
- Igen – jelentettem ki.
- Miért is? – kérdezte érzékin.
- Ha veled vagyok, akkor a baj mindig megtalál.
- Ez még nem ok arra, hogy kerülj – lépett még közelebb. Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy az arcomon éreztem a leheletét.
- De igen.
- Nem, nem az. Ez csak kifogás.
- Megcsókolsz, aztán lelépsz. Majd betörsz a szobámba és szinte elrabolsz – lettem egyre dühösem.
- Nem raboltalak el – tiltakozott.
- Felkaptál a válladra, mint egy krumplis zsákot és az erdőbe cipeltél – emeltem meg a hangom.
- Sietnünk kellet – veszítette el ő is a türelmét.
- Ja, utána ott hagytál Eric-el és napokig nem is jelentkeztél. Most meg azt hiszed, hogy küldesz egy SMS-t és már ott is vagyok – mondtam élesen.
- A te érdekeid képviseltem a falkában – mondta és átölelt.
Ösztönösen hátrább akartam lépni, de nem engedett el.
- Te miattad lettem farkas – csattantam fel. – Gyűlöllek Dean!
Közelebb húzott magához és megcsókolt. Úgy éreztem, mint ha kicsúszott volna alólam a talaj és csak ő tudna megtartani. Átkaroltam és visszacsókoltam. Beletúrt a hajamba és egyre hevesebben csókolt. Megszűnt körülöttünk létezni a világ és belefeledkeztünk a csókba. Zihálva váltunk el egymástól.
- Az érzés kölcsönös – lihegte Dean.
Apró csókot leheltem az ajkára mire szorosabban ölelt magához.
- Mennünk kéne – cirógatta meg az arcom.
Nem válaszoltam csak kábán bólintottam.
- Egy óra múlva találkozzunk az erdőben – mondta és megpuszilta az arcom.
Kibontakoztam az öleléséből és a kávézó felé fordultam ahol Alice elkerekedett szemekkel meredt ránk. Visszamentem hozzá és leültem vele szemben.
- Alison Argent. Ez meg mi volt odakint? - húzta fel a szemöldökét Alice.
- Semmi – válaszoltam kissé gyorsabban, mint ahogy szerettem volna.
- A semmi nem ilyen, és nem szokták élvezni az emberek...
Az iménti szenvedélyes csókra gondoltam és éreztem, ahogy elpirulok.
- Ö most mennem kell – mondtam és összeszedtem a cuccom. - Bocsi. Ezt én állom - mutattam a kávékra. – Szia – köszöntem el tőle.
- Oké, szia – sóhajtotta.
- Ki volt az? – érdeklődött Alice.
- Senki – sóhajtottam.
- Senki nem lehetett. Valaki volt. Ki volt az Alison? – erősködött Alice.
- Dean volt az.
- És miért nem vetted fel? – kérdezősködött tovább.
- Mert nem akarok vele beszélni – vallottam be.
- Miért nem? Lehet, hogy valami fontos... – mondta Alice.
Kinyílt a kávázó ajtaja és hideg levegő áramlott be rajta.
- Már késő…
Hátra fordultam és megpillantottam Deant aki épp felénk közeledett.
- Francba - káromkodtam el magam. Egy cseppet sem örültem neki, hogy itt van.
- Most hirtelen miért kerülöd?
Nem tudtam Alice kérdésére válaszolni, mert Dean mellém lépett.
- Elmondanád, hogy mi a fenéért nem veszed fel? - kérdezte Dean dühösen.
- Neked is, szia - köszöntem neki.
- Dean - mondta Alice köszönésképpen.
Nem törődve Alice jelenlétével rátámaszkodott az asztalra és engem figyelt.
- Miért nem voltál hajlandó eljönni a megbeszélt időpontra? – lett egyre dühösebb.
- Dolgom volt – rántottam meg a vállam.
- Aha, értem – nyugtázta Dean. – De most úgy látom, hogy ráérsz.
- Most is dolgom van.
- Igen? És mi? – kérdezte Dean szarkasztikusan.
- Alice-el beszélgetek.
- Azt tudtok később is – mondta és megfogta a karom. – Gyere!
- Tudunk később is? - akadt ki Alice. - Nem, nem tudunk később! Vegyél vissza az egódból! Veled is ráér később beszélni!
- Te maradj ki ebből! - ripakodott rá Dean.
- Nem maradok ki és jó lenne, ha nem kezelnél úgy engem, mint egy... - elnyelte a mondat végét. - Jegyezd meg jól Dean Winchester, én nem vagyok és nem is leszek a Marionett-bábúd, oké? - beszélt egyre hangosabban a lány.
- Jobban teszed, ha nem ártod bele magad a falka ügyeibe - mondta fenyegető hangon Dean. - Inkább ülj fel a seprűdre és röpülj el innen.
- Ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek és mit ne! – mondta Alice.
Egy pillanatig farkas szemet néztek.
- Visszavehetnél a bunkózásból öreg! - szólalt meg ismét Alice. - Igen, boszi vagyok, de semmit nem ártottam neked, sőt megmentettelek egyszer a haláltól, úgyhogy jó lenne, ha megpróbálnál egy kicsit kedvesebb lenni velem, te öleb! Látod? Én is lehetek paraszt, de abból egyikünk se fog jól kijönni.
- Mit mondtál banya? – mordult fel Dean.
- Jól van, elég legyen – szóltam rájuk és felpattantam a székről. – Gyere – fordítottam Deant az ajtó felé.
Kimentünk a kávézóból a zord hideg télbe. A napsugarak szikrázva táncoltak a havas tájon.
Karba fontam a kezem és szemben megálltam Dean-el.
- Mit keresel itt? – kérdeztem mogorván.
- Téged – lépett közelebb.
- Megtaláltál. Szóval mit akarsz?
- Miért nem jöttél el az edzésre? – kérdezte.
- Mondtam dolgom volt.
- És e miatt a dolog miatt nem veszed fel a telefon? – lépett felém még egyet.
Nem válaszoltam Dean kérdésére.
- Miért kerülsz?
- Nem kerüllek.
- Akkor te minek nevezed ezt? – kérdezte arrogánsan. Egy lépésnyire álltunk egymástól.
- Mondjuk úgy, hogy kerülöm a bajt.
- Ó és én lennék az a baj? – húzta mosolyra a száját.
- Igen – jelentettem ki.
- Miért is? – kérdezte érzékin.
- Ha veled vagyok, akkor a baj mindig megtalál.
- Ez még nem ok arra, hogy kerülj – lépett még közelebb. Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy az arcomon éreztem a leheletét.
- De igen.
- Nem, nem az. Ez csak kifogás.
- Megcsókolsz, aztán lelépsz. Majd betörsz a szobámba és szinte elrabolsz – lettem egyre dühösem.
- Nem raboltalak el – tiltakozott.
- Felkaptál a válladra, mint egy krumplis zsákot és az erdőbe cipeltél – emeltem meg a hangom.
- Sietnünk kellet – veszítette el ő is a türelmét.
- Ja, utána ott hagytál Eric-el és napokig nem is jelentkeztél. Most meg azt hiszed, hogy küldesz egy SMS-t és már ott is vagyok – mondtam élesen.
- A te érdekeid képviseltem a falkában – mondta és átölelt.
Ösztönösen hátrább akartam lépni, de nem engedett el.
- Te miattad lettem farkas – csattantam fel. – Gyűlöllek Dean!
Közelebb húzott magához és megcsókolt. Úgy éreztem, mint ha kicsúszott volna alólam a talaj és csak ő tudna megtartani. Átkaroltam és visszacsókoltam. Beletúrt a hajamba és egyre hevesebben csókolt. Megszűnt körülöttünk létezni a világ és belefeledkeztünk a csókba. Zihálva váltunk el egymástól.
- Az érzés kölcsönös – lihegte Dean.
Apró csókot leheltem az ajkára mire szorosabban ölelt magához.
- Mennünk kéne – cirógatta meg az arcom.
Nem válaszoltam csak kábán bólintottam.
- Egy óra múlva találkozzunk az erdőben – mondta és megpuszilta az arcom.
Kibontakoztam az öleléséből és a kávézó felé fordultam ahol Alice elkerekedett szemekkel meredt ránk. Visszamentem hozzá és leültem vele szemben.
- Alison Argent. Ez meg mi volt odakint? - húzta fel a szemöldökét Alice.
- Semmi – válaszoltam kissé gyorsabban, mint ahogy szerettem volna.
- A semmi nem ilyen, és nem szokták élvezni az emberek...
Az iménti szenvedélyes csókra gondoltam és éreztem, ahogy elpirulok.
- Ö most mennem kell – mondtam és összeszedtem a cuccom. - Bocsi. Ezt én állom - mutattam a kávékra. – Szia – köszöntem el tőle.
- Oké, szia – sóhajtotta.
Az erdőben sétáltam. Dean-t kerestem, de nem
találtam sehol se. Behunytam a szemem és rá összpontosítottam. Merre vagy?-
kérdeztem gondolatban. Az erdőben - hallottam Dean válaszát a fejemben. –
Megmutatom. Éreztem, ahogy Dean bebocsájtást enged a gondolataiba. Lassan
kúsztak az agyamba a képek és szépen kirajzolódott előttem az a táj, amit ő
lát. Ösztönösen tudtam, hogy merre kell mennem, mint ha már ismerném azt a
helyet. Kis időbe telt mire megérkeztem. Körül néztem. Az erdő színpompás
világa átváltozott szikrázó fehérré. Csupasz faágak hajladoztok az erős
szélben. Kihalt volt minden, nem lehetett állat neszeket hallani. Egy barlang
előtt álltam. A barlang bejáratában Dean jelent meg. Szeme ragyogott és száján
pimasz mosoly ült. Nem viselt pólót.
Lassan szemügyre vettem széles vállát, erős karját. A bőre alatt
erőteljesen rajzolódtak ki izmai. Tekintetem az oldalán díszelgő hegre vándorolt.
Eszembe jutott az együtt töltött órák mikor meglőtték. Éreztem, hogy kissé
elpirulok.
- Khm – köszörültem meg a torkom. – Hogy, hogy nem fázol ilyen hidegben?
- Ha engednél az ösztöneidnek, akkor te se fáznál – mondta és megvonta a vállát.
A barlang felé fordul és intett a fejével, hogy kövessem. Vonakodva léptem be oda. Vak sötét volt. Éreztem, ahogy Dean mellém lép.
- Szabad? – kérdezte gyengéden. Megfogta a kezem és óvatosan a barlang belseje felé vezetett. Kis idő múlva az alagút végén halványsárga derengést láttam és elengedett. Előre halad, hogy mutassa az utat. Egy tágas helyiségbe érkeztünk, amit fáklyák világítottak meg. A falak foltokban vérvörösek voltak. Közelebb léptem, hogy megnézzem. Kéz és mancs lenyomatok voltak, amik sűrűn behálózták azt. A hideg futkosott a hátamon.
- Mi ez a hely? – kérdeztem bizonytalanul.
- A monda szerint itt született Ronald Winchester. A falka alapítója – monda és mellém lépett.
- És mik ezek? – mutattam a falra.
- Mikor egy fiatal farkast a falka tagjává avatunk, akkor egyedül kell elfognia az első zsákmányát. A vérébe mártja a kezét emberi vagy farkas alakban és a falra rajzolja annak mintáját – magyarázta Dean.
- A te kézlenyomatod is itt van?
- Igen. Sok dolgunk van még – mondta és a barlang közepében leterített pokrócra letelepedet.
Szó nélkül követtem.
- A kiválasztás három hónap múlva lesz.
- Mi az a kiválasztás – kérdeztem.
- A falka élete hierarchikusan épül fel. Minden tagnak megvan a maga rangja. A kiválasztás során a farkas megnevezi, hogy milyen szerepet szeretne betölteni a falka életében és, hogy kiérdemelje azt különböző próbatételeket kell kiállnia. A te esetedben hármat.
- Hármat? Miért pont annyit?
- Azért mert a béta rangját nevezted meg ami az alfa után a legjelentősebb – mondta. Arckifejezésem láttán folytatta: - Az alfa a falka legerősebb tagja ő vezeti, a falkát. Van egy párja, akit ő választ és vele alkotja az alfa párt. Utánuk a rangsorban a béta következik, aki védelmezi a falkát.
- Értem. És te milyen rangban vagy?
- Béta vagyok, ha sikeres lesz a kiválasztás, akkor a falka szabályai szerint a párom leszel.
Kérdőn felhúztam a szemöldököm.
- Nem, úgy hanem a rangsorban.
- Mi az a három próbatétel?
- Az első a vadászat lesz. A második a tájékozódás. A harmadik a közel harc lesz.
- Elég lesz erre három hónap?
- Remélem. A fiatal farkasok minden évben összecsapnak és haladnak felfelé a ranglétrán. Ezekre hosszú évekig készülnek.
- Hát ez bíztató – jegyeztem meg. – És hol fogjuk kezdeni?
- Az alapoknál. Kétféle képen lehet valakiből farkas. Vagy megharapják, vagy úgy születik, hogy az. Ahhoz, hogy valaki születése óta az legyen a szüleinek is annak kell lenniük.
- De nekem biztos, hogy nem azok. Észrevettem volna, ha farkasok.
- Lehet, de vannak olyanok, akik nem tudnak átalakulni.
- Azt akarod ezzel mondani, hogy született vagyok?
- Igen. Úgy, mint én.
- Az kizárt dolog – tiltakoztam.
- Mikor belépsz, az erdőbe úgy érzed, mint ha hazatalálnál. Igazam van?
Kérdésére nem válaszoltam csak rá meredtem.
- A heves természeted, az önfejűséged arra utal, hogy vérbeli farkas vagy – mondta Dean.
Párpercig néma csendben ültünk.
- A falkának szigorú szabályai vannak. Az első és a legfontosabb a farkas ereje a falkában, a falka ereje a farkasban. A második az, hogy a vadonban, vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg – mondta Dean. Hosszú órákig mesélt a falka életéről. Sosem láttam még ilyennek. Szeme csillogott miközben beszélt. Látszott rajta, hogy szeret az lenni ami. Bepillantást engedett a mindennapjaiba. Megmutatta a valódi énjét. Ez a Dean Winchester, akit megismertem lenyűgözött.
- A farkasok mindig a falka érdekeit nézik – mondta végül.
- Mi van azokkal, akik nem élnek falkában?
- A klánok nem tűrik meg a kóborokat. Kötelezik őket, hogy lépjenek be, ha nem akkor megölik őket.
Megdöbbentet az, amit mondott.
- Át tudsz változni? – kérdezte.
- Sokszor változtam már át, de nem igazán tudom irányítani – vallottam be.
- Jó akkor gyakoroljuk – mondta és közelebb ült hozzám.
Egymás mellet ültünk.
- Ahhoz, hogy átváltozz, el kell fogadnod, ami vagy. Akarnod kell azt.
- Jó.
- Összpontosíts. Képzeld el, hogy átváltozol – mondta gyengéden.
- Várj! Hogyan tudok ember lenni ismét? – kérdeztem.
- Ugyanaz a módszerrel. Elképzeled, hogy ismét ember vagy. Van más módszer is – mondta elgondolkodva. – Ha fizikai fájdalom ér, akkor azonnal visszaváltozol.
- Fizikai fájdalom hatására – ismételtem. A felismerés villámcsapásként ért. Elfogott a düh. – De te… - kezdtem mérgesen.
- Hát igen – emelte fel védekezőn a kezét. – Nagyon nehéz volt farkasként maradnom.
- Hogyan tudtál végig úgy maradni? – lettem egyre dühösebb.
- Sehogy. Amint elaludtál visszaváltoztam – mosolyodott el.
- Micsoda? – akadtam ki. – Ott aludtál mellettem?
- Pontosabban a mellkasomon feküdtél nem mellettem – szélesebb mosolyra húzta a száját.
- Miért nem szóltál? – a harag vulkánként készült feltörni bennem.
- Olyan békésen aludtál. Nem akartalak felkölteni.
- Békésen aludtam? – emeltem meg a hangom.
- Inkább koncentrálj az átváltozásra – a vigyor az arcáról egy percre sem tűnt el.
Élesen kifújtam a levegőt. Összpontosítani próbáltam. Elképzeltem, hogy átváltozok és vártam. Nem történt semmi.
- Nem megy – ahogy kimondtam a fények intenzívebbek lettek és átváltoztam.
- Látod, megy ez – mondta Dean elégedetten.
Arra gondoltam, hogy milyen emberi alakban lenni és már úgy is voltam.
- Gyorsan tanulsz – jegyezte meg Dean. Elővett egy kis dobozt és felpattintotta a tetejét. Egy apró fehér egér volt benne. Kivette és elengedte. – A vadászaton előbb kell majd elkapnod a zsákmányod, mint az ellenfelednek. Most ezt fogom megtanítani neked – magyarázta. – Csukd be a szemed! Gondolj az egérre, hogy merre mehetett, hogy most hol van. Csak őrá figyel! Szagolj bele a levegőbe! Szűrd ki az ő szagát.
Követtem Dean utasításait. Behunytam a szemem és magam elé képzeltem, ahogy az egér elszalad. Rá koncentráltam. Sikerült. Apró szív halk dobogása ütötte meg a fülem. Dean ajkai az enyémre tapadtak. A puha nyomás alatt szétnyíltak az ajkaim. Átölelt és az ölébe húzott. A karomat a nyaka köré fontam. Egyre hevesebben és hevesebben csókoltuk egymást. Beletúrt a hajamba. Végig simítottam a vállán aztán a kezem a hátára tévedt. Közelebb húztam magamhoz. Belefeledkeztünk a csókba. Úgy éreztem, mint ha az idő megállt volna. Csak Dean karjai közt akartam lenni. Végig csókolta az állam majd az ajka a nyakamra tévedt.
- Haragszol még rám? – lehelte két csók között.
Arcát a tenyereim közé fogtam.
- Rád mindig – mondtam és megcsókoltam.
- Khm – köszörültem meg a torkom. – Hogy, hogy nem fázol ilyen hidegben?
- Ha engednél az ösztöneidnek, akkor te se fáznál – mondta és megvonta a vállát.
A barlang felé fordul és intett a fejével, hogy kövessem. Vonakodva léptem be oda. Vak sötét volt. Éreztem, ahogy Dean mellém lép.
- Szabad? – kérdezte gyengéden. Megfogta a kezem és óvatosan a barlang belseje felé vezetett. Kis idő múlva az alagút végén halványsárga derengést láttam és elengedett. Előre halad, hogy mutassa az utat. Egy tágas helyiségbe érkeztünk, amit fáklyák világítottak meg. A falak foltokban vérvörösek voltak. Közelebb léptem, hogy megnézzem. Kéz és mancs lenyomatok voltak, amik sűrűn behálózták azt. A hideg futkosott a hátamon.
- Mi ez a hely? – kérdeztem bizonytalanul.
- A monda szerint itt született Ronald Winchester. A falka alapítója – monda és mellém lépett.
- És mik ezek? – mutattam a falra.
- Mikor egy fiatal farkast a falka tagjává avatunk, akkor egyedül kell elfognia az első zsákmányát. A vérébe mártja a kezét emberi vagy farkas alakban és a falra rajzolja annak mintáját – magyarázta Dean.
- A te kézlenyomatod is itt van?
- Igen. Sok dolgunk van még – mondta és a barlang közepében leterített pokrócra letelepedet.
Szó nélkül követtem.
- A kiválasztás három hónap múlva lesz.
- Mi az a kiválasztás – kérdeztem.
- A falka élete hierarchikusan épül fel. Minden tagnak megvan a maga rangja. A kiválasztás során a farkas megnevezi, hogy milyen szerepet szeretne betölteni a falka életében és, hogy kiérdemelje azt különböző próbatételeket kell kiállnia. A te esetedben hármat.
- Hármat? Miért pont annyit?
- Azért mert a béta rangját nevezted meg ami az alfa után a legjelentősebb – mondta. Arckifejezésem láttán folytatta: - Az alfa a falka legerősebb tagja ő vezeti, a falkát. Van egy párja, akit ő választ és vele alkotja az alfa párt. Utánuk a rangsorban a béta következik, aki védelmezi a falkát.
- Értem. És te milyen rangban vagy?
- Béta vagyok, ha sikeres lesz a kiválasztás, akkor a falka szabályai szerint a párom leszel.
Kérdőn felhúztam a szemöldököm.
- Nem, úgy hanem a rangsorban.
- Mi az a három próbatétel?
- Az első a vadászat lesz. A második a tájékozódás. A harmadik a közel harc lesz.
- Elég lesz erre három hónap?
- Remélem. A fiatal farkasok minden évben összecsapnak és haladnak felfelé a ranglétrán. Ezekre hosszú évekig készülnek.
- Hát ez bíztató – jegyeztem meg. – És hol fogjuk kezdeni?
- Az alapoknál. Kétféle képen lehet valakiből farkas. Vagy megharapják, vagy úgy születik, hogy az. Ahhoz, hogy valaki születése óta az legyen a szüleinek is annak kell lenniük.
- De nekem biztos, hogy nem azok. Észrevettem volna, ha farkasok.
- Lehet, de vannak olyanok, akik nem tudnak átalakulni.
- Azt akarod ezzel mondani, hogy született vagyok?
- Igen. Úgy, mint én.
- Az kizárt dolog – tiltakoztam.
- Mikor belépsz, az erdőbe úgy érzed, mint ha hazatalálnál. Igazam van?
Kérdésére nem válaszoltam csak rá meredtem.
- A heves természeted, az önfejűséged arra utal, hogy vérbeli farkas vagy – mondta Dean.
Párpercig néma csendben ültünk.
- A falkának szigorú szabályai vannak. Az első és a legfontosabb a farkas ereje a falkában, a falka ereje a farkasban. A második az, hogy a vadonban, vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg – mondta Dean. Hosszú órákig mesélt a falka életéről. Sosem láttam még ilyennek. Szeme csillogott miközben beszélt. Látszott rajta, hogy szeret az lenni ami. Bepillantást engedett a mindennapjaiba. Megmutatta a valódi énjét. Ez a Dean Winchester, akit megismertem lenyűgözött.
- A farkasok mindig a falka érdekeit nézik – mondta végül.
- Mi van azokkal, akik nem élnek falkában?
- A klánok nem tűrik meg a kóborokat. Kötelezik őket, hogy lépjenek be, ha nem akkor megölik őket.
Megdöbbentet az, amit mondott.
- Át tudsz változni? – kérdezte.
- Sokszor változtam már át, de nem igazán tudom irányítani – vallottam be.
- Jó akkor gyakoroljuk – mondta és közelebb ült hozzám.
Egymás mellet ültünk.
- Ahhoz, hogy átváltozz, el kell fogadnod, ami vagy. Akarnod kell azt.
- Jó.
- Összpontosíts. Képzeld el, hogy átváltozol – mondta gyengéden.
- Várj! Hogyan tudok ember lenni ismét? – kérdeztem.
- Ugyanaz a módszerrel. Elképzeled, hogy ismét ember vagy. Van más módszer is – mondta elgondolkodva. – Ha fizikai fájdalom ér, akkor azonnal visszaváltozol.
- Fizikai fájdalom hatására – ismételtem. A felismerés villámcsapásként ért. Elfogott a düh. – De te… - kezdtem mérgesen.
- Hát igen – emelte fel védekezőn a kezét. – Nagyon nehéz volt farkasként maradnom.
- Hogyan tudtál végig úgy maradni? – lettem egyre dühösebb.
- Sehogy. Amint elaludtál visszaváltoztam – mosolyodott el.
- Micsoda? – akadtam ki. – Ott aludtál mellettem?
- Pontosabban a mellkasomon feküdtél nem mellettem – szélesebb mosolyra húzta a száját.
- Miért nem szóltál? – a harag vulkánként készült feltörni bennem.
- Olyan békésen aludtál. Nem akartalak felkölteni.
- Békésen aludtam? – emeltem meg a hangom.
- Inkább koncentrálj az átváltozásra – a vigyor az arcáról egy percre sem tűnt el.
Élesen kifújtam a levegőt. Összpontosítani próbáltam. Elképzeltem, hogy átváltozok és vártam. Nem történt semmi.
- Nem megy – ahogy kimondtam a fények intenzívebbek lettek és átváltoztam.
- Látod, megy ez – mondta Dean elégedetten.
Arra gondoltam, hogy milyen emberi alakban lenni és már úgy is voltam.
- Gyorsan tanulsz – jegyezte meg Dean. Elővett egy kis dobozt és felpattintotta a tetejét. Egy apró fehér egér volt benne. Kivette és elengedte. – A vadászaton előbb kell majd elkapnod a zsákmányod, mint az ellenfelednek. Most ezt fogom megtanítani neked – magyarázta. – Csukd be a szemed! Gondolj az egérre, hogy merre mehetett, hogy most hol van. Csak őrá figyel! Szagolj bele a levegőbe! Szűrd ki az ő szagát.
Követtem Dean utasításait. Behunytam a szemem és magam elé képzeltem, ahogy az egér elszalad. Rá koncentráltam. Sikerült. Apró szív halk dobogása ütötte meg a fülem. Dean ajkai az enyémre tapadtak. A puha nyomás alatt szétnyíltak az ajkaim. Átölelt és az ölébe húzott. A karomat a nyaka köré fontam. Egyre hevesebben és hevesebben csókoltuk egymást. Beletúrt a hajamba. Végig simítottam a vállán aztán a kezem a hátára tévedt. Közelebb húztam magamhoz. Belefeledkeztünk a csókba. Úgy éreztem, mint ha az idő megállt volna. Csak Dean karjai közt akartam lenni. Végig csókolta az állam majd az ajka a nyakamra tévedt.
- Haragszol még rám? – lehelte két csók között.
Arcát a tenyereim közé fogtam.
- Rád mindig – mondtam és megcsókoltam.
