1. Fejezet ~ Első nap az új életben

Alison szemszöge:
Egy erőben vagyok. Rémülten nézek szét, de sötét van. Nem látok semmit. A távolból egy fájdalmas farkas üvöltés hallatszódik. Megreccsen mögöttem egy faág a földön. Közeledik felém, de nem látom, csak érzem. Rohanni kezdek. Egyre csak rohanok. Minél messzebb szeretnék kerülni tőle. Mégis. Olyan, mintha egyre közelebb lennék hozzá. Megbotlok egy fa gyökerében, és a földre estem. Kibicsaklott a bokám. Utolért. Szemtől szembe vagyunk egymással. A félelemtől mozdulni sem tudok. A hideg lassan kúszik fel a hátamon centiről centire. Olyan volt, mintha testem minden pontjába egy tűt szúrnának. A sötétben megvillannak zöld szemei. Gyönyörűek, mégis félelmet ébresztenek bennem. Menekülni akarok, de nem tudok. A felhők mögül előbújik a hold. Már látom. Egy farkas. Tekintete az enyémbe fúródik, mondani akar valamit, de csak élesen csipogó hangot hallok.

- Bibbip-bibbip – riadtan ébredtem fel. Kinyomtam az ébresztő órát, és lassan kikecmeregtem az ágyból. A fürdőszobában rendbe szedtem magam és siettem a szekrényemhez. A kedvenc fekete felsőm hozzá egy csőszáru farmert vetettem fel. Tökéletesen illik a motoros csizmámhoz és a bőrdzsekimhez.
- Alison gyere már! Nem illik elkésni a suliból az első nap – gyorsan lementem a konyhába, ahol anya már várt. Elvettem az uzsonnám a pultról, és már rohantam volna is a garázs felé, mikor anya visszahívott.
- Mutasd magad – végig nézett rajtam. – Szép vagy, de ez a motoros csizma nem kellene.
- Miért? Imádom, és még megy is kocsimhoz. – válaszomra felnevetett és búcsút intett.

A garázsba siettem és már ott várt útra készen egy fekete 1967 Chevrolet impala. 

 Pár perc múlva már a suli felé vezető főúton vezettem végig. Felhők gyülekeztek az égen, nagy dörgés-csattogás hallatszódott. Eleredt az eső. Oldalra pillantottam, valami megmozdult a bokorban. Á nem, az nem lehet, biztos csak a szél mozgatta a fákat és a bokrokat. Pillantásomat vissza tereltem az útra, s láttam, hogy egy farkas kiszaladt az út közepére az erdőből. Dudáltam, de az állat meg sem mozdult. Szilárdan állt ott, nem félt az autó közeledésétől. Próbáltam megállni, de nem tudtam. Az út nagyon csúszott. Egyre csak közeledtem, de ő még csak meg sem mozdult. Félre rántottam a kormányt, hogy el ne csapjam. A kocsi nagyot pördült az úton és keresztbe állt meg. Szívem vadul kalimpált, az adrenalin szintem az egekbe szökkent. Kinéztem a szélvédőn, de nem láttam az állatot. Kiszálltam a kocsiból, hogy megnézzem elütöttem-e, de már nem volt ott.

Becsengő után tíz perccel érkeztem meg a suli parkolójába. Leparkoltam, s bementem az épületbe. A titkárságon egy kissé gömbölyded nő fogadott.
- Biztosan te vagy Alison. Már nagyon vártunk – kezembe nyomott pár papírt.
- Ez itt az órarended, és ezeket add oda a tanárnak – mutatott a kezemben lévő stócra. Ránéztem az órarendre. Remek az első órám töri.
- Meg tudná nekem mondani, hogy merre van a 215-ös terem?

- A második emeletem a folyosó végén balra.
- Köszönöm.
A terem előtt mély levegőt vettem majd beléptem. Az eddig fáradtan maguk elé bámuló szem párak mind engem fürkésztek. Egyet kivéve. Az ablak felőli padsor utolsó padjában ülő srác kifelé bámult az ablakon, és nem törődött azzal, hogy beléptem. Odaadtam a tanárnak a papírokat, aki gyorsan átnézte annak tartalmát.
- Rendben - szólalt meg a tanár. – Engem Mr. Whitman-nak hívnak. Kérlek, mutatkozz be nekünk.
- Jó napot kívánok Uram! Sziasztok! A nevem Alison, Alison Argent – ahogy kimondtam a vezetéknevem a fiú –aki eddig nem nézet rám– most hirtelen rám villantotta szemeit. Tekintete az enyémbe mélyedt, úgy nézett rám, mintha valami rosszat mondtam volna.
- Na, ki szeretne Alison padtársa lenni? – törte meg a csendet Mr. Whitman. Egy rövid fekete hajú lány emelte fel a kezét. – Alice, úgy látom, lesz egy padtársad.
Leültem a lány mellé és vártam az óra végét.

Nemsokára ki is csengettek.
- Szia! Engem Alice Cullen-nek hívnak – üdvözölt mosolyogva a lány.
- Helló! – köszöntem neki, és intéztem hozzá egy kedves mosolyt. – Segítenél megtalálni a termeket? Nem nagyon ismerem még ki magam a suliban.
- Persze, ezer örömmel - mosolygott szélesen. Úgy láttam pörgött ezerrel. – Mutasd csak az órarended. Ma egész nap ebben a teremben leszünk. Mikor költöztetek ide?
- Most a nyár végén - mosolyodtam el halványan.
- Értem. Én tavaly – mosolygott.
- Az jó. És szereted ezt a várost?
- Misztikus, mit ne mondjak - bólintotta. - És amúgy megtudhatom, miért költöztetek ide? Vagy túl sokat kérdezek? - kacagta.
- Nem kérdezel sokat. Az apámat egy vadászat során széttépte egy medve, környezetváltozásra volt szükségünk.
- Értem - lett hirtelen szótlan. - Sajnálom.
- Semmi gond. Megmondanád, kinek mi a neve le szeretném írni az ülésrendet.
- Nagyon szívesen – válaszolta. Elkezdte sorolni a neveket én meg sebesen írni kezdtem azokat. - És végül Dean – mondta.

Megállt a kezemben a toll, és hirtelen gyengének éreztem a végtagjaimat. Kiesett a toll a kezemből, s lassan hátra fordultam. A srác még mindig engem nézett, éreztem a pillantását a hátamon.
- Baj van Ali? - szedte fel a tollat Alice. Visszafordultam hozzá.
- Nincs – válaszoltam röviden. – Köszönöm, hogy felvetted a tollam.
- Nincs mit - mosolygott. - Remélem, van idegzeted a matekhoz. Mert most az lesz. Fél csoporttal. Te is ebben leszel ugye?
- Ööö azt hiszem igen – néztem vissza Dean-re. - És rendes?
- A matektanár? - nézett rám értetlenül. - Kicsit túlságosan is nyugodt, de rendes – mosolygott.
- Az jó, de igazság szerint másra gondoltam.
- Ja, hogy Dean?! Normális - bólintott, majd intett a srácnak, de ő csak megrázta a fejét.
- Értem. Kérdezhetek valamit? – kezdtem el babrálni tollammal.
- Aham – mosolygott még mindig oly könnyedén és töretlenül.
- Élnek a környéken farkasok? - szeme elkerekedett és elhalkult.
- Úgy hallottam igen. – bólintott. - Na, nem menekülök, csak matekon nem itt ülök - ekkor még egy csapat tini özönlött be. - Másik osztályokkal vagyunk összevonva. Itt is ülnek, azt hiszem - tette hozzá.
- Értem – dörmögtem az orrom alatt.

Becsengettek, és elkezdődött a matek óra. A nap további része unalmasan telt. Suli után bepattantam a kocsiba, és hazavezettem. Táskámat a sarokba dobtam, s fáradtam rogytam össze az ágyra.