10. Fejezet ~ Aki egyszer farkast kiált

A nap már lemenőben volt. A hűvös szél lágyan simogatta az arcomat miközben gyorsítottam a tempómon. Az erdőben futottam. Már a szokásommá vált az esti futás. Nem tudom miért, de úgy éreztem van valami különleges ebben az erdőben. Mintha hívogatott volna. Olyan érzés volt, mint ha ide tartoznék, mint mikor az eltévedt gyermek hazatalál szerető szülei karjaiba. A talpam alatt éles roppanással tör ketté egy faág. A távolból mozgásra lettem figyelmes. Lelassítottam a lépteimet, az a valami hihetetlen gyorsasággal siklott el előttem. Egy pillanatra eltűnt aztán ismét felbukkant. Körülöttem cikázott. Hallottam dühös morgását. A házunk felé vettem az irányt és elkezdtem rohanni. Nem jutottam messzire, mert az állat elém került és az utamat állta. A farkas volt az. Eddig azt hittem, hogy megbízhatok benne, de tévedtem. Tekintete zavart volt. Elkezdett vicsorogni rám. Teste megfeszült, rám akarta vetni magát, de összeesett. Nem mozdult, ott feküdt a földön. Abban a pillanatban minden kétségem elillant afelől, hogy  bízhatok-e benne. Oda siettem hozzá, hogy megnézzem. Nehezen vette a levegőt. Letérdeltem hozzá, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. Bundája vérrel volt áztatva. A saját vére volt az. Meglőtték. Teste görcsbe rándult a fájdalomtól és elkezdett nyüszíteni. Nehézkesen felemelte a fejét és bocsánat kérően nézett rám, majd a kimerültségtől visszaejtette a földre. Iszonyatos volt ilyen rossz állapotban látni. Valamit tennem kellet, nem hagyhattam ott magára.
- Figyelj rám! Lehet, hogy tudok segíteni, de ahhoz haza kéne mennem, te nem maradhatsz itt – mondtam. – Van még annyi energiád, hogy el tudj menni hozzánk?
A farkas nem reagált a kérdésemre csak nézett maga elé.
- Kérlek, válaszolj! – sürgettem, de ő még mindig csak maga elé bámult. – Nézz rám, ha el tudsz menni hozzánk.
A farkas rám szegezte a tekintetét, majd felpattant a földről és elviharzott.

A ház hátsó ajtajához érve láttam, hogy a farkas a küszöbön fekszik. Amint megpillantott nehézkesen felkelt. Kinyitottam az ajtót és intettem neki, hogy menjen be. Vonakodva nézett rám majd belépett az előszobába.
- Anya valószínűleg még itthon van, a garázsba tudom addig ellátni a sebeidet – mondtam halkan. A farkas alig láthatóan bólintott és elindult a garázs felé. Szorosan a nyomában voltam. Olyan otthonosan mozgott a házban, mint ha minden pontját ismerné. Végig ment az előszobán majd megtorpant a garázsba vezető ajtó előtt.
- Gyere – mondtam kedvesen és kinyitottam előtte az ajtót. – Maradj itt és ne csapj zajt! Pár perc és visszajövök.
Az emeletre mentem, hogy keressek pár takarót, ködszert és fertőtlenítő szert. Benéztem anya szobájába, hogy itthon van – e még, de már elment. Visszamentem a garázsba ahol már a farkas várt.
- Úgy néz ki anya már elment – mondtam a farkasnak és leterítetem a földre egy plédet. – Gyere, feküdj le! Nagyon kimerült lehetsz.
Az állat vonakodás nélkül engedelmeskedett. Letérdeltem mellé, hogy kitisztítsam a sérülését. Lemostam a bundájáról a vért és elkezdtem kitisztítani az oldalán lévő sebet.
- Az oldaladba fúródott egy golyó azt ki kell szednem. Ez egy kicsit fájni fogy – mondtam és egy csipesszel kiszedtem a töltényt a testéből. A fájdalomtól megremegett a teste. A lőszer fémesen csillogott a kezemben, ezüstnek nézett ki.
- Semmi baj már kiszedtem. Pár perc és kész már csak lefertőtlenítem – mondtam lágyan. – Jól van kész is.
A farkas rám pillantott. Szemeiből megkönnyebbültség és hála sugárzott.
- Pihenj egy kicsit! – mondtam és betakartam egy másik pléddel. Rendet tettem a házban és én is lepihentem egy kicsit.
Tíz óra lehetett mikor felébredtem. Lefürödtem és lementem a farkashoz.
- Szia! Hogy vagy? – kérdeztem kissé aggódva. A farkas keservesen elkezdett nyüszíteni.
- Na, mi a baj? – kérdeztem és leültem mellé a földre. – Nagyon fáj még, vagy el szeretnél menni?
Kérdésemre az ölembe fektette a fejét.
- Ezt úgy veszem, hogy nem szeretnél elmenni és nagyon fáj még az oldalad – megállapításom hallatán komoran nézett rám. – Tudod, sokat vagyok egyedül. Anya a munkája által sokat utazik. Sokszor vagy úgy, hogy hetekre elmegy és csak pár napra jön haza.
A farkas kérdőn nézett fel rám.
- Gondolom, te szép nagy falkában élsz, bár Alice szerint nem élnek farkasok a környéken – Alice neve hallatán felszisszent.
- Látom, nem kedveled Alice-t – hogy kifejezze, mennyire nem kedveli elkezdett morogni.
- Jaj, ne morogj már – mondtam és elkezdtem simogatni a fejét. A farkas közelebb húzódott és nem morgott tovább.
- Vajon mi történhetett veled? – kérdésemre nem reagált és a továbbiakban nem feszegettem a témát. Elkezdtem neki mesélni magamról, hogy milyennek találom ezt a kis várost és közben szüntelenül simogattam. Figyelmesen végig hallgatta a csacsogásomat. Éjfél körül járhatott mikor a mondani valóm végére értem és vele együtt befejeztem a farkas cirógatását is mire vádlón nézett rám.
- Ne nézz így rám! Későre jár. Lassan mennem kéne aludni – mondtam és feltápászkodtam a földről. Az ajtó felé indultam mire a farkas elkezdett megint nyüszíteni.
- Mi a baj? Maradjak veled? – a farkas alig láthatóan bólintott. – Jó maradok, csak hozok még egy takarót.
Felmentem az emeletre és kerestem még egy takarót mikor visszatértem a farkas már az ajtóban várt. Mikor meglátott, visszafeküdt a takaróra.
- Látom jobban vagy már – mondtam és lefeküdtem a farkas mellé a földre.

Valami elkezdte az oldalamat lökdösni. Lassan kinyitottam a szemem és az első, amit megpillantottam a farkas zöld szemei.
- Szia! Máris reggel van?
Az állat idegesnek tűnt.
- Van valami probléma?
A farkas az oldalán lévő sebet kezdte el nyalogatni.
- Ne csináld! Még elfertőződik – mondtam és felkeltem a földről. – Had nézzem meg.
A sebből fekete váladék szivárgott. A fekete folyadék a seb körüli vérereket is feketére színezte. A fertőzés a szíve felé indult. Gyorsan felrohantam a szobámba a mobilomért és hívtam Alice-t.
- Gyerünk, vedd már fel – motyogtam.
- Halló? - mondta kicsit álmosan.
- Na, végre, hogy felvetted. Nagy baj van. Azonnal ide kell jönnöd – mondtam kissé idegesen.
- Hova oda? - nyöszörögte.
- Ide a házunkba. Nagy baj van. Kérlek, siess!
- Jól vagy? - teleportált mellém.
- Én jól, de mutatnom kell valamit. Gyere - intettem az ajtó felé.
- Mi az Alison?
- Csak gyere - elkaptam a kezét és húztam magam után.
- Jó, jó megyek már.
A házból a garázsba vezető ajtó előtt megtorpantam és Alice-hoz fordultam
- Ígérd meg, hogy nem akadsz ki.
- Oké, oké nem fogok – ígérte meg kissé durcásan.
- Rendben - mondtam és kinyitottam előtte az ajtót. - Menj be!
- Jézusom, mit keres itt ez a bolhafészek? – kiáltott fel.
- Azt ígérted, hogy nem akadsz ki - jegyeztem meg. - Megsérült. Segítened kell.
- Nem fogok segíteni. Ez egy eb és utál engem. Én minek mentsem meg az életét?
Alice szavai hallatán a farkas felmordult.
- Látod mondtam, hogy utál. Hagyjuk ezt jó?
- Ne morogj már - léptem oda a farkashoz. - Meglőtték. Szerintem az a töltény, ami eltalálta ezüstből volt. Azt hittem, hogy nem lesz baja, de szerintem érzékeny rá a szervezete, mert mérgezést kapott.
- Oké - lépett oda az állathoz.
Mire a farkas dühösen rámordult.
- Jó hagyjuk. Ez nem akarja az én segítségem, max a kezem akarja leharapni.
- Figyelj én hívtam ide, hogy segítsen - mondtam a farkasnak. - A sérülésed nagyon súlyos. Csak rajtad múlik, hogy belehalsz - e vagy hagyod, had segítsen.
A farkas megadóan az oldalára feküdt.
- Na, idefigyelj.... Farkaskám – állt mellé. - Ha egy hajam szála is meggörbül rettentő fájdalmas halálod lesz, vetted?
A farkas nem reagált csak feküdt ott.
Elkezdte gyógyítani majd baljósan nézet rám.
- Hááát nem teljesen sikerült.
- A mérgezést azért meg tudtad állítani? - kérdeztem aggódva.
- Aha, azt meg, de pihennie kell.
- Rendben - mondtam megkönnyebbülve és megöleltem. – Köszönöm.
- Szívesen - enyhült meg.

Másnap az első óránk töri volt. Korán felkeltem és bementem a suliba.
- Na, hazavitted a dögöt? - kérdezte Alice, amikor beértem.
- Nem kellet hazavinnem. Mire felkeltem addigra már eltűnt - mondtam fáradtan.
- Aha, és mennyit aludtál?
- Nem túl sokat – mondtam és próbáltam elnyomni egy ásítást.
- Tudod nem értelek. Hogy bízhatsz meg benne?
- Nem tudom, hogy miért bízok meg benne ennyire. Csak azt érzem, hogy mindig számíthatok rá.
- Akkor is egy veszélyes állat. Vagy csak engem nem kedvel - vonta meg a vállát.
- Igazad van - mondtam szomorúan. - Amikor rátaláltam engem is megtámadott, de felismert és nem bántott.
- Mindegy túlzottan nem izgat, hogy kedvel-e... De ha rám támad, leégetem a bundáját – mondta kissé mérgesen.
- Nem fog, nyugi - mondtam és becsengettek.
A nap nehezen telt el. Egész nap csak a farkas járt az eszemben.
- Alison, van valami baj? Vagy tettem valami rosszat? - állt elém nap végén Alice.
- Tessék? - eszméltem fel hirtelen. - Ne haragudj nem figyeltem.
- Szóval ismétlem. Mi... van... veled? - kérdezte tagoltan.
- Semmi, teljesen jól vagyok - mondtam teljes magabiztossággal.
- Akkor?
- Csak fáradt vagyok. Minden oké - mondtam és a szekrényem felé indultunk.
Alice lemondóan sóhajtott.
- Oké, nem nyaggatlak, de bármikor meghallgatlak, ugye tudod?
- Persze, hogy tudom.
A szekrényemhez érve valami furcsát vettem észre rajta.
- Nézd csak - intettem a szekrényem felé.
- Öööö, nézem. De mit is?
- Valaki hozzányúlt - mondtam kissé mérgesen.
Közelebb hajolt a zárhoz.
- Hol? - fordította el a fejét.
- Figyelj! - mondtam és kinyitottam a szekrényt. Egy pappír esett ki belőle.
- Hm, szerelmes levél - kapta fel a földről.
- Haha, ez jó vicc volt - nevettem fel. - Szerintem csak Dean szórakozik.
- Szerencséd van Eric írta.
- Mit írt? – kérdeztem. Nagyon kíváncsi voltam.
- Suli után vár a szekrénynél.
- Ó értem - mondtam nyugodtan aztán belém hasított a felismerés. – Ó, jaj, az most van. Rohannom kell. Bocsi, és szia - kiabáltam a folyosó végéről, de Alice válaszát már nem hallottam.

Az iskola már teljesen üres volt. Eric szekrénye a második emeleten volt. Siettem, hogy még utolérjem. A második emeleti folyosón voltam mikor Eric hangját hallottam. Nem volt egyedül valakivel beszélgetett. A hangok irányába indultam. Eric szekrénye sarkon túl volt a fizika terem mellet. Lelassítottam lépteimet és figyelmesen hallgattam a fiúk beszélgetését. Megbújtam a szekrények takarásában.
- Őregem iszonyatosan nézel ki. Hol voltál? Eltűntél a hétvégére. Ráadásul bűzlesz a női parfümtől – mondta Eric.
- Hát egy kicsit bevadultam – mondta a srác. Felismertem a fiú hangját Dean volt az. Remek már megint ő – gondoltam.
- Na, ezt nevezem – mondta Eric elismerően. – Jó kis buli lehetet.
- Az volt – mondta Dean önelégülten.
- Mi történt? Egész hétvégén kerestelek.
- Találkoztam Fusil-lel – mondta ki az illető nevét enyhén franciás akcentussal.
- Azta az jó lehetett – mondta Eric.
- De még milyen volt – mondta Dean elégedetten. Hát persze valamelyik kis volt barátnője – gondoltam magamban.
- Azt elhiszem.
- Jól elvoltunk. Nagyon élveztem a helyzetet. Nézd ezt is ő csinálta – mondtam Dean és hallottam ruhájának lágy susogását. Biztos levette a pólóját, hogy eldicsekedjen azzal, hogy a csaj kiszívta a nyakát vagy valami ilyesmit csinált – gondoltam.
- Hű, öregem ezt ő csinálta? – akadt ki Eric.
- Igen.
- És ez az, amire gondolok?
- Az.
- Hát nem semmi lehetett ez a hétvége.
- A legjobb benne, hogy két éjszakát vele töltöttem – mondta Dean. Olyan volt a hangja, mint ha beszéd közben mosolygott volna.
- Fusil-lel? – kérdezte meglepődve Eric.
- Nem Fusil-lel hanem… - mondta Dean, de már nem tudta befejezni a mondanivalóját, mert kiléptem a szekrények takarásából.
- Ó már értem – mondta Eric. Ő még nem vette észre, hogy ott vagyok.
- Sziasztok! – köszöntem. Eric hírtelen megfordult és üdvözölt.
- Szia! Hogy vagy?
- Köszi, jól. Miért kerestél?
- Ja, igen – mondta és elkezdett kutatni a táskájában. – Ezt a biosz tanár küldi – egy papírt tartott a kezében.
- Mi ez? – kérdeztem és elvettem a papírt.
- A házi dolgozat témakörei.
- Értem – mondtam és átfutottam gyorsan a lapot. – És mikorra kell leadni?
- Ott van az alján a dátum – mondta Eric segítőkészen.
- Jaj, tényleg – mondtam és egy mosolyt intéztem Erichez.
- Hogy telt a hétvége? – kérdezte Eric barátságosan.
- Remek volt – válaszomra Dean komisz vigyorra húzta a száját.
- Annak örülök. Mi jót csináltál? – kérdezősködött tovább Eric. Valamit ki kellet találnom nem mondhattam el, hogy egész hétvégén egy sebesült farkast ápoltam.
- Elutaztunk a hétvégén a nagymamámhoz. Családi összejövetel volt – válaszoltam Eric kérdésére.
- Az jó.
- Aha, az volt. Ráérsz most? – kérdeztem Ericet.
- Igen. Miért? – kérdezte Eric
- Megihatnánk egy kávét – javasoltam.
- Oké. Dean te jössz? – kérdezte a fiút, aki figyelmesen hallgatta a beszélgetésünk.
- Nem. Még van egy kis dolgom – válaszolta Dean.
- Jól van akkor, szia – mondta Eric és elindultunk a lépcső felé. – Ja és Dean tényleg nem semmi csaj.
Visszafordultam, hogy lássam Dean arcát. Széles mellkasán karba fonta a kezét és önelégültem vigyorgott.

9. Fejezet ~ Kimerültség és Feltámadás

Alice szemszöge.
Tudtam, hogy valami nem stimmel itt, és csak reméltem, hogy a nagyim tud segíteni. Az este folyamán, miután már megtanultam, elmentem hozzá.
- Szia nagyi – ugrottam a nyakába, amikor ajtót nyitott.
Mosolyogva behívott a házba, majd teáztunk és fecsegtünk egy kicsit. Nem sokkal később viszont már rátértem a lényegre. Amiért jöttem.
- Mama. Élnek vérfarkasok a városban?

- Hm? – nézett rám.

- Nagyi kérlek, nem kérek több titkot – néztem a szemébe komolyan.

- Igen – sóhajtotta. – Élnek, de miért kérded?

- Alison lakásában volt egy betörő és azt mondta, hogy egy nagytermetű farkas mentette meg őt. Az viszont csak egy vérfarkas lehetett.

- És ő jól van? – kérdezte riadtan.
- Alison? Persze jól van. Kicsit talán rémült, de még ezt sem mondhatnám…

- Szóval akkor jól van?
- Igen jól – bólintottam. – És nagyi! Lehetséges az, hogy valaki olvasson mások gondolatában úgy, hogy nem is boszorkány?

- A vámpírok néhánya és a vérfarkasok gondolatolvasók még…

- De azt hiszem, hogy Alison olvasott valaki gondolatában, de ő ember. Látom az auráját és semmi különöset nem csinál. Mama, ő ember!

- A boszorkányokét is látod….

- De nem lehet boszorkány, mert akkor elmondta volna.

- És ha meg van kötve az ereje?

- Mama! Érezném rajta a mágiát… És Liza is, szóval szólt volna nekem…

- Vettem. Szóval a barátnőd egy gondolatolvasó ember?

- Ennyire hülyén hangzik? – grimaszoltam.

- Túl nagy a képzelő erőd – kacagott a nagyi.

- Oké, hagyjuk – bújtam oda hozzá még pár percre.

Este viszont az erdőn keresztül mentem haza és találkoztam egy farkassal.

- Szóval vérfarkas vagy mi? – néztem rá.

A farkas nem válaszolt csak komoran nézett rám.

- Elmondanád, hogy mit kerestél Alison házában?

Mintha érzékeny témát hoztam volna fel, ugyanis az állat kijött a sodrából.

- Na, nyugodj meg, jól van?

Szavaimra még idegesebb lett a farkas és elkezdett rám vicsorogni. Éles fogain megcsillant az esti holdfény.

- Mi lenne, ha ezt a beszélgetést emberi alakban folytatnánk? – húztam fel a szemöldökömet. – Vagy hozzam én is csúcsos sapkámat és a seprűmet?

Úgy látszott, hogy nem díjazta a humoromat. Tekintete úgy izzott a dühtől, minta ott helyben képes lett volna átharapni a torkomat.

- Oké, befejeztem. De miért nem tudsz velem normálisan viselkedni?

Mintha a farkas felszisszent volna a kérdésemre.

- Ez nem válasz - tettem karba a kezeimet.

Az a dög egyre idegesebb lett. Úgy látszott nem voltam szimpatikus neki. (Nem mintha számomra olyan cuki kiskutya lenne.)

Ekkor a távolból láttam, hogy Alison feltűnik. Jézusom. És ha megtámadja őt?
- Ali, ne gyere közelebb! - kiáltottam neki.

De, mintha meg sem hallotta volna máris ott állt mellettem.

- Oké, az egy dolog, hogy nekem vannak öngyilkos hajlamaim, de neked nem kéne, hogy legyen, hisz ember vagy.

- Miért baj, hogy idejöttem? - kérdezte meglepődve.

- Azért, mert társaságunk van – mutattam a kutyára, akit immáron Alison is észrevett, amikor kilépett a fák mögül.

- Oh - lepődött meg Ali. - Ez az a farkas, amelyik a szobámban volt.

- És neked ez a barátságos? Engem majd nem megtámadt.

- Ok nélkül nem támad rád. Mit csináltál?

- Kösz - forgattam meg a szemem. - Csak megkérdeztem tőle, hogy mit akart tőled, erre már támadó állásban volt.

- Hm. Engem nem bántott. Biztos nem tettél valamit, amivel magadra haragíthattad?

- Max. azzal ártottam neki, hogy létezek és boszorkány vagyok. Semmit nem tettem, pedig lehet, jobb lenne, ha megérezné a sült kutya szagot. Akkor talán elmondaná, mit titkol - mondtam a barátnőmnek, majd egy tűzlabdát varázsoltam a kezembe és elindultam felé. - Hé eb! Ismersz te engem?

A kutyuli teste megfeszült a nagy morgás közepette. Támadni készült.
- Elég legyen - lépett közénk Ali.

- Alison állj arrébb, mielőtt rád támad.

Az a dög még mindig rám vicsorított.
- Nem fog bántani - mondta és a kis öleb mellé lépett. - Nyugi nem fog bántani - mondta ismét és megsimogatta azt a bolha fészket.

Megforgattam a szemem és elindultam haza.

Éreztem, hogy valami különleges kapcsolat van köztük. Ez a vérfarkas testőrként védi Alison-t. Ami érdekes, mert én semmi rosszat nem mondtam, de már az elején le akarta harapni a fejem, közben pedig Alison-t úgy félti, mintha a saját gyereke lenne…

Ki kell derítenem ki az, és mit akar.

Tovább sétáltam és azt vettem észre, hogy Liza és Rebecca közelharcot vívnak. Természetesen közbe avatkoztam, és mihelyt a fekete boszi a földre került és elteleportált onnan, én Beth nyakába ugrottam.

- Kérlek, mondd, hogy jól vagy – szipogtam.

- Jól vagyok édesem, semmi bajom – simogatta a hátam. – Köszönöm.

- Ne köszönd Liza. Ez az én hibám.

- Már hogy lenne a te hibád? – törölte le a könnyeim.

- Miattam van itt.  Fájdalmat akar nekem okozni és mindent elkövet, hogy ez beteljesüljön. Mindenkit, aki nekem csak egy kicsit is kedves kinyír.

- Alice, él mindenki, ne aggódj már – ölelt meg.

- De ki tudja meddig – gyűltek újra könnyek a szemembe és zokogni kezdtem..

Végül is Liza drága nagy nehezen lenyugtatott, de ahogy hazaértem egyből bőgni kezdtem. Csak feküdtem az ágyon és zokogtam.

Hamarosan lépteket hallottam meg, majd besüppedt az ágy.
- Alice kicsim, mi a gond? – ült le David.

- Semmi – ziláltam, majd tovább sírtam.

- Ismerlek Al, a semmi miatt nem sírsz – simogatta a hátam a bátyám.
- Kikészültem, nekem ez már túl sok.

- Mi a baj? – kérdezte újra.

- Nem akarok boszorkány lenni.

- Miért nem? – kerekedtek el a szemei.

- Mert én gyerek vagyok. Gyerek akarok lenni, nem pedig naponta szembe nézni a gonosszal. Akkora teher van rajtam, amit mások el sem tudnak képzelni – ültem fel.

- De olyan jól kezeled.

- A fenét. Napok óta remegve alszok el. Rebecca ma majdnem végzett Lizával. A barátnőmre is rátámadt azt a ribanc… Téged pedig megölt – bújtam a mellkasához zokogva.

- De már jól vagyok.

- Igen, de ha nem lett volna meg hozzá az erőm? – ziláltam. – Miattam haltál volna meg.

- Nem miattad. Biztosan azért, mert így volt megírva.

- Olyan idióta vagy – zokogtam tovább. – Tudod, miért vagyunk mi természetfelettiek? Mert a természet felett uralkodunk. David, senkinek sincs az megírva, hogy megölje egy boszorkány… Vagy vámpír vagy vérfarkas… De még egy ember sem ölhet meg egy embert. De erre ott a rendőrség… De mit kapunk? Vadászokat, akik viszont általánosítanak. Nem bírom.

- Alice, te vagy a legjobb boszorkány. Tíz évesen démonokkal harcoltál. Nem adhatod fel most.

- Az akkor volt. Akkor élveztem, de mára belefáradtam. Gyerek akarok lenni.

- Gyerek vagy és lehetsz is az, de közben viseled ezt a csodás adottságot – simogatta meg a kezem.

- Oké – sóhajtottam. – A legjobb lesz, ha megnyugszok.

- Pontosan. Az én kishúgomat csak én zaklathatom fel – borzolta meg a hajam.

- Fejezd be – kacagtam, és leszedtem magamról a kezeit. – Alszol velem?

- Persze. Csússz arrébb – tolt beljebb, majd együtt elaludtunk.

Másnap a suliban az asztalomnál gubbasztottam és magam elé bámulva firkáltam a padot.

- Szia. Hogy vagy? - kérdezte mosolyogva Ali.

- Jól – szorítottam össze az ajkaimat és folytattam a műalkotásomat.

- Hát ez nem volt valami meggyőző. Jass-szel vesztetek össze?

- Nem. Ő beteg lett, azért nincs itt.

- Jobbulást neki. Ezért vagy ilyen szomorú?

- Is - bólintottam, majd beljebb húzódtam, hogy le tudjon ülni. - Elfáradtam Alison - mondtam könnyes szemekkel.

- Na ne sírj! Van egy ötletem - mondta és leült mellém.

- Mond - mosolyogtam rá halványan és hagytam, hogy a könnyeim végigfolyjanak az arcomon.

- Lazítsunk - javasolta izgatottan. - Van valami, amit nagyon szeretsz például táncolni vagy valami ilyen?

- Énekelni - bólintottam. -, de csak magamnak szoktam...

- Na ez tökéletes. Reggel a kávézóban a kezembe nyomtak egy szórólapot. Most nyílt egy új karaoke bár. Nagyon jó lesz. Csajos buli.

- Jár ez nekem? - szipogtam.

- Hát persze, hogy jár neked.

- Mikor? - néztem rá.

- Ma - mondta izgatottan. - Péntek van. Bulira fel.

- Oké, hazamegyek bekapok pár falatot megnézem Jasper-t és akkor mondjuk ötkor?

- Az nekem kicsit korai. Akkor még ki se nyitnak. Inkább kilenckor tali?

- Este kilenc? Én addigra érek haza - kacagtam.

- Jah hajnali öt? Az más - viccelődött ő is.

Ráöltöttem a nyelvem.
- Oké-oké. Akkor kilenckor - kacagtam.

- Akkor kilenc - nevetett ő is.

Elmosolyodtam, majd hirtelen megöleltem. Mosolyogva ölelt vissza. Megnyugodtam. Pár órára emberként élhetek megfeledkezve a kötelességemről.

Este kilenckor már a bárban voltunk Alison-nal.
- Aranyos kis hely. Azt hiszem valami Britney Spears számot fogok énekelni. Majdnem az összes számát tudom kívülről és Stronger most nagyon ide illik.
- Hangulatos tényleg. Az én hangom borzalmas.

- Biztos nem énekelsz semmit?

- Max rock-ot bír el a közönség tőlem. Meg is van a szám - mondta mosolyogva. - Mit szólsz a Highway to hell című számhoz? Úgy is pokoli a hangom.

- Nem csalódtam benned - öleltem meg.
- Na, de most te jössz. Menj! - intett a színpad felé.
Bólintottam, majd a színpadra érve énekelni kezdtem a számot.

A tömeg énekelni kezdett, majd tapsviharban tört ki. Ekkor megláttam bejönni Jasper-t.
- És énekelnék még egy számot. A szerelmemnek, aki betegen is eljött, hogy meghallgasson. Szintén Britney Spears-től, Everytime.

A szám végén zenei aláfestés nélkül elénekeltem még a refrént, amit mindenki csendben hallgatott, majd leraktam a mikrofont és forrón megcsókoltam Jasst.
- Al ez nagyon jó volt. Nem csak magadnak kéne énekelned - mondta Ali elismerően.

- Köszi - mosolyogtam boldogan. - Te nem méssz fel?

- Áh még nem. Várok még egy kicsit a riogatással - viccelődött.

- Ahogy gondolod. Olyan rég voltam már ilyen boldog – mosolyogtam szüntelenül.

- Azt hiszed, hogy tetszett a közönségnek? – lépett hozzánk Rebecca. – Csak azért, mert engem még nem hallottak.
- Kopj le ribanc! – sziszegtem rá.

- Ne fenyegetőzz édesem – vigyorgott gonoszul. – Ugye tudod, hogy tegnap akár meg is ölhettem volna Lizát?

- Liza? - nézett ránk kérdőn Alison. - Hogy jön ide Liza?

- Ó, Alice nem is mondta? - vigyorgott Rebecca. - A kis Miss Miller, Alice unokatesója.

- Most már komolyan fogd be – pofoztam fel a lányt.

- Alice nyugi! Nem éri meg, hogy vele mocskold be a kezed.

Miután végre lenyugodtam, az a ribanc felment énekelni. Alison pedig nem faggatott Lizával kapcsolatban az este többi részén, Fél tizenkettő felé járhatott, amikor kijelentette az egyik szervező, hogy nyertest hirdetnek. Ám, nekem és Beccának újra versenyezni kellene.

- Én biztos nem megyek ki – vontam meg a vállam. – Nyerjen ő.

- Ne csináld már. Ezerszer jobb vagy - mondta Alison.

- És ha elvarázsolta a tömeget, hogy ő nyerjen? – néztem a barátnőmre, majd megráztam a fejem. - De még ez se érdekelne. Csak az zavar, hogy ő mindenből versenyt csinál.

- Mi van Alice félsz? Mindig is féltél tőlem. Tudjuk mind a ketten, hogy erősebb, tehetségesebb más néven jobb vagyok, mint te - mondta Becca és gonosz vigyorra húzta száját.

- Kinyírom ezt a szukát - motyogtam, majd elindultam a színpad felé, hogy elénekeljünk egy párbaj számot, és megnyerjem ezt az egészet. És ez így is történt. - Na most ki a jobb Rebecca? - vigyorogtam rá.

- Nevess csak, de lesz olyan pillanat mikor arra a kis ronda pofidra ráfagy a mosoly - mondta Rebecca fenyegető hangon.

- Aha persze – kacagtam, majd visszamentem Alison-hoz. – Megyünk haza? – kérdeztem a barátnőmet.

- Mehetünk és gratulálok a nyerésedhez – bólintotta a barátnőm.

- Köszönöm Alison – öleltem meg őt újra, s hamarosan már otthon voltam.

Boldogan hajtottam álomra a fejem. Nem érdekelt Rebecca. Nem tudta tönkretenni a napomat.

8. Fejezet ~ Farkas szem

Szörnyű vihar tombolt odakint. Az ég úgy dörgött, hogy még az ablakok is beleremegtek. Az ágyamon ültem, képtelen voltam aludni. Anya még nem érkezett meg az üzleti útról. Rettenetesen aggódtam miatta. Csak ültem ott és merengtem. A villámok fénnyel töltötték meg sötét szobámat, amik percenként követték egymást. Kaparászásra lettem figyelmes. Az erkélyemről jött a hang. Felnéztem, de túl sötét volt, így nem láttam semmit. Felkapcsoltam az éjjeli lámpám, de az hangos pukkanással kiégett. Az ajtóhoz siettem, hogy felkapcsoljam a szoba lámpát, de nem volt áram a házban. Biztos a vihar miatt – gondoltam magamban. Egy újabb villám festette az eget világosra. Már tisztán láttam. Egy kapucnis férfi állt az erkélyen. Pontosan engem figyelt. Tekintete kemény és rideg volt. Hátrálni próbáltam, de a fal az utamat állta. A rettegés a hatalmába kerített. Nem tudtam mozdulni. A férfi az ablaküvegemet kezdte püfölni.  Felsikítottam, mire egy farkas üvöltés hallatszódott a távolból. A férfi hirtelen megfordult és leugrott az erkélyről. Kicsit sem nyugodtam meg. Az erkélyre siettem, hogy megnézzem merre ment a betörő. A férfi a kertben állt az ablakom alatt. Morgásra lettem figyelmes. A házunk mögött elhúzódó erdőből jött a hang. A fák között egy zölden izzó számpárt fedeztem fel. Az erdőből egy farkas lepett ki. Élesen vicsorgott a kapucnis férfira mire ő egy kést rántott elő és elkezdett hadonászni vele. Az állat a férfinak rontott és megharapta azt a kezét, amelyben a kés volt. A kapucnis fájdalmasan felüvöltött. Berohantam a telefonomért, hogy hívjam a rendőrséget. Tárcsáztam a számot mikor a betörő újra felordított oly keservesen, hogy még én is éreztem a fájdalmát. A vihar miatt térerő se volt. A férfi gyorsan abbahagyta az üvöltést és csak az ég dörgését lehetett hallani. A váratlan csendet furcsának találtam és az erkély felé indultam, de a farkas már ott is termett előttem. Szemtől szemben álltunk egymással. Vajon, hogy tudott felugrani az erkélyre? – gondoltam és villámként csapott belém a felismerés. Ha azt az embert képes volt bántani, akkor engem is bánthat. Óvatosan hátrálni kezdtem az ajtó felé. Az ajtó előtt álltam mikor az elkezdett morogni. Közelebb jött hozzám. A szoba másik végében állt. Nem mertem semmiféle hírtelen mozdulatot tenni. Eszembe jutott, hogy mit tanított anya, hogy mit tegyünk, ha egy kutya megtámad. Lassan leültem a földre és felhúztam a térdem ezzel mutatva, hogy nem akarom bántani. A farkas egy ugrással az ágyamon termett majd előttem. Olyan gyönyörű és félelmetes volt. Pár centire állt tőlem. Éreztem leheletét a bőrömön. A szeme, mint a smaragd úgy izzott a sötétben. Azt hittem bántani fog, de nem. A farkas mélyen a szemembe nézet. Nem tudom miért, de úgy éreztem nem akar bántani. Megbíztam benne. Kinyújtottam a kezem, hogy megérintsen, de inkább visszakoztam. A farkas közelebb jött és a fejét a kezemhez simította. Bundája selymes és puha volt. Egy autó dudájának a hangja törte meg a csendet. A hangra a farkas gyorsan az erkélyen termett és leugrott. Mire kiértem az erkélyre az állat már eltűnt.

Másnap az első óra matek volt. Egész órán a füzetembe rajzolgattam. Képtelen voltam kiverni a fejemből a történteket. Kicsengetés után a szekrényemhez mentem mikor Alice jelet meg mellettem.
- Szia - köszönt mosolyogva.
- Szia - válaszoltam. Mesélt valamit a szünetről, de nem kötött le, még mindig az éjjel történteken gondolkoztam.
- Szóval? – kérdezte.
- Ö, tessék? Ne haragudj nem figyeltem – mondtam majd ismét elkezdett mesélni.
- Alison, mond, figyelsz te rám, vagy csak a falnak beszélek? - állt meg előttem.
- Hát persze, hogy figyelek - mondtam lelkesen, de tudtuk mind a ketten, hogy nem figyeltem.
- Oké, akkor most elmondod, hogy mi történt veled, vagy igazság varázslattal szedem ki belőled... - imád ezzel fenyegetőzni.
- Reggel felkeltem és felöltöztem. Elindultam a suliba és most itt vagyok – viccelődtem.
Hunyorítani kezdett, majd felhúzta a szemöldökét.
- És este? - kérdezte komolyan.
- Tegnap nagy vihar volt. Nálunk még áram se volt - megpróbáltam terelni. Nem igazán tudtam hova tenni a történteket.
- Igen, és? – türelmetlenkedett.
- Egy kapucnis férfi jelent meg az erkélyemen és be akart törni. Az a fura benne, hogy megjelent egy farkas és elkapta a betörőt. Mintha tudta volna, hogy segítsége lenne szükségem.
- És mit csinált? Rá támadt? Vagy rád? Hívtad a rendőrséget? – kérdezte riadtan.
- A kertben volt a betörő, mikor a farkas megjelent. A fickó elővett egy kést és elkezdett hadonászni felé. A farkas meg rávetette magát és megharapta azt a kezét, amelyikben a kés volt. Bementem, hogy hívjam a rendőrséget, de térerő se volt. Aztán a farkas valahogy felmászott az erkélyre. Az erkélyről átugrott az ágyamra aztán elém lépett. Azt hittem, hogy bántani fog, de nem bántott. Valamiért tudtam, hogy megbízhatok benne.
- Mekkora volt ez a... farkas? - kérdezte miközben nyelt egy nagyot.
- Elég nagy volt. Mikor átugrott az ágyamra olyan volt, mint ha repült volna. Szemei, mint a smaragd, bundája selymes és puha volt - mondtam és elindultunk a terem felé.
- Hogy selymes? - emelte meg hirtelen a hangját. - Te megsimogattad? És ha leharapja a kezed?
- Ha bántani akart volna, akkor lett volna rá lehetősége, de nem tette – mondtam.
- Hát ez... Oké, a lényeg, hogy jól vagy - mondott ennyit a barátnőm. Megeresztett még egy halvány mosolyt, majd hirtelen rágni kezdte a körmét.
- Mi a baj?
- Ja, semmi, csak elgondolkoztam valamin…
- Igaz azt mondtad, hogy farkason nem élnek a környéken?
- Hát azok nem is... De kezdek félni, hogy... - lejjebb tekerte a hangerőt és rám nézett. - Félek, hogy vérfarkasok igen.
- És vajon kik lehetnek? - kérdeztem és elindultunk a lépcsőn lefelé.
- Nem tudom, majd rákérdek a nagyinál.
- Alison vigyázz! - hallottam Eric hangját, de már késő volt. Megcsúsztam a vizes lépcsőn és leestem, de Eric gyorsan ott termet és elkapott. Az ölében tartott. Erős karjaiban biztonságba éreztem magam. Még csak most vettem észre, hogy milyen erős és, hogy milyen jól néz ki.
- Máskor figyelj oda – mondta mosolyogva.
- Oh, igen. Köszi hogy elkaptál – mondtam és éreztem, hogy elpirulok.
- Szívesen máskor is – mosolygott még mindig. Elvesztem a mosolyában.
Szerencsétlen – hallottam az agyam hátsó részében. Szétnéztem és láttam, hogy Dean áll mellettünk.
- Jól vagy? - rohant oda Alice.
- Igen. Eric elkapott – mondtam.
Nagy ügy inkább lapozzunk – hallottam ismét a hangot.
Eric óvatosan letett és Dean-hez fordultam.
- Ha valami bajod van, akkor a szemembe mond – mondtam dühösen.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz – mondta Dean ártatlanul.
- Nem is mondott semmit - szólalt meg Alice.
- Dehogynem – lettem még mérgesebb.
- Szerintem esés közben beverted a fejed menj, nézesd meg – mondta Dean gúnyosan.
- Jó lenne, ha nem ugatnál Alison-nak, jól van? - emelte meg a hangját Alice.
- Hé, emberek nyugi. Az a fő, hogy Ali jól van – mondta Eric. – Mi most megyünk. Suli után találkozunk?
- Aha – mondtam mosolyogva.
- Akkor majd a parkolóban várlak.
- Oké – intettem neki.
- Hú, nem is láttalak még így mosolyogni. Csak nem elvesztél Eric mosolyában? - vigyorgott Al.
- Dehogy is - tagadtam a nyilván valót.
- Na persze, de oké nem nyaggatlak tovább. Inkább azt magyarázd meg, hogy mi volt ez az egész Dean-nel.
- Gondolom te is ki lennél akadva, ha azt mondaná rád, hogy szerencsétlen.
- Persze, de ő semmi ilyet nem mondott.
- Tudom, hogy nem mondta ki, de valahogy gondolta. Tudod a fejemben volt. Most biztos te is dilisnek tartasz.
- Vagy gondolatolvasónak - morogta.
- Nem nem. Ez teljesen más. Tudod a múltkor mikor elmondtad, hogy boszi vagy akkor kezdődött - mondtam, de már nem tudtam elmondani a történteket, mert becsengettek.

Nagyon nehezen telt a nap. Alig vártam, hogy elmondhassam Alicen – nek, hogy mi történt. Az utolsó óra művészet történelem volt. Ahogy kicsengettek az ebédlő felé mentem. Az ebédlőbe érve Alice-t és Jasper-t pillantottam meg egy ablak melletti asztalnál. Barátnőm, ahogy észrevett intett, hogy menjek oda hozzájuk.
- Sziasztok – köszöntem nekik.
- Szia - köszönt Jasper.
- Na, végre - mondta Al, majd kirántotta a karom, és leültetett maga mellé.
- Szóval mikor elmentél az üzletsoron sétáltam. Úgy éreztem, mint ha követnének és bementem egy boltba. Akkor egy férfihang szólalt meg az agyam hátsó részében, hogy menjek ki az üzletből, mert beszélni akar velem. Nagyon megrémültem és a boltban maradtam egy ideig aztán azt mondta, hogy nem fog bántani így kimentem. Nem láttam senkit az utcán és tovább mentem egy sikátor mellett mentem el és valaki berántott a sikátorba. Dean volt az. A falnak szorított mondván azért, hogy megkérdezze jól vagyok-e.
Alice kérdőn nézett Jasper-re, aki megvonta a vállát.
- És amikor kimentél, akkor láttad Dean-t?
- Nem csak akkor láttam meg mikor berántott a sikátorba - mondtam és éreztem, hogy megint elpirulok.
- És a hangja... A két hang... Hasonlított egymásra?
- Hm, ebbe még nem gondoltam bele, de igen biztos, hogy az ő hangja. Vajon, hogy csinálja?
- Azt hiszem, majd a nagyival egy hosszú beszélgetésem lesz - sóhajtotta Al.
- Hm, és miért pirultál el? - szólalt meg Jasper.
- Hát a sikátorban más is történt...
Amikor Alice szemébe néztem, szinte megijedtem. Olvasni lehetett a kérdéseket a szeméből. "Megcsókolt? Bántott? Mást tett? Felpofoztad?" - ezek és még ezekhez hasonlókat. De nem tette fel a kérdés áradatokat.
- Mi? - kérdezte egyszerre Jasper-rel.
- Mikor berántott a testével a falnak szorított. Szó szót követett és még erősebben szorított a falnak olyan közel voltunk egymáshoz, hogy szinte összeért az ajkuk. A hajamba túrt én meg átöleltem, de nem csókolt meg. Helyette azt mondta azért van ilyen közel hozzám, hogy el tudjam mondani az "imádunk Dean" rajongói klubban, aminek az elnöke vagyok - mondtam és ismét mérges lettem rá.
- Milyen rajongói klubnak vagy az elnöke? - lépet oda hozzánk Eric.
- Beszélned kéne a haveroddal - mondta Jasper higgadtan.
- Ez a srác tényleg egy egoista bunkó paraszt - sziszegte Alice. - Hallod Eric, tényleg beszélj vele, különben én fogok.
- Oké, de miért is? - kérdezte Eric és leült mellém.
- Azért mert azt hiszi, hogy a rajongói klubjának az elnöke vagyok.
- Haha. Mekkora egy nagy arc az a srác. Nem hittem volna, hogy megteszi – mondta nevetve Eric.
- Megteszi? MIT? Te tudtál erről? - akadt ki újra a barátnőm és én is.
- Ja persze, hogy tudtam. Nem hittem, hogy tényleg eléd áll azzal, hogy a rajongói klubjának elnöke vagy tartozom neki egy tízessel.
- Te mekkora egy barom vagy - ütöttem meg ököllel a vállát. - A barátodról meg nem is beszélve.
- Hé, nyugi kislány. Nem vetted még észre, hogy sportot űz abból, hogy kikészít?
Alice-re pillantottam. Robbanni készült, de Jasper megfogta a kezét, és lehiggadt
- Amúgy meg miért jöttél ide? – próbáltam témát váltani, mert képes lettem volna felrobbanni a dühtől.
- Azt ígérted, hogy suli után együtt lógunk. A parkolóban vártalak, de nem jöttél.
- Aha. Akkor menjünk – mondtam még mindig ingerülten. – Sziasztok.
- Jó szórakozást - mosolygott Alice. - És beszélj a haveroddal - nézett újra Eric-re.
- Hagyd Ericet! Majd én elrendezem a dolgokat.

A parkolóba vezető úton Eric-el nem szóltunk egymáshoz. Nagyon mérges voltam, de nem rá hanem Dean-re.
- Nem láttalak a szünidőben – szólat meg végül Eric
- Ö igen sok dolgom volt.
- Annyi, hogy nem vetted fel a telefont se? – kérdezte kicsit csalódottan.
- Nem is hívtál.
- De még tegnap is.
- Nem volt térerő.
- Aha, értem.
- És hova megyünk? – kérdeztem és szétnéztem a parkolóban.
- Először megkeressük Dean- t utána oda ahova szeretnél – mondta és tekintetével Dean-t kereste.
- Ott van – mondtam kedvetlenül. Dean egy motoron ült és két pompon lánnyal beszélgetett.
- Gyere - mondta Eric. Odamentünk Dean-hez és „kedves társaságához”.
- Üdvözletem hölgyeim – köszönt Eric mosolyogva a lányokra. – Dean öregem nem baj, ha elrabolnám ezeket az angyali teremtményeket?
Eric ócska csajozós dumájára a lányok majd elolvadtak.
 - Pár perc és jövök. Addig ne öljétek meg egymást – mondta Eric és elment.
- Alison.
- Dean.
- Mit keresel itt? – kérdezte Dean csípősen.
- Ne álmodozz nem hozzád jöttem.
- Tényleg? – kérdezte és leszállt a motorról.
- Aha – válaszoltam dacosan.
- Akkor kire vársz? – kérdezte és közelebb jött hozzám.
- Ericre – hangom nem volt olyan határozott, mint szerettem volna.
- Akkor miért vagy itt velem? – közelebb lépet megint.
- Azért mert megkért, hogy várjam meg itt – tettem egy lépést felé. Kb tíz cm volt köztünk a távolság.
- Én nem hallottam, hogy azt mondta volna, hogy várd meg itt. Szóval szerintem miattam maradtál itt – arcára komisz mosoly ült.
- Remélem, élvezed a játékot – mondtam fenyegető hangon.
- Milyen játékot? – kérdezte ártatlanul.
- Tudod te nagyon jól. Ne feledd, ezt a játékot ketten játsszuk – mondtam. Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy testünk majdnem összeért.
- Tudod eddig nagyon élveztem ezt a kis játékot – monda Dean majd közelebb hajolt és a fülembe súgta: - De ha te is be akarsz szállni ám, legyen. Így majd élvezetesebb lesz – a hanga mély és bársonyos volt. Már-már csábító. Dean hirtelen a motorjára ült és elhajtott. Teljesen a hatása alá kerültem. Ott álltam egyedül a parkolóban és néztem utána. Tudtuk mind a ketten, hogy ezt a csatát ő nyerte, de már én is a harcmezőn vagyok és messze még a háború vége.